Magyar Pedagógia 46. (1937)

Vitéz Nagy Iván: Japán közoktatásügye

tágéról ugyanabban az évben azért, mert egy jótékonycélú, de nyilvános műked­velő színi előadáson szerepelt, a tankönyvek ügyéről 1862-ben, Horváth Mihály magyar történeti tankönyvének az iskolákból való kitiltásáról 1863-ban, a tanulók vallási és erkölcsi kötelességeiről 1864-ben, Vaszary Kolos folyamod­ványáról egyetemi tanárságért 1865-ben, a budai gimnázium felsőbb osztályai­ban tárgyalt magyar olvasmányokról 1865-ben, a jegyzetkészítés elleni rende­letről 1865-ben (már akkor is!), az 1867-i állami tanári esküről stb. Az érde­kes adalékokat a XIX. századi magyar tanügy történetírója hasznosan fogja értékesíthetni. Nem érdektelen fejezet végül a vegyes közlések során az, mely az iskolá­nak éppen Pintér Jenő kezdeményezésére, a Magyar Tudományos Akadémia nyelvőrző munkájának támogatására megindult hasonló célú munkájáról és a hivatalos nyelv magyarságáról szól­ó gyakorlati módon látva hozzá a kérdés megoldásához, a hivatalos stílus magyartalanságát jegyzékbe foglalva közli a megfelelő helyesbítésekkel együtt. Elolvasás után azzal a benyomással, sőt megállapítással tesszük le az évkönyv legújabb kötetét, hogy tudós szerkesztőjének mindig, minden formá­ban, hivatalos megnyilatkozásaiban is van új, okos, tanulságos és hasznos mondanivalója a magyar pedagógiai élet munkásai számára, amiért méltán kö­szönet illeti meg. gy. á. Vitéz Nagy Iván: Japán közoktatásügye. Budapest, 1937. Egyetemi Nyomda, 4-r., 52 lap. (Távol Kelet Könyvei 2.) Ma, amikor az egész világ tekintete Távol Keletre irányul, felette időszerű ez a tanulmány, amely ügyes képekkel díszített bővített kiadása annak a fel­olvasásnak, amelyet a szerző Társaságunkban tartott. Az eredeti források felhasználásával készült dolgozat a japán közoktatásügynek bezárólag 1933-ig terjedő állapotáról és az utolsó 60 évben elért hatalmas fellendüléséről hiteles áttekeintést ad, a­ következő rendszeres egymásutánban. A bevezetés történeti visszapillantás keretében ismerteti „a nemzet íratlan kódexét és ideálját“, a busidot, amely a tudomány mellett a jellemképzésre és a testi nevelésre veti a fősúlyt. Az 1871-ben alakult közoktatásügyi minisztérium szervezetét egy váz­latrajz szemlélteti, amelyből egy külön és különös főcsoport ragadja meg fi­gyelmünket. Ez a kormány által alapított ,­Nemzeti kultúra kutató intézete“ című intézménnyel együttműködve, valamennyi iskolában vizsgálat tárgyává teszi a tanítók és tanulók nemzeti irányú felfogását, világnézeti színezetét és törekvéseit s elsősorban küzd a bolsevizmus eszméjének propagandisztikus ter­jesztése ellen, amely a húszas években az ifjúság soraiban meglehetős sikereket ért el. A következő fejezetek bő statisztikai adatok kíséretében ismertetik az elemi, a középfokú és a­ felsőoktatást a megfelelő órarendekkel és hivatalos rendeletekkel. Az egész oktatásügy szervezetének felépítését a 18—19. lapon közölt vázlatrajz szemlélteti. A testi nevelésről szóló rövid beszámoló szinte csodálatraméltó intézkedésekkel ismertet meg a testi kultúrának lehető mélyítése érdekében. Az egész tanulmány bővelkedik az érdekes és értékes adatokban és 18*

Next