Budapesti Hírlap, 1927. április (47. évfolyam, 74–97. szám)

1927-04-13 / 84. szám

­ Egy építőmester álmai. Nagy negyedrétű kötet művészi diszü kötésben, a címlapon egy mindnyájunknak ismert magyar név, mellette világhírű ha­zánkfiának, Reinhardt Miksának ünnepelt neve, a kiadó egyike a legakkreditáltabb művészeti publisher­eknek: Íme a magyar talentum újabb előretörése és hódítása a világ piacán, ahol már annyi derék muzsi­kus, költő, festő, szobrász, építőművész, színész szerzett becsületet nemzetünknek. A könyv, amelyről beszélünk, németül, fran­ciául és angolul jelent meg. Szerzője Po­gány Móric, a kiváló építőművész. Szerény, de jellemző címe pedig: Egy építőmester álmai. Előszavát írta Reinhardt Miksa pro­fesszor. Milyenek egy építőmester álmai? Hogyan fest az, amikor az építőmester álmodik? Az építőmester álmodozás közben is épít. Nyughatatlan fantáziája eredeti, izgató, a realitásban még soha nem látott vonalaikat rajzol, érdekes profilokat vet a rajzpapírra, ciklopi tömegeket mozgat. Mindig keres és mindig talál. Természetében van, hogy gyűlölje a tétlenséget és ha nincs módja rá, hogy matériával dolgozzék, akkor is tovább munkálkodik, álmokat lát, álom­várakat épít és műve így is alkotás marad, pozitív és értékes alkotás, csakhogy nem palota és színház lesz belőle, nem templom és­­kastély, áruház és mozi, hanem műlap. S a­hány műlap, annyi műremek. Grafika, amely mégis csak több a grafikánál, mert bármely­­kedvező pillnatban átalakulhat egy valóságos építménnyé, szilárd alappal, magasba törő falakkal, merész homlokzat­tal. Csak a régen cs epedve várt sorsfor­dulatnak kell egyszer elkövetkeznie és az álom megvalósul. A platói eszme testet ölt. A légies gondolat kőbe mered. Pogány Móric álmai nem utópiák. S ha elfogadtuk azt a szép, ízléses és bátor me­taforát, amely az építészetet megfagyott zenének mondja. Pogány építőművészete nem a jövő megfagyott zenéje. Minden vá­gya, törekvése, terve a jelen termékeny talajából fakad. „Az építész vázlatkönyve, mint Reinhardt professzor Előszava hang­súlyozza, találkozóhelye a leghevesebb szen­vedélyeknek és legvakmerőbb tervezgeté­­seknek. Az építész érzi, hogy olyan gondo­latok, érzések, problémák mozgatják, ame­lyeket csak a toll halk mozdulatával, csak futólag odavetett tusvonalakkal tud kifeje­zésre juttatni. Az építésznek egyúttal az is feladata, hogy a korunkban lakozó, őt moz­gató vallásos érzést is átérezze: innen a művész vallásos eszméi és vázlatai, emlék­oszlopok, angyalok fehér és lágy felhőkön ülve, templomhajó, domkupola,­­kápolna, amely lépcsőzetesen a magasba emelkedik, építőművészeti szimbólumai megtisztult vi­­lágszemléletünknek.“ Ezek a műlapok felsőbbrend­ű harmó­niába olvadva mutatják korunk szellemét, a bárok díszét, a klasszikus felé való törek­­vést. A bárok kivirágzását, megteljesedését ünnepli a Szentháromság-szobor koronázó emelvénye, amelyet a napokban fognak föl­avatni. A művész gyengéd kegyelettel őrizte meg magának a szobornak nemes karakterét, tisztes patináját, de amikor al­kalmazkodott a műemlék szigorú és zárt stílusához, ugyanakkor egy jelentős lépés­sel előrement: gazdagon kiképezte az emel­vényt, súlyt adott az emlék ama részének, amely egy világtörténeti eseménynek, az utolsó magyar királyavatásnak volt szín­helye és néma hódolással, megilletődött­­séggel hajtott fejet ama nevezetes nap tra­gikus hőse előtt. A modernségnek és a régi, gyökeres ösz­tönös vallási érzésnek egyszerre emel mo­numentumot hatalmas dómtervezete, két égbetörő tornyával, finom csipkézetű orna­mentikájával, a gótikától megihletett rajzá­val. És megint a gótika örökké friss for­rásaiból táplálkozik templomhajója, amely logikusan folyik előbbi homlokzatrajzából. „Isten dicsőségével­ építi föl termékeny ál­modozása a gyönyörű székesegyházat, a melynek pillérei és ívei a magasságokban székelő Urat magasztalják, mint az áhita­­tos lélek vágyai és istenimádása. Fantasz­tikus kastély homlokterében kisebb mére­tekkel, de hivatását büszkén hirdetve, emel­kedik a kápolna. Pompázó díszben, minden emberi hajlékot mélyen maga alatt hagyva, szilárd szerkezetével Bramantzi nagyratörő eszméivel rokonul áll előttünk a Katedrá­­lis. Hősök emléke egyszerűségében is nagy­vonalún, temetőkert arhitekturális kikép­zéssel, a nemzeti dicsőség hegyen épült Val­­hallája mind a vallásos érzés eszmeköré­ben fogant tárgyak. Közös valamennyivel a mélységes, rendületlen, fanatikus hit. A mélységes hit Istenben. A rendületlen hit a művészet megváltó, megtisztító erejében. A fanatikus hit önmagának művészi elhiva­tottságában. De ez a könyv nemcsak ad maiorem Del glóriám készült: benne a felsőbbrendű, ki­váltságos, tömegek fölébe­melkedő emberi élet is megtalálja hit és változatos, gazdag és sokoldalú kifejezését. Fejedelmi kastély énekel himnuszt az Isten kegyelméből ural­kodók kényes ízléséről, jogos fényűzéséről, megközelíthetetlen zárkózottságáról. A salz­burgi Festspielhaus tervvázlata emlékeztet bennünket arra, hogy Tőry és Pogány nyerték el a mi Nemzeti Színházunk terv­­pályázatának első koszorúját s a kivitelre való megbízást. Viszont a könnyebb Múzsá­nak is tud lenge, tetszetős, szeszélyes vo­nalú templomot kitervezni a szerző játékos képzelete. Most a komoly muzsika lelkének áldoz, és Beethoven-termet épít a zene Titánjának emelkedett, komoly, csaknem komor szellemében, majd Mozart-termet a rokokó illatos, édes, mosolygó stílusában. Csak nagyon természetes, hogy fantáziáját a jelen érdeklődésének ormán álló mozi is izgatja és foglalkoztatja. A pokol előcsar­nokát ábrázoló díszlete csak a bátor és mű­vészi fegyelmezettségű vállalkozóra vár, aki e gyönyörű és megragadó képpel fogja éke­síteni a mozgó vásznát. Vannak itt vázlatok és ötletek, miket a pillanat szült és az örökkévalóság őrizhetne megmaradó anyagban; a tudománynak szentelt óriási csarnok, városház, kiállítási épület és terep, egy megálmodott Atlantic City, Mammon trónja ijesztő arányokkal, a mű lelkét visszatükröztető rideg ökonó­miával, tengerparti város terve szabályos utakkal és centrumában két felhőkarcoló­val, gyár és rakodóhely, könyvtár és nagy­szálló, Panteon és művészotthon. Alig van a modern életnek olyan szükséglete, ki­mondatlan vágya, megvalósulásra törő aka­rata, amelynek a művész tolla e lapokon szót és hangot ne adott volna. Szinte el­kápráztatja a figyelmes szemlélőt ez a gaz­dagság, ez az örökös és lázas keresés, ez a nyugtalan lélek, amely csak veleszületett, istenadta tehetségének szüntelen munkál­tatásában talál megelégülést és megnyug­vást. Reinhardt professzor mondta el en­nek a különös, izgató és mindvégig érdek­­feszítő szövegnélküli muzsikának legelmé­sebb bírálatát Előszava befejezésében: „Ezek a lapok magukban foglalják a há­ború utáni, Európa egész érzésvilágát, ki­fejezésre juttatják korunk vallását és filo­zófiáját, megérzékítik a munka zaját és a tudományos kutatás szent csendjét, szolgál­ják a test szórakozását és a lélek tiszta örö­meit. Talán boldogabb idők gyermeke, aki e lapokat kezükbe veszi, már megvalósult utópiáknak fogja őket érezni és értékelni. S úgy fog megemlékezni az álmodozóról, aki kiragadta őket, mint egy lángelméről, amelynek gondjaiból és szenvedéseiből, csalódásaiból és küzdelmeiből keletkeztek a házak és épületek eme sötét, hullámzó tó­ S. K. 19V1 Sprins 13. 184. a.f Budapesti Hirap A rögtönítélő bíróság Szántó Zoltán és visszaküldte az Néhány héttel ezelőtt a rendőrség újabb nagyszabású kommunista szervezkedést lep­lezett le, amelyet Szántó Zoltán és társai Moszkva megbízásából vezettek Budapes­ten és Magyarország területén. Súlyos ál­lamellenes bűncselekményről lévén szó, az ügy rögtönítélő bíróság elé került, amely ma kezdte meg tárgyalását és mindjárt az első napon be is fejezte azt negatív ered­ménnyel. A bíróság ugyanis a délutáni tár­gyalás végén határozatot hozott, amelyben kimondotta, hogy ezt a bűnügyet nem te­kinti a rögtönítélő bíróság elé tartozónak s ezért az iratokat további eljárás végett visszaküldi az ügyészségnek. A statáriális bíróságnak ez a határozata természetesen nem érinti a bűnügy érdemét, amelyről most már rendes büntetőbíróság fog ítéletet mondani. A rögtönítélő bíróság mai tárgyalásáról tudósítónk az alábbiakban számol be: * Rendőrök tanyáznak a büntetőtörvény­szék palotájában és környékén, s aki be akar jutni a palotába, különösen a máso­dik emeletre, a rendőri karhatalom sorfala közt teheti csak meg ezt az utat, feltéve, hogy kiállotta az igazolás szigorú próbáját Szántó Zoltán volt kommunista népbiztos és harminc társa bűnügyét tárgyalja a rögtönitélő biróság s nehogy kellemetlen incidens bontsa meg a tárgyalás rendjét, hogy a vádlottak elvbarátai valamelyes tüntetést ne rögtönözhessenek, szükség volt társai bűnügyét ügyészségnek, a karhatalom felvonulására és a hallgató­ság gondos kiselejtezésére. A hírlaptudó­­sítókon kívül csak kevesen jutottak be az esküdtszéki terembe, melyben a tárgyalás folyik. Annál tömöttebbek a padsorok a teremnek a hallgatóságtól elzárt részében, ahol harmincegy vádlott foglal helyet majdnem kétannyi szuronyos fegyházőr oldalán. Megteltek a védők számára fen­­tartott padok is. Egyelőre tizenketten van­nak, de számuk előreláthatóan jelentéke­nyen gyarapodni fog. A tárgyalás megnyitása. Féltíz órakor vonult be a rögtönítélő bi­róság Töreky Géza dr.-nak, a törvényszék elnökének vezetésével. A biróság tagjai Méhes Ignác dr., Avedik Félix dr., Kovács Miklós dr. és Váradi Brenner Lajos dr. Pót­­biró vitéz Litvay Sándor dr. — Az ügyészségtől — így kezdte az el­nök, miután a tárgyalást megnyitotta, — a tegnapi napon a következő átiratot kap­tam: A lázadás előkészítésére irányuló szö­vetség bűntette miatt letartóztatásban lévő Szántó Zoltán és társai ügyében az összes iratokat azzal az indítvánnyal küldöm át, hogy a Bp. 34. paragrafusa értelmében a rögtönítélő bíróság összeillése végett intéz­kedni méltóztassék, hogy a terhelteket a rögtönítélő bíróság elé állíthassam.­­ Ennek következtében intézkedtem, hogy a rögtönítélő bíróság törvényes meg­alakulásában ma reggelre összeüljön. Kon­statálom, hogy ez megtörtént. Felkérem az ügyész urat, szíveskedjék előterjesztését megtenni. ,az ügyész előterjesztése. Miskolczy Ágost dr. ügyészségi alelnök: Az ügyészséget abban az elhatározásában, hogy a terhelteket a rögtönítélő bíróság ál­tal vonassa felelősségre, a következő okok vezették: Amikor a vádlottakat a vizsgálat során kihallgattam, egyértelműen azt ter­jesztették elő, hogy egy politikai párt ér­dekében szervezkedtek, bűncselekményt nem követtek el. Az első kérdés tehát an­nak a tisztázása, hogy az a tényállás, me­lyet a vádlottak megvalósítottak, a kom­munista párt szervezkedése címén foglal­ható-e össze. Kérdés, hogy ez a ténykedés kimeríti-e a politikai párt megalakításának tényét. A kommunista párt a moszkvai III. internacionálé alosztálya. A moszkvai III. internacionálé az egyetlen kommunista párt és minden ország területén levő párt a III. internacionálénak egyik alosztálya. A moszkvai III. internacionálé harci szervezet, melynek célja a világ munkásosztályainak oly csoportosulásba való tömörítése, amely fegyveres mozgalom és erőszak árán is a fennálló politikai rendet felforgatja, eltörli, hogy annak romjain megalakíthasson egy új társadalmat, melyet ők világszovjetnek neveznek. Ebből is nyilvánvaló, hogy a III. internacionálé tisztán és kizáróan a nyugati civilizáció megsemmisítését tűzte ki céljául. Ennek a csoportosulásnak egyet­len célja az anarchia megteremtése. Meg­állapítható tehát, hogy a kommunista párt politikai pártnak nem tekinthető. A kom­munista párt, vegyük akár a generális pár­tot, akár ennek szekcióit, lázadó csopor­tok, melyek a politikai párt címére igényt nem tarthatnak. Ez nem politikai párt, ha­nem bujtogatók, merénylők szövetsége.­­ A vádlottak azt mondják, hogy ez a felfogás csak Magyarországon uralkodik, külföldön megengedik a kommunista pártok szervezkedését, sőt külföldön mindenütt képviseletük is van. Foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, mert ez az érvelés mindunta­lan megismétlődik Magyarországon és al­kalmas arra, hogy a közvéleményt meg­tévessze. Magyarországon a politikai pár­tok szervezkedése éppen úgy szabad, mint minden más nyugati államban, a kommu­nista párt azonban nem politikai párt. Miért van az, hogy Angliában, Franciaországban mégis megengedik a kommunista pártok szervezkedését? E kérdés megvizsgálása alkalmával előtérbe jut az a szempont, hogy sohasem lehet két állam berendezé­sét összehasonlítani, nem lehet egy állam berendezését a másik államban lemásolni. Ezer és ezer különbség lehet két állam be­rendezkedése, közfelfogása és közerkölcsi­­sége között. Tény az, hogy formailag meg van ugyan engedve a kommunisták párt­szervezkedése a külföldön, de a kommu­nista propaganda tilos. Az ügyész ezután a magyarországi kom­munista agitáció részleteivel foglalkozik. — 1922-ben — úgymond — Moszkvába menekült szökevényekből és a világ többi magyar kalandoraiból megalakították a­­ magyar kommunisták klubját, amely mint­egy 5—600 tagot számlált. Ennek a klub- 8 nak célja az volt, hogy pénzelje, irányítsa a magyarországi kommunisták pártszervez­­kedését. A klubban vezető szerepet játszott Kun Béla, aki egyúttal a III. Internacionálé végrehajtó bizottságának póttagja is. Innen indult ki az a szervezkedés, amely miatt a vádlottak itt ülnek. Becsen keresztül Buda­­pestre érkeztek agitátorok a klub által ki­­küldve, akiknek feladata volt Magyarorszá­gon újjáéleszteni a kommunista pártot. Legfőbb céljuk volt, hogy megnyerjék a maguk számára a magyar munkásosztály fiatal tapasztalatlan tagjait. A Gömb­ utcá­ban a magyarországi szocialista munkás­párt égisze alatt iskolát állítottak föl a kommunista eszmék hirdetésére. Mikor az iskola már elég nagy látogatottságnak ör­vendett, megalakították az ifjúmunkások kommunista pártját és központi bizottságot választottak. Ezután megalakítoták a kom­munista pártot is Bécsben és ugyanott 1925. nyarán pártkongresszust tartottak. Azt is elhatározták itt, hogy titkos nyomdát fog­nak fölállítani és ebben állítják elő a kom­­munista propaganda-iratokat. A gépeket meg is rendelték, de mikor megérkeztek a nyugati pályaudvarra, az eljárás már meg­indult és a gépeket lefoglalták. Meg kell még említenem, hogy az itt lévő kommu­nista agitátorok mindig közvetetlenül Moszkvával állottak összeköttetésben. A vádlottak szerepének ismertetése után az ügyész így folytatja: — A teljes tényállás majd a főtárgyalá­son fog kiderülni. Én már most bejelen­tem, hogy a büntetőtörvénykönyv 157. pa­ragrafusába ütköző lázadás előidézésére irányuló szövetkezés büntette címén eme­lek vádat és kérem a vádlottak megbünteté­sét. A lázadás előidézésére irányult a vád­­lottak tevékenysége, amely olyan csoportok megszervezését célozta, amely csoportoknak az lett volna a feladatuk, hogy Magyaror­szág ősi közjogi rendjét eltöröljék, a ma­gyar kormányt helyéről eltávolítsák és fegyverrel támadják meg a polgári osztályt. Azt válaszolhatnák erre a vádlottak, hogy ez nem áll, mert egyiküknél sem találtak fegyvert. Én nem akarok ezzel az érvelés­sel vitatkozni. Az ügyészség nagyon jól tudja, hogy a bolosevizmus nem csupán igazságszolgáltatási, hanem erkölcsi, szel­lemi és gazdasági probléma is. Nekem, mint ügyésznek, mint az igazságszolgálta­tás tényezőjének meg kell tennem köteles­ségemet a bolosevizmus elleni küzdelemben. A védők a statáriális bíráskodás ellen. Az ügyész előterjesztése után Szántó Zoltán kivételével az összes vádlottakat ki­vezették. Most Vámbéry Rusztem dr. védő kért szót, hogy előterjeszthesse kifogásait a statáriális bíráskodás ellen. — A bíróságnak — úgymond — köteles­sége megállapítani, hogy a statáriális ren­delet megfelel-e a törvénynek? Az 1922. évi törvény VI. paragrafusa ősforrása az összes kivételes rendeleteknek. Fel­hatal­mazza a kormányt, hogy a hatályon kív­ül nem helyezett rendeleteket átmeneti időre, amíg szükségesek, érvényben tarthatja. Kö­telessége azonban a kormánynak a nem szükséges kivételes rendeleteket azonnal ha­tályon kívül helyezni, de még az ideiglene­sen érvényben tartottakat is tartozik hat hónapon túl amennyiben azok már szük­ségtelenné váltak, megújítani, illetőleg az 1922. évi törvény megjelenésének napjától kezdődően négy hónapon belül a kivételes intézkedésekről törvényjavaslatot beterjesz­teni. Az ügyészség álláspontja nyilván az, hogy a statáriális rendelet azért érvényes, mert a kormány a törvényjavaslatokat be­terjesztette. A vád lázadásra való szövetke­zésről szól. A statáriális rendelet a lázadást utalja a statáriális bíróság elé. A Buda­pesten lejátszódott cselekmény nem volt lázadás, csak szövetkezés, előkészítő csele­kedet, amelyet a törvény szerint nem lehet büntetni. Mindezekben bízva, kérem a ki­rályi ügyészség indítványának visszavo­nását. Az elnök kihirdeti a törvényszék határo­zatát, amely szerint a védelem indítványát elutasítja s egyelőre elrendeli a tárgyalást. A kormány — úgymond az elnök — be­nyújtotta a szükséges törvényjavaslatokat, e szerint itt most törvényes eljárás folyik. Azt, hogy tulajdonképpen lázadásra való szövetkezés miatt állanak itt a vádlottak és így az ügyet nem lehet statáriális bíró­ság elé vinni, a törvényszék ez idő szerint még nem bírálhatja el, mert még nem is­meri a tényállást. Alig fejezte be Töreky elnök, egyszerre többen is szót kértek a védők közül és fel­panaszolták, hogy nem adtak nekik alkal­mat, hogy a statáriális bíróság törvényes­ségéhez hozzászóljanak. — Ez törvénytelen, törvénytelen! — hangzott több védő ajkáról és az elnöknek nagy energiára volt szüksége, hogy az iz­gatott hangú felpanaszolásoknak véget vessen. Szántó Zoltán kihallgatása. Szántó Zoltán vádlottat szólította most az elnök maga elé, aki az általános kérdé­sekre elmondta, hogy apja Schreiber Sán-

Next