Magyar Nemzet, 2017. február (80. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-04 / 30. szám
18. magazin _______________________________________________________________ A magyar történelmi regény műfaj egyik legsikeresebb szerzője Bán János (írói nevén: Bán Mór), akinek Hunyadi János életéről szóló sorozata - az eredeti terveket többszörösen meghaladva - immár a nyolcadik kötetnél tart. Az író vállalja, hogy regényei példabeszédként is értelmezhetők, de úgy gondolja, a fiatal generációk számára fontos, hogy történelmünk dicsőséges eseményeit is megismerhessék. MOLNÁR CSABA - Korábban gyakran nyilatkozta, hogy nem tartja magát írónak. Még mindig így gondolja, dacára annak, hogy Hunyadi-sorozatából eddig 150 ezer példányt adtak el? - Most már, az olvasóim iránt érzett felelősség és tisztelet miatt is, részben írónak tartom magam. De a civil foglalkozásom továbbra is újságíró. Majdnem negyed évszázadon keresztül napilapnál dolgoztam, főszerkesztő, kiadóvezető is voltam, most pedig a Kecskeméti Médiacentrumot irányítom, amelybe online hírportál, városi lap és televízió is tartozik. Ez a fő munkám, a regényírást még ma is főként hét végén, éjjel űzöm. De ezt nem nevezném valamiféle fennkölt írói létnek. Alapjelenség, hogy valaki ír egy rövidke novelláskötetet, és azonnal írónak nevezi magát. Akkor sem lesz szerintem író, ha ír negyven könyvet, de azt senki sem olvassa el. Ahhoz, hogy jogosan nevezhesse magát írónak az ember, olvasók is kellenek. Ilyen példányszámok mellett sem tudna megélni regényei eladásából? - Valószínűleg meg tudnék belőle élni, és ezt ma Magyarországon nagyon kevesen mondhatják el magukról. Főként, ha a megélhetés költségei nem állami támogatásból, pályázatból származnak, hanem csak a piacról. De a főállású írói lét ilyen kis piacon számos kockázattal jár. Amint a könyvterjesztő hálózat, az Alexandra összeomlásából is látható, a piaci viszonyok egyik napról a másikra a fejük tetejére állhatnak. Ezt jelen pillanatban én nem engedhetem meg magamnak, de még ennél is fontosabb, hogy szeretem a munkámat. Az írói és az újságírói munka pedig nálam egyensúlyban áll, és kiegészíti egymást. - Sokak szerint ahhoz, hogy egy szerzőt szépírónak tekintsen a közönség, tekintélyt kell kivívnia az irodalom hagyományos intézményein belül is. Ez a fajta siker érdekli önt? - Természetesen létezik irodalmi kánon, amelyet azonban nagyrészt továbbra is a régi ízlés határoz meg. Mindez több okból sem foglalkoztat. A legfontosabb ok, hogy amit nyolc éve, a Hunyadi János korát idéző regénysorozat kezdetekor elkezdtünk, az pontosan szembement a kánonnal és a sajnálatos módon megcsontosodott irodalmi hagyományokkal. Ezek szerint a magyar történelem dicsőséges korszakaival nem illik foglalkozni. Ez, még a szocializmusból itt maradt felfogás szerint, nem helyes, rossz útra, nacionalizmushoz, irredentizmushoz vezet. Ehelyett a magyarság történetének negatív eseményeit kell előtérbe állítani. Félreértés ne essék, nem tartozom azok közé, akik szerint a rossz dolgokról, népirtásokról, vereségekről, kudarcokról nem kell beszélni. Épp ellenkezőleg, hiszen ezek - sajnálatos módon - részei történelmünknek. Ugyanakkor az egészséges nemzettudat nem épülhet kizárólag ezekre. Szükség van arra is, hogy a nemzet múltjának dicsőségesebb fejezeteit is megismerjük. - Hogy reagáltak a kiadók, amikor annak idején ezzel a koncepcióval kereste meg őket? - Az úgynevezett irodalmi kánon ehhez - kevés kivétellel - nem volt partner. Egyszerűen nem tartották a dicsőséges eseményeket - pontosabban azokat a korszakokat, amelyekben előfordultak dicsőséges események is a sok negatívum mellett megjelenítendő témának. A Hunyadi-sorozat pontosan ezekkel szemben határozta meg önmagát. A könyvek üzenete arról szól, hogy elég volt az önostorozásból, az önmarcangolásból. Nem lehet egészséges nemzedékeket felnevelni ebben az országban, ha nem büszkék arra, hogy magyarok. - De ez azt jelenti, hogy ön előre meghatározott üzenetet kíván regényeivel közvetíteni az olvasóknak. Ha ez igaz, az egyben azt is feltételezi, hogy válogat a múltbéli események közül, és csak a sikereket helyezi előtérbe. - Egyáltalán nem. A sorozat épp azért talált olyan sok olvasót magának, mert korántsem csak a dicsőségről szól. Negatív szereplők tömkelege mutatja be azt, ami ebben az országban ezer éve működik. Az árulást, ,a meg nem értést, a nem Melyik a kedvenc... ...könyve? A gyűrűk ura, az Egri csillagok és a Háború és béke. ...filmje? Csillagok háborúja, IV. rész (Az új remény). ...királya? Mátyás. ...történelmi korszaka? Az Árpád-házi királyok kora. ...együttese? Depeche Modezet érdekeinek félreértését. Egy olvasó mondta nekem egyszer, hogy azért szereti a sorozatot, mert nem pusztán az iszlám és a kereszténység összecsapásáról szól. Itt nem a törökök a rosszak, ők vég-Elég az önostorozásból, az önmarcangolásból. Nem lehet egészséges nemzedékeket felnevelni ebben az országban, ha nem büszkék arra, hogy magyarok. Mik azt, ami a dolguk: hódítanak az iszlám jegyében. Mondhatni, ez munkaköri kötelességük. A regényekben azok a magyarok a negatív szereplők, akik nem ismerik fel, hogy cselekedeteik milyen negatív következményekkel járhatnak a nemzet (akkori) jövőjére nézvést. Persze abból a szempontból mi előnyben vagyunk hozzájuk képest, hogy az akkori jövő már rég megvalósult, így tudhatjuk, hogy kinek volt igaza, és ki tévedett. - Miben különbözik alapvetően egy történész és egy történelmiregény-író munkája? - A történészek kötött pályán haladnak, hiszen csak az írott és tárgyi forrásokra építhetnek. Ezzel szemben egy író megteheti, hogy az írott forrásokra hivatkozva felépítsen egy adott esetben erősen fikciós koncepciót. A regények, ezt vállalom, sokszor példabeszédként is értelmezhetők. Arra keresik a választ, hogy az elmúlt évszázadok eseményeiből tudunk-e tanulni, ki tudjuk-e választani, hogy az adott szituációban mi lett volna a helyes út a nemzet előtt. A történelmi regényekben viszonylag biztos válaszokat adhatunk ezekre a kérdésekre, minthogy a későbbi történelem bebizonyította, hogy a különféle opciók sikerre vagy éppen zsákutcába vezettek-e. Az akkori hősök azonban, a maguk sokszor bárdolatlan, zsigeri ösztönből fakadó hazaszeretetével, e tudás hiányában gyakoroltak évszázadokra meghatározó erejű hatást Magyarország sorsára. - A dicsőség volt a fő szempont abban is, hogy épp a Hunyadiak korát választotta? - Szinte bármely évszázadát választhatnánk a magyar történelemnek, találhatnánk dicsőséges és kevésbé dicsőséges, sőt szégyenteljes időszakokat. A magyar történelemmel foglalkozó írónak mindig nehéz eldöntenie, hogy mely korszak mellett tegye le a voksát. A választás talán legfontosabb szempontja, hogy az adott korszak történései és a jelenkori események között milyen párhuzamokat találhatunk, és az író akarja-e egyáltalán, hogy az olvasók áthallásokat fedezzenek fel a regényben. Gyakran ezek a párhuzamok teljesen véletlenül, az író szándéka nélkül jönnek létre. A Hunyadi-sorozat nyolc éve indult, és akkor még teljesen más keretben értelmezte mindenki Európa középkori török invázióját. Akkoriban ez egy múltbéli, lezárt esemény volt. A jelenkori migráció miatt ma már nagyon sokan úgy érzik, hogy mindez más üzenetet hordoz. - Ön sci-fi, fantasy műfajú művekkel vált először ismertté. Miért kezdett bele a történelmi regények írásába? Ki akart törni az úgynevezett sci-fi gettóból? - Valóban, a tudományos fantasztikum a nyolcvanas években, Kuczka Péter, a Galaktika és a Kozmosz könyvek korában valóban skatulya volt. A sci-fi írók ugyanúgy nem tartoztak a kánonhoz, ahogy ma sem. Aztán a kétezres évek elején rengeteg amatőr árasztotta el a fantasypiacot, és ezáltal a műfaj népszerűsége is visszaesett. Az akkori amatőrök közül néhányan azóta profi fantasztikusregény-íróvá váltak, páran pedig történelmi regényeket kezdtünk írni. Sok sci-fi, fantasyíró a szerepjátékos közösségből került ki, és a művek sokszor afféle önszórakoztatási céllal íródtak. Hogy jön a képbe a történelmi regény mint műfaj? A magyar könyvpiacon hatalmas hiány volt történelmi regényekből, annak ellenére, hogy az olvasók mindig is szerették ezeket az írásokat. Passuth László, miközben a korabeli kulturális besorolás szerint éppen csak tűrt írónak minősült, rengeteg történelmi regényt adott el, méghozzá úgy, hogy könyvei akkoriban kifejezetten drágák voltak. De a nemzetközi trendek is a történelmi témák népszerűségét mutatták. Robert Merle Francia história sorozata vagy Maurice Druon Az elátkozott királyok regényei hatalmas példányszámban keltek el mindig is. Az „elismert” magyar írók mégsem folytatták a magyar történelmi regény hagyományait. Miközben Jókai, Mikszáth vagy Gárdonyi teljes életműve elválaszthatatlan a magyar történelemtől. - Nem segíti a könyv sikerét, ha a szerző magyar helyett inkább külföldi színhelyeket, karaktereket keres regényéhez? - Annak idején mi is csak angol szerzői névvel, külföldi karakternevekkel írtuk a sci-fiket. Az amerikai filmek, tévéműsorok hatására az olvasókban végtelenül erős bizalomhiány alakult ki a magyar szerzőkkel és a magyar témákkal kapcsolatban, és a szerzők önbizalma is megingott emiatt, így sajnos teljesen érthető, hogy a kiadók ódzkodnak a magyar vonatkozású könyvek kiadásától, és az írók már nem is nagyon próbálkoznak ilyen témájú történelmi regények írásával. Én mindig szerettem ezt a műfajt, de sokáig visszariasztott az ebben való elmélyüléshez szükséges hatalmas kutatómunka, amelyre úgy éreztem, soha nem lesz időm. De aztán amikor újraolvastam a Francia história köteteit, és a külföldi kiadók honlapjain láttam, hogy milyen óriási a választék például Franciaországban a történelmi regényekből, úgy gondoltam, hogy ezeknek itthon is lenne közönségük. Külföldön az olvasónak csak azt kell el Bán János a történelmi regény küldetéséről, könyvei üzenetéről és arról, hogyan hagyott le minket Albánia Az univerzális hős 2017. FEBRUÁR 4., SZOMBAT Magyar nemzet