Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 1999 (106. kötet = Új folyam 44. kötet)

1999 / 12. sz. - VITÁK - VÉLEMÉNYEK - HUFF ENDRE BÉLA: A multidiszciplináris tudományról és finanszírozásáról

védelem hivatkozási alapjává vált. A tudományos társaságok — már a 17. századtól — ennek megfelelően szerveződtek, és a mai napig is a diszciplináris elv fő őrei. Ha valaki nem figyel oda és átlépi a diszciplínáinak kereteit, azt megbüntetik. Lemarad pl. a tudományos ranglétrán. Ez történt a — Tokiótól Bostonig elismert és recenzált — kitűnő ornito-muzikológussal, Szőke Péterrel­ is, aki elkövette azt a hibát, hogy nem maradt ornitológus, vagy muzikológus. A zenetudósok „kitűnő etnológusnak", az ornitológusok „kiváló zenetudósnak" kezelték. Garai is hasonló „hibát" követett el, gazdaságpszichológiájával disz­ciplínák határait lépte át. Hogyan lehetséges, hogy az eddig elmondottak ellenére sok interdiszcipli­náris terület mégis létezik? Biokémia, szociálpszichológia, gazdaságtörténet, orvosetika stb. diszciplínák közötti területek. Ezek ui. mind megvívták disz­ciplináris küzdelmeiket és maguk is diszciplínákká váltak, míg az ornito-mu­zikológia, vagy a gazdaságpszichológia még nem. A szociálpszichológia önálló szakosodási lehetőséget jelent, a szociológia és a pszichológia is elfogadja létét. Aronsontól nem kérdezik meg, hogy pszichológus e, vagy szociológus, mert elfogadott diszciplínát művel. Intézményesedett formákkal, szakmaszerűséggel, önvédelmi rendszerrel, finanszírozási háttérrel. Ezekkel a gazdaság­pszichológia nem rendelkezik. A tudományos gondolkodás belső logikáját a szociológiai di­menzió metszi keresztül. T. Kuhn értékelése szerint, mindenekelőtt ez a kö­rülmény erősíti a tudományos paradigmák meghatározó szerepét.­ A tudományt körülvevő érdekek, értékek, és a hatalom világa, valamint a tudomány műve­lőinek a hatalomhoz és egymáshoz való viszonya. Egy cinikus, de szellemes meghatározás szerint: „Én hivatkozom rád. Te hivatkozol énrám. Mi tehát tu­dósok vagyunk."4 Tartalomközpontú megközelítés A tudományos gondolkodás immanens természetéhez közelebb álló tarta­lomközpontú elmélet nem előzmények nélküli. Századunk elején, Európa-szerte a modernitást agnosztikus félelmek kísérték. M. Weber, A tudomány mint hi­vatás c. előadásában a tudományos gondolkodás ismeretelméleti korlátairól értekezett, de mások számára is az avantgárd életérzéséhez kapcsolódott a „minden egész eltörött" gondolata. Ekkoriban jelentkezett egy tudományelméleti műhely, melynek vezéralakja, Zalai Béla a rendszerek általános elméletét ku­tatva a megismerés reális, tartalmi kereteit vonta meg. Azt javasolta, hogy a dolgokat mint problémákat vizsgáljuk, ne pusztán a diszciplínákat. Sajnos halála után tanítványai, Häuser A., Mannheim A., Lukács Gy. elkanyarodtak tőle, de sikeresen hallgatták el mesterüket. A tartalomközpontú, rendszerelvű szemléletet újra kellett felfedeznie a 30—40-es években L. von Bertalanffy-nak, majd az 50—60-as években László Ervinnek. Bertalanffy e módszerrel sikeresen fejtette ki a modern rákelmélet szemléleti alapjait. Tartalmi és nem diszciplináris kérdéseket helyez a középpontba. László E. pedig egyenesen az összes tudomány szintézisét hirdette, miközben Földünk globális kérdéseit vizsgálta. Ezért le­hetett átütő erejű a Római Klub jelentése. Az ún. „planetáris tudatra" is a diszciplínák közötti tartalomközpontúsága miatt hívja fel a figyelmet. A tartalomközpontúság — ideális esetben — csak a megoldandó problémákra figyel. Középpontba a tudományos kihívást teszi. Elképzelhető, hogy a feladat Magyar Tudomány 1999. 12. szám

Next