Hadtörténelmi Közlemények, 107. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1994)
3. szám - Tanulmányok - Bonhardt Attila: A magyar hadifoglyok hazatelepítése az első világháború után. II. A magyarországi leszerelő táborok, 1919-1923. – 1994. 19. p.
BONHARDT ATTILA A MAGYAR HADIFOGLYOK HAZATELEPÍTÉSE AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN A magyarországi leszerelő táborok 1919-1923 Az első világháborús magyar hadifoglyok hazatelepítésére kialakított intézményrendszer utolsó, s mindmáig talán legismertebb láncszemét a leszerelő táborok alkották. E táborok, amelyekben 1919 márciusa és 1923 nyara közt több, mint százezer volt hadifogoly leszerelését intézték, egészségügyi zárként, 1919 őszétől pedig politikai szűrőtáborként is működtek. Ez utóbbi feladata tette ismertté, sőt nem egyszer rettegette a hazatérők szemében ezeket az intézményeket, amelyeket a Szovjet- Oroszországban tevékenykedő kommunista agitátorok csak „szögesdrót mögött virágzó akasztófaerdőként" emlegettek hazatérni szándékozó fogolytársaik előtt. Ez az internálótábor-szerű kép élt tovább a köztudatban a leszerelő táborokról, különösen az után, hogy a II. világháborút követően elsősorban olyan volt vöröskatonák és baloldali gondolkodású személyek visszaemlékezéseit jegyezték fel, akik fennakadtak a politikai szűrőn és leszerelő táborbeli élményeikre az elkülönítettség, a bezártság és a kihallgatások nyomták rá bélyegüket. A leszerelő táboroknak ugyancsak a politikai szűrőtábor jellegére helyezte a súlyt Rácz István helytörténész, aki a legnagyobb tábor, a csóti leszerelő tábor történetét dolgozta fel. Kétségtelen, hogy a leszerelő táborok feladatai közül az egyik legfontosabb a visszaállított tőkés társadalmi rendszerre veszélyes baloldali elemek kiszűrése volt. E táborokat azonban nem ezért, hanem a százezernyi hazatérő volt hadifogoly minél gyorsabb leszerelése és a polgári életbe való minél zavartalanabb visszabocsátása érdekében hozták létre még a Károlyi Mihály nevével fémjelzett polgári demokratikus időszakban. Ezt az alapvető funkciójukat a leszerelő táborok - a Magyarországon végbement politikai és társadalmi rendszerváltozások ellenére - 1923-ban történt végleges feloszlatásukig mindvégig ellátták. A leszerelő táborok szerepének csak egyoldalú bemutatása mellett nem lenne teljes annak a humanitárius tevékenységnek ismertetése, amelyet a Magyar Népköztársaság, a Tanácsköztársaság, majd az azt követő ellenforradalmi kormányok a magyar hadifoglyok hazatelepítése érdekében egyaránt vállaltak. A leszerelő táborok történetének, sokrétű működésének ismertetését az teszi aktuálissá, hogy a kézirat lezárásának évében, 1993-ban volt a csóti tábor feloszlatásának 70. évfordulója. 1918 decemberében 1919 januárjában megindult az első világháborúban fogságba esett katonák hazatelepítése. A visszatérő magyar hadifoglyok Rácz István: Adatok a csóti hadifogolytábor történetéhez. Csót, 1973; Rácz István: Csót, Hajmáskér, Zalaegerszeg. Pápa, 1977; Rácz István: Tűzlelkek karanténban (adatok a csóti hadifogoly-, leszerelő- és politikai szűrőtábor, valamint a hazatért internacionalisták történetéhez 1919-1923), kézirat, Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban: HL), Visszaemlékezések és tanulmányok gyűjteménye (a továbbiakban: Tgy.) 2947.; Rácz István: Csót-tábor az emlékek tükrében 1915-1923. Csót-Pápa, 1990. -19-