Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)

1914-10-20 / 261. szám

XXIL évforyata. Budapest, 1914 október 20. kedd. AZ ELŐFIZETÉS ÁR­A: «try évre 24.— kor. • negyed ívre •.— kor. •fél évre 12.— kor.­­ egy hóra 2.— kor. A „SZOCIALISMUS-sal együtt havonta «1 f­illérrel több. EGYES SZÁM ÁRA 8 FILLÉR. * MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE, itt tgjelenik hétfő kivételével minden nap.­­M . 261. szám. SZERKESZTŐSÉG: VIII., CONTI-UTCA 4. (Telefon: József 8-29 és József 3-30.) KIADÓHIVATAL: VI., CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32.) Élelmiszeruzsora és Közmunka. Évekig tartó gazdasági pangás idejében zúdultak ránk a háborús állapot bajai. Ma­gyarország munkássága hosszú esztendők óta tűri a gazdasági válsággal együtt járó bizonytalanság és munkanélküliség borzal­mait, amelyet az élelmiszer- és lakásuzsora majdnem, az elviselhetetlenségig fokozott. Az ország dolgozó lakossága még abban az esetben is rettenetes tél elé nézett volna, ha a háborús állapotok nem fokozzák a ba­jokat. Megtakarított pénze, összegyűjtött vagyonkája senkinek sem volt. Aminek valami értéke volt, beleértve az összes ház­tartási dolgokat, a rúnákat, az ingeket, a vánkosokat, az már régen a zálogházba vándorolt, elcserélődött néhány falat ke­nyérért. Ilyen állapotban tört r­ánk a had­üzenet, amely a dolgozó munkásság egyik részét a harctérre kényszerítette, az itt­honmaradottak nagyobb részét pedig az utcára. Csatlakozott a bajokhoz az az elviselhe­tetlen uzsora, amelyet most az­­élelmisze­rekkel folytatnak. Ha valaha helyén­való volt tiltakozni az ellen, hogy egyesek ne élhessenek vissza a mások gazdasági gyön­geségével, úgy a mostani pillanatban egye­nesen kötelesség odakiáltani mindazoknak, akik a háborút használják­ ki a meggazda­godásra, hogy munkájuk becstelen elvete­mültség, hogy az élelmiszeruzsora azoknak a hátramaradott fáit sújtja, akik a harcté­ren a vagyonosak birtokait védelmezik. Mert a bajok legnagyobb részét nem a háború okozta. Az osztrák-magyar mon­archia gazdasági életét a háború nem tudta megbolygatni. Egy kis jóakarattal, néhány erélyes intézkedéssel mindenkinek módot lehetne adni a rendes megélhetésre. Köz­érdek volna, hogy a háború gazdasági hiénáit megrendszabályozzák, h­ogy áldo­zatokra bírják azokat, akik a legtöbbet ve­szíthetnek. Ma az arány fordított. A munkások zö­mének nagyon kevés veszíteni valója van. A munkások palotáit nem rombolhatja le a hódító ellenség, a munkások birtokait nem foglalhatják el mások. És mégis, min­den oldalról megerősítik, hogy azok a száz­ezrek, akik a csatatéren harcolnak, bátran, önföláldozóan, hősiesen viselkednek. El­siettek a csatatérre, hogy­ az orosz hódítót visszaszorítsák, hogy országuk független­ségét és kultúráját megvédelmezzék. Nem rendelkeznek mással, mint a két kezük acélos erejével és íme mindenüket odaad­ják csupán azért, hogy­­függetlenségüket megőrizzék. Azok ellenben, akik megélhetésünket megdrágítják, akik ha lehetne, a harctéren küzdő katonák nejeit és gyermekeit is ki­dobnák a lakásukból, mert nem fizetik ren­desen a hátbért, nincsenek a harctéren. Ezeknek a legnagyobb része a háború tra­gikus fordulatait csak abból a szempontból kíséri figyelemmel, hogy mennyiben árta­nak vagy használnak azok önző manőve­reiknek. Fényesen igazolja ezt a só árának emelkedése. Amikor az oroszok egy cso­portja áttört a Kárpátokon és Máramaros­szigetet fenyegette, a só ára rögtön emelke­dett, holott teljesen bizonyos, hogy hóna­pokra el vagyunk látva elegendő sóval és már akkor is bizonyos volt, hogy az oroszo­kat rövidesen kiverik az országból. Az uzso­rások azonban örömmel szemlélték a mára­marosi menekülteket, mert ez is jó alkalom volt arra, hogy­ nyerészkedjenek. Egy németországi lapban olvassuk, hogy számos tekintélyes testület sürgősen köve­teli az élelmiszereknek hatósági ármegsza­bását, sőt akadnak olyan testületek is, ame­lyek azt követelik, hogy a kormány kény­szer útján vásárolja meg a rendelkezésre álló élelmiszermennyiségeket az uzsora megtörésére. Azzal indokolják követelésü­ket, hogy a liszt és a burgonya árát az uzso­rások hallatlanul magasra emelték. A liszt ára jelenleg Németországban métermá­zsánként 10 koronával olcsóbb, mint a búza­termő Magyarországon, amelynek fölöslege szokott lenni, holott Németország rá van utalva a külföldi behozatalra. A burgonya, métermázsája Németországban 4.20 és 5.40 korona. Nálunk a burgonya métermázsája 12—14 korona. Ha tehát Németországban az ottani árak mellett gyors és sürgős in­tézkedést követelnek, akkor minálunk már régen meg kellett volna gátolni a háború lelketlen hiénáinak szemérmetlen üzelmeit. Már sokszor hangoztattuk, hogy az or­szág gazdasági életének szabályozását a hadviselés legfőbb érdekei követelik meg. Az­ egyéni érdeknek nem szabad érvénye­sülni akkor, amidőn mindenkinek áldozato­kat kell hoznia a közérdekért. Százezreket parancsoltak el családjuk köréből és senki­től sem kérdezték, hogy a behívás nem sér­ti-e gazdasági érdekeit, hogy­ családja nem marad-e vissza a legnagyobb nyomorban. A kisemberek tízezreinek exisztenc­iáját tette tönkre a behívóparancs. Műhelyeket, üzleteket kellett bezárni, hogy az oroszok támadását kivédhessük. Tudjuk, hogy ez nem lehet máskép. Ha az egyéni­­érdeket figyelembe kellene venni, akkor nem lehetne háborút viselni. Min­denképen megértjük tehát, ha azt mond­ják, h­ogy a hadviselés érdekeinek mindent alá kell rendelni. De nem tudjuk megérteni azt, hogy a kenyéruzsorásoknak, az élelmi­­szerek megdrágítóinak miért nem lehet parancsolni és mindenképen megvetendő­nek tartjuk azoknak a cselekedeteit, akik a harctéren küzdő katonák családjait fosz­togatják. A kormánynak módja van arra, hogy az uzsorásokat megrendszabályozza. Egyetlen rendelettel meg lehet szüntetni az élelmi­szerekkel való üzérkedést. A hatósági ár­megszabás százezrek megélhetését tenné könnyebbé és csak néhány uzsorást fosz­tana meg az indokolatlan haszontól Ezzel kapcsolatosan a kormány a munka­nélküliek foglalkoztatásáról is könnyen gondoskodhatna. Németországban a közel­jövőben százmilliókat akarnak közmun­kára fordítani. A porosz országgyűlés leg­közelebb erre a célra óriási összeget fog megszavazni és a birodalmi gyűlésen is föl­hatalmazzák a kormányt arra, hogy a szük­séges állami beruházásokat haladéktalanul eszközölje. N­álunk évek óta szünetel a közmunka. Az államvasutaknak égetően szükségük van kocsikra és mozdonyokra s a városok legnagyobb részében kész tervek várják a megvalósítást. Százmilliókat lehetne ége­tően szükséges közmunkákra fordítani s ez­zel egy csapásra a­ munkanélküliek tízezrei jutnának keresethez. A háború pusztításait minden irányban enyhíteni kell. A gazdagok azzal az ezer vagy ötezer koronával, amit, a hátramara­dottak családjainak vagy a Vöröskereszt­nek adtak, nem rótták le még a köz iránt való kötelezettségüket, különösen nem ak­kor, ha más után tízszeresen behajtják a nagylelkűen fölajánlott összegnek az árát. A kormány pedig ilyenkor mutathatja meg, hogy­ átérzi felelősségének súlyát és mindent megtesz arra, hogy az ország la­kosságának a háború minél kevesebb szen­vedést és nyomorúságot okozzon. •Ú­ . Lapunk mai száma 10 oldal.

Next