Sport-Világ, 1897. január-december (4. évfolyam, 1-48. szám)
1897-01-10 / 1. szám
JguDAI KERÉKPÁREGYLET. Egyleti helyiség: I., Márványutcza 6. sz. Összejövetel : minden pénteken este 8 órakor. Ilnök : dr. Ary Pál ; titkár : ifj. Újhelyi Sándor; jegyző: Náhlik Károly; pénztáros : Stieberth Lothár ; ellenőr: Schődl Ferencz ; kapi- tány : Bodócsy Béla; gazda: Linzbauer Ferencz. — Alapítói díj 100 kor. Rendes évi tagdíj 24 ko róna — Egyleti értesítő a »Sport- Világ«. A tornázás reformja. Évek óta hangoztatják azok, kik mindvégig hívei az »általános testképzés« jelszava alatt űzött tornának, hogy itt vagy amott reformokra van szükség. Magában Németországban, hol a szertornázás mindinkább önálló lett s a szereken valóságos művészkedéssé fejlődött ki, ott hangoztatták a tornaszövetség emberei, hogy reformokra szükség van. S egy nagy része a tornászoknak nem várta be a reformok feletti vita eldöntését, hanem megalakította football és cricket csapatait, hatalmasan terjedt az evezés és úszás sportja s ezerekre menő számban vannak már, kik az athletikai gyakorlatokat úgy űzik, ahogy azt az angol mintakép mutatja. Megalakult a Deutscher Bund für Spiel und Sport, melynek befolyása alatt sikerült a kon-zervatív elem csökönyösségével szemben is el-érni, hogy német tornászok és athleták részt vegyenek a tavaly felújított olympiai versenyeken. Mindenfelől felhangzik a reformok iránti követelés, mely legjobban bizonyítja, hogy az eddigi rendszerrel nincsenek megelégedve. Míg amott hathatós mozgalommal azon igyekeznek, hogy »népies torna« czímen felöleljék az athletikai gyakorlatokat s ezzel öntsenek új életet az egy- S oldalúságra rászokott tornászéletbe, addig nálunk, mint már többször volt alkalmunk sajnálkozva konstatálni, konzervatívebb tornászaink a konzervatív németeknél is soká ragaszkodtak a húsz év előtti merev felfogáshoz. Évek óta hangoztatjuk, hogy ha valahol, úgy a magyar fiatalságnál, helyén volna a »műtorna« és a »népies torna« (athletika) egyesítése s meg is kísérlette azt meglepő sikerrel néhány egyesület, míg a mereven, elavult elvekhez ragaszkodó egyletekben pangást, általánosságban pedig a testgyakorlatok iránti kedvnek nem azt a gyarapodását és feltínését tapasztalhattuk, mint ahogy azt rohamosan fejlődő hazánkban elvárhattuk volna. Úgy tudjuk, hogy a Magyar Torna-Egyletek Országos Szövetsége dr. Berzeviczy Albert elnökletének előnyös befolyása alatt nemsokára foglalkozni fog a kérdéssel is s ez alkalomból idő- szerűnek tartjuk, hogy egy német tornászbarátnak a szavait idézzük, ki mindvégig csak a német tornászokban látta a világ első embereit. Az olympiai versenyeket s az azon szerepelt ■ német tornászokat tárgyalván, kiszemelünk czik- i kéből néhány mondást, mely bárhol is megállja helyét; de leginkább ott, ahol a német szisztémához erősebben ragaszkodnak azoknál, kiktől a szisztémát átvették. Az illető szakértő (Dr. Hueppe tanár) azt írja: A szertornázás önczéllá lett s elfajult a szereken végzett akrobatikus mutatványokig. Régóta eltűnt eredeti czélzatuk, hogy eszközévé legyenek ama czél elérésére, mely ügyességet, testi fegyelmet és bátorságot kölcsönöz. A tornászok még mindig azt képzelik, hogy a test harmonikus kiképzése épenséggel csak a szereken való gyakorlás által biztosítható, hogy ezek a legfontosabb eszközök ! Az angolok meglehetős elfogulatlanok e téren s a szertornázást nem tekintik egyébnek különfajta sportnál, melyben főleg a németek dominálnak. Magában Németországban három szert szoktak versenyre kombinálni három athletikai (»népies«) gyakorlattal, Olaszországban csak négy, Angliában csak három szer szerepel s az elért pontszámok középértéke számít. A szertornázás ama nehézségeknél fogva, melybe megítélése ütközik, valóban népszerű viadalokra nem alkalmas. Nem kellene azokat egyébként bemutatni mint mintacsapatokban vagy mutatványkép feltüntetni. Valóban népszerű viadalokra (tornák, versenyek) csak a közvetlenül mérhető és megítélhető athletikai gyakorlatok alkalmasak. Ilyenek a futás, ugrás, dobás, emelés és birkózás.*) Már Jahn-nak is egészségesebb felfogása volt a tornáról s 50 évvel ezelőtt a Frankfurt melletti Feldbergre vezette a rajnai tornászokat, hol csakis népies tornából , athletikai gyakorlatokból állott viadaluk. A csarnokokban gyakorolt szertornázást oly előnyökben részesítettük sokáig, hogy az eredetileg oly egyszerűen kezdett és népszerűvé vált torna oda fajult, hogy a gyakorlatok számát túlságba vitték. Ennek megfelelőleg pedáns logikával mindig mélyebbre menő módszereket találtak ki s kifejlődött a tornázás műnyelve annyira, hogy nemsokára oda jutunk, hogy csak nyelvtudósok tanulhatják meg a szakszerű tornázást. A pedántériára hajló, mesterkélt rendezés előtérbe lépett azután a dísz- és versenytornáknál is. A népek élénk vagy plángó szenvedélyes részvételét soha sem tapasztalták a szertornázásnál. Bele nem tudták élni magukat az ilynemű viadalba, versenybe s a nagy torna ünnepélyek tömeges gyakorlatai meg sem közelíthetik a katonai parádék pompáját, habár bárminél is inkább, a tömegek tetszésére aspiráló mutatványok. A tornászok ünnepélyein majdnem teljesen hiányzanak az élénk, érdekfeszítő küzdelmek s többnyire csak a birkózáshoz némi melegebb hangulatot a nézők közzé. Meddig tartson az, hogy a pedantéria igazgasson bennünket? Nem bírjuk mi erőnket kemény küzdelemben mérni ? Nem vagyunk mi egyebek tornász-mandarinoknál az egyik, s pagodaszerűen mozgó életkedv nélküli tömegnél a másik oldalon ? Hol marad individualitásunk, mely nem kerüli a küzdelmet, mostani szertornánknál ? Hamisan magyarázott frázisok a test harmonikus kiképzéséről, a sport szó iránti beteges ellenszenv (pedig a »sport« állítólag már Ulfilas gót bibliájában létezik) — ezek okozták a tornának műtornává való ficamodását, ezek okozták, hogy minden szabad mozdulatunkra ma már iskolát tud a torna. Csak úgy változtathatunk és javíthatunk ez állapoton, ha ismét kimegyünk a szabadba, hol az egészséges embernek bizonyára kevés lesz a kedve, hogy tornaszereken untassa magát, ha ereje szabad játékában, futással, ugrással, dobással, emeléssel és egész embert feltételező bírókkal megmutathatja, hogy őseink erejét, ügyességét és kitartását bírjuk meg s csak várjuk az alkalmat, mikor bizonyíthatjuk létezését. Csak a szabad természetben érik meg férfias voltunk s csak a szabadban, az előkerült játékával fejlődünk hazánk oly fiává, kiben megbízhatik hazája, ha harczba szólítja őt! Újból ki kell küzdenünk a »népies torna viadalaival« az egészséges, klasszikus athletikának jogát, mely az egyén képességeire dönt. A torna megadta nekünk az általános alapot s bátran megkívánhatjuk, hogy a ki ez alapon képezte magát az iskolában, harmonikusan legyen kiképezve. A ki el nem érte e fokot, azon nem segít a szertorna receptje sem s a szertorna egészséges magvát veszélyeztetik kinövései s félreismerik, ha mást kísérel meg, mint azt, hogy eszköz legyen magasabb czélok elérésére. Kik a tornával képezte ki speciális tehetségeit, azt ugyancsak nem mondhatjuk egyoldalúan kiképezettnek s az individualitás is megköveteli jussát a kiképzés után. A csarnokok szertornája itt cserben hagy bennünket, annyira, hogy pl. a svájcziak is már rég elismerték az egyéni eredmények, létjogosultságát. A népies tornaünnepélyek , a romlatlan erők találkozása jobb és lelkesebben fogadott eredményeket mutatnak, mint az egyletekben űzött »műtorna« s kimutatták, hogy egyenként is képesek vagyunk valamire, megközelíthetjük az angol-amerikai athléták híres eredményeit. Miért nem számol a tornászok hivatalos képviselete e felfogással ? Miért visz makacs ragaszkodása által ezer meg ezer embert a tornászokkal szemben álló táborba ? Ha az iskola tornázásának alapján, ennek javítása és egyszerűsítése mellett harmonikus kiképzést tudtunk nyerni, akkor a szabadbani játékok erélyes behozatalával s a »népies torna« kultiválásával el fogjuk érni azt, hogy fiaink hasonlítani fognak ama erőteljes magas alakokhoz, milyenek az angol sport eredményeikép állanak előttünk. A német tornaszövetség vezetői (s utánuk imádkozzak a konzervatívok mind), azt mondták egy alkalommal, hogy a szertornázás ügyessé tesz mindenhez. Nagy kár, hogy ezek az urak nem voltak Athénben a tavaszszal, akkor szépen megláthatták volna, hogy a »népies torna«, az athletika gyakorlataiban mennyivel felette álltak annyian (de mennyien !) a német tornászoknak. A helyzet félreismeréséből eredhet, hogy a tornázás alig halad s azért kell küzdenünk, hogy a labdajátékokat és a népies tornát jobban ápolják s adják meg az utóbbinak az őt megillető első helyet. Távolítsuk el a torna és a sport fogalma közzé állított káros ellentétet, mert csak az általános kiképzést fejlesztett torna egyesítve az egyéniségre számító sporttal képes egész embereket nevelni. Tornázás és athletika, gymnasztika és agonisztika, torna és sport nem ellentétes fogalmak, hanem egymásnak szükséges kiegészítői. Klasszikus pedánsainknál, kik most a rendszerekbe préselt unalmas »műtornáért« lelkesülnek, talán felvirad végre az a fogalom, hogy a torna, mint nevelési eszköz (gymnasztika) vele pedig a játékok, a sport, mint agonisztika egymást kell, hogy kiegészítsék; ha arra emlékeztetjük őket, hogy a görögök virágzások tetőpontján, Olympiában és Delphiben s száz más helyen is mindezt így űzték, így fogták fel ; ha emlékeztetjük őket, hogy még az ötös küzdelemben sem ítéltek »pontok« szerint, hanem úgyszólván sportszerűen, egyes, megmért eredmények alapján. Tornaünnepélyeinket igazi nemzeti ünnepekké kell lentünk vagy meg kell teremtenünk a nemzeti viadalokat, játékokat, hogy a testgyakorlatokat ismét valóban népszerűvé tegyük, hogy ezzel valóban népies ünnepélyeinket megnemesítsük«. C íme egy német szakértő véleménye! Van-e kijelentései között egy is, melyet bárki is magyar sportsmaneink, magyar tornászaink közül alá nem írhatna? S megy, halad az új eszme amott a pedánsok hazájában. Még azon akadozik az ügy, hogy nem akarnak egyszerre átmenni a másik táborba, akik annyi évig hirdették a »műtorna« egyedül üdvözítő voltát. Lassan alakulnak magukban a tornaegyletekben a football-, evezős, úszó csapatok , sok tornaegylet már kultiválja az athletikát, egyelőre még leplező sallangokkal, hogy ne lehessen mindjárt ráismerni az importáczióra, átváltoztatott rendszerekkel — melyek nélkül semmi sem történhetik amott. S nemsokára eljövend az idő, hogy ki fogják mondani azt: »ha már fölvettük az athletikai gyakorlatokat, miért ne vennék fel ama szabályokkal, ama versenyrenddel, mely megengedi nekünk, hogy a külföld erőivel összehasonlítsuk saját hazánk erőit? Nagy mozgalom indult meg, hogy német nemzeti olympiadát tartsanak jövőre. Drezdában már pályát ajándékozott az állam e czélra. Mi ez egyéb a torna és sport első egyesülésének felénél ? A Magyar Tornaegyletek Országos Szövetsége a válaszúton áll most, reméljük , szívből kívánjuk, hogy új vezére alatt azon az úton fog tovább haladni, melyen egytől egyig követhetik azok, kik akár sport, akár torna czímen a testgyakorlatok terjesztését tűzték ki zászlójukra. *) Ha ezeket valaha elismerjük, az ú.'Zist szeretnék hozzáfűzni e listához. SPORT -VILÁG 1897. 1. sz.