Budapesti Hírlap, 1929. december (49. évfolyam, 274–296. szám)
1929-12-25 / 294. szám
Megjelenik hetenkint kétszer II. melléklet 1929 december 25 KÉPES SPORT B. H. Vívás, Úszás, Atlétika, Futball, Birkózás, Boxolás, Téli sport, Vizisport, Tennisz, Golf, Póló, Cserkészet, Turisztika, Lósport, Motorsport ............ ...... -rringrearafflag» » Vívóbajnokok maszk nélkül Tévedés volna azt hinni, hogy a kard rettegett bajnokai afféle szúrós szemű emberek, kifent, nagy bajusszal, akik vaspáncélban járnak, ha pedig civilruhát öltenek, nem hiányzik mellényzsebükből az apró kis fringla, minden eshetőségre fölkészülten. Jó magammal nem egyszer megtörtént már, hogy amikor bemutatkoztam (főleg hölgyeknek), a következő megjegyzést hallottam: — Né! Én egészen máskép képzeltem el magát. — Hogy milyennek képzelt a szőke vagy a barna szépség, azt persze már nem mertem megkérdezni, nehogy. . Ezek után pedig a legnagyobb határozottsággal kijelentem, hogy a világot járó és a magyar kardnak oly sok dicsőséget szerző vívóbajnokok nagyon, de nagyon kedves, vidám, tréfacsináló czsentlemenek. Ne is tessenek hát ezentúl annyira meglepődni, ha ismeretségkötéskor vívóbajnokként kifogástalanul öltözött szelíd és jókedvű úr fog előlépni páncélba öltözött, villogószemű, nagybajuszos lovag helyett. Külföldre utazik a magyar vívócsapat s a vonat éppen belerobog az éjszakába. A menedzser kiosztja a hálókocsi-jegyeket s máris elindulnak a bajnokok, hogy aludni térjenek. A példátlan hidegvéréről és választékos eleganciájáról híres bajnok egy fülkébe kerül az idegességéről ismert vívóval, aki a versenyek előtt annyira izgatott, hogy már egy héttel korábban csak huninál használatával tud álomba merülni. Alul a nyugodt bajnok fekszik, fölötte pedig éppen most nyeli le az ideget, az altatóport ... A villanyt eloltják és jó éjszakát kívánnak egymásnak. A vonat, prüszkölve, dohogva rohan előre, de kisvártatva felszól a nyugodt a hánykolódó idegesnek: — G. úr alszik már? A kérdezett, aki hosszas vergődés után ebben a pillanatban szendergett el, mint akit vipera csípett meg, felordít: — Mégis szörnyűség, az ember egy vágón laminált szed be, végre elalszik és akkor ilyen rémek kérdéssel kiverik az álmot a szeméből. Nagy dühösen a másik oldalára fordul, hogy elfelejtse a kínos incidenst. Öt percig hallgatja a vonat egyhangú szakatolását, mire újra megszólal a nyugodt bajnok: — G. úr, de most már csak alszik? G. úr odafönn közel áll az őrjöngéshez, az ajkát harapdálja mérgében, de nem felel. Negyedórás szünet következik, G. úr nyitott szemekkel leselkedik s amikor azt hiszi, hogy vége az érdeklődésnek, megszólal ismét a bajnok: — Érdekes ... nem féld ... akkor már biztosan alszik. Reggel már természetesen az egész expedíció tudja az esetet, mi jól kialudva heccelődünk közkedvelt társunkkal, aki ezen az éjszakán hiába szedett be egy vágón luminált, szemhunyásnyit sem aludt a kiáltott izgalmak miatt.★ Vívók beszélgetnek. Az egyik rettenetesen dicsér engem, minden jó tulajdonságomat felsorolja, a rosszakat azonban nagy kegyesen elhallgatja. Egyszerre megszólal Tóth Péter, a sokszoros bajnok, Nono, csak ne beszéljetek. Attila csak két vívót ismer el. Az egyik, a másik akivel éppen beszél. * Az amszterdami olimpiász után dicsőségesen szerepelt versenyzőink tiszteletére nagy vacsorát adott a kultuszminiszter. A vacsorán megjelent Santelli Itilo, a pompás humorral megáldott nagyszerű Maestro is. Mint minden ilyen alkalommal, a lakomán igen sokan dikelóztak. Asztalbontás után Klebelsberg gróf tréfásan megkérdezte Stratellit: — Maestro, maga miért nem beszélt? — Mire Santelli utánozhatatlan kedves magyarságával ezt válaszolta: — Kérem, kegyelmes úr, van feje tele idea mint vulkán — sak baj ki nincs heveluk... * Amszterdamban történt a nagy magyarolasz világbajnoki döntő előtti éjszakán. Egy szobában aludtam egyik legkedvesebb és legszerényebb bajnokunkkal. Olyan izgatott volt szegény, hogy én is csak nagy sokára tudtam miatta elaludni. Egész éjjel egyik cigarettát szívta a másik után, s én attól féltem, ha elalszom, még meg is gyulladhatok. Végül mégis csak elszunnyadtam, de nem sokáig alkottam, mert egyszerre valami különös mormolás vert fel álmomból. Fölnyitom a szememet s látom, hogy lakótársam a nyitott ablak előtt térdel hálóingben, kezeit összekulcsolva, mereven tekint föl a borús égre. "Az első pillanatban azt hittem, hogy álmodom, de nem, mert a következő fohászkodást hallom: — Édes jó Istenem, hallgasd meg kérésemet. Könyörgöm, engedd meg, hogy megnyerjük a világbajnokságot. Én megelégszem ha 9:7-re nyerjük, csak megnyerjük. És akkor megfogadom Neked, hogy soha az életben többé kardot nem veszek a kezembe... Hál’ Istennek, meg is nyertük, lakótársam azóta hál’ Istennek nyert egy Európa-bajnokságot és most egy hete matadorja maradt a szolnoki versenynek. A minap azután megkérdeztem tőle, mi van azzal a fogadalommal, amit azon az éjszakán tett Amszterdamban, mire kaján mosollyal ezt válaszolta: — Amszterdam az is egy város ...• Mi magyar vívók nagyon műveltek vagyunk, de vannak vívók, akik nem olyan műveltek. Ezek azonban nem magyarok. Hágában nagy nemzetközi vívótársasággal nézegetjük a város szépséges látnivalóit. Megérkezünk arra a térre, ahol éppen Rembrandt hatalmas szobrának talapzatát javítják. Az egész talapzatot faállvány vette körül, úgy, hogy csak a hatalmas kőalak látszott. Körülálljuk és úgy bámuljuk a remek szobrot, miközben egy idegen nemzetbeli vívó hozzám fordulva, fennhangon kérdezi: — Kinek a szobra ez? — Rembranate, — felelem én. — Hát az ki volt? — kérdi ő. Én erre a világ legtermészetesebb hangján mondom a többiek éktelen derültségére: — Ez?... Ez az úr találta ki az eidami sajtot! És már gyorsan el is tűntem a Rembrandt-plantái között. PETSCHAUER ATTILA. Sportolnak a francia nők. A női atlétikai versenyek között a legnehezebb tömegben a mezei futóversenyeken indulnak a francia hölgyek. A legutóbb Párizs mellett, Creteilben rendeztek 1800 méter távolságú cross country futást, amelynek vezető csoportját mutatja képünk Refilling Béla a magyar tennszsport jövőjéről A világhírű magyar tenniszező nyilatkozatában hatalmas programmot tár föl a tenniszsport számára, amelynek magvalósulása beláthatatlan perspektívát nyit a magyar tenniszsport előtt. Az 1929-es év piros betűvel szerpelt. magyar tenniszsport annakseiben. Először történt, hogy Magyarország a Davis Cup-ben az elődöntőbe küzdötte föl magát. Az eredményes szereplés dicsősége Kcirling Bélának, a tizenhétszeres magyar bajnoknak a nevéhez fűződik. Kcirling Béla kétévtizedes versenyzői pályájának az idén érkezett el a zenitlisért. Érdekesnek tartottuk a magyar tenisz legnagyobb reprezentánsának véleményét kikérni a tennisz sarkalatos kérdéseire. Kohrikg ugyanis nem csupán kiváló versenyző, hanem széles látókörrel megáldott sportember. Tudásánál csak szerénysége nagyobb, amellyel a hozzá intézett kérdésekre megfelel, pedig bizonyos, hogy az európai tenniszéletet a maga eleven valóságában, lzunyodromaiban, szépségében és hibában nálánál kevesebben ismerik alaposabban. Poroszországban népsport a tennisz — Sajátságos jelenség, — mondotta Kehrling — hogy ugyanakkor, amikor a magyar tennisz a legmesszebbre törő eredményt érte el, a fejlődés akadályairól, mint a legégetőbben megoldandó kérdésről kell szólni. Pedig ezek az akadályok nem jelentéktelenek és leküzdésükre számos tényező harmonikus összefogására van szükség. Az akadályok — úgy mondhatnám — külsők és belsők, személyiek és tárgyiak. — A legnagyobb baj, hogy a tennisz iránt még mindig nagy közöny és nemtörődömség uralkodik.Már tavaly mondottam, hogy szükség Voló, a kultuszminiszter úr erélyes kezére, hogy lefektetőbotok legyenek a tornász fejlődésének pillérei. A kultuszminiszter úr élénk figyelemmel kíséri Poroszország kultúrpolitikáját és számos hasznos intézményt honosított a meg ott szerzett tapasztalatai nyomán. Talán nem fölösleges, ha a magara részéről megemlítem, hogy a nyáron a porosz népjóléti miniszter a tenniszt népsportnak nyilvánította és elrendelte a középiskolákban a kötelező tenniszoktatást. Hasonló intézkedésre volna szükség nálunk is. A magas klaszszis kiérleléséhez szükséges öt-nyolc esztendő éppen a középiskolák felső négy osztályában történő, szakszerű oktatás által volna kiaknázandó, amikor a fejlődéshez szükséges szellemi rugalmasság és testi hajlékonyság még megvan. Mert ma az a helyzet, hogy a tenniszező fiatalság minden irányítás nélkül elindulva, rossz, vagy éppen nemilyen stílusban játszik éveken keresztül és mire klubba lép, emésztő fáradság árán sem tud végérvényesen megszabadulni hibáitól. Pedig voltak és vannak Magyarországon is olyan kiváló pedagógusok, akik a tennisz kulturális jelentőségét felismerve, már jóval a porosz népjóléti miniszter intézkedése előtti beiktatták azt nevelési tantervükbe. Radics Ferenc dr., a m. kir. Tanárképző Intézet, gyakorló főgimnázium igazgatója, közel húsz esztendeje fedett tenniszpályát állított fel az iskola tornatermében és a tenniszsport művelésére buzdította az ifjúságot. Munkája neki is maradt eredménytelen. Hogy csak néhány nevet említsek: ezen a pályán játszott Takácsi Imre, Fittler Kamill, Barát Leó és Hegycsai László. A premontreiek világhrű új gödöllői rendházával egybekapcsolt internátus kiváló vezetői: Stullmarnn Patrick dr. és Kovács Lajos dr. prelátusok ugyancsak súlyt helyeznek a teniszsportra s az ifjúság számára három pályát szereltek fel Ezek örvendetes, de szórványos esetek és a kultúrfeladat éppen abban állana, hogy ne kivétel, hanem követendő mintaintézmény gyanánt foglaljanak helyet a sport sorsa felől döntő hatóságok tudatában. Ha minden középiskola csak két teniszpályával rendelkeznék, ha a tornatermeket minimális fáradsággal és költséggel a tennisz befogadására is alkalmassá teszik, úgy a középiskolák felső négy osztályában kellő felügyelet és ellenőrzés mellett, rendkívül értékes, évről-évre megújuló tehetséganyaghoz juthatunk. Mert ma az utánpótlás fenyegetően késlekedik. Amerika, Franciaország hatalmas propagandát fejt ki, ingyen tenniszpályák, felszerelések rendelkezésre bocsátása által, hogy minél nagyobb tömegből választhassa ki a tehetségeket. Hogy a fiatalság között mennyire népszerű a tennisz és mennyien szeretnének tenniszezni, az abból is látható, hogy a játszótereken, ahol azelőtt futballoztak, ma vonalakat húznak a gyerekek a földre, az így megrajzolt pálya közepébe hálót képzelnek és ping-pong ütőkkel „tenniszeznek“. Meg kell szervezni a traniszszakoktatást Az első fejlődési akadály a tenniszoktatás országos megszervezésével volna leküzdhető. A tenniszt éveken át kell tanulni, ad hoc kurzusokkal az ügy nincs elintézve. Tavaly Göncz Lajos, a legkiválóbb magyar tenniszpedagógus a Testnevelési Főiskola növendékeinek nyári tanfolyama során megadta a helyes alapfogalmakat e sportág lényegéről, de tenniszbajnokokat pár hét alatt nem lehet nevelni. Természetesen az ifjúságnál még pár heti oktatás is hatalmas lendületet tud adni. Az idén a Magyar Atlétikai Klub ifjúsági tanfolyamot szervezett, amelynek vezetését ugyancsak Göncz Lajos vette át. Bámulatos volt a haladás, amelyet ősszel a résztvevők stílus, technika és fegyelmezetlenség tekintetében felmutattak. Országosan kellene intézményesíteni az ilyen kurzusokat, megfelelő felügyelet mellett. Ez is kapcsolatosan történhetnék a középiskolai oktatással, aminek még más kulturális jelentősége volna. Ha ugyanis a gimnáziumok, reáliskolák vezetősége kellő szeretettel ápolja a tenniszsportot, úgy növendékeik sem fognak más sportegyesületekbe tiltott és kerülő utakon elkívánkozni, hanem annál nagyobb ragaszkodással maradnak meg az Alma Mater kebelében. A középiskolákból kilépőre azután már a helyes alapon képezhetik magukat tovább. Szükséges azonban, hogy éppen a fiataloknak mód és alkalom adassék külföldi szereplésre és kiküldetésre. Miként Decugis védőszárnyai alatt egykor Lacoste, Borotra, Brugnon, Cocket, miként, Tilden vezetése alatt Richards, Hunter, Lott, Doeg, Coen, Van Ryn, Allison startoltak Wimbledonban a párizsi és berlini versenyeken és a Riviérán, úgy a magyar fiatalokat is ki kellene vinni, hogy tanuljanak, magukba szívják a nemzetközi versenyek magasfeszültségű atmoszféráját, amikor még idegeik frissebb, megfigyelő képességük, tanulékonyságuk az aktivitás tetőpontján mozog. El kell törölni a labdavályot Gyakran halljuk a panaszt, hogy a tenniszsport drága. Ez igaz, azonban rá kell mutatni arra, hogy nálunk drágább, mint például Ausztriában vagy Csehországban. Magyarországon ugyanis még mindig fennáll a labdavám, annak ellenére, hogy a magyar gyár már megszüntette a gyártást. Egy tucat labdánál a vám 4 pengőt tesz ki, ami a nagybani eladási ár 18 százaléka. A tennisz ütőknél kisebb ugyan a vám, de azokat is háromszor terheli a forgalmi adó, mire a játékoshoz kerül. A magyar fürdőhelyek érdeke a tennisz felkarolása Külföldön már rég rájöttek a tennisz propagatív erejére. Anglia, Hollandia, Németország, Franciaország, sőt Ausztria, Cseh- Szlovákia, Jugoszlávia fürdőhelyei egymással egyetértően állapítják meg verselyterminusaikat és így vándorközösséget biztosítanak maguknak, amely évről-évre visszatér. A megszállott részek versenyeire kénytelen a magyar versenyzőgárda is leutazni, mert a magyar Wimbledoni felvétel Eehrling Béláról