AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 6. évfolyam (1964)
1964 / 1-2. sz. - SÁNDOR PÁL: A XIX. századi parasztbirtok vizsgálatának történeti statisztikai forrásai-módszerei és újabb eredményei
A XIX. SZÁZADI PARASZTBIRTOK VIZSGÁLATÁNAK TÖRTÉNETI STATISZTIKAI FORRÁSAI-MÓDSZEREI ÉS ÚJABB EREDMÉNYEI A magyarországi agrárkapitalizmus részletes történeti feldolgozásához immár nélkülözhetetlen az újabb s eddig feltáratlan forrásokra épülő részletvizsgálatok megindítása. Ezek a szükséges előmunkálatok — amellett, hogy figyelembe veszik a legtöbbször csak nagy vonalakat és tágabb összefüggéseket megragadó monográfiák idevágó eredményeit — elsősorban a véglegesen meg nem oldott és az érintetlenül hagyott problémák elemző vizsgálatára kell hogy irányuljanak. A kellő részletvizsgálatokat sok ponton nélkülöző korábbi szintézisek után jelenleg az analízist kell előtérbe állítani, éppen abból a célból, hogy ezek eredményeinek hasznosításával az eddiginél szélesebb forrásanyagra támaszkodó, újabb és tárgyilagosabb szintézisek szülessenek. Különösen vonatkozik ez a magyarországi agrárfejlődés modern, tőkés korszakának feldolgozására, de még a XIX. század első fele agrártörténete esetében is vissza kell nyúlnunk az újra alapozó munkálatok kezdetéig: az egykorú feudális társadalom alapvető osztályai anyagi rétegeződésének a tényleges helyzetet leginkább megközelítő felméréséig, ami — úgy véljük — egyik fontos előfeltétele a korszak valóságos gazdasági-társadalmi ábrázolásának. Az összes további, elsősorban gazdaságtörténeti problémák vizsgálatára, mint aminek például a nagy-, közép- és parasztbirtokos gazdálkodása; a paraszti tömegek földtől való megfosztásának folyamata; a paraszti osztályharc objektív tartalma és szubjektív célja vagy a tőkés termelésre való áttérés és ezzel összefüggésben a járadékformák átalakulása — hogy feldolgozásaink leggyakoribb kérdésköreire utaljunk — csak ezután kerülhet újból sor, de már az újabb források elemzése alapján szerzett bővebb ismeretek hasznosításával. Az ilyenfajta munkálatok bizonyára jótékonyan fogják éreztetni hatásukat, elsősorban azon témák esetében, melyeknek korábbi feldolgozása nem mindig az összes lényeges tények számbavételén, hanem sokszor csupán egyes, kiragadott adatokra felépített teóriákon alapult. Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy jelen dolgozatunkban nem tartjuk feladatunknak sorra venni az elmúlt másfél évtizedben megjelent monográfiákat és tanulmányokat, és azokat a fenti módszertani szempontból kritikus vizsgálat alá venni. Márcsak azért sem, mert az effajta — egyébként nem időszerűtlen — elemző munka önálló tanulmányt igényel. Fontosabbnak ítéljük most az új források, az új problémák feltárását, illetve feldolgozását. Másrészt, a kritikus és önkritikus állásfoglalás legeredményesebb formája, maga a