Beszédkutatás 2012 (2012)

Markó Alexandra: Az irreguláris zönge szerepe a magánhangzók határának jelölésében V(#)V kapcsolatokban

AZ IRREGULÁRIS ZÖNGE SZEREPE A MAGÁNHANGZÓK HATÁRÁNAK JELÖLÉSÉBEN V(#)V KAPCSOLATOKBAN Markó Alexandra Bevezetés Két magánhangzó kapcsolatát (pontosabban a magánhangzók közötti más­salhangzóhiányt, űrt) hiátusnak nevezzük, amennyiben ezek a magánhangzók két közvetlenül szomszédos szótagmagot alkotnak (Nádasdy-Siptár 1994: 171; Siptár 2002­: 85). „Ezt a helyzetet a nyelvek általában kevéssé kedvelik, és rendszerint »mindent elkövetnek« annak érdekében, hogy lehetőleg ne forduljon elő bennük hiátus, vagy ha valamilyen okból mégis előfordul, ak­kor legalább a fonetikai megvalósítás szintjén feloldódjék, eltűnjön” (Siptár 2002­: 85). A magánhangzó-kapcsolatok megszüntetésére háromféle mód kí­nálkozik: 1. az első vagy a második magánhangzó törlődése (pl. barna + ü­r­barnít, kocss + on­­ kocsin); 2. az egyik magánhangzó félmagánhangzóvá alakulása (pl. kaleidoszkóp)­, 3. a hiátustöltés (pl. dió) (Siptár 2002a). Hiátustöltésre a mai magyarban a­­ mássalhangzó szolgál, ennek megjele­nése a kapcsolatot alkotó magánhangzók minőségével hozható összefüggés­be. Mindig kitöltődik a hiátus, ha a magánhangzó-kapcsolat egyik tagja i/í (ki[\]állás, ki[)]állítás, .vi[j]e/, nójjjí), és é esetében is gyakran (po[j]én vs. melléáll - a pontos kritériumokat lásd pl. Siptár 2002b). Egyéb helyeken nem jellemző a hiátus kitöltődése, bár bizonyos szavaknál egyéni ejtési sajátossá­goktól függ a felszíni realizáció (pl. tea, [tea] vagy [tejo]). Ha mindkét ma­gánhangzó alsó és/vagy kerek, nem megy végbe hiátustöltés (pl. fáraó, neon, minit). A hiátustöltés jelensége nem függ tehát a morfémahatártól. A magánhangzó-kapcsolódások normatív (köznyelvi) szempontú leírását Elekfi László (1992) végezte el­­ a kiejtési kézikönyv előmunkálataként. A morfémán belül megjelenő és a morfémahatárra eső, két szótagú magánhang­zó-kapcsolatok esetében „simán megyünk át egyik magánhangzóból a má­sikba” (Elekfi 1992: 71; E. L. kiemelése). Ha azonban „a két szomszédos magánhangzó nyílásfoka közt igen nagy a különbség, vagy ha egyikük i v. / hang, akkor a kettő közt egy szón belül (gyakori és közismert összetett szó­ban is) /-féle kapcsolóhang hallatszik” (uo.). Megjegyezzük, hogy itt a sok / '+ V, V + ;' példa mellett csak három más magánhangzót tartalmazó kapcsolatot említ a szerző: egy-egy cu, éá, éo hiátust tartalmazót. Nem világos tehát, hogy a nagy nyílásfokbeli különbség mire értendő.

Next