Pesti Napló, 1905. február (56. évfolyam, 32-59. szám)
1905-02-01 / 32. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 28 tor. — filL Félévre _ 14 » — „ Negyedévre ... 7 . — Egy hóra... _. 2 , 40 „ Egyes szám ............. Vidékér.______6 fill. 10 „ 56-dik évfolyam. 32. szám s Apró hirdetések Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonparetre számit*»« sál, díjszabás szerint Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1905. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL, Andrássy-út 27. Szerda, február 1. A király s a válság. Budapest, január 31. (Bp.) Holnap megjelen a Burgban gróf Tisza István, beadni az elbukott kabinet lemondási kérvényét. Semmi kétség, hogy elfogadtatik, csak az kérdéses, váljon legkegyelmesebben-e. De mert a válság megoldása valószínűleg hosszabb időt vesz igénybe, az ország pedig kormány nélkül pillanatig sem hagyható, a király elhatározásától függ, kire bízza az ügyek ideiglenes vezetését: az elbocsátandó kabinetre, vagy tégy ad hoc hivatalnok-minisztériumra. Az utóbbi a lemondott kormányférfiak teljes kegyvesztését jelentené. Még legsujtóbb a diszgrácia, ha az ideiglenes megbízást ő felsége csak gróf Tisza Istvántól vonja meg, minisztertársaitól pedig nem, s a kormányelnöki teendők ellátását közülük a rangban legidősbrenruházza intermisztikusan. Ez egyértelmű volna az előd kiutasításával. Bármint történjék, a király februári programmja múlhatatlanul változást szenved. E hó 15-én nem igen lehet ő felsége abban a helyzetben, hogy az új Országgyűlést trónbeszéddel megnyissa, miként ezt a királyi meghívólevelek kilátásba helyezték. Ily trónbeszéd tárgya és célja, hogy a kormány törvényalkotási terveit s az országgyűlés munkaprogrammját köztudomásra hozza. De mily tervei lehetnek egy ideiglenes kormánynak, amik felelős utódát semmire se kötelezik s mi köze lehet ez országgyűlésnek oly munkaprogrammhoz, melyet nem képviselnek felelős, parlamentáris miniszterek? Az alkotmányos király nem is vehet át trónbeszédet ideiglenes kormánytól, melynek az országgyűlésben nincs gyökere. Az országgyűlés megnyitása tehát szükségképp elhalasztandó. Szerencsére a felség ezt törvény értelmében, az alkotmány szabta határidőn belül, akadálytalanul megteheti; csak egy legfelsőbb elhatározást kell kiadatnia a hivatalos lapban, melylyel a halasztásról s az uj határnapról a nemzetet értesíti. Addig a királynak más teendője van Magyarországon: neki kell megoldania a korszakos válságot, melylyel a választási eredmények folytán nemcsak a kormányzat és pártviszonyok alakulnak át, hanem gyökeres rendszerváltozás következhet az ország közjogi életére s a monarkia két aulumának közös érdekű viszonyaira is. Az ő előjoga, hogy megérintse kezével a történet kerekét, melylyel a trón és a nemzet érdekében most egy uj korszakot nyithat meg s az ő uralkodói tiszte, hogy ezt összhangban a jogosult alkotmányos tényezőkkel, egyensúlyban tartva az összes érdeke-t két, kiegyenlítve ellentéteiket, óvatosan és rázkódtatás nélkül vigye végbe. .! Hódolat és bizalom várják érkezését országszerte. Hódolatot érez az egész nemzet az ősz király kötelességérzete s bizalmat hosszú uralkodása alatt szerezett tapasztalatai, államférfim gondolkodása és királyi erényei iránt. Törhetetlen a közhit a hazában, hogy e válság csomója a legjobb helyen van, ha a megoldás Ferenc József király kezébe tétetik le. -jj Mindannyian emlékezünk Deák húsvéti cikkére, melylyel azt alkotmányosi korszak megvirradásakor kimondta, hogy ahányszor rossz tanácsadók megrontották a harmóniát a trón és a nemzet közt, mindig a király volt az, ki só kölcsönös megértés útjára rátalált s azt összhangot helyreállította. E tétel igazsága fényesen bebizonyult Ferenc József megkoronáztatásakor, s most újra be fog bizonyulni, mikor arról van szó, hogy alkotmányos intézményeink épületére király és nemzet együtt tegyék rá a betetőző művet, a koronát. A feladat nehéz gondokkal terheli ősz királyunkat s nem csekély áldozatot kíván tőle. Bizonynyal keserűségek nélkül sem jár, hogy közel hatvanévi uralkodás után súlyos zavarok dúlják mindkét államát s élte alkonyán kell a közbajok gyökeres orvoslásáról gondos Kiliicrankie herceg. ; (Bohózatos szerelmi történet három felvonásban. Irta Robert Marshall. Először adták a Nemzeti Szinházban január 31-én fel. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Azért, hogy Olaszországból származik, még bündig nem mondható déli gyümölcsnek a vadgesztenye és mert hogy egy földön termett az «Egyenlőség»-gel «Killbrankie herceg», még nem vagyunk kötelesek elhinni, hogy jó vígjáték ... Szinte tradíció számba ment hosszú évek során, hogy ami finom szellem leszűrhető színpadi termékbe, az csak Parisból jöhet. Angliát figyelembe se vették, vaskos, de egészséges humorát lenézték. Ez volt az egyik túlzás. Aztán jött a másik. Most meg azangol jókedv van divatban nálunk. Az «Egyenlőség» révén jogosult volt.«A vén leányok» nem cáfoltak rá, de már a mai újdonságról csak azt mondhatjuk, hogy szintén egy fán termett a másik kettővel, de korántsem olyan jóízű. Amiben rendesen megvan az angol vígjáték erőssége: a mese emitt nagyon vékony és a humora is olyan, hogy keresi a durva aláfestést. Szinte fölkelti a gyanút, hogy olyan színpad számára íródott, amelynek nézőterén játék közben is kering a sörös kancsó. Ez még nem volna baj, ha legalább igazi néphumor volna, de a szünetek közben, amíg elcsattan két tréfás megjegyzés, nehéz és sűrű londoni köd alakjában dominál az unalom. A Cselekmény csak úgy halad előre, ha ráncigálják, a szellemeskedésnek egy részé, a túlnyomó része: triviális. Killbrankie hercege nagy úr, van birtoka még Skóciában is és sok sikere volt mindenütt az asszonyoknál, amikor eszébe jut, hogy beleszeressen egy fiatal leányba, aki az imént került ki a nevelőintézetből. Lady Henriettának is tetszik az előkelő gentleman, de csak úgy, hogy barátságot érez iránta. Háromszor kéri meg a herceg a fiatal leányt és mindannyiszor csinos kosarat kap. Szemére veti az ifjú lady, hogy nincs benne állhatatosság: amibe kezd, annak jól indul neki, de csakhamar megunja és feleuton lemond róla. Ő pedig nem akar megunt portéka lenni, úgy látszik, hogy a szemrehányás jogosult, mert elevenre talál. S Killbrankie herceg elhatározza, hogy majd megmutatja annak a kisleánynak, mennyire az erős eszközök embere ő. Egyik barátjával, holmi hozományt vadászó léhűtővel megbeszéli hódító hadjáratát az első felvonás végén. Van egy vára Skóciában, ember alig járt a vidéken, oda csalja majd lady Henriettát és addig ki nem bocsátja, amíg bele nem egyezik, hogy felesége legyen. A derék szövetséges rááll a tervre azzal a kikötéssel, hogy az ő imádottját, a gazdag Mulhollandnét, egy milliomos enyvgyárosnak özvegyét is csellel viszik a regényes várba. Ennyi az első felvonásnak tartalma és a mesének körítése minden, csak nem kaviár. Meglehetősen unalmas, amit a két szerelmes ifjú mond imádottjának, s amit ezek felelnek — a nők iránt való köteles udvariasság mellett — sem mondható túlságosan szellemesnek. Kevesebb tartalmat ritkán láttunk még egy vígjáték első felvonásában. A második valamivel jobb. A romantika besugározza és holdfényes derűje elkergeti a ködöt. A herceg megérkezik várába a két félrevezetett hölgy kíséretében, ott van ingyenélő fegyvertársa is és egészen mulatságos, ahogy a két hölgy egymást csipkedi. De a torzsalkodásuk végül mégis csak egyhangú és kevesebb belőle bizonyára több volna. Pitt Wellby, a gazdag özvegy hozományának udvarlója lökést ad a megfeneklett cselekménynek: elmondja a hölgyeknek, hogy miért vannak itt. Nagy elszörnyüködés, viharos szócsetepaté, de a herceg meg nem ijed a különböző fenyegetéstől, hanem kijelenti, hogy, lady Henrietta csakis mint menyasszonya hagyhatja el a kastélyt. Valami van ebben a jelenetben, ami modern kiadásban emlékeztet «A makrancos hölgy»-re, Shakespeare halhatatlan vígjátékéra. De csak úgy, mint a már többször leszűrt tea arra az isteni növényre, amelyből a kínai császárok itala készül. Mert a herceg nem Petrucchio, és Henrietta sem Katalin. Az ő akaraterejük nem tör egymás ellen, hanem bűvósdit játszik. A fiatal leány rááll arra, hogy szinleg beleegyezzen az eljegyzésbe, a herceg pedig — megsejtvén az ármányt — már nem elégszik meg a gyűrűváltásban, hanem régi skót rítus szerint való házasságkötést követel. S ekkor megkapja a negyedik kosarat. Ebben a felvonásban van csakugyan némi vígjátéki hangulat, amely nem sablonos. Csinos mondásokat is ad a szerző szereplőinek ajakára és ahogy az özvegy enyvgyárosné kommendirozza az ő udvarlóját, az sem az utolsó dolog. De hogy ennyiből álljon egy angol vígjáték és nem többől, — mert több aztán nincsen — mégsem hiszszük el Marshall urnak. Az utolsó felvonásban mesésen egyszerű módon oldja meg a csomót. Látván azt, hogy így nem megy semmire, a herceg Sha- Jilai számunk 24 oldal.