Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
1914-11-27 / 303. szám
hány nap alatt csak néhány lépés volt, nyomban arra használtuk föl, hogy alaposan beássuk magunkat és megvessük a lábunkat a nyert területen. Nehezen, nagyon nehezen sikerült, de mégis sikerült! És ez a fő! Ezeknek a nehéz időknek a kezdetén szó sem lehetett, hogy a trón és a tábori konyha kövessen bennünket. A tábori konyha a határhelységekben maradt, a bográcsokat kiemelték és a közben elkészített hídon át a fedezékekbe hozták, mégpedig a futóárkokon keresztül, amelyeket a tartalék a szerb partoktól a lövészárkokig ásott éjszaka a Baraznica szörnyű agyagtalajába. Így el voltunk látva a legfontosabbak, meleg étellel a rajvonalban. Napok múltak és hetekké váltak anélkül, hogy tovább jutottunk volna a megnyert állásokból. A szerbek nyomban az ismert betonút mögé vonultak vissza és onnét vártak ránk. Kitűnően elkészített állásaikból szintén futóárkok vezettek a parancsnokukhoz. Igy mindkét részről jól be voltunk ásva és napról-napra megjavítottuk árkainkat, ugy hogy végül egész kényelmesen lakhatóvá váltak; szalmát, takarót, kis kályhákat, sőt berendezési tárgyakat is helyeztünk el. És az ilyen részben deszkával és földzsákokkal födött igazi barlangokban annyira biztosságban éreztük magunkat, hogy nappal, amikor többnyire csak ágyukból lövöldöztek, víg kártyapartikat rendeztünk, amelyeknek egy szerencsétlen következményekkel járó srapnellövés vetett véget hosszú időre. A lövészárkok elején a fölhalmozott földlakásban belül fával bélelt kis nyílásokat csináltunk, éppen akkorákat, hogy a puskacső kiférhetett. Az árkok rendszerint 1,80—-2 méter mélyek voltak és lépcsőzetesek, úgy hogy a normális puskatűz teljesen hatástalan maradt. Na azonban katonáink sipkájukat a puskaesőre dugták az árkon kívül, a sipkát nyomban számtalan lyukkal díszítették a szerbek. Ez a nappal meglehetősen kényelmes, alkonyattól reggelig tüzelésben telt élet csaknem minden változatosság nélkül, október 27-ig tartott. Ez alatt az idő alatt mindkét részről tettek kísérletet szuronyrohammal, azonban többnyire sikertelenül. Október 27-ike előtt legföljebb 200 lépésnyire voltunk egymástól, sőt részben csak 80 lépésnyire a betonúttól. Az október 27-iki roham, amelyet ágyútűzzel kezdtek meg, nagyonmeglepte a szerbeket, azonkívül nagy lelkesedéssel mentünk a rohamra és így nem is maradt el az eredmény. A szerbeket kivetettük állásaikból, amelyeket hetek óta tartottak és azóta állandóan győzedelmesen nyomulunk előre. Amint már említettem, a lövészárkokban olyan volt az élet, hogy senki sem akart a jövőre gondolni, amely a háborút követi. Valóságos akasztófahumor fejlődött ki nálunk és például elneveztük a zeg-zugos és rézsútos futó- és lövészárkokat. Így volt Árok-utcánk, Part-utcánk, ésatöbbi, sőt útmutatókkal is elláttuk azokat. A tisztek kunyhóira cégtáblát tettünk, így például „Hídépítő Vállalat a Száva-Drinán, ezidő szerint a Drina torkolatánál 3-ik lövészárok, Srapnelbiztos a bejárat". Mindig azt mondták, hogy a szerbeknek éhen kell veszniök, ha még eddig éhen nem pusztultak, mert nincs az országban sem állat, sem egyéb élelmiszer. Most éppen az ellenkezőjéről győződtünk meg. Az október 27-iki roham után minden helységben nagyszámú disznót, birkát, sőt szarvasmarhát találtunk. Lehetetlen megszámlálni azt a rengeteg szárnyast, amely az elhagyott helységekben gazdátlanul csatangol. És mindez nem a szerb hadseregtől hátrahagyott élelmezési raktár, hanem az eddig magánosok birtokában volt állat. Csapatainkat dicsérhetik, mert ezt meg is érdemlik, de ne nézzék le az „egérfogókereskedőket" sem, akik eddig szívósan, bátran, jól táplálva, sőt követésre méltó módon harcoltak. Itt nincsen egyéb újság. Remélem, hogy megkaptad minden levelemet, írjál megint minél előbb. Mi jól érezzük magunkat, az idő megint javult. A földkunyhókban egészen jól vagyunk. Most már kályha is áll benne. Remélem, nem fordult elő semmi baj. VVV Szocialistaüldözés Oroszországban. * Letartóztatott dumaképviselők. A Népszava csütörtöki számában pétervári jelentés alapján közöltük, hogy az ottani rendőrség 11 dumaképviselőt letartóztatott „hazaárulás" gyanúja miatt. Erre az ügyre vonatkozóan avatott kézből a következő sorokat kaptuk: A pétervári távirati ügynökség félhivatalosan jelenti, hogy e hó 17-én Pétervár közelében letartóztattak egy szociáldemokrata „értekezletet", amelynek egybehívásáról a kormány állítólag már októberben tudomást szerzett. Az értekezlet 11 résztvevője közül öt dumaképviselő, nevezetesen Petrovszki, Badajev, Muranov, Szamojlov és Sagov elvtárs a forradalmár csoport tagjai, akik a múlt télen a duma szocialista csoportjában beállt szakadás után önálló csoportot alakítottak, bár a háború kezdetén közös akciót folytattak a többi szocialista dumaképviselőkkel. A letartóztatásról szóló félhivatalos jelentés azzal indokolja a rendőrség eljárását, hogy a szociáldemokrata szervezetek néhány tagja folytatta a háború ellen irányuló agitációt abban a törekvésben, hogy Oroszország katonai hatalmát gyöngítse és ez irányban élénk szóbeli propagandát űzött és titkos nyomtatványokat terjesztett. Az orosz munkásosztály parlamenti képviseletének egy részével szemben elkövetett erőszakosságok indokolása csodás módon hasonlít a második duma szociáldemokrata csoportjának tagjai ellen emelt vádhoz. Amint ismeretes, 1907 júniusában „hazaárulás" címén a dumaképviselőket kényszermunkára és száműzetésre ítélték. A most letartóztatott elvtársakat a büntető törvény ugyanazon szakasza alapján állítják vád alá, amely szakaszok alapján elődeiket a második dumából „Katorgá"-ra és polgári jogaik elvesztésére ítélték. A vázolt eljárás szomorú világot vet azokra a borzalmas nehézségekre, amelyeket elvtársainknak Oroszországban, a rájuk erőszakolt „titkos" forradalmártevékenységükben le kell küzdeniök. Oroszországban nincsen „isten-béke" sem a kormány, sem a forradalmár munkásosztály részéről. Oroszországban elvtársaink az elképzelhető legnehezebb körülmények között folytatják tevékenységüket, hiven azokhoz az elvekhez, amelyeket vezéreik a külföldi sajtóban is körvonalaztak. — Az orosz proletárság — írta a forradalmár központi bizottság Vanderveldéhez intézett válaszában, — semmiesetre és semmi körülmények között sem köthet még csak rövid fegyverszünetet sem az orosz kormánnyal, hanem kénytelen megtagadni tőle minden támogatást. Axelrod Pál elvtárs, a másik szociáldemokrata csoport szellemi vezetője, hasonlókép a következőket jelentette ki: — Az oroszországi szociáldemokrácia a cárizmus ellen való küzdelmében nem engedi magát eltántorítani semmiféle belső, vagy külső jellegű kombinációk révén. Ezt a küzdelmet ugyan a háború és az ezt megelőző üldözések következtében szétzilált szervezetek egyelőre meglehetősen hátráltatják. Csak arra kell emlékeztetnünk, hogy Péterváron a nagy sztrájk alkalmából, közvetetlenül a háború kitörése előtt, elnyomták a munkássajtót és megsemmisítették a munkásszervezeteket. Bár az orosz szociáldemokrácia harci készségét nagyban befolyásolják a háború következtében soraiban megnyilvánult ellentétek, az orosz proletárság nem gondol arra, hogy beszüntesse a reakció ellen folytatott küzdelmét és kövesse a cár hívő szózatát. Az orosz szociáldemokráciát eddigi viselkedéséért is már több oldalról részesítették támadásban külföldi elvtársak. Ezek a támadások azonban annál fájdalmasabbak, mert különösen indokolatlanok ebben a pillanatban, amikor derék orosz elvtársaink megint áldozatul esnek a cárizmus vak dühének. a vasutak szerepe a háborúban. X stözleszetlés fontossátja: Mi, modern emberek, akik a vasút korszakában nőttünk föl, alig tudjuk elképzelni, hogy kezdetben mennyire félreismerhették a vasútnak a közlekedésben való végtelen fontosságát. Furcsának találjuk, ha például azt halljuk, hogy III. Frigyes Vilmos porosz király csak kelletlenül engedte meg a Berlin—Potsdam-i vonal kiépítését és fölhozta, hogy Nagel postamester kijelentette neki, hogy még a postakocsikat se foglalják le rendszeresen, hogyan képzelhetik tehát, miszerint a vasút kifizetné magát. A fejlettebb utód fölényével természetesen könnyen hajlandók vagyunk ebben rövidlátást fölfedezni és nem gondolunk arra, hogy csak nagy szellemek képesek messzebb látni a saját koruknál. Nagyon sokáig a legtöbb hadvezér sem hitte, hogy a vasutak a háborúban is döntő szerepet játszhatnak. A legelső háború, amelyben a vasútnak döntő szerepe megnyilvánult, az 1862— 1861-iki amerikai polgárháború volt; az első háború, amelyben pontos tervek alapján óriási csapatokat szállítottak vasúton a csatatérre, az az 1866-iki német-osztrák háború volt. A német-francia háborúban a francia vasutak úgy a hadsereg felvonulásában, mint az augusztusi és szeptemberi nagy harcok után való visszavonulásában igazán elsőrangú szerepet játszottak, ami annál elismerésre méltóbb, mert a hadvezetőség súlyos hibákat követett el és állandóan ellentétes utasításokat adott ki. A német vasutakat a hadsereg felvonulásán, kívül a harctérnek francia területre való áttétele következtében nagy mértékben igénybe vették a tartalék szállítására, valamint a sebesültek és a hadifoglyok, visszaszállítására. Francia területen a franciák kénytelenek voltak föladni egy 4000 kilométer hosszú hálózatot, amelyet a németek ismét üzembe vettek. Az új vasutak közül, amelyeket a harci műveletek közben építettek, különös figyelmet érdemelnek az 1877-iki orosz-török háborúban épített vonalak mellett az angoloknak Szudánban épített vasutai. Amíg azelőtt az ezen területeken folytatott háborúk nem jártak eredménnyel, az 1896—97-iki hadjáratsikereit az angolok számára lényegében az tette lehetővé, hogy a vasútépítés követte az előnyromuló hadsereget és biztosította a visszafelé való összeköttetést. Az orosz-japán háborúban különösen feltűnik az a távolság, amelyet a csapatok szállításánál le kellett küzdeni: a Moszkvától Port-Arthurig vezető út 8500 kilométer hosszú és a csapatoknak négy hétig is kellett vonaton utazniok. Egy a Bajkáli-tó jegére épített vasút, melyet főként arra a célra építettek ebben a háborúban, hogy a Bajkáli-tón túl levő vasutat az üzemhez szükséges eszközökkel ellássák és amelyet csak négy hétig használhattak, 650.000 koronába került. A búr háborúban az angoloknak sok dolguk volt az elpusztított hidak és egyéb műépítmények helyreállításával. Ezeknek és a vasútvonalaknak gyors helyreállítása rendkívül nagy munka volt és igen sokban járult hozzá a végső győzelemhez. Ebben a háborúban kitűnő szerepet játszottak a páncélos vonatok is, amelyeket egyébként már a németfrancia hadjáratban is használtak. A hadseregek növekedésével természetszerűen növekszenek a vasutak iránt támasztott igények és épp igy növekszik a vasút, kezelőségének a felelőssége is. A mostani háborúban a mozgósítás alatt a vasutak megfeleltek a velük szemben támasztott követelményeknek. A katonai vonatok rendkívül módon fokozott forgalma mellett sem fordultak elő üzemzavarok.