Haladás, 1946 (2. évfolyam, 1-50. szám)

1946-05-23 / 19. szám

TIZENEGY ÉVES MINISZTEREK ÍRTA: SZABÓ ISTVÁN Néhány délben megjelent lap szombaton a következő hírrel lepte meg olvasóit. íme, a hír szóról-szóra, ahogy azt a Magyar Távirati Iroda kiadta: „A Berzsenyi-gimnázium I. osztályú tanulói: mottr Köbeit, Pál Mátyás és Kocsi n­ötsei­t osztálypariauienUttk nn­bua. auui iuu'i luuiuudtt minisztere* a ujpuu lelitereztek Kiresztury Dezső vál.as- és közoktataaugyi miniszteri, hogy osztálya* számára leiauitanu* us«aiy«ithvD letesítését kérték tftle. A miuiuer „ko­leglaug" nmMttil­a»­t..jla „ giiuuiiutt minisnéleket es meg-Ikerie, hogy megvizsgálta kérésüket, bar — na luusos iskolájukban nincs kiuta­tásu* ilyen taeiytsegie — erejét meg­h­alanó problémai vetették fel neki. I.iJ.UkCJ( osztálytársai* megaedtéeér* iranyu.o torenvesuket ma megértés­sel fouadta es megdicsérte. Miniszter­társán pedig, «»intettel srra, n.,gy neia dohányoznak­, avaituilvával elégette meg. A küldöttség nagy meg­elegedéssel távozott." Ez a hír engem is meglepett és a következő sorokb­an szeretném ezt a meglepetést pár szóban kiteregetni, lehetséges, hogy volt olyan olvasó is, aki e reputáció hatására örömé­ben térdét csapkodta, mivel hát ennyire jutottunk a demokráciáiban: vannak tizenegy éves minisztereink is, akik 33-as cipőt hordanak, a „he­lyes"-t !-vel írják, Verne-regényedet böngésznek és a zsebkendővel ezidő­szernt hadilábon állnak. Lehet, hogy ez az elragadtatott olvasó most már nyugodtan hajtja álomra fejét, mivel tudja, hogy van egy diákparlament például a «Berzsenyiben», amelynek tagjai sivító hangon vitáznak arról, hogy ki jobb centeritast, Sárosi-e vagy Szűcs­i mellékesett, a tíz perc­ben, ricsajozás közben nemtetszésü­ket fejezik ki a világ ügyrendjét ille­tően, sokallják az országok számát és az igeragozás kivételeit, keveselik a vakációs hónapokat és a demokrá­ciát, majd egy napon elhatározzák, hogy az ő Matyika nevű miniszterü­ket Robi nevű miniszterrel egyetem­ben tárcaközi tanácskozásra küldik, ezek ott „átbeszélik" a problémákat. Pedig a hír olvastára nem lehet mondani, szemöldökünket felhúzva, majd pedig fejünket csóválva, a gye­rekek pedig menjenek vissza az isko­lába, de gyorsan, ott fegyelmezetten viselkedjenek, figyeljenek az előadá­sokra, alaposan tanulják meg a decit, natio-t és a coniugatio-t, az accusa­tivus cum infinitivo-t, majd később a differenciált meg az integrált. Tak­nyosok, ne parlamenteskedjetek, ha­nem inkább tanuljátok meg, honnan származik a „miniszter" és a „parla­ment" szó és mi az eredeti jelentése. Tessék megtanulni, mikor egy­­ és mikor két­­ a multidő írásjele, hogy mi a különbség Ausztria és Ausztrá­lia, Panama és panama között, mivel kell, hogy valamiben különbek legye­tek tisztelt apátoknál, terringettél. Azonnal, futólépésben a padba, semmi mással sem foglalkozni, mint csak tanulással. Eze­k a náthás miniszterecskék nem tudják (felnőtt felbujtóikkal egyetem­ben), hogyan fogamzott meg a fa­sizmus nálunk. Úgy, hogy az apák ezt énekelték: „Ha, diák vagy, ne ta­nulj" — és eszerint is cselekedtek. A „fasizmus és a „jobboldal" tulaj­donképpen álnév. Valamikor, midőn még nem tört ki a szavak álarcos­bálja, teketória nélkül őszintén in­kább ilyeneket mondtak: butaság, műveletlenség. A kenetlen és palléro­zatlan agyú ember ipso facto jobb­oldali, fasiszta, bárhová tartozzék is hivatalosan, bárminek mondja is ma­gát. És rettenetes, hogy van a vilá­gon a bornírtság internacionéléja, hogy tagjainak szeme vérben forog, hogy mindegyikük alig várja a pilla­natot, mikor kését ellenfelébe márt­hatja. Az is lehet, mindezt a demo­krácia nevét üvöltve teszi. Várjon ezek a miniszter-palánták demokratikusan jártak-e el, mikor Keresztury Dezsőhöz kopogtattak szi­pogva? Viselkedésük mindenesetre sem ilyen, sem olyan, hanem ízlés­telen és nevetséges. Nemcsak par­venü bárók, hanem parvenü demo­kraták is vannak. Nálunk sokan azt hiszik, hogy amint a hatos villamo­soson tüntetően piszkálják a fogu­kat, amint ritkábban borotválkoznak a kelleténél, attól ú­nban nyakukba borulunk és a magunkénak valljuk őket. A népuralom például arra való, hogy az eddig elnyomott osztályokat felemeljük, de egyáltalán nem arra, hogy az iskolától értek­ességük fo­gyatékosságuk miatt elütöttek szellemi nívójához teperjünk le minden tár­sadalmi, politikai és kulturális jelen­séget és a mércét lejjebb tegyük. Szép, szép, ha az égaliti, liberti és fraterniti nevében hadakozunk, de... De szerelmes féltékenységgel őrköd­jünk azon, hogy a fraternité­ből ne a fraternizálás dugja ki visszataszító ábrázatát. A diákok látogatása a kul­tuszminiszternél pedig nem más, mint fraternizálás, vagyis a kispolgári észjárásnak megfelelő ábránd és vágy. Mi után? Az idill után. Az idill hajhászása pedig jól ismert mozdulata a fasizmusnak. Emlékezzünk csak vissza a képekre, melyek élénk be­állításban mutatták Hitlert, amint éppen egy kislányt ölelget, vagy Mussolinit, amint éppen kedvenc oroszlánját babusgatja, sörényét si­mogatva. A rettenetes fasizmusnak ilyen idillekkel kell sminkelnie ma­gát. Ez az idill, az ostya a keserű jobbodali, diktatúrás rendszer pirulá­jához. A diktátorok szeretik magukat aranyos csöppségekkel fényképez­tetni, nehogy észrevegyünk valamit sárgás, vadállati szemük izzásából. És különben is, ez a diákparla­mentesdi és diákminiszterkedés le­aljasítása és sárbaráncigálása a de­mokrácia eszményeinek, melyek a minőség és csak a minőség érdeké­ben vannak. Egy szalmaszálat se érde­mes arrébb tenni itt, ebben a honban, ha az nem a „különb"-ért történik. Eszünk ágában sincs azért hada­kozni, hogy a tehetségtelenek ambí­cióit elégítsük ki. Legyen már egy­­szer vége annak a felfogásnak, hogy most aztán az ág állhat, aki a must­ban vagy a jelenben megbukott a vizsgán. Hátrább az agarakkal, mert a demokrácia mégsem: a botfülűek rémuralma az Operában. Ki viselkedik úgy, mint ezek a selypegő miniszterek? Az, akinek fo­galma sincs, hogy mi az igazi de­mokrácia. A politikai neofiták kom­penzálnak így, ízléstelenségre ragad­tatva magukat. Itt van példának Al Capone, a csikágói rabló esete. Amint jól megszedte magát és pénze révén társadalmi lény lett, nyomban fel­csapott úriembernek. Egy képet őrzök róla, melyen halászik jachtján. Feje fölött sirály látható, előtte a csillagos lobogó, ő maga csíkos selyem házi­kabátot és laikkpapucsot hord, szá­jában termetes szivar. Teljesen úgy hatna, mint egy gentleman, ha nem volna olyan tüntetlen gentleman. An­nak az a baja,, hogy ő egy Vadonat­új és a szóbanforgó magyar jelenet­nek az a rákfenéje, hogy vadonatúj a demokráciája és olyan, mint a csapnivaló szónok, aki az ékesszólás­­sal törődik, nem a természetes kife­jezésekkel. A társadalom, a mienk, most éppen a tükör előtt áll és fekete különös grimaszokkal próbálkozik. Találgatja, melyik a legdemokratikusabb? Két­ségtelen, van ebben valami megható műkedvelés. Csakhogy az a baj, hogy nagyon hamisak az elképzelések: a középszer uralmát szeretnék közénk hurcolni, melyben kiki azt teszi, amihez kedve van és amihez nem ért. A fiúk tizenegy éves korukban par­lamentet játszanak , miniszterekké nevezik ki magukat, talán abban a hitben, hogy a világ önképzőkör. Csak arra nem tudok rájönni, hiába töröm a fejem, mit csinálnak majd, mikor negyvenévesek lesznek? Az még hagyján, hogy önképzőkörben utaznak, de ha meggondoljuk, hogy ezeknek az elsősöknek bátyjai, idő­sebb iskolatársai, a tizenhat-tizen­­nyolc évesek kézigránátokat rakosgat­nak otthon polcaikra, akkor még­inkább kiviláglik, mit ér ez a de­­mokratikus játékocska a Berzsenyi­gimnáziumban. Szép tabló áll össze, ho­­gy egymás mellé illesztjük a tizenegy éves miniatűr minisztereket és a tizenhétéves miniatűr merénylőket. Az ilyenek láttán az ember tanács és megoldás után néz. Mi itt a hiba, mikor kanyarodott vakvágányba az ifjúsi­l­ szerelvénye? Valószínűleg akkor, midőn lazítottak az iskolai fegyelmen s a tananyagot felvizezték, sajnálva a gyerekeket. Ne higyjük, hogy szigorúság, mun­kába­ préseltség nélkül lehet alkotni, valamire jutni, hogy a műveltség és ítélőképesség úgy adódik magától, könnyen, mint egy ledér alkalom? A 18. és a 19. század emberei különbek voltak ná­lunk, mert különb iskolába jártak s elpirultak volna, ha akkoriben valaki azzal az ötlettel áll elébük, hogy csi­náljanak parlamentet és miniszte­rekként jelentessék be magukat va­lahol. Akkor még volt mértéktartás, szemérem és a hármas tanulók be­fogták a szájukat, mikor a jelesek beszélni kezdtek. Tehát, gyerekek, mars vissza a könyvhöz, és a miniszterségtől és a kézigránáttól, tette őket, azt mondja, hogy aki köz­vetve vagy közvetlenül részt vett a zsidóság tömegkultusszá lett kirablá­sában, annak már szeméremből sem szabadna kritizálni a zsidók jelenlegi magaviseletét. És hánynak nem lenne szabad! i ' ! — Kritizáljuk inkább magunkat, mert nagyon sok hibánk van, melye­ken szavakkal, jelszavakkal és hason­lókkal nem segítünk. Bajcsy-Zsilinszky tett valamit jóhírnevünk érdekében, de ne mondja ezt magáról minden plakátragasztó. És tudja, k­i tett még valamit? Nagy Lajos, Juhász-Nagy Sándor szoboszlai féltestvére, aki oda­ment a német parancsnokságra és rá­ordított a németekre, hogy takarodja­nak ki Szoboszlóról. Tankokat nem szervezhetett, de ezzel még jobban le­győzte őket, mint tankokkal. Meg­mentett valamit a becsületből. Le­lőtték a németek ... Ülünk a verandán. Azon gondolko­zom, hogy néha pásztorlevelekkel jobban lehet rombolni mint tankok­kal, gránátokkal és technikai fejlett­ségünk egyéb ilyen eszközeivel. De mi a különbség, ha valaki gépfegyverrel vagy beidegződött, úgynevezett " er­kölcsi* ráhatásával, mítoszával kény­szerít tömegeket akciókba? Embereket csak az értelem meggyőzésével, elemi érdekeik tárgyilagos feltárásával sza­bad és kell akciókba indítani és csak akkor, ha az akcióért a meggyőzni akarók is olyan példamutató módon hajlandók kiállani, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre Budapesten és Nagy Lajos Szoboszlón, Bocskai szabadsá­gért és emberi életért harcoló hajdui­nak városában. Antal Gábor Tóth Lajos vegy­tisztítást és kelmefestést állandóan vállal, száraz tisztítás Garantált József nádor-tér 9 HALADÁS Bélteky Lajos esperes vallomása a demokratikus protestantizmus mellett Miközben Dunántúlon még egyre működnek a Mindezenthy puszta ne­veseinek korától megrészegült ifjú és nem ifjú új „ellenállók", ott állunk a debreceni Nagytemplom híres kettős tornya alatt, melyet csak nagyon ke­véssé rongált, meg a háború és azon tűnődünk, mennyit rongált a közel­múlti világkavargás azon, amit a Nagy­templom csak jelöl: a magyar protes­tantizmus hagyományain? Egyszer már hosszan gondolkoztam ezen, mi­kor Debrecenbe érve, a Kollégiumban berendezett ideiglenes katonakórház­ban Könyves Tóth püspök egy prédi­kációjával kötötték felül sebzett lába­mat és ez a prédikáció — véletlenül — a tiszaeszlári vérvádat utasította vissza prófétai haraggal. A műtő különben a Kollégium félig rommálőtt könyv­társzobájában volt és még ma sem annyira a felszabadulás örömére em­lékszem vissza azokból a napokból, hanem arra, hogy megismertem a magyar Siorunik a levegőjét, melyet ifjú Balogh Istvánok, Radó Endrék, Rugonfalvi Kissék nagy buzgalommal igyekeztek megfertőzni és kirekeszteni, ha amelyik erősebb volt, töményebb és éltetőbb minden kísérletezőnél. Ki ne tudná már azóta új magyar demokráciánk históriájából, hogy a demokrácia első pedagógiai megnyil­vánít­­ása Révész Imre debreceni püs­pöknek a Tiszántúl református neve­lőihez intézett „Bizalmas utasítás"-a volt a tananyag és a tantárgyak, főleg a történelem szempontjainak revideá­lása tekintetében. Amikor a szegedi­­Dél-Magyarország és a debreceni „Képlap" formájában megindult a szabad magyar sajtó, Révész püspök nagy nyilatkozatokat adott, melyekben először a legmélyebb megrendülését fejezte ki a magyarországi zsidók sorsa miatt, másodszor önvádló han­gon szögezte le, hogy a magyar protes­tantizmus nem tett meg mindent, amire ősi hagyományai kötelezték volna, harmadszor pedig foglalkozott a sza­bad egyház kérdésének lehetőségével, melyet nem vetett el kategorikusan. De Révész Imrék, Könyves Tóthok, Czeg­lédyek, Hegymegi-Kissek — a Tiszán­túl szabadelvű papcsaládjai testi és lelki testi atyafiának — példájára megszólalt Bánáss László debreceni prépost, a magyar demokrácia leg­kezdeti küzdelmeinek egyik bátor és tiszta résztvevője is (bár ő lenne most Mindszenthy helyén. Szerk.­ és kijelen­tette, hogy az állam és az Egyház kö­zött feltétlenül bizonyos korszerű re­formokra van szükség ... A Nagytemplom tornyát ellátni egész Hajdúszoboszlóig, sőt egyes ha­gyományok szerint Szoboszlón, a val­lás- és gondolatszabadságért küzdő Bocskai «angyalai»-nak máig is 99%­ban kálvinista városában határozták el a Nagytemplom építését. „Szoboszló a magyar kálvinizmus legtöményebb fészke. Nem volt egy püspök vagy más igaz magyar kálvinista nagyember, aki nem Szoboszlón tanult volna" — mondja debreceni ciceronénk, aki szí­vében ugyanúgy Méliusz Juhász, Bor­nemissza Péter, Kossuth, Justh Gyula, Balthazár tradícióit és a Juhász Nagy Sándor fölött érzett gyászt őrzi, mint a szoboszlai hajdú-tizedek polgárai, akik 1931-ben ötezren állottak tizenhat órát egyfolytában csendőrfedezettel sorba, hogy leszavazzanak Juhász Nagy Sándorra, akik az utolsó percig egye­düli előfizetői voltak Mezőfi Vilmos lapjának, akik ma is mindig odaáll­­nak, ahol Calvinus mester tanítása szerint az igazságtalanságot üldözik és az igazságot védelmezik. Kísérőm kis kertes házba vezet a templom mellett, itt lakik Szoboszló papja, Bélteky Lajos. Maga a nagy tisz­teletű úr jön elénk. Túl van már a hatvanon, már kissé görnyedt, de lát­szik rajta, hogy egykoron daliás, ha­­talmas ember volt. Kabátja kopottas, a hátára van terítve, kezében valami természettudományos könyv, éppen olvasott. Amikor leülünk a nagy, olaj­nyomatokkal díszített verandán és né­hány szót beszélünk a debreceni vo­natról, meg a termésmentő májusi esőről, e hangsúlyáról, a szeme nézé­séből, de még a bajusza állásából, sőt az olajnyomatokról és az egész veranda hangulatából kiérzem, hogy kérdez­hetek komolyabb dolgok felől is, a Nagytiszteletű Úr nem fog intervjú­szagot érezni a dologban. Aminthogy ez nem is intervjú, hanem egy egy­szerű, csendes beszélgetés Hajdúszo­boszlón egy élénkszem­ű, idősebb fér­fiúval, egy kálvinista pappal, aki Balthazár Dezső lelkésze. Károlyi Mi­hály kortese, Juhász Nagy Sándor barátja volt és most ezekről a férfiak­ról beszél a verandai szürkületben.­­ Balthazár Dezső először Szobosz­lón volt lelkész és ebben a városban alapította meg Jánosi Zoltánnal együtt a Mezősi-féle 48-as szocialista párt tiszántúli szervezetét. Emlékszem még, mikor Balthazár dr. Grosz Adolf hely­beli ügyvéd érdekében, akivel külön­ben hébernyelvűs levelezést folytatott és akivel együ­tt én népbankot é­s szövetkezetet alapítottam, végigjárta a hívek házait, hogy egy nem tudom már milyen községi ügyben álljanak ki mellé is magyarázta a híveinek, hogy mindig azt ír embert kel támo­gatni — legyen hottentotta, cigány vagy írástudatlan — aki igaz ember, aki a rábízott ügyet el is tudja vé­­gezni. Balthazár elsősorban azt kö­vetelte meg papjaitól, hogy a nép papjai és védelmezői legyenek, más­különben teljes szabadságot adott ne­­künk. Én magam például, de Voldorult Jánossy is és boldogult Görömbei Péter is és még sokan mások a Hajdú­ságban és Nyírségben szabadkőműve­sek voltunk és harcoltunk mindenfajta elnyomás, még az egyházi szellemi túlkapások ellen is. Balthazár Dezső nem egyszer mondotta, hogy az állam­tól való függetlenség, a kongrum-men­tesség nem rendítené meg a magyar református egyházat és sokszor kikelt bizonyos egyházi körök szolgai aláza­toskodása, örökös kormánypártisága ellen ... — Van-e hatása Mindszenthynek ezen a környéken? — dobjuk fel hir­telen a kérdést. — Ezen a vidéken még a katoliku­sokban is szabadelvű, szabadgondol­kodó hagyományok élnek. Kétségtelen, hogy Mindszenthy kiállásai formailag bizonyos jellemezőre mutatnak és ez­zel magyarázható, hogy nem egy igaz, hétpróbás demokrata rokonszenvezik a bátor hercegprímással, de vizsgáljuk meg mélyebben a kiállását és látni fogjuk, hogy ha ezek a kiállások eset­leg célt érnének, olyan uralom kez­dődne, mely nem engedne meg ha­sonló kiállásokat. Nézze csak, öcsém­uram, akik Károlyi Mihályt, a kato­likus Károlyit követtük, akiről minden szoboszlai kálvinista gyerek tudja, hogy kicsoda, mi akik nemcsak Göm­böstől, hanem Eckhardt „baloldali­nak vélt Habsburg-irányzatától is el­fordultunk és árván, üldözötten, re­ménytelenül hirdettük a független Ma­gyarország eszményét, mi akik az em­beri egyenlőségben véljük a legszebb tanítást felfedezni, soha nem fogunk elfordulni a demokráciától és a libera­lizmustól. Menjen el egyszer ezekbe a templomokba és látni fogja, hogy milyen hűségesen ülnek ott az összes demokratikus pártok korifeusai, de nem is csoda, mert amit itt hallottak és hallanak ma is, nagyon közel áll a pártprogramokhoz. — A földreform milyen változáso­kat hozott a vidéki református egy­házak sorsában? — kérdezzük. — Nem sokat, hiszen nekünk nem volt sok földünk. És a hívek, akik egyben a földreform legradikálisabb hívei is, eltartják az egyházakat. Nem panaszkodunk. Legfeljebb egyre, még­pedig arra, hogy a debreceni Kollégium szegénysorsú tanulói évszázadok óta a Kollégium alapítványi földjének jö­vedelméből tanulnak (ily­ ingyenes tanuló volt például Csokonai Vitéz Mihály) és Veres Péter nem akar föl­det hagyni a Kollégiumnak. ..Í­rat nem nevelünk!" — mondotta, mikor küldöttség járt nála. Nem vagyok ár­párti, de a debreceni Kollégium „urai"-ra, neveltjeire még Veres Péter ő­erejének is szüksége lehet. Dehát bízunk a jóban­... A zsidókérdésről van szó. Bélteky nagytiszteletű úr, aki — a most meg­jelent Szürke Könyv tanúsága szerint — március 19-én nem vonult a sokak számára oly kényelmes „illegali­tás"-ba, hanem okmányokat küldött üldözött zsidóknak és ezzel megmen­­ tatottasír a Mátra alján Az elmúlt héten a Mátrában jártam, kis, rozoga, öreg autón. Az ilyen ta­pasztalt, edzett, szívós és rendes MA-sinával mindent mer a sofőr: rátértünk egy kövecses d­ülő útra, amely szőlő­hegyek partján vezet a Bagolyvár nevű település felé, ahol dolgunk volt. Sütött a nap és a gép, amely meg­szomjazott, megállt pont egy kis falu közepén, okosan a kocsma előtt. Amíg a sofőr a hűtőt itatta, elsétál­tam a templomkertig, ahová olajfák és akácok illata hívott. Közvetlenül a templom előtt kő­kereszt áll, vele szemben Keresztelő János szobra, hátra tőle kőbarlang, a lourdesi Mária tiszteletére. És a háromszögben, amit Krisztus, János és Mária bezár, a gyeppázsiton, a fák alatt, nyolc katonasír, vörös fejfával, névtáblával, ötágú csillag­dísszel. Orosz katonák fekszenek itt, a csil­lagok alatt, szomszédságában a két templomnak, katonák, akik elestek a harcokban, amiket Eger és Gyöngyös között 1941 telén vívtak. Ahogy az orosz tudományomtól te­lik, kibetűztem a sírfeliratokat. Ezek fekszenek itt: Púban Voszilje vőrőskatona. Jermakov Aleksrandr X'­kilovics őrmester, Fillpov Alekszar.dr Ntkolajevics. Tarajev Vaszilje, Piba­kov Evdokim. A többi nevet nem tudtam elolvasni. Leültem a sírok lábánál, a teremtő májusi napsütésben, a fák virágai közt, ahol a méhek és bogarak jártak. A halálnak és életnek reális szom­szédságában, a tiszta, világosságra ösztönző levegőben elkezdtem la­jiku­­san gondolkozni: 1. Ma Orosz-Szovjetben legalább 200 millió ember él­­t. Ebből a sok emberből 100.000 bi­zonyára tud magyarul. 2. Ha ilyen sokan értik a nyelvün­ket, mi lehetetlenség sincs abban, hogy közülük néhánynak a mi lapunk, a Haladás kezébe ne jusson. Ezt a néhány magyarul olvasó orosz embert kérem, írja meg otthon újság­ban. M­ondja el rádióban, függessze ki a falitábláit, hogy Evdokim, Alekszandr és Vaszil­­ gyöngyös-oroszi községben rendes helyen fekszik, közepén a falu­nak, csillagos táblák alatt, magasra vetett sírokban, szép magyar fák ár­nyékában, amelyek tavasszal illatoznak, nyáron árnyékosak, ősszel bólogattak a templom felé és télen elfogják a sírok elől a Mátra jeges szelét. Rubakov anyját, fiában felesé­gét, Tarajev lányát e sírok talán sohase látják — de én, ha tehetem, helyettük minden évben meglátogatom majd a mátraalji katonatemetőt, ahol azok az emberek fekszenek, akik — ha tudták, ha nem — azért haltak meg, hogy én élhessek. Aki orosz olvassa, mondja tovább. Bródy István m­nden­ több tllatszertárban kapható Sípos József ecsetgyár Vál., VIG-UTCA KILENC M­agyatékból gyönyörű garnitúra epedás rekamiéval korabeli és stílbútorok, keleti perzsa­szőnyegek, márkás étszerviz, alkalmi áron eladók. IV., Dal­rarty Győző-utca három, I. 1. Május 16-án, 19-én és 23 ín V 11 órakor ügető. D

Next