Magyar Tudomány – A MTA Értesítője, 1989 (96. kötet = Új folyam 34. kötet)

1989 / 6. sz. - A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA 1989.ÉVI, 149. KÖZGYŰLÉSE - Akadémiai újságírói díj - Tudománypolitikai kollégium

AKADÉMIAI ÚJSÁGÍRÓI DÍJ A Magyar Tudományos Akadémia El­nöksége 1989. évben Akadémiai Újság­írói Díjban részesítette. KÖRÖSI Józsefet, a Valóság című folyó­irat főszerkesztőjét a hazai társadalmi­politikai folyamatok invenciózus feltárá­sában, módszeres elemzésében és közzé­tételében játszott kiemelkedő szerepéért, továbbá a társadalomtudományi ismeret­terjesztés területén és a Valóság című folyó­irat több évtizedes szerkesztésében kifej­tett munkásságáért. JUHÁSZ ÁRPÁDot, a Magyar Televízió Művelődési Főszerkesztőségének főszer­kesztő-helyettesét a természettudományok népszerűsítésében kifejtett több évtizedes magas szintű és sokirányú ismeretterjesztő tevékenységéért. TUDOMÁNYPOLITIKAI KOLLÉGIUM A Minisztertanács a társadalompolitikai feladatokat ellátó államminiszter vélemé­nyező, tanácsadó szerveként Tudomány­politikai Kollégiumot hozott létre. A Kol­légium tevékenysége kiterjed a tudomá­nyos kutatással és kísérleti fejlesztéssel, a műszaki fejlesztéssel, a felsőoktatással, az új felismerések alkalmazásának elősegíté­sével és az ezekkel kapcsolatos értelmiség­politikai tennivalókkal összefüggő felada­tokra. A Kollégium elnöke Pozsgay Imre, titká­ra Rakusz Lajos lett. Tagjai: Berend T. Iván, az MTA elnöke, Láng István, az MTA fő­titkára, Tétényi Pál az OMFB elnöke, Glatz Ferenc művelődési miniszter. A be­lügyminiszter megbízottja Ilcsik Sándor, az ipari miniszteré Reiniger Péter, a kör­nyezetvédelmi és vízgazdálkodási minisz­teré Perczel György, a közlekedési, hírköz­lési és építésügyi miniszteré Nagy Ervin­, a külügyminisztert Bényi József, a mező­gazdasági és élelmezésügyi minisztert Papócsy László, az Országos Tervhivatal elnökét Harsányi Imre, a pénzügyminisz­tert Szántó Anikó, a szociális és egészség­ügyi minisztert Bánfalvi István, az OTKA Bizottságot Láng István képviseli. Egyéni szakértőként vesznek részt a Kollégium munkájában: Ágh Attila, Bayer József, Lajos Tamás, Tamás Pál, Lengyel László, Szatmáry Zoltán és Kozma Tamás. Az érdekvédelmi szervezeteket állandó meghívottként lesznek jelen, a TDSZ képviseletében Baka András, a TDDSZ nevében Vidos Tibor, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének képviselője Kispap László, az Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetségé Fábri György. A Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetsége nevében Tóth János vesz részt a Kollégium munkájában. Magyar Tudomány 1989. 6. sz­ám 495

Next