Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
1914-11-22 / 294. szám
1914 november 235. SS volt a bajok alapoka : a „Fehér könyv" egyúttal felejthetetlen példáját adja a modern diplomácia elviselhetetlen rendszerének, amelyben a népeknek kell megszenvedniük az államférfiak hibáiért és civódásaiért. Ha lett volna európai egyetértés, akkor reménységünk is lehetett volna a fegyverkezés korlátozására és nem lett volna feszültség és versengés a hatalmak között. Ha a népet a parlament közvetítésével teljesen fölvilágosították volna nemzetközi viszonyainkról és kötelezettségeinkről, magatartásunkat minden vitás kérdésben már évekkel ezelőtt teljesen világosan és demokrata megegyezéssel alapoztuk volna meg. Amikor a válság kitört, nem értünk rá gondolkozni és mérlegelni; a legutolsó pillanatban befejezett valóság elé állítottak bennünket ilyen körülmények között — fejezi be Ponsonby — arra az elhatározásra jutottam, hogy erőmet a legjobban arra használhatom föl, hogy megakadályozni igyekezzem mindazon okok visszatérését, amelyek a mostani szerencsétlenségre vezettek, hogy a militarizmus szelleme ellen küzdjek és minden erőmmel azon bajok elhárítását dolgozzam, amelyek későbbi háborúkra vezethetnének. Döntő harcok Lengyelországban. * Az oroszok visszaszorítása. Von Blume tábornok" írja e hó 17-ről: A keletről lassan felénk húzódó nehéz vihar kitörése megkezdődött. Hatása hatalmasabb lesz, mintsem ma még sokan sejtik. Csak néhány nap múlva fogjuk ezt egész nagyságában megismerni. Nyugodt bizalommal várjuk a kimenetelét, ma azonban meg kell elégednünk azzal, hogy visszapillantást vessünk a helyzet kifejlődésére, amely keleten e hónap első napjaiban végbement. Keletporoszországban e hónap elején nem volt ellenség, a Szuvalki-i kormányzóság egy részét pedig német csapatok szállták meg. Közben azonban a németek visszavonultak a határon és az orosz csapatok is ismételten keresztülhatoltak, anélkül azonban, hogy messzebbre juthattak volna. A német és az osztrák-magyar haderő, amely — a németek Hindenburg tábornagy parancsnoksága alatt — Poroszsziléziából és Nyugatgaliciából együtt vonult a Visztula ellen és azután szükségesnek látta, hogy a Visztulán áttörő túlnyomó haderővel szemben visszavonuljon, e hónap elején újra azokra a határterületekre ért, ahonnét kiindult, „hogy a helyzetnek megfelelően újra rendezkedjék". Ezeket a mozdulatokat végre kellett hajtaniuk azoknak az osztrák-magyar csapatoknak is, amelyek Galiciában kelet felé a Sanig, részben pedig Przemysl felszabadításában a Sanou tólig nyomultak előre. Ennek a haderőnek egy része, valószínűen Magyarország védelmére, a kárpáti szorosokat szállta meg, míg az osztrák-magyar főhaderő Krakó környékén, valamint ettől az erődtől északra és délre, a németek jobbszárnyával való csatlakozásban alakult. Az oroszok hatalmas erővel, de lassan követték a szövetségeseket a Keletporoszország déli határa és a Kárpátok közötti területen, tehát több mint háromszáz kilométernyi szélességben, mégpedig valószínűen olyanformán, hogy az öt vagy hat hadtestből álló jobbszárnyuk a Visztula jobbpartján Thorn irányában, a körülbelül tizenöt hadtestből, nagyszámú tartalékdivízióból és körülbelül tíz lovashadosztályból álló másik csapatjuk pedig a Visztula balpartján haladt (porosz) Szilézia és Nyugatgalicia határa irányában. Ezen, a legalább 900.000 emberből álló főhaderőn kívül még egy nagyon erős hadsereg állt Keletporoszország délkeleti határán és egy jelentékeny csapattest vonult föl Galiciában, Krakó irányában. E hónap 10-ike táján az orosz főhaderő a Kolo—Sieradz—Novo—Radomski vonalon a Wartháig ért, a balszárnya pedig a Maliszver—Visztula vonaláig, összeütközések hosszabb idő óta már csak az ellenséges lovasság között fordultak elő, amelyek az orosz lovasság számbeli túlsúlya ellenére határozottan a németek javára dőltek el. Az oroszok egyelőre megállapodtak a Warthánál, néhány nap múlva azonban megkezdték a folyón való átkelést. Hindenburg tábornagy a közben nyert időt arra használta föl, hogy a hazai vasutak jó fölhasználásával erős csapatokat helyezzen balszárnyára, a poseni határra, más csapatokat pedig a Thorn-Soldau-i határvonalra vonjon össze. E hónap 12-én és 13-án az oroszok támadást intéztek a Keletporoszországi határ ellen, főként Stallupönennél, Eydkuhnennél és Soldaunál. A támadásokat a keletporoszországi csapatok, Soldaunál pedig a Nyugatporoszországból összevont csapatok verték vissza, részben heves harcok után. E hónap 15-én Lipnonál visszaverték a Visztula jobbpartján előnyomuló erős orosz haderőt, amikor is a németek 5000 oroszt elfogtak. Az oroszok kénytelenek voltak Plock felé hátrálni. Közben Hindenburg tábornagy a Visztula balpartján, a Visztula és a Wartha közötti területen támadásba kezdett főerejével. E hó 13-án Vlodlavec mellett megvert egy ellenséges hadtestet, 14-én pedig ugyanezt a hadtestet szétverte Dumov-Novinál és 1500 foglyot ejtett. 15-én több támadó orosz hadtestet egész Kumontól vetett vissza, 23.000 embert foglyul ejtett és számos ágyút és gépfegyvert zsákmányolt Az ellenség jobbszárnyába való ezt a határozott, a legnagyobb eredményeket igérő betörést közben továbbra is kihasználni igyekeznek. Erről nemsokára többet is fogunk hallani. 3P S SS AVA Oroszország a tengeren. * Az orosz flotta gyöngesége törökkel és némettel szemben. Azok a vereségek, amelyeket Oroszország az utóbbi napokban úgy a Fekete-, mint a Balti-tengeren szenvedett, bizonyára nem veszélyeztetik az orosz birodalom létét. Mert Oroszország, a föld legelzártabb szárazföldi állama, használja ugyan flottáját terjeszkedő politikájának eszközéül, de biztonságának védelmére és támaszára nincs rá szüksége. Azonban a Fekete-tengeri csata többet jelent az oroszoknak puszta megalázásánál. Egy túlerőben levő orosz hajóraj ütközött össze a néhány hajótól kisért „Sultan Selim" nevű török páncélos cirkálóval és negyedórai harc után a „Svjatoi Jevstafi" nevű sorhajó jelentékenyen megsérült. A tengernagyi lobogó ezen a hajón volt, amely egy másik orosz hajóval együtt az orosz Fekete-tengeri hajóraj legerősebb hajója. 13.000 tonna tartalmú, négy 30.5, négy 20.3 és tizenkét 15 centiméteres ágyúval, tehát nem igen áll alatta a „Sultan Selim"-nek, amelynek tíz 28 centiméteres és tizenkét 15 centiméteres ágyúja van, különösen ha hozzátesszük, hogy a vele egyenlő „Joan Statoust" hajó és valószínűleg két más régebbi páncélos, amelyeket Oroszország a Fekete-tengeren tart, szintén részt vettek az ütközetben. Minthogy a Pétervárról küldött kopenhágai tudósítás kifejezetten kiemeli, hogy a török hajók lényeges kárt nem szenvedtek, szükségszerűen következik, hogy az orosz ágyuk tüzelése hatástalan volt. Az oroszok már Csusimánál is rossz tüzéreknek bizonyultak és főként a Fekete-tengeri flotta sohasem örvendett valami jó hírnévnek Kuropatkin írja visszaemlékezéseiben, hogy az oroszoknak nincs hajlamuk a tengerészetre és mindaz a sok pénz, amit két évszázad óta orosz flottára kiadtak, annyit ért, mintha a tengerbe dobták volna. Nem tudjuk, hogy ez a háború mennyire erősíti majd meg a volt mandzsúriai orosz fővezér ítéletét Annyi azonban bizonyos, hogy az oroszok mindig nagyon iparkodtak a Feketetengeren uralmukat föntartani. Régebben ez nem járt nagy megerőltetéssel. Románia és Bulgária, amelyek még most is csak néhány jelentéktelen erejű ágyú- és torpedónaszádot tartanak a Fekete-tengeren, nem voltak versenytársaknak tekinthetők és a török flotta a Balkán-háborúig teljesen el volt hanyagolva. Most azonban már a háború kezdete arra vall, hogy Oroszország többé már nem ura a tengernek és a legutóbbi kísérlete azt mutatja, hogy az uralmat nem sikerült visszaszereznie. A török-orosz háborúban azonban nagy jelentőségű a Feketetengeren való uralom. Még ha nem gondolunk is arra, hogy török haderő szállhat partra a Krím félszigeten, ami csak az orosz tengeri haderő teljes leverése után történhetnék meg, a túlsúlyban lévő török flotta így is fontos szerepet játszhatók. Oroszország ugyan abban a helyzetben van, hogy ha a Kaukázusban nem törekszik a döntésre és esetleges vereségeket eltűr, az erők takarékos fölhasználásával védekezésben maradhat. Ebben nagy segítségére lesz az Örményországban és a Kaukázus egész vidékén beálló szigorú tél és az utak hiánya. Mihelyt azonban a török sereg a partmenti flottáktól támogatva, Batumot fenyegeti és a Kaukázus túlsó oldalának és Oroszországnak egész összefüggését kérdésessé teszi, Oroszország az elé a komoly veszély elé kerül, hogy a szénhiányon fölül még a naftaforrásoktól is elzárják ; ehhez járul még, hogy a Kaukázus és Örményország nagyrészt mohamedán néptörzseinek éppenséggel nem szilárd hűségét is próbára kell tennie. De nem tekintve a kaukázusi hadjáratra való hatását az orosz flottának a Fekete-tengeren nyilvánvaló gyöngesége csökkenti a Balkánon a tekintélyt és szükségessé teszi, hogy a Fekete-tenger partvidékét esetleges török támadással szemben szárazföldi csapatokkal biztosítsa. Ezért a Fekete-tengeri orosz flotta, amíg csak teljesen le nem verik, újabb és újabb kísérleteket fog tenni uralmának visszaszerzésére. A Fekete-tengeren lefolyt eseményekhez hasonló jelenség az a bátor támadás, amelyet a német flotta Libau kikötője ellen intézett. És a kikötő évtizedek óta fő része Orszország tengerészeti programjának. Mint az egyetlen orosz kikötőnek a Keleti-tengeren, amely legtöbbnyire az egész télen át jégmentes marad és egyszersmind Németország partjához a legközelebb esik és ezért támadó mozdulatokra különösen előnyös, a kiépítésére és megerősítésére nagy gondot és sok költséget fordítottak. Annál feltűnőbb, hogy a német hajók Libau legfontosabb kikötői és tengerészeti épületeit eredményesen lőhették, sőt néhány német torpedónaszád egyszerűen beúszott a kikötőbe, hogy ott meggyőződjék, vájjon valóban nincsenek-e ott orosz hajók. Ennek a vállalkozásnak az volt a befejezése, hogy elsülyesztett hajókkal elzárták a kikötő kijárását. Éppen nem mondhatni, hogy ez a sikeres vállalkozás az orosz tengeri haderő tiszteletét növelné. Közben az a hír terjedt el, hogy Liban bombázása alatt az orosz keleti tengeri flotta Kronsttadtból támadásra indult. Erről többet nem lehetett hallani és talán nem is volt egyéb üres hírnél. Minthogy immár a Keleti-tenger valamennyi északi kikötőjét a tel jege borítja, az orosz flotta tevékenysége, amiből különben sem lehetett valami sokat látni, m most a legalacsonyabb mértékre szállt.