Szabad Vasmegye, 1946. május (2. évfolyam, 94-118. szám)
1946-05-01 / 94. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A május 1-i tüntetés ne csak a munkásegység hatalmas megnyilvánulása legyen, hanem egyben figyelmeztetés is a reakciós erők felé, hogy el vagyunk szánva a dolgozó tömegek erejét latba vetve biztosítani a demokrácia eddigi vívmányait és további fejlődését. A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT VAS MEGYEI NAPILAPJA a. ÉVFOLYAM, 94. szám. Ára 690 OOD P.7 SZERDA, 1946 MÁJUS 1. » " 1....... ........ 1 -—■■■■ -----------------------•■—■■■—... .... V * AZ*i» ,v.. ,-r kQS'' V V^/VY V Május 1-i fogadalom Május elseje a dolgozók legnagyobb ünnepe. 1889-óta ezen a napon hitet tesznek a világ minden részén a dolgozók összefogása, a közös sors vállalása, a jobb jövő kiharcolása mellett. A 25 éves Horthy-fasizmus árnyékában, csendőrszuronyok villogása mellett, rendőrcsizmák és katonabakancsok fenyegető kíséretében sunyi kopók és csahos vérebek mozgásától zavarva, ünnepeltük a május elsejét. De ünnepeltük. Sem a Letartóztatás, sem az elbocsájtás réme, nem tudta megakadályozni a magyar munkásságot abban, hogy május elsején letegye a szerszámot és valamilyen formában megemlékezzen erről a napról. Sem ilyen erőszak nem volt erre képes, mert az elnyomott, kizsákmányolt, agyonhajszolt magyar munkás érezte, hitte, tudta, hogy a világ minden részén reá is gondolnak ezen a napon az elvtársak és a vörös zászlók alatt menetelő szabad dolgozók üdvözletüket és harcos segítségüket küldik elnyomott testvéreiknek. Minden akadályon és veszélyen át ünnepeltük a május elsejét, mert bizonyosak voltunk abban, hogy eljön az az idő, amikor kibonthatjuk piros zászlóinkat és újra szabadon, a győztesek diadalmas lelkesedésével ünnepelhetjük a nemzetközi szolidaritás nagy ünnepét — május 1-t. Örökre emlékezetes marad a tavalyi május elseje. 25 év után, az első szabad május elseje. Milliók ujjongásától visszhangzott az ország, a munkások bakancsai felszabadult ritmusban dobogtak az aszfalton, a parasztok csizmái tempóban mérték a felosztott földet, de ott menetelt soraikban a haladó értelmiség is. — Munkások, Elvtársak! — hangzott a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata testvérpárt és a Szakszervezeti Tanács kiáltványa. — Szabadok lettünk, de országunk rombadőlt. A magyar nép fizet most országrontó urainak bűneiért! — Nekünk kell felépítenünk az országot, amit ők vittek romlásba! De felépítjük! Május elsején megfogadjuk: Magyarország szabad lesz, boldog és erős! — Tudjuk, hogy a romokat eltakarítani a magyar gazdasági életet talpraállítani, csak verejtékes munkával, súlyos áldozatokkal, kemény fegyelemmel lehet. De vállaljuk! Mert az új Magyarország a mi országunk, ahol a döntő szó a munkásságé, a parasztságé, a haladó értelmiségé. A magyar dolgozók valóban vállalták is, amit megfogadtak. Elpusztított falvak, lerombolt városok, kiégett gyárak és üzemek, kifosztott raktárak hirdették az átkos Horthy- Szálasi-rendszer rémségeit. Felbecsülhetetlen értékeket pusztítottak és raboltak el, de nem vihették el a magyar földet, nem lophatták el a magyar munkás szakképzettségét és munkakészségét, nem semmisíthették meg a magyar értelmiség tudását és tehetségét. A paraszt kiment a határba és nem egy helyen a tizkörmével túrta fel az áldott magyar rögöt, hogy az életet adó magot belevethesse. A munkás a romok közül kaparta ki a gépeket, felépítette a bombatépte falakat, üzembe helyezte a gyárakat. Éhesen, rongyosan, nélkülözésektől sújtva, harcolt a holnapért. Az értelmiség haladó része odaállt a munkás és paraszt mellé, hogy tudásával segítse őket a nehézségben. Ez az összefogás eredményezte sikereinket. Eddigi sikereinknek biztosítéka a munkásegység volt. Ezen az egységen megtört a reakció minden mesterkedése. Ez az egység volt az, amely győzelemről-győzelemre vezette a magyar demokrácia zászlaját. Ez az egység volt az, amely a súlyos helyzetek kétségbeeséséből mindig fel tudta rázni a csüggedőket. Ez az egység adott erőt az elfáradtaknak, hitet a kétkedőknek, biztatást a reményüket vesztetteknek. Hiába akartak éket verni a két munkáspárt közé, minden kísérlet kudarcot vallott ezen a közös szenvedésben, közös nyomorúságban, közös örömben, közös bánatban, közös harcban, a közös sors vállalásában megedződött, széttörhetetten egésszé kovácsolódott egységen. — Az ország újjáépítéséhez elsősorban munkásegység kell — mondta ki a tavalyi májusi kiáltvány. A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Szabad Szakszervezetek egységes fronton állanak szemben a reakcióval. Együttes erővel veszik ki részüket az újjáépítés munkájából, közösen vállalják a felelősséget vállvetett országépítő működésükért. A munkásegységfront sziklájára épül a nemzet jövője. Az azóta eltelt év bebizonyította, hogy a munkásegység szilárd alap, amelyre valóban fel lehet építeni a jobb jövőt. De nemcsak a két munkáspárt tagjainak a sorsa volt közös. Az egész magyar munkásosztály elnyomottságában, kitaszítottságában, osztozott a magyar parasztság szegényparaszti rétege is. Évszázadok során lázadásokban, leveretésekben, felcsillanó reményekben és keserű könnyekben álmodott a magyar földről, melyet az urak bitoroltak. Verejtékével öntözte, vérével termékenyítette, ápolta, művelte és óvta, mert tudta, hogy eljön az idő, amikor végre az övé lesz. Nem egyszer nyújtotta ki a munkásság kezét baráti kézfogásra, harcos szövetség megpecsételésére a parasztság felé, de hiába várta a falu népe a város segítségét, az uralkodó osztálynak mindig sikerült megakadályozni ezt a kézfogást. Mindig sikerült éket vernie a parasztság és munkásság közé. Mindig sikerült szembeállítania egymással ezt a két hatalmas réteget és így megosztva a népi erőket sikerült szolgaságba tartani a magyar népet, sikerült önös céljaik elérésére használni a magyar dolgozók termelő erejét, sikerült végzetes kalandokba sodorni az országot, elkótyavetyélni a magyar javakat, feláldozni millió magyar életet. Nagyon jól tudta az átkos rendszer minden ura, hogy abban a pillanatban, amikor ez a két roppant tömeg egymásra talál, vége az évszázados dáridónak. Gonosz kezek építették a válaszfalakat, a munkásság és parasztság közé, míg végre a Vörös Hadsereg aknavetői, ágyúi, bombái, tankjai és a szabadsághősök elementáris ereje le nem döntötte ezeket a mesterséges gátakat. A felszabadulás után egymásra talált a két osztály. Első eredmény a földreform volt és azóta minden elért siker a közös harcnak, a munkásság és parasztság közös küzdelmének az eredménye. A mai május elseje nemcsak a nemzetközi munkásság harcos ünnepe, nemcsak a magyar munkásegység diadalmas dokumentuma, hanem a munkás-paraszt-szövetség minden akadályt elsöprő jövőt formáló hatalmas demonstrációja is. A márciusi megmozdulások eredménye egyelőre csak papíron van meg. A május elseji tömegtüntetésekre hárul az a feladat, hogy az ígéretek megvalósítását kiharcolja. A májusi tömegek, munkások és parasztok eleven erejének kell lesújtania az ígéretek beváltását akadályozókra. A májusi menetelők millióinak kell megszabni a magyar demokrácia irányát. Ez az irány pedig nem lehet más, csak nyílegyenesen balra. Nyílegyenesen balra, mert ez a haladás iránya. Nyílegyenesen balra, mert ez vezet az újjászületés felé. Ebben az irányban találkozunk a demokratikus külfölddel, elsősorban a Szovjetunióval, ez az irány mutatja az utat a kedvező béke, a nyugodt fejlődés, a szabad, jobb élet felé-A mai május elsején mi, kommunisták, büszkén állapíthatjuk meg, hogy Pártunk egy pillanatra sem tért le arról az útról, amit a tavalyi májusi kiáltványban kijelöltek a magyar dolgozók számára. Erősítette a munkásegységet, ápolta a munkás-paraszti értelmiség összefogást, kezdeményezett, szervezett, vezetett minden demokratikus megmozdulást, hervadhatatlan érdemeket szerzett a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében, oroszlánrészét vállalt magára az újjáépítésből, mindenütt elöljárt a munkában, harcban, áldozathozatalban. A mai május elseje a nemzetközi munkásság, a munkásegység, a munkás-paraszt-szövetség ünnepe, de ünnepe a reakció elleni harcnak, a demokratikus Magyarország felépítésének, a világbékének, ünnepe a népek szabadságának és testvériségének is. Nekünk magyar dolgozóknak hatványozottabb mértékben kell kivennünk a részünket ennek a napnak megünnepeléséből, mert éppen a közelmúltban voltunk ismételten, minden eddigit felülmúló módon részesei a testvériesség nagy élményének, a Szovjetunió segítő barátságának. 1946 május elsején, amikor szerte az országban ünneplő tömegek menetelnek, álljunk meg egy pillanatra, hogy megemlékezzünk a régi május elsejék mártírjairól, álljunk meg egy pillanatra, hogy üdvözletünket küldjük a még mindig fasiszta rabságban sínylődő spanyol dolgozóknak. A májusi tömegek őszinte lelkesedése köszöntse a Szocialista Szovjetuniót, köszöntse Anglia, Amerika, a nyugati demokráciák és szomszédos államaink dolgozóit. A tavalyi szabad május elsejéhez hasonlóan tegyünk fogadalmat ma is. Fogadjuk meg, hogy a munkásegység, a munkás-paraszt-szövetség jegyében tüntetünk a reakció teljes megsemmisítéséért, a márciusi ígéretek haladéktalan teljesítéséért, a közhivatalok megtisztításáért, a föld kincseinek államosításáért, a földreform biztosításáért, a magyar békéért, a magyar-szovjet barátságért, a magyar demokrácia végső győzelméért. Fogadjuk meg, hogy a mai tömegtüntetés elementáris ereje új harcnak az elindítója. Új harcnak, amely a május 1-i célkitűzéseink százszázalékos megvalósításához és a magyar demokrácia biztosításához, az ország újjáépítésén keresőül, a szocializmushoz vezet. Roxi József. A magyar demokrácia tartó oszlopa — a munkásegység