Magyar Pedagógia 5. (1896)

BEKSITS IGNÁCZ: Az egyiptomi iskolák II.

AZ EGYIPTOMI ISKOLÁK. 125 fok folyton ki-­s bejárnak, hol ezer gyermek hangosan tanulja és fen­­hangon mondja fel leczkéjét, ott csendesség nem lehet. Az meg, hogy számtalan körben egyre-másra himbálják a tanulók felső testöket, sajátos komikus hatással van a nézőkre. Az udvar negyedik oldala mintegy összeolvad a főteremmel, a­hová ezen át lehet csak bejutni, a­mely nem egyéb, mint a felnőttek tanterme. Ide törekesznek mindazok, a­kik a folyosókon, meg az udvaron hajlonganak. Ez az óhajtásuk pedig könnyen teljesülhet, mert az egye­tembe való lépés jogát nem a tudás mértéke, hanem az évek száma szabja meg. A­ki tehát 4-5 évig bólogatott a folyosókon, az megszerezte képe­sítését az egyetem nagy termére. A főiskola polgárai tehát az említettem oszlopos teremben van­nak elhelyezve. Azt lehet mondani, hogy a­hány az oszlop, annyi a cso­portok száma, mert mindegyik oszlopnál egy-egy kis csoport­ hallgató üli körül a tanárt. A pléhtáblának itt már nincs helye ! Itt a hallgatókat kéziratok­kal látják el, a­melyekből egy példányt a tanár is tartogat kezében, hogy a szöveget megmagyarázza és azt világosan megértesse hallgatóival. Ezek a kéziratok persze mind a Koránból vannak másolva ! Valamennyien egy közös czélra, a Koránnak megértetésére töre­kesznek, így nem a betű szerinti betanulásra, hanem az értelmezésre for­dítanak gondot. Végig jártam mindenik csoportot és megfigyeltem, hogy mikop oldják meg a tanárok feladatukat. És ha valahol, akkor itt tapasz­talhatja az ember, hogy a milyen a tanár, olyanok a tanítványok. A nyá­jas és barátságos tanárok növendékeit össze sem lehet hasonlítani a mo­gorva tanárokéival. Ezeknek még az arc­kifejezésük is más, mint amazok­nak. Ez nagyon érthető is az arab ifjaknál, kik vajmi kevés házi nevelés­ben részesülnek.­­ Azok az arabok ugyanis, a­kiknek gyermekeik neve­lők mellett nőttek fel, nem küldik fiaikat erre az egyetemre. Neve­lők nélkül meg neveletlenek maradnak otthon a gyermekek, mert a há­remekben nincs családi élet, nincs egyetértés, nincs bizalom , a gyengéd­ségnek meg még a fogalma is ki van zárva. Valóságos áldás tehát az illemtudó tanító, kitől barátságos modor és nyájasságot sajátíthatnak el a tanítványok. Csakhogy ilyen kedves tanító nem sok akad a márványoszlopok­­nál, de annál meglepőbb, ha a sok között egy-két jóképű tanítót mégis talál az ember. Egyik különösen magára vonta figyelmemet, kinek modora és jó­ízű magyarázata nagyon meghaladta valamennyiét. Ez is, mint a többi tanártársai, kezében tartotta a hallgatókéval ugyanazon szövegű kéziratot és felolvasott egy-egy pontot. A felolvasást követte a magyarázat. Lendülettel, mosolygó arczc­al, hangsúlylyal és

Next