Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1917. 6. évfolyam
Folyóiratok szemléje - Nyugat 191–192. p.
191 FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE. A tapasztalat szerint nem oly mértékben, mint kívánatos volna. Fő oka ennek az irodalmi termékek művészi élveztetésének hiányossága. (Ezzel kapcsolatban a szerző rámutat arra a korra, mely az elsőrendű irodalmi alkotások agyonmagyarázásából származik.) Neue Freie Presse. 1916. évf. 18618. sz. — Hír arról, hogy Heltai Jenő «Tündérlaki lányok» c. darabját sikerrel adták elő Prágában. U. i. 18803. sz. — Lorsy Ernő fordításában közli a lap Lengyel Menyhértnek, Vera és Biró Lajosnak: Lilla c. kis drámáit. — «Ein harmloses Unterhaltungsstück», írja A. Ruttkay György «Keringő» c. darabjáról, melyet a bécsi Deutsches Volkstheater dec. 23.-án mutatott be. (V. ö. Die Zeit 5121. sz. és Fremdenblatt 356. sz.) Nyugat, 1916. évf. 22. sz. — Schöpflin Aladár : Vargha Gyula. V. Gy. költészete nagyon élesen és megkülönböztethetően két részre oszlik : az ifjúkor és az érett férfikor költészetére. A dal .. . Vargha ifjabbkori lírájának jóformán egyedüli formája. Első verseskönyve Dalok címmel jelent meg 1881-ben. Azonnal ráismerünk, ez a Heine-féle dal stílusa és formája, amely a múlt század közepe tájától utolsó negyedéig a német költő hatása alatt általános lett Európa-szerte. V. Gy. ifjúkori lírája csaknem kizárólag szerelmi líra, egy szelíd, lágylelkű, finom érzésű, temperált vérmérsékletű magyar úri fiatalember lírája. Rendkívül gyengédség van benne a nővel szemben, nincs iránta egyetlen tisztátalan gondolata s még mikor érdemetlennek is bizonyult szerelmére, harag és kemény szó nélkül válik el tőle. V. Gy. már fiatalkori verseiben is kész mestere a magyar verstechnikának épúgy, mint a forma belső kiképzésének. Későbbi verseiben legtöbbnyire hazafias érzése szólal meg ünnepi alkalmakra, vagy a magyar múlt képeit rajzolgatja rövid históriai énekekben. V. Gy. lírája öregkorában ér tetőponjára. Sokban emlékeztet ez az időskori líra Aranyére. Hasonló motívumok pendülnek fel : az elhagyott szülőföld utáni vágyódás, a türelmes, megadó belenyugvás az életbe, minden igazságtalanságaival, . . . Budapest néhány képe, utcai jelenetek keltette hangulatok. V. Gy.-t úgy szokták emlegetni, mint az Arany-iskola egyik tanítványát. Ez csak annyiban áll, hogy életideálja s a magyarságról való koncepciója nagyjában azonos az Aranyéval. Költészete azonban sokkal függetlenebb Aranytól, mint ahogy az említett meghatározás feltételezi, már csak annál a különbségnél fogva is, hogy az epikus Arannyal szemben ő lényege szerint lírai természet. Öregkori versei valami mély belső szolidaritást éreztetnek, teljes közösség-érzést fűvel, virággal, fával, madárral, a természet színeivel és hangjaival. Egész pályája legszebb virágait ezekben az öregkori versekben kell keresni. Másik feltűnő vonása öregkori költészetének hazafias költészete sötét, kétségbeesett hangja. Kölcsey óta nem volt költő, aki a magyarság sorsát oly vigasztalannak tartotta és oly reménytelennek érezte. Sajátságos párhuzam : ugyanazokban az években egy másik magyar költő ajkáról hasonlóan kétségbeesett hangjait hallottuk a magyarság sorsának. E költő Ady Endre volt. Végeredményül megállapítható, hogy V. Gy. kör-