Tolnai Világlapja, 1942. január-március (44. évfolyam, 1–12. szám)
1942-01-07 / 1. szám
2 YYlene&ütöm üJkin£JiueJk Mi is magyar történelemből eléggé tudjuk, mit tesz az, ha ellenség fenyegeti az országot s az embereknek épúgy, mint a köztieteknek menteniök kell, ami értékük van. Stégi templomaink, könyvtáraink, mágnások kincsesházai is megmondhatói inniuk, micsoda kálváriákat kellett megjárniok olyik törökdálás vagy hajdúrombolás idején. Nemzeti kincseink javarésze ilyen háborús időkben tűnt el hol a bécsi udvari kincsestárba, ahonnan csak másfél évtizeddel ezelőtt került egy töredékük vissza, hol meg a szultán gyűjteményeibe, ahol nagyrészük még ma is csipkerózsika-álmát alussza, sis még istenes, ha elszállítható kincsekről van szó, mert ezek legalább nem pusztulnak el végkép. Sokkal súlyosabb azonban a helyzet például Olaszországban, ahol a múlt művészet emlékeinek tetemes részét falfestmények, freskók teszik ki, amelyek egy bombatámadás esetén örök időkre megsemmisülnének. Ezeknek megmentésére az olaszok most a háborúban külön eljárást dolgoztak ki. Képeink ezt az eljárást mutatják, be. lurró ruy viridül hu mártott taszomsikokat ragasztanak keresztül-kasul a középkori falfestményekre. Ogbukoréknak sehol sem szülőid muruilina, s ezt az „enyvesházat” aztán négy hétig hagyják a freskón száradni. Négy hét múlva az egész freskóképet, mint valami matricát, le lehet a letölti „matricán " természetesen az eredeti festmény negatívképe falról húzni. Minden része rajt van a vásznon, s a falon a képnek már látszik. Ezeket a negatív vászondarabokat most már bátran össze lehet csak halvány körvonalai maradnak, göngyölni és bombabiztosan elraktározni. (Gondos kísérletek bebizonyították, hogy a vászonra rögzített freskókat újból pontosan vissza lehet helyezni. Képünk egy ilyen, új vászonra visszahelyezett festményt ábrázol. „Menekült falfestmények az olasz rinaseimento korából, egy olasz múzeum bombamentes pincéjében, ahol ideiglenes műkiállítást rendeztek belőlük a katonák számára.