Földrajzi értesítő, 1958
Értekezések - Boros Ferenc: A hazai településállomány XVIII. sz. eleji képe
A hazai településállomány XVIII. sz. eleji képe BOROS FERENC A XVIII. sz. elejére nagyarányú átalakulások érik Hazai településeink többségét. A változások nemcsak egyszerűen a településállomány mennyiségi csökkenését eredményezik, hanem azok mellett sokkal inkább a létszámukban is megfogyatkozott településeknek az előzőekhez képesti minőségi átalakulását is. Ez érthető is, hiszen a XVIII. sz. eleje — az 1700-as évek első évtizedei — az elmúlt századok szülte nyugtalanság, több irányú belső migráció utáni lassú megállapodottság időszaka. A mintegy másfél századon át tartó török hódoltság számban és anyagi erőben egyaránt apasztotta hazai településeinket. A XVI. sz.-i állomány jelentős része végérvényesen megsemmisült, egy része pedig elnéptelenedett. Az elpusztult falvak hontalanná vált népessége, mint a település legmozgékonyabb eleme, szétszóródott, menekülni kényszerült. A menekülés egyrészről É-nak a hegységkeret tágabb környezete felé való húzódásban, másrészről a védettebb, tehát nagyobb biztonságot nyújtó városok felé való orientálódásban jutott kifejezésre. Bárhogy is ment végbe ez a mozgás, eredményeiben a települések számszerű csökkenése mellett, megváltoztatta azok belső tulajdonságát (tömörültségét, funkcionális jellegét). Ott, ahol az elmúlt századok szülte félelem és pusztulás megfogyatkoztatta a népességet, a korábban művelt határ állandóan zsugorodott. A termelőerők pusztulásával csökkent a település alkotta közösségnek a termelés során kialakított kapcsolata a természetes környezettel. Az itt élő társadalomnak alkalmazkodni kellett az új viszonyokhoz. Hiszen nemcsak a társadalmi viszonyok változtak meg, hanem a termelés földrajzi feltétele, a földrajzi környezet is. Az elvadult és elmocsarasodó folyók szűkebb vagy tágabb környezetében a természetes táj elemei — a műveit határt fokozatosan felváltó mocsaras ártér, a burjánzó gaz s helyenként a kötetlen homok — váltak uralkodóvá. A zivataros századok csendesebb időszakaiban a korábban elmenekült népesség kezd visszaszivárogni. Ebben a pauzális időszakban a műveit határ némiképpen terjeszkedik, ám korábbi kiterjedésének szélső határát nem tudja elérni. A népesség ismételt elvándorlása csökkenti a munkaerőt, a művelt határnak ismét csak egy részét használja a falu népe, a többi — félművelt állapotban — a fokozatosan terjeszkedő természetes táj részévé válik. Ahol a települések elűzött lakossága megtelepszik, megduzzad a népesség, a művelt határ— bár nem terjeszkedik— nem is csökken. Ott viszont, ahol az elmúlt századokban viszonylagos nyugalom volt — hiányoznak a termelés folytonosságát zavaró körülmények — a falusias és városias települések töretlenül, megszakítás nélkül fejlődnek. Ezen a területen a falusias tele 481.