Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1985 (92. kötet = Új folyam 30. kötet)

1985 / 12. sz. - MEGEMLÉKEZÉSEK - PATAKI FERENC: Kardos Lajos (1899-1985)

Kardos Lajos (1899-1985) Az idei furcsa és zaklatott nyár szeszé­lyes napjaiban súlyos veszteségek érték a hazai tudományos életet. A fájdalmas csa­pások a pszichológiát sem kímélték. Július 12-én, életének 86. évében, váratlanul el­hunyt Kardos Lajos, a magyar pszicholó­gia köztiszteletben álló doyenje, legismer­tebb és legtekintélyesebb képviselője. Úgy­szólván munka közben esett ki kezéből a toll. A nyár elején még Padovába szólítot­ták tudományos kötelezettségei, e szívének oly kedves városba, amelynek egyeteme díszdoktori címmel tisztelte meg. Régi ba­rátja, Metelli professzor kérésére hosszú ideje irányította az ottani pszichológusok egyik munkacsoportjának kutatásait. Majd Londonba utazott, hogy odaszakadt családja körében megpihenjen. S egy nyári reggelen halálának híre érkezett. Kardos Lajost — méltatlan késéssel — ez év tavaszán választotta levelező tagjául Akadémiánk közgyűlése. Alig érthető és alig megbocsátható mulasztás tétetett jóvá e kései gesztussal. De a székfoglalóra immáron nem kerülhet sor . . . Az imént „váratlan" tragédiát emlegettem. Pedig a 90. életéve felé tartó ember szük­ségképpen magán hordja az elmúlás árnyékát. Csak éppen Kardos Lajoshoz nem illett ez az árnyék ! Finom és elegáns egyénisége, korát meghazudtoló szellemi nyitottsága és frissessége, testi fürgesége éppenséggel az elpusztíthatatlanságot, a múlékonyság felett is diadalmaskodni látszó életerő képzeteit, a biztonságot idézte. Ezt a biztonságot sugározta környezetében is. Titkosan és hallgatagon is ható, eleven mérce volt szakmánkban. Aligha akad a pszichológiában valamire való kutató és gyakor­lati szakember, aki újabb írását vagy eljárását mérlegelvén, ne tette volna fel a kérdést : vajon mit szól majd hozzá a professzor úr? Csak a hiánya mutatja majd meg igazán, mily nagy szerepük lehet egy-egy tudományban a kutatás normatív rendjét mintegy személyükben megtestesítő kiválóságoknak. Kardos Lajos valódi „referencia személy" volt a magyar pszichológiában. Kardosnak a tudományhoz fűződő viszonyában mindig is felfedezhető volt egy már­már szakrális vonás: a tényekkel, az igazsággal szembeni aszkétikus alázat. Az emberi megismerés rangja és becse, a gondolkodás tisztessége és fegyelme abszolút érték volt számára. A tudományos gondolkodás nagyszabású, következetes racionalistái közé tar­tozott. Gondolkodásának tiszta következetessége, bizonyító ereje elválaszthatatlan nyelvi pontosságától és aggályos stiláris eleganciájától. Kedves szava volt — akárcsak József Attilának — az eszmélet, a ráeszmélés. A tudo­mány a valóságra való emberi ráeszmélés örök birodalma volt számára, s ezért a szakadat­lan személyes szellemi öröm forrása is egyúttal. Az emberi eszmélet fénycsóvájával átvilág

Next