Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 4. kötet, 1863-1864

1863 / 1. szám - A keleti nevelészet. - Nagy Mártontól

A KELETI NEVELÉSZET.' 67 A nevelészet azonos az országgal.­­ Ázsiában a történet jellege inkább helyi, mint idősze­rű, s a további menet itt egy más népben lép föl az első mel­lett, a­helyett, hogy az ugyanazon nemzetnél egymás után fej­lődjék. — Afrikának csak Egyptomban van története, de nem afrikai, hanem ázsiai , különben a milyen maga az ország, olyan nevelészete is,­jelvényes. És mint Egyptomnak , jóllehet Afrikához tartozik, művelt­sége és nevelésében kelethez kell számíttatnia , úgy lép ki ellenben ugyanabból szellemi életével a sémi néptörzs tető­pontja , Palaestina Izrael népével, mely külsőleg kelethez­­tartozik, minthogy az elkülönítve minden más né­pek és tartományoktól, a világ történetében theokratiájával és theokratiai nevelészetével egyedül áll. A keleti nevelészet vallásos jellegű. Keleten tehát minden , az állam és művészet, tudomány és családi élet határozottan a vallásosnak jellegét viseli , úgy a nevelészet is, melyet a vak engedelmességre való szoktatás fegyelme által az emberiség gyermekkorának jelölt, melynek a gondolkodás nélküli gépies tanulás is megfelel, mely előtt a tartalom megértése idegen marad. Kelet, mint mondók, csak kezdete az emberi műveltségnek; népei romlottak, s úgg gyermekké lettek, minthogy a semmittevő szokás, a régihez való szilárd ragaszkodás, és a gondol­kodás nélküli tanulás fejlődést nem tűrtek. Kereszténynél a vallás-megismerés, mely őt erkölcsi cselekedetre ösztönzi, keletinél a külső tett formaszerü szolgálat maradt, mely az összetes többi tudásra és külső életre, mint megrögzöttre, a változatlannak bélyegét nyomta, a testet kifárasztotta, a lel­ket elaltatta, és az érzékeket a testi élvezetnek annyira meg­nyerő, hogy még a fajtalanságot és gyermekülést is istennek tetsző szolgálatok tekintették. A kelet vallása természet­ vallás. Keleti nép isteneiben a természet jeleneteit és termé­szet erejét tiszteli; ő a szellemet a természettől el nem választ­­ a.

Next