Katolikus Szemle 20. (1906)

10. szám - Könyvismertetések és birálatok - Szatmári György primás (1457-1524). (Magyar történeti életrajzok XXII. 1-3. f.) Irta Tóth-Szabó Pál dr

KÖNYVISMERTETÉSEK ÉS BÍRÁLATOK. Szatmári György prímás (1457—1524). (Magyar történeti életrajzok XXII. 1—3. f.) Irta Tóth-Szabó Pál dr. Budapest, 1906. Athenaeum, 8-r. 315 L. önálló mellékletekkel s a szövegbe nyomott képekkel. A humanista kor főpapjainak életrajzai ismét szaporodtak egygyel s vele újra gyarapodott az a sajnos tudásunk, hogy a XV. század végé­től a XVII. század elejéig mily kevés főpapunk volt, aki elsősorban egyházias működésével keltene figyelmet és csak másodsorban volna politikus. Tóth-Szabó értékes könyve a Szatmári-család történetével s ennek apró-cseprő pénzügyi manipulációval kissé nehézkesen indul meg. De attól kezdve, hogy ezen német eredetű, Mátyás királyunktól nemességre emelt Szatmáriaknak legkiválóbb tagja, a Kassán született György még 1493. előtt mint királyi kancelláriai alkalmazott az udvar környezetébe s az emelkedő pálya kezdetére jut, mind élénkebbé válik. György 1494-ben királyi titkár, a következőben, noha világi férfiú, szent Miklósról neve­zett fejérvári prépost s mint ilyen 1497-re már három javadalmat hará­csolt össze. Mint királyi titkárnak több előterjesztés alatt olvassuk a nevét, de 1497-ben nem a somogyszentjobbi apátság ügyében referál, mert ilyen nem volt, hanem az «abbazia Sancti Jacobi de Simigio»-ról, mely nem más, mint a Dersfiek Zselicszentjakabja. 1498-ban veszprémi püspökké lett, de korábbi javadalmaiból is megtartotta a budai felső­hévvizekről nevezett Szentháromság egyháza prépostságát. Püspök lett ugyan, de még mindig nincs egyházi rendje. 1499-ben elnyerte a királyi kancellári méltóságot s mint ilyen az ország egyik vezető embere, akinek nagy része van benne, hogy Magyar­ország 1501. folyamán csatlakozik a pápa s a keresztény fejedelmek törökellenes ligájához. Ezen munkásságának jutalmául II. Ulászlótól az ország egyik leggazdagabb püspökségét, a váradit kapta meg s a pápa az áthelyezésbe beleegyezett. Ugyanekkor végre arra is rágondolt, hogy pappá szentelteti magát, de bizony csak maradt a régiben s mindig újabb és újabb halasztást kér és kap II. Gyula pápától. A jó püspök­séggel való megjutalmazáson kívül az is mutatja, mily kedvelt az udvar­nál, hogy 1503-ban másokkal együtt, kik közt azonban Isvaglia nem reginói bíbornok, hanem reggiói, ő is keresztatyja lett a kis Lajos­hoz.

Next