Pesti Napló, 1934. augusztus (85. évfolyam, 172–196. szám)
1934-08-01 / 172. szám
Ma: Tudományos és Technikai Napló (Melléklet) Aratem* (e) Budapest, 1934 85. évfolyam 172. szám Szerda, augusztus 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra . . . 4.5 pengő Negyedévre . 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon . 16 fillér Ünnepnapokon . 24 fillér Vasárnap 32 fillér PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓ HIVATAL: VII. ker., Rákóczi út 54. Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvoíztályi VII., Erzsébet körút 18-20. Sierk.ut 64. Bécsben I., Kohlmarkt 7. Ma, 1934 július 31-1ike... Ma 1934 július 31-ikét írunk. De volt egy nap, amikor 1914 július 8-ikát írtunk. És ezen a napon gróf Tisza István magyar királyi miniszterelnök Ferenc József császár-királyhoz előterjesztést tett. Ez az előterjesztés, amely a Pesti Napló »Akták beszélnek« című memoártközleményeiben szó szerint megjelent többek közt a következőket mondja: — A tegnapi minisztertanács valamennyi résztvevőjében megérlelődött az a szándék, hogy Szerbiával háborút provokáljunk, hogy azután a monarchia ezen ősellenségével végleg leszámolhassunk. Én nem voltam abban a helyzetben, hogy ehez a tervhez hozzájárulhassak. Egy ilyetén Szerbia ellen intézett támadásunk minden emberi előrelátás szerint Oroszország intervencióját és ezzel a világháborút idézné elő. Emellett én — minősen erre vonatkozó berlini optimizmussal szemben — Románia semlegességét legalább is nagyon kétségesnek tartanám. Ha tehát mi támadunk, úgy az orosz és román hadseregeket máris az ellenséges táborba számíthatjuk, ami a háború esélyeit számunkra a lehető legkedvezőtlenebbül befolyásolná. Szerintem tehát egy mérsékelt, de semmiesetre sem fenyegető hangú jegyzéket kellene Szerbiához intézni, amelyben konkrét panaszainkat felsorolnék és precízen összekötnék azokkal követeléseinket. Tizenegy nap múlva, 1914 július 19-ikén volt a döntő minisztertanács, amelynek jegyzőkönyve szerint: " A magyar királyi miniszterelnök felkéri a jelenlevőket, hogy mondják ki határozatilag azt, amitől ő a legutóbbi tanácskozáskor a magyar királyi kormánynak az egész akcióhoz való hozzájárulását függővé tette. A minisztertanácsnak ugyanis egyhangúlag azt a határozatot kell meghoznia, — folytatta Tisza — hogy a Szerbia elleni akcióval a monarchiának semminemű hódítási terve nincs egybekapcsolva és a monarchia, kivéve némi katonai okokból indokolt határkiigazítást, egyetlen darabkát sem akar Szerbiából annektálni. Feltétlenül ragaszkodnia kell hozzá, — fejezte be Tisza — hogy egy ilyértelmű határozat egyhangúlag hozassék meg. Azután elmúlt négy év és négy hónap és jött egy nap, amikor 1918 október 31-ikét írtunk és akkor agyonlőtték Tiszát mint háborús uszítót. Négy éven és négy hónapon át szemrezdülés nélkül viselt egy vádat, amelynél igazságtalanabb államférfit, de egyáltalán embert talán még nem is ért. Tisza István nem akart háborút. De Tisza akkor nem csak hivatalból és hatalomból állt a nemzet élén, nem csak azért volt primás, mert miniszterelnök volt, hanem azért, mert benne egy egész magyar nemzedék — és Istenem, ma tudjuk csak igazán, hogy mennyire nem a legrosszabb magyar nemzedék — kifejeződött erkölcsileg és jellemileg. Tisza bátor előterjesztése a királynak, aki azonban éppen olyan kevéssé akarta a háborút, mint magyar miniszterelnöke, Tisza kemény fellépése a Berchtholdokkal és a Conradokkal szemben, ez nem csak egy férfiúnak, aki akármennyire is volt első és legelső, mégis csak egy ember volt, ez egy egész magyar nemzedéknek fellépése volt. Tisza békét akart, Magyarország békét akart és Magyarország ma is békét akar, Tisza, de ugyanakkor saját népi és nemzeti szellemében. Ezt szögezzük le ezekben a napokban, amelyek a húszéves fordulón babonásan revelálják a világháborús nyár kezdő atmoszféráját. Ezt megírjuk, minden él, minden félelem, minden titkos gondolat nélkül, egyszerűen azért, mert meg kell írni éppen úgy, ahogyan meg kell írni azt, hogy ma délben 30 fokos meleg volt. Azért írjuk meg, mert ez van. Ausztriát polgárháborús nyugtalanságok háborítiák, a feladat, amelyre Brhuschnag kancellár egy egész nemzedék önfeláldosló bátorságával vállalkozott, több mint történelmi. Ausztrál, Dollfuss gyilkosainak tárgyalása ezt röntgeni élességgel mutatta, a nácizmus mélyen kikezdte. Lelki szakadékok, dühödt indulatok és minden mögött egy a st.-germaini, tehát az osztrák trianoni békében minden polgári élet lehetőségéből kifosztott országban egy csapat ember... Akinek nem csak hogy nincs munkája, hanem nem is keres munkát. Már nem érzi szükségességét a munkának és már nincs is kétségbeesve azon, hogy nincs munkája. Ezek lelkileg is elbúcsúztak a polgári élettől és egyszerűen Tammany Hall-ja lettek a nácizmusnak, belebuktak a legpiszkosabb, mert legolcsóbb és mert tömeges korrupcióba, száz sillingért illegális fegyvert szállítanak, bombát hajítanak, kancellárt ölnek, hazát elárulnak. Emberek, akik cinizmusukban fölkeltek saját országuk függetlensége ellen. Veszedelmes praetoriánus társaság ez a mai harcászati eszközök modern technikájában. Európai életveszélyességük nem csekélyebb, mint volt most húsz éve azoknak az opánkás szerb komitácsiknak, akik a belgrádi Aranyhalacska című, kávéházból , fanatizált diákokat küldtek Szarajevóba főherceget és világot élni. A foltáni nihilizmus lelki és geográfiai fölhúzódása a bécsi Ringstrasséig. És mégis ... Minden rosszban van jó is. Mert Ausztria léte vagy nem léte annyira az európai békének is jelenti létét vagy nemlétét, lett az osztrák ügyből európai ügy. La question authohienne, ugyanakkor: la question européenne. Mert Ausztrián át egész Európa elveszhet, fogja egész Európa megmenteni Ausztriát, rajta keresztül a Duna-völgye nyugalmát és mindkettőn át az európai kultúrát és a polgári jogrendet. Graziani és Pallioni tábornokok vezérletével olasz hadtestek állnak ma az osztrák határon, Ausztria függetlensége fegyveres oltalom, olasz ércfedezet alá került. Igen, — fogják mondani — de ezzel még nem múltak el kabbalái és babonái ennek az ijesztő nyárinak, mindennek tetejébe Hindenburg, is haldoklik. Hát mi sem játsszuk sem a mindenáron, a felelőtlenségig és a könynyelműségig megnyugtató háziorvos szerepét, sem a Beschwichtigungs-Hofratét. Ha a 87 éves elnök-marsall most lehunyja szemét, akkor itt nemcsak egy hősi élet mély emberi tragédiája fejeződik be, nemcsak az történik, hogy meghalt egy ember, aki kezdte a Bismarck és Moltke birodalmában, aki ennek a birodalomnak 1914-től 1918-ig jelentette legmélyebb csengésű dicsőségét és aki nyugovóra fog térni a nyugtalan Harmadik Birodalomban, nyugovóra egy zaklatott életeste után, amelyben mint államfő kormányzott annyi férfiúval és színárnyalattal Müller-Frankentől a horogkeresztes vezérekcig és alvezérekig, szociáldemokratáktól a náciokálszocialistákig. J 4 . . . Sok emberfenséget és sok embertitkot, sok ki nem mondottat, sok sóhajt, sok tört panaszt és tört, imádságot visz magával a tábornagyelnök. Akinek halála... Forrpontján hagyja itt a birodalmat, kiélezett időkben, feltornyosult órákban, az ifjú pártállamot, amelyből egy óriási presztízs hull ki, Hindenburgé, aki személyének roppant dicsőségével fedezte az átmenet kínzó korszakát ország és világ előtt. Attól, hogy ez a nagy katona most meghal, a világ békéje nem lesz szilárdabb, a világ "békéje nem lesz békésebb. És mégis... Mi hiszünk én? bízunk. Hiszünk és bízunk benne, hogy Hindenburg várható halála, ha csak- ugyan bekövetkezik, akármennyire is volt világraszóló ez az élet, mint haláleset redukálódni fog egyetlen ember halálává és nem ránt magával egy földrészt. Ha Hindenburg ott is állt a barna birodalom bölcsőjénél, ez a barna birodalom ma már régen önállóan és minden hindenburgi zsíró és vétó nélkül csinálta és csinálja külpolitikáját. Mi, akik igazán nem vagyunk védő testőrei a nácizmusnak, mint száraz tényfelvételt állapítjuk meg, hogy a horogkereszt nem akar háborút. Igaz, hogy nem is akarhat. Ha Ausztria miatt nem lesz világháború, akkor nem lehet Németország miatt sem. Úgy az osztrák, mint a német kérdés dinamikus ereje fel fog oldódni. Hogyan, miképpen? — jóslás a dilettánsok szórakozását — Mi nem tudjuk, hogyan fog elmúlni ez a válság, csak annyit tudunk, hogy el fog múlni, mert el kell múlnia. Okosságnál is okosabb ösztön: az élet, az élni akarás erejével mondja ezt nekünk és mondatja ezt velünk. És vannak az európai békének őrei nyugaton is. Az a megbízatás, amelynek alapján négy fényes olasz hadtest állomásozik az osztrák határon,, európai. Anglia és Franciaország tud Mussolini akciójáról és helyesli ezt. És ma Baldwin, az angol titkos tanács elnöke, a konzervatív párt vezére, ez a megfontolt, ez a megbízható és megnyugtató Baldwin kijelentette, hogy: Anglia védelme a Rajnánál kezdődik. Anglia érdekeit ma már nemcsak a szigetországban magában kell megvédeni, hanem a védelmét az európai kontinensen kell kezdeni, ott, ahol a rajnai határ végződik. Vak is láthatja, siket is hallhatja, ennek a mondásnak értelmét. Anglia kilép szigeti szigeteltségéből és érdekeit, ha kell, megvédi a Rajna határánál. De mi Anglia érdeke? Anglia érdeke a béke, a béke és megint csak a béke. Anglia a Rajna vonalán őrzi meg a békét, ez magyarul annyit jelent, hogy megvédi Franciaországgal közösen és Franciaországgal egyetértésben és ez az angol-francia szövetség ma nem a húsz év előtti háborús szövetség, hanem egy védő és oltalmazó békeszövetség. Anglia nagylelkű és amellett oly okos békepolitikája ezzel annektálja a béke javára az egész francia közgondolkodást, Anglia Franciaországot, amely, nemcsak a Barthou Franciaországa, felsorakoztatja a maga békepolitikája mellett, nyugati kultúra a nyugati kultúrát erősíti és Anglia ezáltal erkölcsi és szellemi támasztékot ad annak a Franciaországnak, amely ha nem kap polgári segítséget Angliától, keleti Locarnoton és kisantanton, különböző védelmi paktumokon és bástyákon és egy nemzeti neuraszténián át feltétlenül belesodródik Oroszország, a Balkán, a szovjet, a kaland karjaiba. Itt van döntő jelentősége Stanley Baldwin mondatának, ez a mondat jelenti az angol-francia békepaktumot, békeakarást és — így kell mondanunk — a bérkére való elszántságot is. Olaszország az alpesi hágókon, Anglia és Franciaország a kontinens nyugati síkjain védik a békét. És védjük mi is, magyarok, itt a Duna medencéjében, ezek a Trianonban összezsugorított, fojtásra hurkolt határok között. Szegényen, csupaszon, a kenyérért való küzdelemben, a nemzeti és a népi igazságért való szakadatlan munkában, történelmi eszményeink mellett való tűrő helytállással védjük a békét. A békét, védi ez a magyarság, amelynek nevében" Tisza István most húsz éve akarta a világ feje felől elhárítani a katasztrófát. Egy katasztrófát, ami meg nem ismétlődhet. A Tisza István nemzedéke, ez a háborút látott, háborúban szenvedett, háború után megkínzott nemzedék nem enged meg egy katasztrófát. Nem engedi, hogy elvesszen Európa és benne elbukjon Magyarország. Az örök Magyarország. . . .