Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)

1914-10-30 / 271. szám

1914 október 30. NÉPSZAVA r Oroszország belső helyzete. A háború és a szociáldemokrácia. A­ „Bremer Bürgerzeitung" Axelrod elv­társ, az orosz szociáldemokrácia egyik meg­alakítójának nyilatkozatai alapján cikket közöl, amely többek között a következőket mondja : Az orosz sajtó csak nagy késedelemmel jut a külföldre. A munkásság sajtója el van nyomva. A magánlevelezés cenzúrának van alávetve. Mégis lehet valamelyes képet al­kotni arról, ami Oroszországban történik. Természetes, hogy amit a háborúról és en­nek a­ szociáldemokráciára való hatásáról mondhatunk, az csak szubjektív vélemény, amely szigorú ellenőrzésre szorul, mert nem alapszik az egész helyzet áttekintésén. Annyit mondhatunk, hogy úgy a polgári körökben, mint a széles néprétegekben egész más most a hangulat, mint 1904-ben volt az orosz-japán háború kitörésekor. A vagyo­nos osztályok föltétlenül a kormány mel­lett állanak. Minden erejükkel támogatják a hadvezetést és a győzelemről a legjobb — rájuk nézve a legjobb­— eredményeket várják. Azt hangoztatják, h­ogy Oroszorszá­­­got megtámadták. Vakon hiszen a cári ura­lom eskü­dözésének, hogy ők csak azért moz­gósítottak, hogy a Szerbia érdekében folyó diplomáciai tárgyalásoknak súlyt adjanak. Azt kérdik : miért felelt Németország a mi mozgósításunkra rögtön háborúval, miért nem csak mozgósítással ! Azt mondják, h­ogy itt tulaj­donképen a német imperializ­mus preventív (megelőző) háborújáról van szó, mert Németország attól félt, hogy 2-3 év alatt Franciaország a három éves szolgá­lat és Oroszország a katonai reformok és a vasúti építkezések keresztülvitelével a hely­zetet reá nézve sokkal kedvezőtlenebbé teszi, mint amilyen az most, amikor ez a két ország katonai szempontból átmeneti álla­potban van. Természetesen az orosz vagyo­nos osztályok magatartásának nem ez a föl­fogás a tulaj­donképeni oka, ámbátor a kis­polgárság széles rétegeiben és a fejletle­nebb gondolkozású néptömegekben is él az a gondolat, hogy itt a német imperializmus támadó háborújával állunk szemben s ez épp olyan befolyást gyakorol rájuk, mint a német,népre az a meggyőződés, hogy őt a cárizmus fenyegeti. Az orosz junkernél és burzsoánál a háborús lelkesedés valóságos oka az az érzés, hogy Oroszország győzelme nemcsak az állam hatalmát, hanem az ő ha­talmukat is emelni fogja. A nemesség és a bürokrácia nagyrészt még ma is annak a régi, tisztára hatalmi politikának varázsla­tában élnek, amelynek célja volt Oroszor­szág régi helyzetét Európában megerősí­teni, határait kiterjeszteni. Ez a burzsoáziá­nak jó alkalom lenne arra, hogy az újonnan hódított területeken mint hivatalnok a régi módszer szerint meggazdagodjék, hogy a cárizmus 1907 óta erősen elhalványult di­csőségét új fényre derítse, a néptömegeket a s­őzelmes csaták zajával elszédítse és a cárizmus elleni harctól eltérítse. Erősíti Oroszország birtokosainak harci kedvét az a remény is, hogy Németországgal olyan ke­reskedelmi szerződést köthetnek, amely az orosz földbirtokosoknak az élelmiszerkivi­telre jobb feltételeket biztosít. Az orosz burzsoázia hazafisága új veretű, jellege egészen modern. A burzsoázia nem irányítja Oroszország politikáját, eddig csak nagyon csekély, legalább is nem köz­vetlen befolyása volt. De azt reméli, hogy a háború erélyes támogatásával ő is részt nyer az uralomból és nélkülözhetetlenné teszi magát. A háború a modern orosz bur­zsoá érzése szerint a kormányt oly felada­tok elé állítja, amelyeknek teljesítésére a burzsoázia nélkül képtelen. A liberalizmus belső politikai áttörésekre számít Oroszor­szágban, valami megújhodásra a háború után. A demokratikus nyugati hatalmakkal, Angliával és Franciaországgal való fegy­verbarátság megerősíti az orosz liberaliz­must ebben a hitében. A burzsoázia gazda­ságilag döntő részénél más indokok is figye­lembe jönnek. Az orosz burzsoázia erélyes belső reformok mellett, különösen az agrár­politika terén, még sok évig meg lett volna anélkül, hogy Ázsiában tovább terjeszked­jék. Ilyen reformok útján ugyanis a belső piac fejlődése kap hatalmas lökést. De a belső reformok a cárizmus leverését követe­lik minden kapitalizmus előtti ócskaság el­takarításával. Az orosz burzsoázia ezektől a harcoktól visszariad, ezért halad együtt a cárizmussal, ezért törekszik új hódítá­sokra keleten és délen. Németország legyő­zése a terjeszkedés elől elhárítaná az aka­dályokat. Innen van az, hogy a hazafiság és harci lelkesedés tényleg nagy és erős Orosz­országban. Ezzel megmondtuk azt is, hogy a „nép"­ is ilyen befolyás alá kerül. A háborús ked­vet a nép tömegeiben azok a hírek fejlesz­tik ki, amelyek az Ausztria-Magyarorszá­gon élő „igazhitű nép" elnyomásáról szól­nak, amelyeket az utóbbi években mindjob­ban elterjedő szabadelvű és reakciós sajtó terjeszt. Megelevenedik a még ki nem ir­tott hit, hogy a cár az „igazhitű nagy Orosz­ország" vezére. Ehhez járul a kispolgárság régi ellenszenve a németek iránt. A maga­sabb bürokrácia ugyanis német volt, a sö­tét tömegek előtt minden, ami idegen, né­met volt, mégha semmi köze sem volt is a németséghez. Most ezt az ellenszenvet a kormány és a háborús uralkodó osztályok ugyancsak kihasználják, hogy a paraszto­kat és kispolgárokat magukkal ragadják. A munkásosztály azonban ebben a kör­nyezetben él. Társadalmi, lélektani és kul­turális szempontból sokkal közelebb áll a paraszt tömegekhez, mint Nyugateurópá­ban. Hogy ilyen körülmények között a most vázolt hangulat befolyást gyakorol reá, az nyilvánvaló. Ami a munkásság elitjét, a szociáldemokrata munkásságot illeti, köz­tudomású, hogy ez a háború előtt kifejezet­ten forradalmi nagy sztrájkban állott. Té­ves az a fölfogás, mintha a munkások ezt a sztrájkot azért hagyták volna abba, mert a háborús veszedelem hazafiságot ébresz­tett bennük. A dolog egészen máskép áll. A munkásokat a tömegsztrájk a háború kitö­rése előtt már jórészben kimerítette és az­tán jött a dühöngő ellenforradalom. A kor­mány elnyomta a munkássajtót, a fölvilá­gosodott munkásokat, a mozgalom vezetőit százával dobta börtönbe és a politikai ve­zetők egy részét is elfogatta. Igy biztosított magának szabad kezet a háborús játékhoz, így történt, hogy az orosz szociáldemokrá­cia a háború kitörése idején, meggyöngülve és szervezeteiben megtámadva, nem volt képes ellentállni minden eszközzel a hábo­rúnak. Mikor aztán Oroszország szociál­demokrata munkásai a cárizmus elleni belső harc színhelyéről a világháború csata­tereire voltak kénytelenek vonulni, egészen bizonyos, hogy nem lelkesedtek a há­borúért, de sokan azt gondolták magukban, hogy a cárizmus leveretése meghozza a for­radalmat, győzelme pedig oly megerőlte­tést követel, hogy ez a cárizmusra pyrrhusi győzelem lesz. Bármely esetben is Orosz­ország gyorsabban halad a gazdasági és po­litikai fejlődés irányában. Oroszország szociáldemokráciája tehát, mint szervezet a háború folytán, úgyszól­ván teljesen megszűnt. Politikailag és er­kölcsileg azonban mégis elég erős maradt arra, hogy az egyetlen rendelkezésére álló szószéken, a dumában minden felelősséget elhárítson magáról a világháborúért. Elég erős volt arra, hogy megmondja a népnek, hogy a cárizmus ezt a háborút nem a nép érdekében, hanem a nép ellen foly­tatja. Némely német pártlap azt írja, hogy az orosz szociáldemokrácia mind­két frakciójának kivonulása, nyilatkozatuk fölolvasása után, a tiltakozásnak gyöngébb formája volt, nevezetesen csak a szavazás­tól való tartózkodás a hadi hitel elleni sza­vazás helyett. Ez a fölfogás helytelen. A dumában mindeddig a terem elhagyása a tiltakozás legerősebb formája volt és így érezték porosz pártkörökben is bátor elv­társaink magatartását, mint a legerősebb­ tiltakozást. Az orosz szociáldemokrácia a cárizmus elleni harcában sem belső, sem külső események miatt nem lankad. Meg kell jegyeznem végül, hogy nacio­nalista hangulatok és irányzatok az orosz forradalmi körökbe, sőt még a szociáldemo­kráciába is behatoltak. De remélem, hogy ez utóbbira nézve ez nem jelent sokat. Né­mely elvtárs, úgy, látszik, osztozik a liberá­lisok reményében és hajlandó azt hinni, hogy a háború révén kifejlődő nemzeti föl­lendülés, bármiképen végződjék is a ha­lom, politikai föllendüléssé fog átalakulni. Úgy látom azonban, hogy az orosz szociál­demokrácia soraiban a lelkeket leginkább a demokrata Franciaország sorsa foglal­koztatja ... Van egy orosz közmondás: „Nincsen kár haszon nélkül". Így a háború folytán a széké­les néptömegekben és a polgári rétegekben egész a demokrata értelmiségig elemi erő­vel kitört soviniszta áramlatokban is van valami pozitívum. Ezek ugyanis annak a hatalmas fejlődésnek jelei és következmé­nyei, amelyet a cári birodalom történeti pályafutásán megtett, míg modern kapita­lista állammá alakult. Ebben van azonban a biztosíték, hogy bármiként végződjék is­a háború, ez nem tartóztatja föl a mi mun­kástömegeink osztályharcát, sőt inkább hatalmas lökést ad annak további fejlődé­sére. 7 TÖRVÉNYSZÉK * #" * (§) Szerelem­, munkanélküliség, nyomor, bűn. Ezek az állomásai a következő­­törté­netnek: N. András cipészsegéd S. Erzsi nevű 15 éves cselédleánnyal összebarátkozott és a leány kérésére ott hagyta szolgálati helyét és közös háztartásban élt kedvesével. Egy-­ ideig N. András ellátásáról megfelelő módon­ gondoskodott. Azonban elvesztette állását, mire nyomorba jutott és ekkor a leánnyal tartatta el magát. Ütlegekkel és fenyegeté­sekkel kényszerítette, hogy ledér életmódra adja magá­t és az igy szerzett pénzt vele megossza. A leány végre megundorodott ettől az élettől és otthagyva kedvesét, fel­jelentést tett ellene. A rendőrség elsősorban közveszélyes munkakerülés miatt állította N. Andrást a járásbíróság elé. A tanúként kihallgatott S. Erzsi terhelő vallomást tett ellene. E vallomás alapján a járásbíróság áttette az iratokat az ügyészséghez, amely, azután zsarolás vétségéért emelt ,vádat a cipészsegéd ellen. A tárgyaláson a vádlott beismerte, hogy állás nélküli helyzetében elfogadott a leánytól kisebb-nagyobb össze­geket, azt azonban tagadta, hogy a leányt fenyegetésekkel és ütlegelésekkel kénysze­rítette volna a ledér életmódra. A leány nem jelent meg a tárgyaláson és ezért a bíróság a vizsgálóbíró előtt tett vallomását olvasta föl. Ebben a vallomásában a leány vissza-­ von­ta előbbi terhelő vallomását és minden­áron menteni akarta kedvesét. A­ tanúk azonban terhelő vallomást tettek" a vádlott ellen, akit azután a bíróság zsarolás vétsé­­­eért és közveszélyű munkakerülésért négy, hónapi fogházra és 60 korona pénzbünte­­­tésre ítélt el. Az ügyész súlyosbításért föl­­­lebbezett. (§) Jó hírekért — börtön. Bernot, a párisi egyetem görög tanára mint tolmács működik a francia hadseregben. Egy alkalommal a kö­vetkezőket mondotta a német foglyoknak: — Jó híreim vannak számotokra! A német tengeralattjárók három angol cirkálót sülyesz­tettek el, azonkívü­l per­ig az Aisne melletti üt­közet eldöntetlen maradt. Sok szerencsét. Amikor egy hadnagy Bernot-t kérdőre vonta ezért, olyan hevességgel felelt, hogy fölebb­valóval szemben tanúsított tiszteletlenség cí­mén följelentették. A tárgyaláson Bernot azzal védekezett, h­ogy kijelentését pusztán azért tette, hogy a német foglyok bizalmát meg­nyerje. A hadbíróság két havi börtönbüntetés­sel sújtotta. VEGYES Vincze Sándor elvtárs a főváros közkórlakaiban is volt sebesült­ katonák részére 10 korona értékű­ könyvet ado­mányozott. A könyveket rendelkezési helyére ju­ttattuk. — A kiadóhivatal.

Next