Pesti Napló, 1909. október (60. évfolyam, 232-258. szám)
1909-10-01 / 232. szám
Budapest, péntek PESTI NAPLÓ egyszerűen új lapot ragaszt a nemzet történetkönyvébe. Az opportunus bölcsek, akik a koleráról is kitalálták, hogy mi a jó benne, fölényes mosolygással konstatálják, hogy ez így van jól. A nemzet ezer érdekének tülekedéséből megnyugvással nézhetünk az örök nyugvó pont: a tapasztalt, pártatlan és nagy király alakjaidé. Abból a földöntúli magasságból, ahonnan a mi kis föllendüléseinket és apró nekibusulásainkat nézi, legjobban látja, hogy mi az igazság és mi a jó. ő nem sovén és ő nem kozmopolita. Ő elfogulatlan és szenvedelem nélkül határoz. Az öregedés földi embernél bus és lassú pusztulása szellemi értékeinek. De Nála megfordítva van: aranytiszta aszúborrá forr ki Benne az évek hevében az éleslátó judicium. Talán igy is van jól. Talán az agg király mérséklete, nyugalma és érdeke, melyeket csak a mi érdekeink kielégítése szolgálhat, fölülemelkedik húszmillió ember szerteágazó, tüzes vértől ösztökélt és ingadozó kívánságain. Kívánunk gazdasági önállóságot, áhítozunk az állam nemzeti kiépítésére ; törvényekben megadott jogaink megvalósítását követeljük a hadseregben, a külügyek vezetésében, belső politikánk eredményeiben. Kinek ez a programmja, ki mást írt föl a zászlójára, de mindez összességében a nemzeti akarat tartalmát adja. És a király minderre az feleli, hogy az ő bölcsesége jobban tudja, mi kell nekünk. Hát legyünk opportunisták, hunyjunk szemet a mi borzasztó elhagyatottságunk felett és hazudjunk magunknak ezután is alkotmányos fikciókat és szavaljunk lelkes költeményeket március tizenötödikén. De akkor legalább azt a bizonyosságot szerezzék meg nekünk, hogy csakugyan az öreg király hosszú és komoly tapasztalataiból kiváló vélemény kerül elénk, hogy nemzeti akarat legyen belőle és nem egy dacos, ismeretlen és fiatal temperamentum kísérletezései számára szolgálunk objektumul. Mert van alkotmányos monarkia és abszolutizmus. De hogy a nemzeti akarat is, királyi elhatározás is csak ügyetlen leple legyen egy harmadik, törvénytelen faktor kalandozásainak, ez olyan szerencsétlen kormányzási forma, hogy felrobbanthatják vele az alkotmányos monarkiát is, az abszolutizmus esetleges sikereit is. bourgesi hülye", „Heloise, a rongyszedő leánya“ vagy „Az amsterdami hóhér“ című darabokban! Ő volt az egyetlen nő, akihez verseket írtam. Borzasztó versek voltak, de véresen komolyan vettem őket és sohase voltam elég bátor ahoz, hogy átadjam őket Blanchenak. Később eljött a nyári vakáció ideje és én hazautaztam szüleimhez a vidékre. A máskor olyan nehezen, olyan epedéssel várt két hónap hihetetlenül gyötrelmes volt számomra. Számolgattam az órákat, hogy mikor térhetek vissza Párisba és az első estén, amikor ismét a Quartier Latin falai közt voltam, rohantam a színházba. Blanche Lilast azonban a három színház egyikében se találtam. A lesújtó kétségbeesés, amelyet felfedezésem után éreztem, végül is felbátorított annyira, hogy a portásnál mertem kérdezősködni. Meg is tudtam tőle, hogy Blanche szerződését nem újították meg és tartózkodási helyét se tudják. És akár hiszi, édes Sophie, akár nem, azon a napon szenvedtem át életem legnagyobb, legmélységesebb fájdalmát. Fél éjszakát töltötten egy padon zokogva és öngyilkosságra gondolva ... — És ez minden? — kérdezte Sophie — Ez. — Maga tréfál, Fabrec, maga mulat rajtam ... Ebben a pillanatban a színésznő szobaleánya nyitott be az ajtón: — A kocsi itt van, asszonyom, a legtöbb ideje, hogy induljunk. A lépcsőn már hallani lehetett az ügyelő szavát: — Gyorsan. Sophie, úgyis elkéstünk már. Sophie Cherubin beburkolódzott köpenyébe és sietve kezét nyújtotta Fabrecnak. — Viszontlátásra, öreg gúnyolódó. Várjon, megfizetek még magának ezért. És ezzel már rohant is lefelé a lépcsőn, a komorna utána. A képviselő szintén távozni készült, mikor az öreg öltöztetőbő odalépett hozzá és fonnyadt arcát az övéhez közelítette. — Uram, — szólt alázatosan. — Na! Mit akar, jó asszony? — Nagy kérésem van önhöz, uram, öreg vagyok, kihasznált rongy vagyok, betegeskedem is, itt is alig bírom végezni a dolgomat, kérvényt adtam be, hogy felvegyenek a szegényházba ... — Jó, — szólt Fabrec szórakozottan, — legközelebb érdeklődöm. Hanem az öreg még nem mondott el mindent. — Azonkívül, uram, van még egyéb is, ami miatt én az én sorsom iránt érdeklődhetnék... az imént hallottam, mit beszélt Sophienak... nos hát... én vagyok Blanche Lilas! Fabrec önkéntelenül visszahökkent. Blanche Lilas! Ez lenne Blanche Lilas, szegényes fekete ruhában, ez a megtestesült nyomorúság? Zavartan, csaknem megborzadva kérdezte: — De hát milyen idős is ön? — Hatvankét éves, — felelt az asszony fájdalmas mosolylyal, — de persze, sokkal idősebbnek látszom. Abban az időben, mikor ön engem a külvárosi színpadokon látott, negyvenegy esztendős voltam és éppen azért bocsájtottak el, mert nagyon öregnek találtak. És ezzel kezdődött az én kálváriám. Több, mint tizenöt esztendeig cselédkedtem, azután találkoztam egy hajdani kartársammal, akit segédszínésznek szerződtettek az Odeonba — ő szerezte nekem ezt a kis állást De most már a végső erőm is elhagy, nem bírom tovább, ezért fordulok alamizsnáért. És minthogy ön régebben érdeklődött irántam... Abbahagyta a beszédet, mintha szégyelné magát és félne, hogy ezzel az emlékkel magára haragította a képviselőt Fabrec azonban lágyszívű ember volt. — Már holnap megteszem a szükséges lépéseket, — szólt megindultam kissé reszkető hangon, — megbízhat bennem... Egyelőre fogadja el tőlem... — és a pénztárcája felé nyúlt. — Nem, nem, nagyon köszönöm, uram. Minden, amire vágyom, az, hogy a szegényházba felvegyenk. A színészegyesület kétszáz frank nyugdíjat szavazott meg nekem egy évre, apró szükségleteimet tehát ki tudom elégíteni. — Jól van hát. Fabrec bucsúzásul kezét nyújtotta Blanche Utasnak, de mikor az asszony csontos, aszott kezét a magáéban érezte, nem tudott ellentállni a borzalomnak arra a gondolatra, hogy húsz évvel ezelőtt sírt volna az örömtől, ha erre a kézre egy bátortalan csókot nyomhat. És mikor kifelé ment a keskeny korridoron, minden fásultsága ellenére is elcsodálkozott a párisi életnek ezen a csudálatos forgatagán, amely olyan különös módon hozza össze és választja szét az embereket. Budapest, szeptember 30. Uj államtitkár. A király Pap Elek miniszteri tanácsost a pénzügyminisztérium államtitkárává nevezte ki. Az új államtitkár régi és kitűnő munkája a pénzügyi közigazgatásnak, a hitel- és költségvetési osztályokat vezette hosszabb ideig s a kiegyezési tárgyalásoknál is kitűnt ötvenegy éves és közel harminc éve van állami szolgálatban. A pénzügyminisztérium tisztviselői karában kinevezése megelégedést keltett Változás a honvédhadbírák osztályában. A király hozájárult, hogy a honvédelmi minisztérium 15. osztályát 15/a és 15/b osztályokra válaszszák szét; hogy ez osztályokból egy negyedik rangosztálybeli tábornok-hadbíró, illetve a honvédbirák tisztikara főnökének vezetése alatt ij igazságszolgáltatási osztályt szervezzenek és hogy a honvédbírák tisztikarának tényleges állományát két százados hadbíróval növeljék, valamint hogy a már fennálló tábornok-hadbírói állások egyikére egy negyedik rangosztálybeli tábornok- hadbírói állást szervezzenek.. Varesanin szemlontja. Szerajevóból jelentik': Varesanin tartományi önök csapatfőfelügyelő, Bosznia északnyugati kerületeibe tizennyolc napra tervezett szemlontra indult !. Á fi. S. Prágából jelenti tudósítónk', hogy, az osztrák kormány a Reichsrath egybehívását eredeti szándékától eltérően későbbi időpontra hívja egybe. A kormány a házat nem fogja feloszlatni, mert az új választásoktól nem reméli a pártviszonyok javulását A házat hosszabb időre el fogják napolni, a költségvetési provizóriumról pedig a 14. §. alapján fognak gondoskodni . Bécsi tudósítónk telefonozza: A németek és csehek közti békítési akció teljesen csődöt mondott Szombaton minisztertanácon fognak a helyzettel foglalkozni. A szláv unió kiadta a jelszót az obstrukcióra a Bienerth-kormány ellen. A kormány meg fogja kísérteni, hogy a parlament munkára hajlandó elemeivel költségvetési indemnityt biztosítson. A király környezetéből eredő hírek az 1909 október 1. 232. szám ■ ______erról biztosítanak, hogy sem Ausztriában, sem Magyarországon koncessziókat nem fog tenni a korona és kísérletekre sem fog alkalmat adni, amelyek koncessziókon épülnének fel, tekintettel a külpolitikai helyzetre. Wekerle a királynál. - A válság. — / Budapest, szeptember 30. ^ (Saját tudósítónktól.) Wekerle Sándor mai audienciája sem hozta meg, amint ez előrelátható volt, a döntést. A miniszterelnök hetven percig volt az uralkodónál, akinek kibontakozási tervét fejtegette s távozóban nem volt mondanivalója a nyilvánosság számára. — írásbeli lemondásomat okoltam meg élőszóval beszélte.n A felség még nem határozott Ennél az információnál sokkal bőbeszédűebbek a bécsi hírforrások, melyek egyértelműen azt jelentik, hogy a királynak nem kell se Wekerle, se Kossuth külön, hanem szeretné fentartani valahogy a koalíciót amely olyan briliánsan szolgálta három évnél tovább a birodalmi érdekeket Ezt a kívánságát fogja kifejezésre juttatni szombaton Kossuth Ferencnek is. Ha csakugyan így áll a helyzet nem tehetünk egyebet mint érzéketlen nyugalommal várjuk, mi fog történni. Józan számítással, a viszonyok ismeretével lehetetlennek kell tartani, hogy a függetlenségi pártot és a hatvanheteseket közös munkára mégegyszer össze bírják terelni. Sokkal mélyebb árkot vágott köztük a hatalmi vetélkedés és a gyűlölet mint hogy ezen akár a királyi szó is hidat verhessen. De azért a magyar politikában nincs lehetetlenség, kivált ha mindössze álláspontok feladásáról és elvek elárulásáról van szó, aminek ezúttal is szépen hangzó elnevezést találhatnak: a veszélyben levő alkotmány megmentését Kossuth Ferenc és a király majd megpróbálják, mire mennek egymással. Ha