Magyar Akadémiai Értesítő, A Philosophiai, Törvény- és Történettudományi osztályok közlönye, 4. kötet, 1863-1864

1863 / 1. szám - A keleti nevelészet. - Nagy Mártontól

76 NAGY MÁRTON: Első nevelés. A gyermekek nevelése már a születés előtt kezdődik,­­ a tulajdonképeni nevelészet pe­dig, Tsing-zsen szerint, akkor, ha a gyermek beszélni és egyedül enni képes, mert midőn a gyermeknek nincs, a­mi­ az ő gondolatainak meghatározására szolgálna, akkor kell, hogy fülei naponkint betöltessenek, s hasok az igazság tanaival kitömessék. A szülőknek gyermekeik és ezeknek szüleik irá­nyában­ szent viszony miatt, minthogy a nevelés engedetlen­ség, tehát elkeseredés nélkül nem lehetséges, szükségeltetik a nevelést , vagy a gyermeknek nevelés végett más szülők­kel kölcsönös fölcserélése, vagy azoknak iskolába küldése. E mellett mégis köteleztetnek a szülők is, még­pedig termé­szetnél fogva leggyöngédebb gondoskodásra. A szülőknek kell — mint egy chinai császár mondja — a gyermek legki­sebb kiáltására ügyelni, hangjának feszülését megvigyázni, arc­kifejezése és színére nézni, hogy szükségeit megelőzhes­sék. „Ha a csecsemő nevetgél, akkor a szülők örvendnek, szomorkodnak ellenben, ha sír. Ha járni kezd, akkor min­den legkisebb mozgása után mennek, a­nélkül, hogy csak egy lépést is veszítsenek ; ha beteg, akkor a szülők minden nyugalmukat és étvágyokat elvesztik. Ők táplálják és oktat­ják a gyermeket, míg emberré képezték, azután megnősítik, lakházat adnak neki, százfélekép gyötrik magokat, csak hogy gyermeköket ellássák s fennállását biztosítsák, s ekként magzatukért szívük minden erejét kimerítik. Oh! az apai és anyai szeretet igazán véletlen , ez az igazi menny." Chiná­ban szegény szülők, ha tulajdon gyermekeiket eladják, ezt nem szeretetlenségből látszanak tenni, mivel nem rabszol­gákul adják, hanem a családnak, mely azokat megveszi, szolgálattevő tagtársaiul. De a régi szokások és törvények szellemének ellentmond az új­szülötteknek későbbi időben behozott kitétele, vagy meggyilkolása, mi ellen a kormány, minthogy a szülőknek gyermekeik fölött föltétlen joguk van, a lelenczházakkal léphetne föl egyedül.

Next