Vid József szerk.: Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos szemle. 29. évfolyam (Budapest, 1942)
1-12. szám tartalomjegyzéke - Tárca - Ormos Gerő: Cipő
hordozásának és képviseletének terhét. Eszes és erélyes modorához, öreges csökönyösségéhez jobban illik az az élettaktika, hogy a niskavuori föld megtartása érdekében ott engedjen, ahol lehet s azzal alkudjék meg, aki rögeszméjének, Niskavuornak hívebben szolgál. A birtok megmentése kedvéért saját fia családi életének romlását se szánja, de ugyanezért a célért befogadja a gyűlölt második asszonyt, mihelyt megtudja, hogy régi menye méltatlan a bizalmára. Ettől kezdve már csak azért dolgozik, hogy menyét újra férjhez adja s így eltávolítsa Niskavuoriból, a visszatérő fiú s az új feleség útjából. Anna asszony alkudozó lelkét azonban egyéb bűnök is terhelik, de még az angyalcsinálás bűne alól is felmentve érzi magát, ha ezen az áron megmentheti a birtokot a fiának, azon keresztül a falunak és az országnak. A dráma erkölcsi felfogása ezúttal sem emelkedett, rideg légkörében még kevesebb a fény, a szív, az érzés, több az indulat, a dac, a keserűség s a kajánság. Egyféle szeretet és rajongás nyilatkozik meg benne őszintén, egyszerűen: a föld, az ősi rög szeretete. Önkénytelenül csendül meg ez a hang benne, ha zöngéjében pogányos is, de minden ,,fesz és pöf" nélkül úgy, hogy e tekintetben népi íróink egynémelyikének művészi tanulságul szolgálhat a Niskavuori trilógia. Hella Vuolijoki drámaalkotó tehetsége természetszerűen tartózkodik a könnyen kísértő szólamoktól s a probléma vezércikkszerű látásmódjától, kezelésétől. Hősei nem szavalnak a földről, a föld igazságáról, hanem cselekednek érte és cselekednek akkor is, ha tetteik, módszereik erkölcsi szempontból kifogásolhatók. Ha pedig hozzávesszük még dicséretül a kitűnő előadást, amelyben Tasnády Ilona kivételes tragikai egyénisége nagy erővel bontakozik ki és Gobbi Hilda is tüzet fog, akkor e drámát az idény egyik legjobb színpadi teljesítményének kell tekintenünk. Németh Antal igazgató jól választott, aktuális tárgyú drámát, sok értékes mondanivalóval és olyan lehetőségekkel rendelkezőt, amelyben a színházi együttes művészi munkát végezhet. A trilógia második részét is Marchis György fordította magyarra. Kézai Béla Filmszemle Akit elkap az ár. — Nem tudjuk, hogy utasításra, felszólításra, vagy csak a témakeresés szegénységéből született-e meg ez a film, de mindenesetre nagyon gyenge propaganda a kémelhárítás szolgálatában. Egy nagyon becsületes gyárigazgatóról van benne szó, aki egy híres kémnő folytán felborítja családi életét, sőt már-már maga is kémkedésre vetemedik, amikor leányának s a leány vőlegényének az oltalma és a saját lelkiismerete az utolsó percben megmenti a végzetes lépésitől és a kémeket az igazságszolgáltatásnak kiszolgáltatja. A mese rendkívül gyenge, sőt unalmas. A főszereplő gyárigazgató alakja halvány és rossz kópiája egy nemrég futott nagy amerikai filmnek. A kémnő szerepe a lehető legrosszabb, mert legfeljebb a csábító asszony tükröződik benne, de sohasem a ravasz, okos, minden hájjal megkent kémnő. Különben az alapötlet: a kémkedés, aminek az egész darabot hordoznia kellene, csak az utolsó percekben mint a szerelmi bonyodalom megoldása jelentkezik s a hosszan elnyújtott történethez képest igazán nyúlfarknyi az egész. A darab legnagyobb hibája azonban a rossz szereposztás. Meg kellene már végre értenie a magyar filmgyártásnak is, hogy harmad- és hatodrangú színészekkel nem lehet sikert elérni. Ebben a darabban csupa gyenge színész szerepel az egy Simor Erzsit kivéve, aki azonban soha rosszabb még nem volt, jeléül annak, hogy a szerep nem neki való. A legkisebb szerepek egyikét játszó Pethes Ferenc s csak az ő valódi kabinetalakításán keresztül érzi meg az ember, mi lehetett volna a darabból, ha a főszereplők a helyükön vannak. Egyetlen vigasztaló mozzanat, amiért talán a darabot is érdemes megnézni, a gyár, amelyben a cselekmény nagy része lezajlik. A Danuvia gyára szerepel helyszíni felvételekkel s ad a gyökértelen és nagyon valószínűtlen darabnak nagyszerű és egészen reális keretet és hátteret. Jól esik látni, hogy nekünk is vannak már amerikai méretű és stílusú modern gyáraink. Ugyancsak érdeméül tudjuk be a darabnak a komoly erkölcsi megoldást, illetve a darab végén az erkölcsi igazságszolgáltatást. Kísértés. — Sokkal komolyabb sikerrel fut a másik nagy magyar film, amelyik pedig szintén nem a szokásos magyar vígjátéki léhaság, hanem a komoly dráma jegyében áll. Egy puritán, tiszta életű törvényszéki bíróról szól, aki addig keresi a bűnügyekben, hogy hol kezdődik a bukás, míg végre maga is észrevétlenül a kísértés örvényébe kerül. A kísértő egy leány, aki rossz útra tévedt fivérének szigorú elítéltetése miatt akar a bírón bosszút állni azzal, hogy elveszi feleségétől és gyermekétől. A terv már-már sikerül, a női hódítás eszközei győzedelmeskednek a bíró erkölcsi erői fölött, amikor egy drámai jelenetben a nő ráébred arra, hogy a férfi szerelme csak érzéki tűz, de a lelke a hites asszonyáé és a gyermekéé. Az épkézláb mese és annak izgalmas fordulatai valóban lekötik a nézőt s a történet szereplői olyan élethű és finoman kidolgozott jellemek, amilyeneket magyar darabban ritkán látni. Külön ki kell emelnünk, hogy az egész darabon komoly erkölcsi felfogás és mértéktartás vonul végig s a dráma megoldása is megfelel teljesen az erkölcsi igazságszolgáltatásnak. Hála Istennek, hogy kaptunk végre egy olyan darabot, amelyet fenntartás nélkül dicsérnünk lehet, nemcsak kifogástalan művészi és esztétikai értékei miatt, hanem erkölcsi hibátlansága miatt is. A szereplők nagyon jók, kivéve az Erdélyben felfedezett Nagy Istvánt, aki első szereplése óta, mely egy kálvinista pap alakítása volt, állandóan és minden más szerepben ugyanazt a merev kálvinista tiszteletest játssza. Oroszlánkölykök. — Ez az új német film ismét a történelemből meríti tárgyát s a hétéves háború egyik szomorú epizódját eleveníti meg. Berlint kiürítik, a kadettiskola nagyobb növendékei is elvonulnak, csak a kicsik maradnak vissza, a 10—12 évesek, akik nem számíthatnak katonának. Ám a bevonuló orosz ezredes mégis foglyokként kezeli őket s amikor seregével kivonul a városból, a kisgyerekeket túszokként magával hurcolja. Étlen-szomjan és halálfáradtan vánszorognak a kisfiúk s talán bele is pusztulnának, ha nem volna velük az intézet egy volt konyhalánya, aki az egyik kozák kocsiján a széna közé bújt és hol egy almát, hol egy kis kenyeret szerez nekik. Később a kadettok felügyeletével egy renegát porosz kapitányt bíznak meg, akiben a kis katonák felébresztik a lelkiismeretet és aki aztán élete feláldozásával ki is szabadítja őket az oroszok karmaiból. Bár a kozákok vad kegyetlenkedései ijesztőek, az ártatlan gyermekek beállítása ellensúlyozza a rémségeket, sőt üdítőleg hat a nézőre. Ahogy a kis kölykök egymás között vannak, azonnal kitör belőlük a gyermek: némelyik fél és sírva fakad, mire a bátrabbak vagy csúfolódni kezdenek, vagy bátorítják egymást. De az ellenséggel szemben mind összeszedi magát és igyekszik bátor katonának mutatkozni. Megható, mikor a gyermek igazságérzete fellázad, de dühében tehetetlen a felnőttel szemben. Az azonban valószínűtlennek látszik, hogy egy leány felfedeztetés nélkül tudja követni a gyerekeket, egészen a felszabadításig velük tud maradni, sőt valahonnan mindig egy kis élelmet is szerez az éhenhalás ellen. De ez a kis hiba nem csökkenti a film értékét. Célját így is eléri: szórakozást nyújt, hazaszeretetre, önfeláldozásra, becsületre nevel. Tollheggyel Németh László új színdarabja csúfosan megbukott a Nemzeti Színházban. Talán még sohasem történt meg, hogy közönség és kritika olyan egyöntetűen s olyan egyformán marasztalt volna el darabot, mint a Németh Lászlóét. Normális körülmények között ezzel le is záródott volna az egész ügy. A darab megbukott, nem tűzik többet műsorra, az író meg vagy tanul a bukásból és jobbat csinál, vagy örökre elhallgat és más területekre vándorol át. Ma azonban, úgy látszik, nincsenek normális körülmények és éppen Németh László és társasága, mely pedig a kritikát olyan mértékben űzi, hogy baráti körén kívül senkit sem hagyott megtépázatlanul a magyar irodalomban, csinál továbbra is kavarodást és eseményt a végérvényesen megbukott darabból. Németh Lászlónak és baráti körének ugyanis rendelkezésére áll néhány folyóirat, a kisebb s a nyilvánosság előtt ismeretlen folyóiratocskáktól eltekintve például a „Híd" is. Nem elégedtek hát meg azzal, hogy Féja Gézával, a baráti kör egyik leghangosabb kikiáltójával megdícsértették a darabot akkor, amikor mindenki levágta, hanem a nagy bukás után még a szerző is megszólalt a saját védelmében. Védelem helyett természetesen inkább támadást ír, ahogy ő ezt már megszokta, a felelősséget a bukásért teljes mértékben a színigazgatóra és a színészekre hárítva. Hogy az igazság elleni tusakodás — mert ebben az esetben már arról van szó — hozzátartozik-e a Németh Lászlóék által meghirdetett s valószínűleg önmagukban megvalósultnak képzelt „mélymagyarsághoz", nem tudjuk, de a keresztény etika szempontjából bűn, általános emberi szempontból pedig krajcáros komédia! * A napokban ünnepelte derék katolikus ifjúsági lapunk, a Zászlónk, negyvenéves jubileumát. Akik ez alatt az idő alatt diákok volt