Reform, 1848. április-augusztus (1. évfolyam, 1-31. szám)
1848-04-06 / 1. szám
— 2 — és a legjobb sikerbeni hitünk erősitend és bátorítand, hogy a haza’ javáérti küzdelemben el ne csüggedjünk, hanem annak érdekeit e lapok által politikai és szépirodalmi tekintetben képviseljük és előmozdítsuk. Ez hitvallásunk a szabadság, egyenlőség és testvériség’ nevében. Amen. A SZERKESZTŐK. A szabadság’ első jele: türelem. Pest, aprít’ 2. 1848. E szavakat az ünnepelt Nyári monda, egyike a márcziusi napok’ legcsüggedetlenebb, legméltóbb bajnokainak, és igaza s joga volt, midőn e fölebbi szavakat küldé szerte a nagyszámú népgyülésből ezen most már szabad ország’ legének szárnyain. A szabadság’elsőjele: türelem! Magyarok’ nagy Istene! mily messze volnánk már ma, ha e szavak háromszáz éve- 1 - 11 vésve lettek volna a magyar kebelbe! .. Semmi sem sérti inkább a szabadságot, semmi sem dolgozik inkább kezére a rabszolgaság’ kovácsainak, mint a türetlenség. A türetlenség’kíséretében mindig irigység, hiúság jár fegyverhordóul, és hol a boldogság’ezen ördögei megjelennek — onnan fut a szabadság, gyászba öltözik, és anarchia, zsarnokság és absolutismus foglalja el helyét. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy minden véleményt, minden eszmét pártolnunk, azokat jóknak és a közjóra legüdvesebbeknek tartanunk kell. Ez által ismét oly hibába esnénk, mely fiatal, reményzöld szabadságunkat veszélyeztethetné. A ,mindent jóváhagyás’ hibájába. — Eszmék és vélemények közt zsurlódásnak lenni kell. Pártoknak nyiltán és szabadon alakulhatniok szükséges. De tűrjük át a pártokat, és ne ügyekezzünk őket az erőszak’ nyomor eszközei, a barbarismus’ szuronyai, a terrorismus’ kancsukái által leriasztani a nyilvánosság’ teréről. Ügyekezzünk azokat az eszmék győzelmes fegyverével ostromolni. Végre is úgyis csak az fog győzni, ami valóban jó. Ezeket azon néhány b o s z a n tó jelenetekre vonatkozólag mondjuk, melyek múlt vasárnap, a szolgaságon vett fényes gyüzedelmünknek a dicsőségére épen nem váltak. Néhány nyárspolgár azok közöl, kik még nem szoktak meg másoknak is véleményt engedni, mert lomha hasukat veregetve egypár forintocskával dicsekedhetnek, bátorkodott az egykori nemesség és lelkesült fiatalság’ dicső gyözedelmeit hamar elfeledni, s amazok közöl némelyeket megsérteni. Ezen filiszterek oly tűzbe jöttek, mintha néhány magasztosdi, kik mezükre vörös szalagot kötöttek, a házakat fejükre akarná gyújtani, és a legmerészebb gyalázó szavakkal, sőt tettleges bántalmakkal is illetének oly férfiakat, kik a márcziusi napokban talán leginkább kitünteték magukat, s kik még ma is készek a szabadságért vérüket ontani. Kedves polgártársak! Ne feledjétek el soha, ki adta az első impulzust nagy mozgalmainkra. Ne feledjétek soha nemességünk’nagylelkűségét — ezt én kiáltom füleitekbe, én engesztelhetlen ellensége, nyílt ostromlója minden szabadalmak, minden esetleges előjogozásoknak, — ne feledjétek, hogy a nemesség önkényt fosztá meg magát jogaitól, hogy azok’ legnagyobb részét, saját maga kárával, rátok ruházza, — és ne feledjétek el soha a lángoló, lelkesült, nemes és nagylelkű ifjúságot, melyet gyűlöltök, mert érettebb, műveltebb , türékenyebb lévén mint ti, a zsidót is testvérileg fogadá, melyet ti gyaláztok, eladó s megvesztegethetőnek neveztek, mert a műveltség azon magasságára fölemelkedni nem tudtok, melyen a testvériség és szabadság melletti valódi, szeplőtelen érzelmekben minden hitkülönbség elenyészik. — Ne feledjétek e hon’ fiainak e két osztályát, és ne sértsétek őket többé — sem szóval, sem vakmerő gunynyal — különben képes leszek néhányat közöletek megnevezni, hogy e derék emberkéket a nyilvános utálat és minden becsületes ember’ megvetésének vessem tárgyául. A ki mást nem tűr, maga se türessék. Ez azoknak legyen mondva, kik a vörös szalagban talán csak alkalmat kerestek botránytámasztásra, hogy a szunyadó absolutismusnak okot adjanak fölébredni — lábra állni s a régi kínerokat újra ránk verni!