Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)

1914-11-22 / 294. szám

1914 november 235. SS volt a bajok alapoka : a „Fehér könyv" egyút­tal felejthetetlen példáját adja a modern di­plomácia elviselhetetlen rendszerének, amely­ben a népeknek kell megszenvedniük az állam­­férfiak hibáiért és civódásaiért. Ha lett volna európai egyetértés, akkor re­ménységünk is lehetett volna a fegyverkezés korlátozására és nem lett volna feszültség és versengés a hatalmak között. Ha a népet a par­lament közvetítésével teljesen fölvilágosították volna nemzetközi viszonyainkról és kötelezett­ségeinkről, magatartásunkat minden vitás kérdésben már évekkel ezelőtt teljesen világo­san és demokrata megegyezéssel alapoztuk volna meg. Amikor a válság kitört, nem ér­tünk rá gondolkozni és mérlegelni; a legutolsó pillanatban befejezett valóság elé állítottak bennünket ilyen körülmények között — fejezi be Pon­sonby — arra az elhatározásra jutottam, hogy erőmet a legjobban arra használhatom föl, hogy megakadályozni igyekezzem mindazon okok visszatérését, amelyek a mostani szeren­csétlenségre vezettek, hogy a militarizmus szelleme ellen küzdjek és minden erőmmel azon bajok elhárítását dolgozzam, amelyek ké­sőbbi háborúkra vezethetnének. Döntő harcok Lengyelországban. * Az oroszok visszaszorítása. Von Blume tábornok" írja e hó 17-ről: A keletről lassan felénk húzódó nehéz vi­har kitörése megkezdődött. Hatása hatalma­sabb lesz, mintsem ma még sokan sejtik. Csak néhány nap múlva fogjuk ezt egész nagyságában megismerni. Nyugodt bizalom­mal várjuk a kimenetelét, ma azonban meg kell elégednünk azzal, hogy visszapillantást vessünk a helyzet kifejlődésére, amely kele­ten e hónap első napjaiban végbement. Keletporoszországban e hónap elején nem volt ellenség, a Szuvalki-i kormányzóság egy részét pedig német csapatok szállták meg. Közben azonban a németek visszavo­nultak a határon és az orosz csapatok is is­mételten keresztülhatoltak, anélkül azonban, hogy messzebbre juthattak volna. A német és az osztrák-magyar haderő, amely — a németek Hindenburg tábornagy parancsnoksága alatt — Poroszsziléziából és Nyugatgaliciából együtt vonult a Visztula ellen és azután szükségesnek látta, hogy a Visztulán áttörő túlnyomó haderővel szem­ben visszavonuljon, e hónap elején újra azokra a határterületekre ért, ahonnét ki­indult, „hogy a helyzetnek megfelelően újra rendezkedjék". Ezeket a mozdulatokat végre kellett hajtaniuk azoknak az osztrák-magyar csapatoknak is, amelyek Galiciában kelet felé a Sanig, részben pedig Przemysl felsza­badításában a Sanou tólig nyomultak előre. Ennek a haderőnek egy része, valószínűen Magyarország védelmére, a kárpáti szoroso­kat szállta meg, míg az osztrák-magyar fő­haderő Krakó környékén, valamint ettől az erődtől északra és délre, a németek jobb­szárnyával való csatlakozásban alakult. Az oroszok hatalmas erővel, de lassan kö­vették a szövetségeseket a Keletporoszor­szág déli határa és a Kárpátok közötti te­rületen, tehát több mint háromszáz kilomé­ternyi szélességben, még­pedig valószínűen olyanformán, hogy az öt vagy hat hadtest­ből álló jobbszárnyuk a Visztula jobbpart­ján Thorn irányában, a körülbelül tizenöt hadtestből, nagyszámú tartalékdivízióból és körülbelül tíz lovashadosztályból álló másik csapatjuk pedig a Visztula balpartján ha­ladt (porosz) Szilézia és Nyugatgalicia ha­tára irányában. Ezen, a legalább 900.000 em­berből álló főhaderőn kívül még egy nagyon erős hadsereg állt Keletporoszország délke­leti határán és egy jelentékeny csapattest vonult föl Galiciában, Krakó irányában. E hónap 10-ike táján az orosz főhaderő a Kolo—Sieradz—Novo—Radomsk­i vonalon a Wartháig ért, a balszárnya pedig a Mali­szver—Visztula vonaláig, összeütközések hosszabb idő óta már csak az ellenséges lo­vasság között fordultak elő, amelyek az orosz lovasság számbeli túlsúlya ellenére ha­tározottan a németek javára dőltek el. Az oroszok egyelőre megállapodtak a Warthá­nál, néhány nap múlva azonban megkezdték a folyón való átkelést. Hindenburg tábornagy a közben nyert időt arra használta föl, hogy a hazai vas­utak jó fölhasználásával erős csapatokat helyezzen balszárnyára, a poseni határra, más csapatokat pedig a Thorn-Soldau-i határvonalra vonjon össze. E hónap 12-én és 13-án az oroszok támadást intéztek a Kelet­poroszországi határ ellen, főként Stallu­pönennél, Eydkuhnennél és Soldaunál. A tá­madásokat a keletporoszországi csapatok, Soldaunál pedig a Nyugatporoszországból összevont csapatok verték vissza, részben heves harcok után. E hónap 15-én Lipnonál visszaverték a Visztula jobbpartján elő­nyomuló erős orosz haderőt, amikor is a né­metek 5000 oroszt elfogtak. Az oroszok kény­telenek voltak Plock felé hátrálni. Közben Hindenburg tábornagy a Visztula balpartján, a Visztula és a Wartha közötti területen támadásba kezdett főerejével. E hó 13-án Vlodlavec mellett megvert egy ellen­séges hadtestet, 14-én pedig ugyanezt a had­testet szétverte Dum­ov-Novinál és 1500 fog­lyot ejtett. 15-én több támadó orosz hadtes­tet egész Kum­on­tól vetett vissza, 23.000 embert foglyul ejtett és számos ágyút és gépfegyvert zsákmányolt Az ellenség jobb­szárnyába való ezt a határozott, a legn­a­gyobb eredményeket igérő betörést közben továbbra is kihasználni igyekeznek. Erről nemsokára többet is fogunk hallani. 3P S SS AVA Oroszország a tengeren. * Az orosz flotta gyöngesége törökkel és némettel szemb­en. Azok a vereségek, amelyeket Oroszország az utóbbi napokban úgy a Fekete-, mint­ a Balti-tengeren szenvedett, bizonyára nem veszélyeztetik az orosz birodalom létét. Mert Oroszország, a föld legelzártabb szárazföldi állama, használja ugyan flottáját terjesz­kedő politikájának eszközéül, de biztonságá­nak védelmére és támaszára nincs rá szük­sége. Azonban a Fekete-tengeri csata többet jelent az oroszoknak puszta megalázásánál. Egy túlerőben levő orosz hajóraj ütközött össze a néhány hajó­tól kisért „Sultan Selim" nevű török páncélos cirkálóval és negyed­órai harc után a „Svjatoi Jevstafi" nevű sor­hajó jelentékenyen megsérült. A tengernagyi lobogó ezen a hajón volt, amely egy másik orosz hajóval együtt az orosz Fekete-tengeri hajóraj legerősebb hajója. 13.000 tonna tar­talmú, négy 30.5, négy 20.3 és tizenkét 15 centiméteres ágyúval, tehát nem igen áll alatta a „Sultan Selim"-nek, amelynek tíz 28 centiméteres és tizenkét 15 centiméteres ágyúja van, különösen ha hozzátesszük, hogy a vele egyenlő „Joan­ Statoust" hajó és való­színűleg két más régebbi páncélos, amelye­ket Oroszország a Fekete-tengeren tart, szin­tén részt vettek az ütközetben. Minthogy a Pétervárról küldött kopenhágai tudósítás ki­fejezetten kiemeli, hogy a török hajók lé­nyeges kárt nem szenvedtek, szükségszerűen következik, hogy az orosz­ ágyuk tüzelése ha­tástalan volt. Az oroszok már Csusimánál is rossz tüzéreknek bizonyultak és főként a Fekete-tengeri flotta sohasem örvendett va­lami jó hírnévnek Kuropatkin írja visszaemlékezéseiben, hogy az oroszoknak nincs hajlamuk a ten­gerészetre és mind­az a sok pénz, amit két évszázad óta orosz flottára kiadtak, annyit ért, mintha a tengerbe dobták volna. Nem tudjuk, hogy ez a háború mennyire erősíti majd meg a volt mandzsúriai orosz fővezér ítéletét Annyi azonban bizonyos, hogy az oroszok mindig nagyon iparkodtak a Fekete­tengeren uralmukat föntartani. Régebben ez nem járt nagy megerőltetéssel. Románia és Bulgária, amelyek még most is csak néhány jelentéktelen erejű ágyú- és torpedónaszá­dot tartanak a Fekete-tengeren, nem voltak versenytársaknak tekinthetők és a török flotta a Balkán-háborúig teljesen el volt ha­­­nyagolva. Most azonban már a háború kez­dete arra vall, hogy Oroszország többé már nem ura a tengernek és a legutóbbi kísér­lete azt mutatja, hogy az uralmat nem sike­rült visszaszereznie. A török-orosz háború­ban azonban nagy jelentőségű a Fekete­tengeren való uralom. Még ha nem gondo­lunk is arra, hogy török haderő szállhat partra a Krím félszigeten, ami csak az orosz tengeri haderő teljes leverése után történ­hetnék meg, a túlsúlyban lévő török flotta így is fontos szerepet játszhatók. Oroszor­szág ugyan abban a helyzetben van, hogy ha a­ Kaukázusban nem törekszik a döntésre és esetleges vereségeket eltűr, az erők takaré­kos fölhasználásával védekezésben marad­hat. Ebben nagy segítségére lesz az Örmény­országban és a Kaukázus egész vidékén be­álló szigorú tél és az utak hiánya. Mihelyt azonban a török sereg a partmenti flották­tól támogatva, Batumot fenyegeti és a Kau­kázus túlsó oldalának és Oroszországnak egész összefüggését kérdésessé teszi, Orosz­ország az elé a komoly veszély elé kerül, hogy a szénhiányon fölül még a naftaforrá­soktól is elzárják ; ehhez járul még, hogy a Kaukázus és Örményország nagyrészt moha­medán néptörzseinek éppenséggel nem szi­lárd hűségét is próbára kell tennie. De nem tekintve a kaukázusi hadjáratra való hatá­sát az orosz flottának a Fekete-tengeren nyilvánvaló gyöngesége csökkenti a Balká­non a tekintélyt és szükségessé teszi, hogy a Fekete-tenger partvidékét esetleges török támadással szemben szárazföldi csapatokkal biztosítsa. Ezért a Fekete-tengeri orosz flotta, am­íg csak teljesen le nem verik, újabb és újabb kísérleteket fog tenni ural­mának visszaszerzésére. A Fekete-tengeren lefolyt eseményekhez hasonló jelenség az a bátor támadás, amelyet a német flotta Libau kikötője ellen intézett. És a kikötő évtizedek óta fő része Orszország tengerészeti programjának. Mint az egyet­len orosz kikötőnek a Keleti-tengeren, amely legtöbbnyire az egész télen át jégmentes ma­rad és egyszersmind Németország partjához a legközelebb esik és ezért támadó mozdu­latokra különösen előnyös, a kiépítésére és megerősítésére nagy gondot és sok költséget fordítottak. Annál feltűnőbb, hogy a német hajók Libau legfontosabb kikötői és tengeré­szeti épületeit eredményesen lőhették, sőt néhány német torpedónaszád egyszerűen be­úszott a kikötőbe, hogy ott meggyőződjék, vájjon valóban nincsenek-e ott orosz hajók. Ennek a vállalkozásnak az volt a befejezése, hogy elsülyesztett hajókkal elzárták a ki­kötő kijárását. Éppen nem mondhatni, hogy ez a sikeres vállalkozás az orosz tengeri had­erő tiszteletét növelné. Közben az a hír ter­jedt el, hogy Liban bombázása alatt az orosz keleti tengeri flotta Kronsttadtból támadásra indult. Erről többet nem lehetett hallani és talán nem is volt egyéb üres hírnél. Minthogy immár a Keleti-tenger valamennyi északi ki­kötőjét a tel jege borítja, az orosz flotta tevé­kenysége, amiből különben sem­ lehetett va­lami sokat látni, m most­ a legalacsonyabb mér­tékre szállt.

Next