Pesti Napló, 1906. december (57. évfolyam, 330-359. szám)
1906-12-01 / 330. szám
=?==. 57-dik évfolyam. 330 wann. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre_ _ 2. Kot. — fill. Filévre_______14 . — , Negyedévre — 7 , — , Egy tóra____2 , 40 , Egyes aim___________8 fill Vidéken ------ IO . NAPLÓ Apróhirdetések éra: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések milliméter számléssel, díjszabás szerint. Megjelenik minden asp, fianep és Tisarnsp után is, Budapest, Kf06. Szerkesztőseg és kiadóhivatal, vi.f Andrassy-ut 27. Szombat, december 1. Báró Kaas Ivor. Budapest, november 30. Holnap, szombaton, negyven esztendeje lesz, hogy Kaas Ivor megírta első cikkét a Honba. Hány cikket írt azóta, senki meg nem számlálhatja.. Tenger mélyén egymásra halmozódnak a finom homokszemek, migyen nagy szikla lesz belőlük. Hány cikkből rótta össze Kaas Ivor a maga erejének sziklavárát, senki sem tudja. De nincs senki az országban, aki ezt az erőt ne ismerné és nincs senki, aki ne becsülné. Az újságírás a maga ünnepének tekinti az évfordulót és ünnepli Kaas Ivert. A toll emberei, akik nap nap után ■annyi érdemetlen politikai strébernek építik az emelkedésre segítő lépcsőzetet, ma a maguk köréből való igaz érdemet ünnepeltek, és őszinte becsületérzéssel nyújtották az elismerés koszorúját olyan férfiúnak, aki negyven éven keresztül mindig irt és csak irt, és akinek minden írása soha mást, mint meggyőződését nem szolgálta. Kaas Ivor a toll fanatikus rajongója. Az ő munkásságában nem volt soha szünet, soha megszakadás. Mindig itt és mindig fanatizmussal irt. A közélet négy évtizedes történelmi folyamatát bizonyára lényegesen befolyásolta ez az ő szüntelenül jelentkező és jelenlevő fanatizmusa. Az író eszméje azonban közkincsetsé válik, az újságíró érdeme mindig mások érdeme lesz. A mi körünkben dicsőség, érdem és tulajdon mindig csak egy napig tart. Amit ma megírunk, az holnap már a közvéleményé, és ha van benne jó és használható gondolat, az annak a nevéhez fűződik, aki kikapta a múlandóság vizéből és a valóság anyagába formálta. Kaas Ivor negyven éven át vitte szellemének kincseit a nyilvánosság elé és a politikai aréna sok, diadalt látott művésze volna kénytelen visszaadni a babért, amit Kaas Ivor eszméiért kapott. Húsz éven keresztül megszakítás nélkül, tehát jubiláns munkásságának teljes félideje alatt Kaas Ivor a Pesti Napló hasábjain ipáll Magyarország közönségéhez, és ma, a jubileum idején, szintén a Pesti Napló az, amelyet munkásságával megtisztel. Ennek az újságnak a közönsége tehát mindenekfelett ismét Kaas Ivort és nem kell előtte különösen hangsúlyozni, hogy mit ünnepelt ma az újságírás egyeteme őbenne. Nem személyi kultusznak áldoztunk. Személyi kultusz médiuma Kaas Ivor nem is lenne soha. A munkát és a munkának azt a meleg szeretetét ünnepeltük, amelyet Kaas Ivorban mindannyian megcsodáltunk. Mi, az újabb hírlapírói nemzedék munkásai, úgy állunk előtte, mint növendékek tanítójuk előtt, és bár sokat közülünk hajlam és meggyőződés, szokás és tanulmány más világba, más gondolatkörbe terelt, mint amelyben Kaas Ivar él: nincs senki közöttünk, aki a mesterségnek oly becsületes és oly önzetlen szolgálata előtt ne a legmélyebb hódolattal hajolna meg. Ki látta Kaas Ivort egy pillanatig is nyugodni? Ki látta Kaas Ivert egy pillanatig is munka, izgatás nélkül ? Ami nem tetszett neki, azt szüntelenül, pihenés nélkül korholta. Amiről az volt a hite, hogy hazájának javára válik, amellett lankadatlanul üt, izgatott. Szenvedélyes, agitáló temperamentum. A nyugodt, kontemplatív bölcselkedés előtte ismeretlen. Az ő fegyvere a fanatizmus, az ő válya a hév, az ő érvelése az örök láng. Ellenfeleit izzó gyűlölettel üldözte. A támadásban kíméletlen, a szeretőiben végtelenül gyöngéd. Haragtól és gyűlölettől izzó cikket ír, amely egy ember sorsát semmisítheti meg, és ugyanakkor utolsó pénzét adja egy szegény kollegájának, akiről tudja, hogy családja otthon éhezik. A meggyőződése acélkemény páncélba van burkolva, de a szivét nem fedi semmi. Ahoz mindenki hozzáférhet. Az mindenkié. Amikor toll van a kezében, akkor nem ismer opportunitást. Amikor pedig az embert keresik benne, csupa szivet találnak. A hírlapírás hőse. Irta: Mezei Ernő. Carlyle a hősiességről írott művében (Heroes and Eero-Worship) keresve a hősies léleknek nyilvánulásait az emberi tevékenység minden ágában, a nemes hiten, bátor akaraton és becsületes munkán alapuló hősies életpályák egész képsorozatát tárja fel. Látjuk a hőst, mint prófétát, a hőst, mint törvényhozót, a hőst, mint harcost, a hőst, mint költőt, a hőst, mint írót, a hőst, mint feltalálót, a hőst, mint gyárost stb. A mű keletkezésének idején a hirlapirodalom jelentősége még nem nyomult annyira bele az általános gondolkozásba, hogy a nagy angol írónak a hirlapiró hőst külön cím alatt és hivatásának megkülönböztetett szépségében kellett volna bemutatnia. Talán nehezebbnek is látszik ezen a pályán a hős mintáját kiválasztani, mert maga ez az életpálya komolyan gyakorolva, a heroizmus égi jegyében haladt. Igazi hírlapírót a hősies odaadás szikrája nélkül elképzelni sem lehet. De a magyar hírlapirodalom összesége ma egyértelemmel jelöli ki a maga kebeléből azt, akit negyvenéves hirlapírói munkásság beteljesültén a hősiesség babérjával övezhet. A hős mint hírlapíró! Akit ez az elnevezés mindenekfölött megillet: Kaas Ivor. Negyven év a mindennapos politikai publicisztika első sorában! Negyven év, amely első napjától utolsó napjáig megszakítás nélkül a szellemi energiák legizzóbb kifejtésében, lázasan lüktető, idegemésztő agymunkában telt el! Van-e más szellemi természetű foglalkozás, akár az íróé, akár az allanderrine, vagy hivatalnoké, amely csak munkamennyiség, és fizikai megfeszítés dolgában így kipróbálná emberét? Mint a katonának háborúban eltöltött éve, ez a teljes negyven év kétszeres beszámítás alá esik. De mindez még csak alárendelt szempont olyan hírlapírónál, aki számára a toklban sugalló démon lakik és aki minden tintacsöpp ömlésében szíve vérkeringését érzi. A modern publicisztikának alig lehetne jellemzetesebb alakját találni, mint Kanus Ivort. A legerősebb politikai érzék, a közélet minden inspirációja egyesül benne a hírlapírónak minden speciális tehetségével. Uralkodik rajta az a heves impresszionizmus, mely a vérbeli hírlapírónak legbecsesebb tulajdonsága és melynek erejével mindent meglát, mindent felfog és mindent megítél. És ez teszi, hogy bár hirlapírói készségét nagyon különböző témákon, a közéletnek mindenféle változatos, távoli és közeli, majd jelentős, majd apró tünetein váltja be, semmiféle írásában nem hiányzik a stínnek fénye és színe, a gondolkozás lendülete, legkevésbbé az aktualitás forrósága. De főképp megkülönbözteti őt, hogy ez az élénk impresszionizmus még politikai egyéniségére, sőt egész erkölcsi lényére is rányomta a jellemző bélyeget. A föltétlen egyéni tisztesség, a hivatásában való hit, az őszinte meggyőződés volt mindenkor publicisztikai útlevele. De ezeket a nemes tulajdonságokat különös nyugtalan tűzragyogással önti el izgékony képzelődése, lobbanó vérértéke, melyek az ő írását sokszor a szenvedélyes szeretet és szenvedélyes gyűlölet kohójává teszik, néha az elfogult pártoskodás színében tüntetik föl. Lelkét feszíti az örökké vibráló érzés, olyan explozív erő lakik benne, mely hirtelen kitöréseivel Dr.U uj lUUUUUU i'ICUi lUUUh »emut sem régibb, sem újabb publicistáink közül, akinek nyilvános hatása oly folytonosan és oly közvetlenül a harcok tüzét élesztette volna. A hirlapirói „ecclesia militaris“ tetőtőltalpig felfegyverzett alakja, ügye szolgálatában nem tartózkodva a kérlelhetetlen személyes támadásoktól sem. Lelke elemi tüzétől hajtva nem egyszer hirtelenül vált el azoktól, akikkel együtt küzdött és pályatársai közül talán alig van egy is, ki legalább politikai tekintetben félelmetes ellenségnek ne ismerte volna. Volt már olyan időszak is, hogy a szinte elszigetelt őrszemnek, enfant perdának kellett tartani a hírlapirodalom világában. De azért a harcok hevében sem történhetett meg, hogy bármi véleményének jóhiszeműségét kétségbevonják. Nem még az sem, hogy a lelkében lakozó igaz jóakaratot félreismerjék. Ez a negyven év ünneplése, ez a konvencionális alkalom csak arra szolgál, hogy nyilvánvalóvá tegye mindnyájunik szeretetét iránta. Ez a hős, mint hírlapíró negyven év tanúságának piedesztáljára állítva. Lénye, vérmérséke, szellemi ereje, erkölcsi heve ezen a hosszú időn át, az első ifjúságtól az aggkor küszöbéig nem változtak. Se hanyatlás, se elkopás, se fáradtság nem mutatkozik rajta, nem, még a szkepticizmusnak árnyéka sem. Negyven éven át, amely a modern Magyarország kialakulásának korszakát foglalja be, ő volt a mindennapos eseményeknek legelső kommentátora. Látta a 67-iki kiegyezés vajúdását és megszületését és azok közé tartozott, kik kezdetben bizalmatlansággal fogadták az új rendet. Később Deák művét szenvedélyesen védelmezte a balközép ellen. Ti- Mai szauiunk 28 oldal.