Magyar Tudomány – A MTA folyóirata, 2000 (107. kötet = Új folyam 45. kötet)
2000 / 8. sz. - ÜRES-E A KAMRA? - PERECZ LÁSZLÓ - EGYED PÉTER - FEHÉR M. ISTVÁN - FILEP TAMÁS GUSZTÁV - GÁBOR ÉVA: Körkérdés a magyar filozófiai hagyományról
Üres-e a kamra? bizonyultak elég szilárdnak és tartósnak, s mintha valami fátum ülne az adott gondolkodó örökségén, ma is várja az újabb felfedezést. Az egyik igen magyar filozófiai hagyomány Zalai Béla rendszerfilozófiája, rendszerelmélete. Zalai Béla (1882-1915) mindössze 33 évet élt. Alig egy évtized állt rendelkezésére, hogy felépítse, létrehozza monumentális, filozófiai, metafizikai, etikai, logikai rendszerelméletét. Zalai semmi mással össze nem mérhető filozófiája kortársai jóvoltából" (kivételt képeznek a „négyek" - róluk rövidesen szót ejtünk a Zalai halálát követő több mint öt évtizedben, nem vált a magyar filozófiai gondolkodás szerves részévé. Joggal tehetnők fel a kérdést, miért nem váltották be a kortársak, Lukács György, Fogarasi Béla, Balázs Béla és mások azt a fogadalmukat, amit Zalai halálának hírére, a megrendülés pillanatában tették, hogy ti. életművét méltó módon gondozni, mindenekelőtt kiadni, méltatni igyekeznek. Erre mind a mai napig nem sikerült elfogadható választ kapni. Mannheim Károly volt az, aki legkorábban (1918-ban) a Lélek és kultúra című programadó előadásában kimondta a következőket: „Számunkra Zalai, mint közöttünk élt kortárs azáltal lett fontossá, hogy a Kantot elhagyó periódus útja után éppen ezt a tendenciát (ti. a szerkezetelemzések szempontjait) ragadta ki és folytatta a legkövetkezetesebben, a szerkezellátásunk élményeit mélyítette el. Mi közvetlenül hozzá kapcsolódtunk." Mi volt az az alapvető elméleti konstrukció, amihez négyen: Mannheim Károly, Szilasi Vilmos, Häuser Arnold és Tolnay Károly - ki-ki a maga érdeklődési területén - az ismeretelméletben, a tudásszociológiában, a természetfilozófiában, a művészetelméletben, a művészetszociológiában kapcsolódtak? Zalai figyelmét kezdettől fogva az összfolyamat ragadta meg, azaz az egyes elemek egymáshoz való viszonya és kapcsolódásuk a centrumhoz: a szintetikus egység keresése, a gondolatrendszerek összefüggése. Zalai szerint az emberi szellem építi fel a konstrukciót, mert számára magától értetődő, hogy egységben kell élnie. Az emberből magából indul ki a világ rendszerezése, más szóval: „Az ember alapvető tette a rendszerezés!" Zalai ezt a gondolatot tette meg ismeretelmélete, etikája és logikája sarokpontjává. Ezt a központi gondolatot fejti ki a Közvetlen tapasztalás-összefüggés rendszere (Doktori disszertáció, 1905), a Das Problem der philosophischen Systematisation (1911), az Allgemeine Theorie der Systeme (1913-1914) című műveiben, hogy csak néhányat említsünk a hagyatékban fennmaradt munkái közül. Mannheim volt az, aki legkövetkezetesebben kapcsolódott Zalaihoz és nemegyszer hangot is adott annak a véleményének, hogy milyen sokat köszönhet neki. Mannheim számos műve közvetlenül is árulkodik arról, hogy jelentős mértékben tette magáévá és építette be filozófiai és szociológiai gondolkodásába Zalai rendszerelméletét. Az ismeretelmélet szerkezeti elemzése magyar és német változata (1918, 1922), A Strukturen des Denkens (1922), az Ideologische und soziologische Interpretation der geistigen Gebüde (1926) és még jó néhány más írása viseli magán Zalai nézeteinek közvetlen hatását. Hasonlóképpen megemlíthetnénk a többiek, Szilasi Vilmos, Häuser Arnold, Tolnay Károly nem egy munkáját is, elsősorban azokat, amelyek ugyancsak árulkodnak Zalai nézeteinek továbbélő hatásáról. Ennek a tanulmánynak már csak terjedelmi korlátai miatt sem lehet feladata, hogy részletesen nyomon kövesse Zalai reájuk gyakorolt közvetlen hatását. Nevezettek valamennyien önként választották az emigrációt, s vitték magukkal a Zalaitól kapott tanításokat. S az itthon maradottak? Ők miért nem tartották érdemesnek visszanyúlni Zalaihoz? A válasz még ma is várat magára. Több évtizedes hallgatás után egy egészen más miliőben, egy egészen más, új filozófus generáció tesz kísérletet arra, hogy életre keltse Zalai struktúra- és rendszerelméletét. Idehaza a Lukács Archívum egyes kutatói, illetve Beöthy Ottó, ifj. Nagy Barna, Bacsó Béla és az amerikai Lee Congdon veszik újra kézbe Zalai magyar és német nyelvű munkáit, s igyekeznek átfogó képet nyújtani a századelő monumentális kísérletéről. Beöthy Ottó számba véve a teljes életművet, időrendi eligazítást ad, mikor születtek az egyes művek, és hogyan bontakozott ki bennünk a rendszerelméleti koncepció. Bacsó Béla válogatott kötetbe gyűjti össze a figyelemre méltó Zalai-írásokat, s ezzel lehetővé teszi, hogy folyamatosan olvasva a szövegeket, el lehessen mélyedni Zalai rendszerelméletében. 992 Magyar Tudomány 2000. 8. szám