Pesti Napló, 1907. szeptember (58. évfolyam, 208-232. szám)
1907-09-01 / 208. szám
is száll.), tr: A kocsis: Várj itt, mindjárt jövök. Az ur: Igenis, nagyságos ur. (Megvárja, míg a kocsis bemegy a boltba. Szétnéz. Most nyitnak egy trafikot a túlsó oldalon. Leszáll a balról és bemegy a trafikba. Az ostort kocsis óvatossággal magával viszi.) A trafikosné: Tetszik, kérem? Az ur: Adjon egy pakli gyufát, de ne svéd legyen ,hanem foszforos. (Hangosan pöng a forint, amint a márványlapra vágja.) 2 Budapest, Vasárnap, PESTI NAPLÓ, 1907. szeptember T. 208. szám mezes drágaság miatt és az uzsora legkülönbözőbb fajtái miatt, elkerülhető lett volna, ha előrelátók vagyunk és n nem indolensek és nem cinikusok, legfőképpen pedig kényelemszeretők. Ilyen gondolkozással, mint ahogyan mi vagyunk, Athénban még ma is Szép Heléna-kosztümben járnának az asszonyok. A sok nyomorúság mind hozzátartozik a divatélethez. A fényűzés legtöbbnyire humbug. Könnyen élő ember legtöbb nálunk van, de nincs metropolis ehez hasonló, ahol annyi rossz lelkiismeretű és nyugtalan álmú ember lenne. Oh, bocsánat, a lóra termett nemzet ifjúsága modernizált valamit, most Váltókon nyargal. És jön a szezon és visszatérnek hozzánk a kiváltságosak, a honatyák, akik politikát csinálnak. Az is olyan. A legnagyobb kérdések megoldás nélkül maradnak, elhalasztódnak, a népképviselők csak szoronganak, hogy várjon a választókerületek nem fogják-e megóvatoltatni a váltót. Nyaratszakra előreharangozták ősznek. Mi marad belőle? Az egyik az önfeláldozás kötelességét hirdeti, hogy ránk nézve vitális kérdések miatt ne legyen baja Ausztriának. A másik nemzeti erényt csinál abból a tanból, ami a Tisza Kálmán korrupciós rendszerének a magva volt, hogy tudniillik az egész ország helyett csak egy osztályról kell gondoskodni s azért mindent megtenni, a többinek nyomora és a könyve árán is. A harmadik a tekintély mindenek felett való Uralmát tartja megmentendőnek és helyreállitandónak. Mintha Olaszország boldogsága attól függne, nehogy a serege előtt szálljon lóra a király, mert odalenne a tekintélye, ha látnák, hogy egy zsámolyon kell a kengyelhez közelebb jutnia. És Magyarország boldogsága az volna, ha minél több gyönyörű példányú tekintélyünk lenne. S ezeket a beharangozásokat ők rendszerpolitikának nevezik. Az önfel-A kocsis: Ne bolondozz. Igaz az, amit reszelsz ? Az úr: Igaz. Beszélem, beszélem, igaz, hogy beszélem, de a gyakorlathoz tartozik. Az ember, aki még fiatal, így hecceli magát bele. Egyre kevésbbé félek tőle, még egy hétig beszélem talán, aztán már nem fogok félni tőle és megteszem. Szépen, gyönyörűen megyek el, Isten veled szép világ, én megállítom a szívemet, mint egy órát. Maga ezt nem érti, nagyságos kocsis úr, maga még nem sírt meztelenül az ágyban, revolverrel a szivén. Ez oly szép, nagyságos kocsis úr, a embernek forró csöppek szaladnak le a szeméből, a revolvercsővel erősen nyom a bordája alá, úgy hogy elfelejti hallani a kocsizörgést az utcáról ,hirtelen felfájdul benne az egész rongyos leletnek a szenvedése és akkor az ember olyan tiszta, mint egy drága, szép szűzleány. De gyakorolni kell ezt, míg megnyomja azt a kis fekete acélnyelvet a revolver alatt. Az mese, hogy az ember egy napon megőrül és szívenlövi magát. Ez lassan jön. Ezt maga nem sérti, nagyságos szegényember úr, és különben is most eladtam a revolveremet, hogy a lóversenyre mehesssek. A koscis: Nincsen semmi kereseted? Az ur: Nincs, nagyságos ur. ' A kocsis: Eljönnél hozzám kocsisnak? Az ur: El én, nagyságos* ur. Nekem "mindegy, cak legyen kosztom és kvártélyom, ■amig a gyakorlat tart. Ha értené, nagyságos kocsis ur, megmagyaráznám. De igy csak jelzem, hogy senki se hal meg szomorúan. Az orykor elfárad és örül a halálnak az áldozást anyagi javaink könnyelmű elfecsérlésével szintúgy, mint a kiváltságok fentartását és a maradiság elméletének az életrekeltését. Bizalmunk abban van, hogy a hangadóknak a többiek engedelmeskedni fognak. Mintha Zola Emilnek az egyházi felfogást visszatükröztető meghatározását akarnák szabálynak kimondani, hogy: „Engedelmeskedni annyi, mint élni.“ De Zola részletezi legalább a megállapítást: „Engedelmeskedni kell az Istennek, a szülőknek, a felebbvalóknak, a tisztelet egy egész rangfokozatának, amelyen kívül a rendszertelen élet romlásnak indul“. De vajjon ugyanez-e a gróf Zichy János tekintély-elmélete, amiben körülbelül úgy van jellemezve a tisztelendő tekintély, hogy akinek az Isten hivatalt ad, annak észt is ad hozzá. Avagy engedelmeskedni kell-e, ha tapasztalhatjuk, hogy a visszafejlődés következnék, holott a nemzetek és államok életében csakis a fejődés, az előrehaladás politikájának van létjogosultsága. És a mi „divatéletünk“ sem lehet már más irányú. A társaságok össze fognak gyűlni. Sorra megnyílnak a színházak, megnépesednek a kaszinók, társaskörök, egyletek, gazdasági, kulturális és társadalmi intézetek. A színházakban vájjon a divatélet milyen lesz? Csak a felületes fényűzés csarnokai lesznek ezek, avagy megtaláljuk bennük a külföld előrehaladottságával a versenyképességet benső tartalomban, a magunk tehetségeinek az érvényesülésével? Az lesz-e vágjon a művészetpártolás, hogy minél nagyobb belépődíjakat fizessünk idegenekért, avagy inkább a magunk képességei arányában a sajátunkat támogassuk. Bizony egy időre, legalább a művészetek terén egy időre, ránk férne egy kis önállóvámterület. Tapasztalni fogjuk-e, hogy dúsgazdag társasköreink ha művészetre és irodalomra akarnak fejedelmi módon áldozni a rengeteg kártyapénz-vagyonból, a közvetítő-kereskedőutolsó percben. A beteg elveszti az életkedvét, És aki a Dunába ugrik, mialatt repül lefelé a hídról, megöregszik. Nekem még nyolc-tíz napot kell öregednem, hogy ne nagyon sírjak, mikor meghalok. A természet csak úgy ereszti el az embert ebből a világból, ha az ember végleg beleegyezett. Még önmagunkon sem tehetünk erősakot, De te ebez marha vagy, nagyságos gazdám ur. A kocsis: Az istállóban alszol és velünk ebédelsz. Vacsorát kapsz tizenhét krajcárért a kis kocsmában a stand mellett. Az ur: Igenis. A kocsis: Hát beállasz hazám? Az ur: Be én. A kocsis: Mert akkor én nem ülök többet a bakra. Gyönge a szemem. Nekünk kocsisoknak a szemünk megy tönkre ebben a poros városban. És minek vakuljak meg? Ki tartja el a két feleségemet, meg a nyolc gyerekemet? Igaz? • Az ur: Igaz. r -■ ■ ! A kocsis: A lovat Bandinak hívják, tanuld meg. A többit majd megmutatom az Illés utcában. Az ur: Hát akkor én ma nem fizetek magának. A kocsis: Már hogyne fizetnél. Az első félórára jár nékem tőled hetvenöt krajcár. Amikor még én hajtattam. Most már nem fizetsz többet. De a forintodat nem kívánom, azt tartsd meg. Majd elsején levonom a béredből a hetvenöt krajcárt. Hadd emlékezzél rá, hogy valaha életedben fuvar is voltál-Az úr. Teerm. nagymásos urelemhez fordulnak s a külföldről hozatnak „nagyságokat“ és „csillagokat“ s odavannak a boldogságtól, hogyha azok a fejedelmi ajándékokat tőlünk elfogadják. A mi íróink és művészeink viszont elégedjenek meg azzal, ha helyet kapnak a „művész-asztal“-nál és ha pezsgővel kínálják őket. Meglévőn tudniillik a mecénási felfogás, hogy azok az igazi írók és művészek, akik az ilyet igénybe veszik. És várjon egyébként most is azok lesznek a kaszinók és társaskörök szenzációi, amelyek nagy kártyanyereségeről és veszteségekről szólanak? És megkezdődnek a szokásos akciók, jótékonyságért jótékonyságot gyakorolni azokkal a körökkel, amelyek a magasabb rangúakkal érintkezni vágynak. Igen liberálisan összeállított rendező-bizottsági névsorokat fogunk olvasni, úgy a hölgyekét, mint az urakét* És ők mégis annyira távol lesznek egymástól, mint a déli sark az északitól,m oly nagy lesz a távolság a lelki megértés és kölcsönös megbecsülés érzületeiben* Csak a versengés fog aztán elölről kezdődni külön-külön, hogy ki bírja jobban gazdagsággal, ragyogással. Semmiesetre sem az ékszereket fogják letenni a jótékonyság oltárára, hanem felteszik az ékszereket és százezreket költenek el, hogy kellő fénynyel juttassanak a betegnek és nyomorgónak egy forintot, íme a „divatélet“ perspektívája. Semmi remény nincs rá, semmi jele; nem mutatkozik, hogy a felvetett kérdésekre válaszul kedvezőbb eredmények következnének. Nem is lesznek kedvezőbb eredmények, amíg a mostani scense forrón* gásból, melyet az európai áramlatok idéznek elő és az erők összeütközéséből talán még nagyobb katasztrófák árán ki nem fejlődik a társadalmi viszonyok gyökeres átalakulása, amig a nemzeti lelkébe fel nem szívódnak, amig vér- keringésére befolyást nem szereznek( világfejlődés erői és amíg az igazi deokratizmus hódítása az emberi jogok (Ezalatt megkerülték a víztornyot , most megint ott vannak a Műcsarnoknál. A kocsi megáll.!)! Az úr: Hova tetszik? Haza? A kocsis: Még nem. El kell menni fel zabkereskedőhöz. Legalább megtanulod, hogy hol lakik. Gyerünk. Szondy utca negyvenkettő. De ne üsd a lovat, mert lerúglak a bakról. Az ur: Igenis, nagyságos ur: Gyio, Bandi,ti (Tovább trappolnak. A konflis előtt tejeskocsi szalad, két asszonynyal a bakon.)] Az ur (nagyot kiált): Hócoppl (Kikerült szabály szerint jobbról, rámosolyog a tejeskofára és büszke, hogy elhagyja őket. Az uj mesterség ez első dicsőségével forró csöppek szaladnak le az arcán. A nap már teljes fénynyel ragyog , ők vígan ügetnek az Andrássy-úton. Emberek jönnak-mennek, álmos rendőrök mellett megy el a kocsi. Az új kocsis már gyűlölettel néz a rendőrre. Megállanak a zabkereskedő előtt. A kocsis ki