Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 4. kötet, 1863-1864

1863 / 1. szám - A keleti nevelészet. - Nagy Mártontól

A KELETI NEVELÉSZET.' 71 A tudomány chinai életben legbecsesb : csak a tu­dósok a tisztviselők. „Chinában a tudomány és állam egy; a nép egész élete a megismerésen nyugszik ; a bölcsek az állam­férfiak s az államférfiak a bölcsek. — Kitűnő Chinában a csillagászat, mint az égből jött tudomány , mely az isteni létnek legfőbb nyilvánulása, már korán kiművelte­tett : a csillagászok az ég jóslói, s a császárnak kötelessége kormányzásában a csillagok constellatiói szerint irányulni. A természettörténet szorgalmas észlelések ál­tal dúsan műveltetik. A gyógyászat a császárok legrégibbeinek egyike által alapíttatott. A történelem, mely Chinában lényegileg termé­szettörténelem , igen gazdag irodalommal bír. S a bölcselet minden dolog lényegét kutatja. Igen­is , mivel a chinainál az okoskodás visszavonul, sajátképi tudományos élete leginkább csak észleletek s ötletek gyűjtése és az anyagnak szellemi földolgozása csak Krisztus születésé­től kezdődik. És épen azért hiányzik a chinaiaknál, kiknek sok föltalált dolog tulajdoníttatik , a szellem, ugyanazoknak kiművelésére és fölhasználására is. Chinában találták föl a lőport, mielőtt azt Németországban ismerték, itt értették a le­meznyomatok lemásolásának mesterségét, mielőtt Németor­szágban a könyvnyomdászatot föltalálták ; innét keletkeztetik a porczellán, iránytű, harangok és kártyajáték föltalálását. De mind­ezen találmányok vagy már magukban, vagy azáltal tanúsítnak korlátolt szellemet, mivel azokat nem használák. Eszményiség és magasb érzések, valamint magasb gondolkodó erők egyenlően vonulnak vissza a chinai főbe : a művészet, mely a személyi szellemnek természet fölötti túlnyomóságát föltételezi, mivel az a természet eszményítése az emberi szel­lem által, azért semmi magas a fejlődésre nem vergődik.­­ A chinai m­ű f­ar­a­g­v­á­n­y­a­m csak játékok. Az építészet föllengés és eszményiség nélküli. A festéseknél hiányzik a távlat (perspective) a jelentőség csekély. Ellenben a festék­érzék nagy és a festészetben minden nemzetet fölülmúlnak. — A zene lármás sok öszhangzás nélkül: „A ti áriátok, mond egy chinai orvos Han-lin-ból Amiot atyának, nem a

Next