Pesti Napló, 1908. május (59. évfolyam, 106–131. szám)
1908-05-01 / 106. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAÍt: Égési évre „ 28 tor. — ill. Félévre------14 , - , negyedévre . 7 , - , Egy bőre---2 , 40 . Egyes szém-----------10 fill. 59’dik évfolyam. 106. szám Apróhirdetések ér*: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 Alléé. Hirdetések milliméter szimbíse*l, dij subár szériát. Megjelenik hét, kivételével naponkint ünnep után is. Május, Budapest, április 30. Akik a békés forradalom eszközeivel harcolnak a konvenció ellen, maguk is konvencionális szokásnak hódolnak, mikor május elsején minden munkástarra kényszerítenek, hogy tegye le szerszámait és ne dolgozzék semmi áron se. Minden tömeghatásra építő intézmény, mozgalom vagy szervezet szimbolizmussal dolgozik és a szocialisták törekvése, hogy a május elseje a munka ünnepnapja legyen a világon, semmiben sem külömbözik az egyház dogmájától, amely egy bizonyos napot a felekezet olyan ünnepévé tesz, amelyet istenkáromlás nélkül nem lehet megszentségteleníteni. Az eretnekség vádját, az egyházi átkot és a kiközösítést a szocialista egyházban a bojkott és a kiüldözés modernizált átka váltja fel, de lényegében egyik sem különbözik a másiktól. Ezért konvenció mindegyik és lesz még az egyház bizonyos ünnepnapjainál is konvencionálisabb a május elseje, mert ez csak a munkás meggyőződésére akar hatni és a nap szimbolikus jelentőségének hangoztatásával nem a lelkek megbűvölésére törekszik. Valamikor előtüntetés volt ez a nap a polgári társadalommal szemben. Apolgári társadalomnak tudomására kellett adni, mert sokáig nem akarta hinni, hogy a szocializmus százezrek szervezett erejét jelenti és a májusi munkaszünet kierőszakolásával be kellett bizonyítani, hogy a szervezett munkásság a tőkével egyenrangú tényezője a termelésnek és hogy a termelés akkor is lehetetlen, ha a munkás nem dolgozik és nem csak akkor, ha nincs tőke a vállalkozáshoz. Be kellett bizonyítani, hogy a társadalom egyik népes osztálya a jogokban és az állami mindenhatóság védelmében vagy sehogy sem, vagy csak nagyon kis mértékben részesül és a tüntetésnek akár erőszakos formájával is kifejezésre kellett juttatni, hogy ez a népréteg nem hajlandó tovább tűrni a mellőzést és a jogtalanságot, hanem mindenben egyenlő akar lenni a társadalom többi osztályával. Ezt a szerepét a májusi tüntetés már rég elvégezte és ma szinte komikum-számba menne annak a bizonyítása, hogy sokan vannak, akik szervezetekbe tömörülve küzdenek a szocialista eszmékért. A köznapok ezer és ezer harca ékesebben szóló tüntetés ennek az igazságnak a dokumentálása mellett, mint a május elseje, amelyet mesterkélt magyarázattal és az üldözött intézmények szokásainak utánzásával tesz ünnepnappá a szocialista világegyetem. Nem ez az egyetlen féli szegség, amelyben a szocialisták vakon tója. Elég szilárd-e, elbírja-e az évek cseriben romboló aknamunkáját. Talán a gondosság elmulasztása, vagy az indokolatlan bizalom okozta, hogy Goldmark halott szövegkönyveket, enyészetet okozó verssorokat aggatott tele viruló muzsikával. Legutóbbi munkája, a Berlichingeni Götz, a mester művészetének egy újabb, jelentős fázisát tárta elénk. Az indokolatlanul tarka szövegkönyv, mely az eseményeknek lazán szerkesztett láncolatát vetette a hallgató elé, megakasztotta Goldmark pompás muzsikájának érvényesülését. A ,,Téli rege” librettója egyszerűbb, szervesebb. Dr. Willner A .OH, Goldmark régi munkatársa, ezúttal nagy óvatossággal végezte a reá bízott feladatot; egyszerűsítette az epizódokkal terhelt cselekményt, lenyeste Shakespeare gazdag darabjának feleslegesnek látszó leveleit. Willner gondos munkája elismerést érdemel, azonban a „Téli rege“ szövegkönyve nem az a librettó, amelyből egészséges, lüktető zenedrámát lehetne fakasztani. Ha a „Téli rege“ librettójának fogyatékosságait kutatjuk, egy általánosabb kérdés vetődik utunkba: készült-e már Shakespeare darabból jó operalibrettó? A felelet kétségtelenül tagadó. Még az Othello s a Hamlet szövegkönyve sem kelti Shakespeare pezsgő drámaiságának illúzióját. Merevek, nehézkesek a Shakespeare drámáiból készült operák, csupa élettelen tablót állítanak elénk. Shakespeare drámai erejének elragadó impetusát hiába keressük akár a Hamlet, akár az Othello, vagy a Rómeó és Júlia megzenésített szövegkönyveiben. Shakespeare drámája az élet, a természet, a Shakespeare-opera pedig idétlenül színezett fotográfia. A „Téli rege“ szövegkönyveinek az a hibája, hogy nem tudja felkelteni lelkünkben a követik az agyonócsárolt polgári és nemzeti társadalom sokszor egészen értelmetlen szokásait. Szégente, a hazafias felbuzdulás korszakaiban kokárdát kellett feltűznie minden jó magyarnak, külömben megverték, vagy megvetették. Persze, a veréstől való félelem miatt mindenki kokárdát tűzött a mellére és Szigligeti maró gúnynyal szerepelteti „II. Rákóczi Ferenc fogsága“ című drámájában azt a sárosi atyafit, aki aszerint, amint a kuruc, vagy a labanc közeledett a városba, hol kitűzte, hol bevonta a portáján a nemzeti lobogót. A szocialisták is vörös nyakkendőt, jogtűt és májusi szünnapot írnak elő híveiknek és jaj annak, aki jogtű, vagy egyéb előírt jelvény nélkül jelennek meg a gyűlésen. Pedig bizonyos, hogy a holnapi munkaszünetelők között nagyon sok Szigligeti-féle alak van, aki tüntet, mert különben a szocialista egyház a nagy bojkotátokkal sújtaná, de viszont éppen olyan örömest dolgozna is, ha egy másik szekta a munkakötelezettséget hirdetné május elsejére. A tüntetésből konvenció lett és ezért nincs már semmi jelentősége. Még ma is májusi fát tűznek a kedves ablaka elé és boldogságos vigalommal köszönti a legjámborabb burzsoá is a májusi reggelt, amely a virágfakadás költészetét varázsolja a lelkekbe és elhimesehangulatot. Valószínűtlen, különös események kerülnek elénk, amelyeket azért nem tudunk átérezni, mert nem mesélik, vagy nem mesélik jól nekünk Hermione és Leontea regéjét. Az ,jegyszer volt, hol nem volt, hangulatába csak a második felvonás zenéjének rehumora és naivitása ringat bennünket, míg a szövegkönyvből teljesen hiányzik a meseillat, reges varázss. Még az is eszünkbe jut, hogy Csehországnak pincs tengere — a második felvonás a cseh tengerparton játszik — pedig mesében neon szoktuk a mértföldeket centiméterekkel mérni. Valami különös bizonytalanság,kétség származik a stílusnak e megzökkenéséből, amely bizonyos mértékben a zene drámai hatását is befolyásolja. Willner három felvonásra összevont átdolgozása szerint a darab akkor kezdődik, amikor Polixenes, a cseh király búcsúzni készül Leontestől, vendégbarátjától, akinek házánál egy évig vendégeskedett. Leontes hiába tartóztatja. Polixenes utazási szándéka megmásíthatatlannnak látszik, csak Hermionének, Leontes király szépséges nejének sikerül a kényelmét vendéget maradásra bírni. Leontes örem nagyon örül a barátja maradásának. A lelkét elkezdik tépdesni a féltékenység kis csábos kutyái s módfeletti felindulásában — kétségtelen túlzással — szarvaskirályinak nevezi magát Sicilia derék királya. Azt hiszi, hogy újszülött kislánya is barátjának diszkrét ajándéka s mivel a féltékenység kis kutyái egyre erősebben csaholnak és ugatnak a lelkében, elhatározza, hogy barátját, nejét és kis gyermekét el fogja pusztítani. Camilló nevű emberének kiadja a parancsot, hogy a vendég italába egy egész, adag mérget keverjen. Camilló persze nem teljesíti a parancsot, hanem megszökteti az álmélkodó királyt, aki szomorúan ál- Téli rege, jópara három felvonásban. Szövegét Shakespeare Után szabadon, irta Wiener A. 1. Fordította Dóczi Lajos. Zenéjét szerzette Goldmark Károly. Bemutató előadás a Magyar Királyi Operaházban 1908. április 30-án. Irta: Kálmán Imre. Amióta a Sába királynője muzsikusa világszerte ismert mester lett, valami különös balsora nehezedett Goldmark Károly operáinak pályafutására. Mintha keserves ridegséggel éppen Goldmark-operán akarta volna megmutatni a végzet, hogy a színpadot szolgáló zeneművészet még akkor sem áll a maga lábán, amikor olyan kiváló mestere szól hozzánk, mint Goldmark Károly. Pedig ugyancsak nagy szellemektől kérte az impulzust: Homeros, Goethe, Dickens, most pedig Shakespeare szolgáltatta Goldmarck drámai zenéjének a poétikus feltételét. Elein volt valami nagy szerencséje ezekkel a súlyos neveikkel. Csupa átalakított, átdolgozott szöveg került Goldmark keze alá. Kettős teher nyomasztotta mindegyiket. A nagy nevek tisztelete ránehezedett az átdolgozó készségére: Hjameroe, Goethe, Dickens és Shakespeare megláncolták a mester librettistájának a kezei. Az átdolgozások jellegzetességéhez tartozik az átírt daraboknak egy különös tulajdonsága: az eseményeket nyersen, improvizáltan adják elénk, a szűkszavúságában primitív, bőbeszédűségében pedig unalmas és fecsegő operai dialektika közvetítésével. Goldmark, a királyi bőkezűségű alkotó művész, teremtő örömében nem nézte, nem kereste sohasem, hogy milyen fajsúlyú a libret tói sírniuk !!2 okul.