Pesti Napló, 1939. október (90. évfolyam, 224-248. szám)
1939-10-01 / 224. szám
Budapest, 1939 90. évfolyam 224. szám Vasárnap, október 1 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: lg. hóra .. ..5 pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre.... 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap...... 32 fillérPESTI NAPLÓ Főszerkesztő: GRATZ GUSZTÁV SZERKESZTŐSÉGGs KIADÓHIVATAL« VII. ker., Rákóczi út 14. Telefon: *145-559,*146-419 Jegypénztár, hirdeti»!-, előfiletési-, utazási- és könyvosztályt VII., Erzsébet körút 18—20 írta. GRATZ GUSZTÁV A magyarság helyzete a Dunamétenedben sohasem volt könnyű. Ezeréves fennállása alatt függetlenségét három arcvonalon volt kénytelen minduntalan megvédeni. Területét délkelet felől a múltban a Török Birodalom, majd az ennek örökébe lépett, Magyarországgal szomszédos Balkán-államok fenyegették. A százötvenéves török hódoltság és a trianoni szerződés tanúskodnak e veszély nagyságáról. Nyugat felől a magyarság önállósága állandóan Ausztria részéről volt fenyegetve. Minden évszázadban újból és újból kénytelenek voltunk egy-egy függetlenségi harcot vívni ellene. A XIX. században azután mint harmadik veszély, északnyugaton az orosz pánszlávizmus jelent meg a látóhatáron. Akik Magyarországon külpolitikával foglalkoztak, — a két Andrássy Gyula, a két Tisza, Szilágyi Dezső és mások — azok elsősorban az ebből az irányból támadható veszélyes lehetőségeknek nyomása alatt álltak. A Németországgal való szövetség az ő szemükben elsősorban védekezés volt a pánszlávizmus törekvéseivel szemben. Egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy ama három arcvonal közül, amelyeken védekeznünk kell, a világháború utáni időben sem omlott össze egyik sem véglegesen. Csak formájukban következett be változás. Keleten nem védjük többé régi területünket, mert ezt a trianoni szerződés elvette tőlünk, de súlyos feladataink vannak az ottani magyar kisebbségek létérdekeinek megvédése alakjában. A nyugaton Ausztria helyébe a nagy Németbirodalom lépett, az orosz pánszlávizmus veszélyét az orosz kommunizmus veszélye váltotta fel. Közvetlenül ma egyik szomszédunk sem fenyeget bennünket. Németországgal szoros baráti viszonyt tartunk fenn és kizártnak látszik, hogy ezt nem tudnók fenntartani, sőt ha kell, még kimélyíteni a jövőben is. A kommunizmus veszélye ellen az a bolsevista forradalom, amelyen húsz évvel ezelőtt átmentünk, immunissá tett. De a külpolitikának nemcsak a közvetlen veszélyekkel kell számolnia, hanem távoli eshetőségekkel és lehetőségekkel is. Ha igaz egy német szociológusnak, Gumplowicznak ama megállapítása, hogy a történelem tanúsága szerint minden erősebb etnikai elem mindenkor kísértésben van arra, hogy a hatalmi körébe jutó gyengébb etnikai elemeket magába szívja, akkor a magyarság jövője nincsen annyira biztosítva, mint a kevésbé exponált, a hatalmi versengésektől távolabb élő népek jövője. E tekintetben számolni kell olyan lehetőségekkel, amelyek már ma is szükségessé teszik, hogy azoknak éber szemmel állandó figyelmet szenteljünk. Az a mind szorosabbá váló viszony, amely Németország és Oroszország között létesült és mely a külső jelekből ítélve, állandóan kimélyülőben van, végleges eltemetését jelenti a kiegyezési időszak magyar külpolitikai elgondolásának, amely a Németországgal való szövetségben igyekezett ellensúlyt találni a magyarságot Oroszország felől fenyegető veszélyekkel szemben. Ez a politika a múlté. Újból való feltámadása nem tartozik a valószínűségek közé. Új politikának kell a régi helyébe lépnie és ez az új politika új külpolitikai mentalitást is követel meg. Ez együttjár minden nagy külpolitikai változással. A hetvenes években sem volt könnyű, néhány rövid esztendővel Königgrutz után szoros viszonyt teremteni az Osztrák-Magyar Monarchia és a Német Birodalom között. Ám teltek az évek és az, ami a maga kezdeteiben csak a politikai józanságnak és észszerűségnek hozott áldozatként tűnt fel, lassanként gyökeret vert a magyar nemzet érzelmeiben. A magyarság és németség közötti lelki kapcsokat azután még szorosabbra fűzték a világháború és a párizskörnyéki békekötések folytán egymás mellett átszenvedett megpróbáltatások is. A »magyarnémet sorsközösség« — ha ezt a kifejezést józanul értelmezzük — ma is élő valóság. Olyan öröksége az utóbbi félszázadnak, amely értékét ma sem veszítette el. Az e sorsközösségből adódó tanulságokról egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk. Ha a múlt külpolitikája változásra szorul, úgy ez a változás semmiesetre sem állhat a bennünket Németországgal összekötő kapcsok lazításában. A Németország és Oroszország között létrejött politikai együttműködés létrejöttében — ha százados perspektívában tekintjük a dolgokat — nincsen semmi meglepő. Aki a régi diplomáciai iratokat olvasgatni szokta, az tisztában volt vele, hogy az ilyen összefogás lehetősége mindig ott lappangott az események mögött. Bismarck a németosztrák-magyar szövetség előkészítésének idejében írt felségelőterjesztéseiből és jegyzékeiből — amelyek mind a diplomáciai művészet remekei — jól tudjuk, hogy Bismarck még akkor is mennyire töprengett azon, vájjon mi volna Németország szempontjából előnyösebb: az Ausztria-Magyarországgal vagy az Oroszországgal való szövetség! Amikor az előbbinek adta az előnyt, politikája a legbefolyásosabb német körökben, többek között I. Vilmos császárnál is, sokáig erős ellenzéssel találkozott. Ezek a körök Bismarckkal szemben az Oroszországgal való viszony szorosabbá fűzését tartották volna kívánatosnak. Hogy Németország végül is az Ausztria-Magyarországgal való szövetségnek adta az elsőbbséget, abban nagy szerepet játszott egy ma már tárgytalan megfontolás: az az aggodalom, hogy a csak nemrégiben a német szövetségből kiszorult Ausztria és vele Magyarország — esetleg az ugyancsak nemrégiben a német hadsereg által legyőzött Franciaországgal együtt —, olyan támadásba léphetnének Németország ellen, amelyet ez nehezen tudna kivédeni. Németország akkor a hadsereg által akkoriban megvert két nemzetnek, az osztráknak és a franciának, Németországgal szemben való összefogást tartotta a legnagyobb veszedelemnek. Emellett Bismarck hírrdt magában, hogy mindig k mol lesz meg*akpd-'Hozni az éroszországgal való komlólatoknak megszakadását és ezt a célját a hármasszövetségben vállalt kötelezettségeinek be teljesítése mellett mindaddig, amíg ő vezette a német külpolitikát, el is tudta, érni. Oroszországnak Németországhoz való további közeledése azonban ebben a helyzetben lehetetlen volt, mert tekintve, hogy az orosz pánszlávizmus szándékai Ausztria és Magyarország ellen is irányultak, ez a közeledés csakis az osztrák-magyar érdekeknek Németország által való feláldozásával jöhetett volna létre. A világháború után ez a helyzet tökéletesen megváltozott. Ausztria- Magyarország megszűnt és ezzel elhárult a legnagyobb akadály, amely a németek és oroszok egymáshoz való közeledését és együttműködését a múltban akadályozta. Az ebből folyó lehetőségeket sok német és sok orosz politikus felismerte. Egy ideig úgy látszott, mintha ez az összefogás létre is akarna jönni. Amikor gróf Rantzau német külügyminiszter a versaillesi szerződés aláírása előtt lemondott és eltávozott a német külpolitika éléről, ő maga kérte a maga részére a moszkvai követséget és ezt a kérését azzal indokolta, hogy: »Moszkvából kiindulva tudjuk felforgatni a versaillesi békét.« Azután jött tíz év, amikor ezek a közeledési törekvések nagyrészt az orosz és a német belpolitika közötti ellentétek következtében háttérbe szorultak. De most újból feltámadtak és kézzelfogható szilárd alakot öltöttek. Ha most az új helyzetben új orientációt kell adni külpolitikai mentalitásunknak, úgy azt abban az irányban kell keresnünk, amelyben a hetvenes évek elején idősb Andrássy Gyula és Bismarck is irányítani akarták, amikor a három császár szövetsége (Dreikaiserbündniss) megteremtésének lehetőségéről gondolkoztak. Igaz, hogy a helyzet ma más. Az ő korukban a három állam együttműködése három egyenrangú nagyhatalom szövetsége lett volna, míg ma a kis Magyarországnak a német és orosz óriás mellett igen szerény szereppel kell megelégednie. Ez azonban nem változtat azon, hogy a magyarság külpolitikai mentalitásának ismét ugyanazokba a csatornákba kell terelődnie, amelyekbe az úg három császár szövetségének létrejötte esetében kétségtelenül terelődött volna. Ez pedig nem állhatott volna másban, mint a három hatalom közötti érdekazonosságok gondos kultiválásában és a közöttük esetleg fennálló érdekellentéteknek elsimításában és eltüntetésében, amihez harmadik feladatként járul az a mindennél fontosabb kötelességünk, amely Magyarország függetlenségének mind erősebb alátámasztásában és kiépítésében és ennek érdekében a teljes nemzeti egységnek hangsúlyozott fokozásában és kimélyítésében áll.. Vasárnapi szám - Mr a 32 fillér II A német-orosz szerződés, illetőleg békeajánlat »nehéz köve« elrepült s igazán nem nehéz kiszámítani, hogy hol áll majd meg. Elágazásai már ma is olyan sűrűek, hogy alig lehet követni őket. Ciano olasz külügyminiszter a német kormány meghívására Berlinbe utazott. A jövő héten összehívják a birodalmi gyűlést, amelyen Hitler vezérkancellár nyil J HELYZETCiano olasz külügymin a német kormány meghívására Berlinbe utazott Moscicki lengyel köztársasági elnök és a lengyel kormány lemondott, Raczkiewicz alelnök Párizsban megalakította az új kormányt Angol-német légicsaták az Északi tenger fölött