Szózat, 1924. március (6. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-01 / 51. szám
0*01»CW6WStg ob iua Huuivauum % Rózsa-utca 111. (Podmaniczky-a sarok) TetefOB: Szerkesztőség József 65—53, József St—itt, kiadó hivatal: József 63—61 Höklmadohl Tatel: IV, Városház utca 10. TeL: 77—SÍ. KERESZT FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE in lOOn komm SLUnzmCiM Slum: Egy hónapra .......... 30.000 kor. Negyedévre...................60.000 kor. Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítják Egyes szám ára hétköznap . . . 1000 kor. Vasárnap .................................. 1500 kor. VE ÉVFOLYAM 5S SZÁM SZOMBAT : BUDAPEST, 1924 MÁRCIUS Agrárhitel — asotban Írta: dr. Antal István Idestova két esztendeje, hogy a „Szózat“ a magyar mezőgazdaság termelési hiteleiért kongatja a vészharangot. Idestova egy esztendeje, hogy a pénzügyi kormány elvben hozzájárult az agrárhitelkérdés megoldásának ahhoz a tervezetéhez, amelyet a legtekintélyesebb mezőgazdasági érdekképviseletek dolgoztak ki a számára. És idestova féléve, hogy az agrártársadalom megfeszítve utolsó erejét is, országszerte létrehozta a mezőgazdasági hitel lebonyolítására törvényes felhatalmazás alapján megszervezett pénz- és hitelintézményeket. ..— ezt talán nálunk, Magyarországon nem is kell külön fenganlyozni — a cél irányában azóta sem történt egyetlen komoly lépés sem s a magyar mezőgazdaság — mit is tehetne egyebet —, immár hónapok óta némán és példás türelemmel várja, hogy a termelési hitelek dolgát a jószerencse majd csak dűlőre viszi. Várja, várja, de hiába várja. Mert az agrárhitelügy sorsa szóról-szólva az lett, amint azt a „Szózat“ hasábjain megírtuk, céltudatos és tervszerű halogatással kihúzódott addig, tanig a kölcsön kérdése Párisban elintéződik , most a hitelkérő mezőgazdaságnak indignálódva mondható: „ha kérem tisztelt mezőgazdaság,’most már a pénzügyi konszolidáció ideje következik s az inflációs, válogazálatlan hiteleknek végleg befellegzett“. S amikor a jámbor mezőgazdaság ámulott csodálkozik azon a kétféle elbánáson, amelyben az agrár és a „banktermelés" részesült, az a válasz: az állam nem takarékpénztár és nem feladata, hogy egy-egy termelési ágat a saját polgárai rovására finanszírozzon. Egyszóval pontról-pontra átveszik és visszafonografálják azokat az érveket, amelyekkel mi éveken keresztül küzdöttünk a bankokat, a tőzsdét és a spekulációt valorizálatlan százmilliárdokkal alimentáló kereskedelmi hitelek rendszere ellen s egyszerűen ráhúzzák arra a mezőgazdaságra, amelynek ebben az országban talán egyedül lett volna szüksége és joga ahhoz, hogy az állam részéről az inflációs politika útján támogatásban részesüljön. Ráhúzzák azután, amikor a spekulációs hitelek révén már csaknem egyfilliónyi nemzeti ajándékot juttattak a bankoknak és ezzel a kétségbeejtő rövidlátással segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy ezek a „termelési tényezők“ az ország határain kívül az állam pénzéből — jó messzire az adóhivatalok fürkésző tekintetétől —, óriási vagyoni tartalékokat halmozzanak fel s hogy — ugyancsak az állam pénzével — tetszés saséránt döfjék hátba a magyar koronát. A mezőgazdaság ugyanez alatt az idő alatt hiába kilincselt a párnás ajtókon, imába tárta fel a sebeit, hiába mutatott reá a tőkehiány okozta fenyegető veszedelmekre, üres ígéreteknél egyebet sohasem kapott. Ellenben az adóit felemelték buja alapra, terményeit pedig ugyanakkor — megint csak az állam pénzével —, lespekulálták mélyen a világparitás alá. Bár nehezünkre esik, kénytelenek vagyunk mégis hitelt adni annak az agrárkörökben újabban erősen kolportált mendemondának, hogy az agrárhitel kérdése rut és kétszínű játék áldozata lett. Rut és kétszínű játék ment az agrártársadalom rovására s a vele úgy politikailag, mint világnézetileg hadilábon álló mobiltőke-érdekeltségek elégedetten dörzsölhetik a kezüket: nyílt és titkos befolyásuk erejével sikerült megakasztani az agrárhitel ügyét. A rut és kétszínű játék ravasz taktikája arra épült fel, hogy — tekintettel a kormány mögött szorongó „agrár“-tábor néha-néha mégis csak fölszisszenő érzékenységére, nem vonják meg nyíltan és őszintén, hogy az uralkodó pénzügyi politika egyszerűen nem akar mezőgazdaságnak hitelt adni, avagy nem olyan kedvező feltételekkel, mint ahogy a bankoknak adott. Hanem vagy bölcsen hallgatta!A vagy pedig olyan ígéretekkel némították el az aggodalmaskodókat, amelyek semmi komoly pozitívumot nem tartalmaztak. Mikor már az ígéretek sem használtak, tettek ugyan néhány tessék-lássék intézkedést a cselekvés irányában is, óvatosan ügyelve azonban, hogy ez a cselekvés nélkülözze az állandóság és a határozottság minden tényezőjét. S így hozták-halasztották a termelési hitelkérdés megoldását, kifelé annak szükségességét prédikálva, befelé az ellenkezőjét cselekedve, mindaddig, míg most a külföldi szanálási akcióra hivatkozva, teljes lelki nyugalommal jelenthetik ki: agrárhitelről ugyan lehet beszélni — de csak valorizált alapon. • A „Szózat“ hasábjain hónapokon keresztül cikkeztünk erről a kérdésről s hónapokon keresztül figyelmeztettük az agrártársadalmat, mi rejlik a halogatás álarca mögött: kihúzni az agrárhitel ügyét a külföldi kölcsönig s azután e mögé bújva, elütni a mezőgazdaságot azoktól az előnyöktől, amelyekből a liberális-indusztrializmm oly pazar bőkezűséggel részesült. „Nemsokára itt a tavasz —■ írtuk e helyen hat héttel ezelőtt —, még néhány heti késedelem és a mezőgazdaság megint elesik annak a lehetőségétől, hogy a termelési hiteleket a kezdődő gazdasági évben hasznosíthassa. De még a tavasznál is jobban sürget, a külföldi kölesé,» ideáé küszöbön álló lebonyolítsa. Amint ennek a végrehajtási processzusa megkezdődik, az állami termelési hiteleknek örökre befellegzett. Várakozásra, halogatásra tehát alig van idő, ha a kormány a mezőgazdasági hitel ügyének megoldásával kapcsolatban tett ígéretét meg is akarná tartani, úgy cselekedjék azonnal, késlekedés nélkül, minden napi veszteség a tavaszi munkálatok, a gazdasági konszolidáció s a nemzetélet rovására megy“. Idejében felhívtuk tehát az „illetékesek” figyelmét az agrárhitelkérdés halasztást nem tűrő sürgősségére s igy semmisesetre sem lehet hivatkozni arra, hogy a mai kényszerhelyzet a véletlen műve s a pénzügyi politika, nem tehet arról, hogy a külföldi kölcsön dolga hamarább a „nyakunkba szakadt” semminthogy az agrárhitel ügyét elintézhettük volna. A bankok bérpalotáira nyújtott állami hitelek ügyét tető alá hozta a kormány néhány nap alatt, s a mezőgazdaság termelési hitelét akkor még meg lehetett volna oldani a fölényi összeggel, mint amenynyit a bankok — természetesen valorizálatlanul — házépítésre kaptak. Tehát ismét és ismét azt kell mondanuunk, rut és kétszínű játék ment a magyar közgazdaságnak ezzel a legvitálisabb kérdésével, rut és kétszínű játék, melynek igazi célja az volt, hogy a konzervatív magyar agrárvagyon s vele az a hatalmas, konstruktív szellem, amelyet ez a köz- és társadalmi életre, valamint a közgazdasági politikára gyakorol — minél inkább háttérbe szoríttassék és minél jobban meggyengíttessék. S e rut és kétszínű játék tragikomikumát fokozza, az a groteszk helyzet, hogymindez maguknak az agrártársadalom állítólagos politikai szervezeteinek a hallgatólagos szakundálása, sőt nyílt támogatása mellett történt s az „agrártöbbségnek“ egyetlen mozdulata sem volt az ellen, hogy a mezőgazdaság termelési hitele erre a szánalmas sorsra jusson. Pedig, ha ez a többség csak egy pillantást vetne, mi történik a falun s látná, hogy a falu ételszervei mily szörnyű ostroma alatt állanak a hitelkönyörgő gazda társadalomnak s látná, hogy hány és hány ezer gazda kénytelen földjét bevetetlenül hagyni, lovától, tehenétől megválni tőkehiány miatt, — úgy valószínű, kevesebb lelki nyugaloammal venné tudomásul a „mértékadó“ helyek diplomatikus, de éppen ezért mégis oly sokatmondó kijelentését: ,,a A mezőgazdasági hitelek ügyét a szanálási akció nagyrészt megfosztotta jelentőségétől Mi ellenben, akik az agrárhitel ügyét a magyar közgazdasági, élet tengelykérdésének tartjuk még ma is, nem vagyunk hajlandók hangtalanul tudom ásni venni, hogy mi magyar gazdaközönségnek most már csak valorizált hiteleket akarnak nyújtani, hanem eredeti álláspontunkhoz híven, igenis követeljük, hogy a mezőgazdasági hiteleket vegyék ki valamilyen formában a valorizációs intézkedések alól és a gazdaközönségnek a termelési hitelt ugyanolyan feltételek alatt folyósítsák, mint háromnégy esztendőn át a bankoknak. Ezt annál könnyebben megtehetik, hiszen az agrárhitel nem új probléma a közgazdasági élet terén, hanem egy, fájdalom, nagyon hosszú idő óta, húzódó tehertétel a pénzügyi politika mérlegén, amellyel — a kormány sokszor leszögezett elvi álláspontjához híven — már legalább egy évvelezelőtt végezni kellett volna. Ha pedig ez ellen az illetékeseknek „elvi avagy lelkiismereti aggályaik“ lennének, akkor ugyancsak az egyenlő elbánás elve alapján követeljük, hogy valorizálják visszamenőleg a kereskedelmi hiteleket is. Ez ellen nem lehet kifogásuk a liberális tőkeérdekeltségekknek sem, hisz az egyenlő elbánás elve olyan liberális principium, amelyet minden vérteli liberális érdekeltségnek szentnek és sérthetetlennek kell tartania. Még ha saját terére megy is. A testnevelési javaslatot megszavazta a nemzetgyűnés Holnap a valorizációs javaslat kerül sorra Gömbös Gyula a testnevelés nemzeti feladatairól A nemzetgyűlés pénteki ülésén részleteiben is letárgyalta, és elfogadta a országostestnevelési alap viszaállitásáról szóló törvényjavtaslatát. Ez a törvényjavaslat újból életbe lépteti a Gerendáy-féle 1913. évi LIX. .törvénycikkét, amelynek rendelkezéseiszerint a totalizátor, jövedelméből bizonyos százalékot a testnevelés céljaira kell fordítani. A javaslathoz Gömbös Gyula szólt hozzá,nagy szekavatottsággal fejtette ki a magyartestnevelésügy problémáit. Rámutatott arra, hogy"nemzeti szempontból milyen óriási fontossága van a nemzet széles rétegeit felölelőtestedzésnek és testvérzelésnek. A testedzés ,térben lélekben erős, egészséges generációt nevel, elvonja a munkást a korcsmától,és aszakszervezetektől. Nemes versengésiben olyan nemzedék fog kialakulni, amely nem a pro, lekció és a stréberség révén fogja keresni érvényesülését . Ez a testnevelés azonban csak akkor fogja igazán a helyzet érdekeit szolgálni, ha nemcsak a fővárosban, hanem elsősorban a vidéken, a falusi lakosság közt sikerül azt meghonosítani. Ezért addig, amíg a vidéken megfelelően felszerelt sportpályák nincsenek, felesleges luxusnak tartja azt, hogy külföldi túrázásokra mil- 1 kkdokat költsenek. Beszéde végén a nemzeti Stadion problémájával foglalkozott és kifejtette, hogy ebben az összes sportágakat és a képzőművészeteket is összpontosítani kell. Gróf Klebelsberg Kohó fail túszminiszter az elhangzott felszólalásokra válaszolva mindenben helyeselte Gömbös Gyula fejtegetéseit. Az ülés végén hosszabb napirendi vita után, az elnök javaslatát fogadta el,a nemzetgyűlés, amelynek értelmében szerdáig nem tart ülést a Ház. Bizonyos elemek üzletet csinálnak a sportból A nemzetgyűlés mai ülését tizenegy órakor nyitottja meg Pesédy Pál alelmük. Bejelenti, hogy a Debrecenben megválasztott Nagy Vince amadaterra ellen pajizst adtak be.