Magyar Filozófiai Szemle, 1972

5-6. szám - Pataki Ferenc: A kiscsoportkutatás dilemmái

A KISCSOPORTKUTATÁS DILEMMÁI PATAKI FERENC­ ­ A 60-as évek közepe óta mintha némi rezignáció lengené át a szociálpszicho­lógia (s részben a szociológia) ama kutatási területét, amely az 50-es évek első felében még minden szemlélő számára a viharos fejlődés, a dinamikus kit­er­­jeszkedés képét nyújtotta, és a gyökeres társadalmi jobbítások ígéretét hor­dozta. Az ekkortájt megjelenő összegező munkák figyelemre méltó önérzettel vették számba a témakörbe vágó publikációk évről évre növekvő hullámát. Úgy tűnt, hogy a szociálpszichológiai kutatás és elméletalkotás legfontosabb integrációs gyújtópontja, a metodikai egzaktság kialakulásának színtere és serkentője van a kezünk ügyében. A fejlemények képe a némileg is avatott olvasó számára ismertebb annál, semhogy e helyt hosszabban ecsetelnünk kellene. Napjainkban viszont sokasodnak a magasra feszített várakozások fonákja­ként megfogalmazott szkeptikus értékelések. Úgy tűnik, mintha sem a pszi­chológia, sem a szociológia, sem pedig a társadalmi gyakorlat nem kapta volna meg e kutatásoktól mindazt, amiben még nem is olyan régen reménykedett. H. Gerard és N. Miller így vezetik be a kutatási területről adott áttekintésüket: „Bár a tanulmányok száma változatlanul növekszik, egyik sem tartalmaz új eszméket, csupán az elmúlt harminc év kutatásait, Sherif, Lewin, Asch, Heider és Festinger munkáit bővítik. Az új kutatások főként a régi következtetéseket finomítják és támasztják alá. . . Némi fejlődés mutatkozik a vizsgálati techni­kák kidolgozásában." (1967, 288) Ez volna az 1963 és 1967 között elvégzett kutatások nem túlságosan biztató mérlege ! A kép láttán számosan (pl. H. Anger, 1966) azzal vigasztalják magukat, hogy — jóllehet a tudományos eredmények csupán félig telt edényre emlékeztetnek — szemléletmódunkon múlik, miként ítélünk: vajon azt mondjuk-e, félig még mindig üres az edény, vagy pedig arra hivatkozunk, hogy félig már megtelt. E nem túlságosan régen még oly magabiztos kutatási irány belső elbizony­talanodása és hajlandósága az önbírálatra — megítélésem szerint — főként két tényező hatásával magyarázható. Minthogy elméletileg és logikailag egy­aránt lehetetlen érvényes és átfogó „kiscsoport-elméletet" kidolgozni a társada­lomra mint totalitásra vonatkozó metateória nélkül, a részleges avagy csupán egyszeri érvényű empirikus kutatások áradata mind szembeszökőbben kiélezte az elméletalkotás, az általánosíthatóság és alkalmazhatóság kérdéseit a csoport­kutatásban. E tekintetben alighanem teljes az egyetértés a kutatók körében. Újra és újra felhangzik a panasz: az egymástól jórészt elszigetelt — egyébként metodikailag kifogástalanul pontos és imponáló — kutatások között szűkösek a kapcsolatok, s kiváltképpen ritkák az átfogó teoretikus megközelítések. Mivel pedig az empirikus vizsgálatok csupán elméletileg koherens és kumula- 6 Magyar Filozófiai Szemle

Next