Népszava, 1914. december (42. évfolyam, 311–369. sz.)

1914-12-15 / 339. szám

6 — A népélelmezés Németországban, Ber­linből jelentik : Berlinben hétfőn megalakult a fogyasztók érdekeit képviselő háborús bi­zottság és megalakulását bejelentette a biro­dalmi kancellárnak. "A legkülönbözőbb mun­kásegyesületek, a fogyasztási egyesületek szövetsége, a magánalkalmazottak legtöbb egyesülete és a­ legnagyobb hivatalnok-szer­vezetek csatlakoztak ehhez az új alakulás­hoz. A háborús bizottsághoz tartoznak to­vábbá a szociálpolitikai hivatal, a német szegényügyi hivatal, a német bevásárlók szö­vetsége és a német nőegyletek szövetsége. 31 Az új mozgalomhoz már eddig egymillió taggal rendelkező egyesületek csatlakoztak, ezek a tagok hozzátartozóikkal együtt 15 mil­lió fogyasztót jelentenek. Az új alakulás vá­lasztmánya első feladatának tekinti, hogy a népélelmezés és a tömegszükségletekre vo­natkozó kérdések elintézésére irodát állít föl. Az iroda továbbá céljául tű­zte ki, hogy a fo­gyasztókat fölvilágosítja, hogy készleteiket hogyan használhatják föl célszerűen. Ez az iroda mint szakértő fog szerepelni a parla­ment és a hatóságok előtt, ha a fogyasztók érdekeiről lesz szó, továbbá föl fog lépni a jogtalan áremelések, valamint a háborús uzsora minden faj­tája ellen. — Igazi öröm­mel adjuk közre ezt a berlini hírt, de tagad­hatlan, hogy a mi örömünk közé az a vágya­kozás is vegyül, hogy várjon ha nálunk is sikerülne ilyen hatalmas alakulattal a szer­vezkedésnek milliók erejét és akaratát egye­sítő ilyen fegyverével föllépni a népélelmezés érdekében. Mert hiszen ha valahol védekezni kell a jogtalan áremelés és a háborús uzsora ellen, úgy nálunk csakugyan kellene. — Elhunyt osztrák szociáldemokrata kép­viselő. Bécsből táviratozzák, hogy Weigung Antal szociáldemokrata országgyűlési képvi­selő hétfő reggel Linzben meghalt. Weigung Antal régi, érdemes tagja volt az osztrák szociáldemokrata pártnak. Mint szabómunkás ismerkedett meg a szociáldemokrata eszmék­kel és tehetségével csakhamar vezető állásba küzdötte föl magát. Több izben képviselte az osztrák parlamentben a linzi kerületet és legutóbb is nagy szótöbbséggel választották meg képviselőnek. Kiadója volt a linzi Wahrheit című pártlapnak, ugyanitt mint­­városi képviselő is síkra szállt a szocialista érdekekért. Gazdag életének egyik büszke­sége volt, hogy súlyos büntetést kellett elszen­vednie politikai meggyőződéséért. Hatvanhá­rom éves korában halt meg. — A villamos katasztrófák statisztikája. A főváros közigazgatási bizottságának hétfőn tartott ülésén a főváros közbiztonságáról szá­molt be a főkapitány. A jelentéséből megálla­pítható, hogy a közbiztonságot a fővárosban a villamos­­kisutak is alaposan veszélyezte­tik. Ezek az emberkaszálók az elmúlt hónap­ban 52 balesetet okoztak. Ezek közül halálos sérüléssel végződött 13, súlyos sérüléssel 21 és könnyű sérüléssel 1S baleset. Egyébként a december havi statisztika adatait gazdagít­juk a hétfői napról is. Dr. Dick Márton ma­gánzót az 513-as közúti villamoskocsi el­ütötte. Súlyosan megsérült. A Rókus-kór­házba vitték. — 4800 szerb fogoly Pécsett. A­ „M. T. I." jelenti: Két nap óta összesen négyezernyolc­száz szerb hadifoglyot és harminc szerb tisz­tet szállítottak Pécsen át a fogolytáborba. — Elsülyedt hollandi gőzös. A ,,Cogas" hol­landi gőzös hétfőn délelőtt Mindello közelé­ben elsülyedt. Huszonnégy ember a vízbe fult, négyet kimentettek. — A francia akadémia német tudósai, Genfből jelentik: A „Petit Párisien" közli, hogy a párisi tudományos akadémia nem kö­veti a francia szépművészeti akadémia példá­ját és nem hajlandó német tagjait kizárni. A tudományos akadémia elnöke kérdést intézett a semleges államokból való tagokhoz és azok egyértelműl­eg ugy nyilatkoztak, hogy a kizá­rás nagy hiba volna és Franciaország tekin­télyének ártana. — A miniszterelnök Bécsben, Bécsből táv­iratozzák: Tisza István gróf miniszterelnö­köt, aki hétfőn reggel ideérkezett, a délelőtt folyamán a király hosszabb különkihallgatá­s­on fogadta. A miniszterelnök azután a kül­ügyi hivatalba ment és ott Berehtold gróf közös külügyminiszterrel hosszabb tanács­kozást folytatott. Tisza gróf délután is foly­tatta megbeszéléseit, este 7 óra 25 perckor pedig a királyhidai gyorsvonaton elutazott Bécsből, hogy visszatérjen Budapestre. — Egy anya tragédiája. Kézdivásárhelyről táviratozzák. Ifjú Török Samu sörgyáros Fe­renc nevű gimnazista fia, akit édesanyja a bál­ványozásig szeretett, néhány héttel ezelőtt meg­halt és agytifuszt kapott. Az orvosok a napok­ban lemondtak életéről, ami az anyját annyira elkeserítette, hogy kétségbeesésében szublimá­tot ivott. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta és több napi szenvedés után meghalt. A szerencsétlen anya iránt a városban nagyon nagy a részvét, amit még fokoz az a körül­mény is, hogy fia állapota időközben jobbra fordult és az orvosok most már bíznak felgyó­gyulásában.­­ A vonat agyongázolt a Hungária-úti átjá­rónál az ü­getőversenytérrel szemben egy öt­ven év körüli embert. Kilétét nem lehetett meg­állapítani. Egy levelezőlapot leltek nála Fodor László névre. A törvényszéki orvostani inté­zetbe vitték. — Az alkohol gyilkolt. A zalamegyei Gyüle­vész községben Németh Jenő 19 éves fia ittas állapotban József nevű bátyjával összeveszett, aki azután fejszét ragadott és olyan erővel súj­tott öccse fejére, hogy azt teljesen kettészelte. A fiú szörnyethalt. — Jelentkezzenek a károsultak! A rendőrség elfogta Schlesinger Miksa 23 éves villanyszere­lőt, aki villamosvezeték javítás ürügye alatt több lakásba bement és a­ keze ügyébe eső dol­gokat ellopta. Több feljelentés érkezett ellene. A károsultak jelentkezzenek a főkapitányság detektivosztályában. — Fabiny Gyula nyugalmazott igazságügy­miniszteri tanácsos Budapesten, öt éves korá­ban elhunyt. —­ A karácsonyi rendkívüli csomagforgalom pontosabb lebonyolítása érdekében a posta- és távirda-vezérigazgató elrendelte, hogy e hó 18-a és 15-e között föladásra kerülő bel- és külföldre szóló csomagok mindegyikéhez egy-egy szállító­levél állíttassák ki, vagyis ez idő alatt egy szál­lítólevéllel több csomagot föladni nem lehet.­­ Letartóztattak egy ál önkén­test. A rendőr­ség letartóztatta Balog (Weber) Árpád 19 éves volt magánhivatalnokot, aki önkéntesnek adta ki magát és több helyről a harctéren levőknek szánt csomagokat csalta ki azzal, hogy majd kézbesíti őket.­­ Az istálló kigyulladt Zwack J. és Társa likőrgyárának Soroksári-ut 26. szám alatt levő telepén és leégett.­­ Fölakasztotta magát Böröczki János 49 éves kőműves Örömvölgy­ utca 44. szám alatti lakásán. .Mire észrevették, meghalt. A törvény­széki orvostani intézetbe vitték. Napirend: Naptár: kedd, december 13. (Görög-orosz: de­cember 2.) A nap két reggel 7 óra 12 perckor, nyugszik dél­után 4 óra 8 perckor, a hold két reggel 5 óra 38 perckor, nyugszik délután 2 óra 7 perckor. A miniszterek nem fogadnak. — Harctéri sebesültek látogatása a XVI. helyorségi kórházban délután 1— M-ig: a XVII. helyőr­segi korházban délután 1 H-ig; a Vöröskereszt felügyelete ? • V­VV őrházakban délután 2—4-ig; a Duna balparti korházakban kizárólag a sebesültek hozzátartozói szá­mára délután 1—3-ig Múzeumok: Nemzeti Múzeum régiségtára 9—2-ig. — Petőfi Ház (Bajza­ utca 21). Nyitva: 10—2-ig. Belépődíj nincsen. Ernst Múzeum (N­agym­ező-utca 8). Nyitva 9—1-ig. Mezőgazdasági Múzeum­. Nyitva 10—1-ig. Széchenyi Museum. Nyitva 10—12-ig. Tanszer Múzeum. Nyitva 10—12-ig. Társadalmi Múzeum (Mária Valéria-utca 12.1. Nyitva 10—12-ig. Magyar Királyi Kereskedelmi Mú­zeum: külkereskedelmi hírszolgálat és közszállítási osz­tály. Nyitra 9—2-ig: vám- és tarifaosztály 3—S-ig, nyilvá­nos szakkönyvtár 9—2-ig és 6—8-ig. — Könyvtárak: Akadémiai Könyvtár 3—7 óráig, Egyetemi Könyvtár 9—2-ig és .­1—S-ig, Városi Nyilvános Könyvtár (Gróf Károlyi­ utca 8) 10—8-ig, Nemzeti Múzeum Könyvtára 1­—a-ig. Statisztikai Könyvtár 10—l-ig — Képtárak: Téli kiállítás a Nemzeti Szalonban. Nyitva 9—1-ig. Belépődíj 1 korona. Állandó kiállítás, a Könyves Kálmán művészeti szalonjában. Nyitva egész nap. Belépődíj nincsen. (Nagy­mező-utfil 77—79.) A Szépművészeti Múzeum régi képtára. Nyitva, lu—2-ig. — Az Országos Magyar Képzőművészeti t­ársulat­ karácsonyi vásárja a ,.fészek" művészek klub­jában (Kertész-utca 36). Nyitva -8-ig. Belépődíj 40 fillér — Az Országos Magyar Iparművészeti Társulat kará­csonyi vásárja az Iparművészeti Múzeumban. Nyitva VIIs 3—7-ig. Belépődíj nincsen. — Munkáselőadás az Urániában. Decem­ber hó 27-én, vasárnap délelőtt 10 órakor szilire kerül Törökország. Jegyek 40 fillérért kaphatók a Népszava kiadóhivatalában (VIII. Conti­ utca 41. — Kazánrobbanás a káposztásmegyeri víz­műtelepen. A káposztásmegyeri vízműtele­pen hétfőre virradó éjjel kazánrobbanás tör­tént, aminek folytán az első átemelő telep működését meg kellett szüntetni. A baleset következtében a hétfői nap folyamán és ta­lán még kedden délelőtt a főváros házainak emeletein nem lesz víz. A robbanás alkalmán­­al szerencsétlenség nem tör­tént. 1914 december 15. Az állam szerepe a háborús közgazdaságban * Az állam mint a közgazdaság szabá­lyozója. A háborús közgazdaság sok dologban lé­nyeges eltérést mutat a rendes állapottal szemben. Egyik legfontosabb és legérdeke­sebb eltérés az állam szerepében mutatko­zik. , Az állam a modern kapitalizmusnak ren­des körülmények között is egyik legfonto­sabb szerve. Az állam gondoskodik az ural­kodó osztályok gazdasági érdekeinek védel­méről az idegen államokkal szemben ; erre szolgál a vámrendszer, a behozatali tilal­mak és a kereskedelmi szerződések. Az ál­lam gondoskodik a fizetési eszközökről, amennyiben pénzt veret és a bankjegy­kibocsátást szabályozza. Az állam gondos­kodik a közlekedésről, amennyiben meg­építi az úthálózatot, szabályozza a folyó­vizeket, üzemben tartja a vasutakat. Mind­ezt és még­ más ezer dolgot főleg az ural­kodó osztályok érdekében teszi az állam. Id) megvédi a munkásosztályt is a túlzott kizsákmányolás ellen; erre szolgálnak a munkaidőt szabályozó törvények, a munkás­biztosí­tás és balesetvédelem, stb. Ezeknek célja, megvédeni a munkásokat egyes munkáltatók kizsákmányolásával szemben, amely a munkásosztály pusztulását és vele a kapitalista rend alapjának megrendülését idézné elő. Végül az állam feladata az ál­lamterület és az azon lakó állampolgárok védelme idegen államokkal szemben. Ezt a célt szolgálja békében a katonaság föntar­tá­sa és az ország egész férfilakosságának katonai kiképzése. A háborús közgazdaság legjellemzőbb vonása az állam szerepének óriási megnöve­kedése és a közgazdaság alárendelése a háborús célnak!" Az állam szerepe a hábo­rúban is ugyanaz, mint békében, de befo­lyása a közgazdaság dolgaira egyenesen döntő. A hadsereg óriási háborús szükséglete folytán háború idején az állam a legna­gyobb vásárló. Jelenleg a hadviselő orszá­gok iparának más vevője alig van, mint az állam: a mezőgazdaság és állattenyésztés termékének nagy része is a hadsereg szük­ségleteit fedezi. Ezernyi vállalat, millió ember dolgozik, hogy az állam­ háborús meg­rendeléseit rendszeresen ellássa. De ezzel az állam szerepe a háborúban korántsincs kimerítve. Az állam teljesen rendelkezik az állampolgárok bármiféle va­gyonával. Aki szép szerével nem akarná odaadni, azét az állam egyszerűen foglalás útján sajátítja ki. De az állam rendelkezési joga nemcsak a már kész javakra terjed ki, hanem a termelésre is. Megszabja, hogy mit, hogyan kell termelni, miket kell forga­lomba hozni, amint azt a lisztőrlésre és ke­nyérsütésre vonatkozó rendeletei mutatják. Ezekkel a rendeletekkel az államhatalom immár a fogyasztásra is kiterjesztette ren­delkezési körét. A legerősebb talán az állami beavatkozás a külkereskedelem terén. Be- és kiviteli ti­lalmak szabályozzák a külkereskedelmet. A kiviteli tilalmak egyáltalán nem közgazda­sági célzatunk, mint a békés idők kereskede­lempolitikai rendelkezései, hanem az a cél­juk, hogy megakadályozzák, hogy bizonyos javak az ellenséges államok területére jus­sanak. A belső kereskedelem terén főleg a hatósági árszabás az, ami az államhatalom megnövekedett hatáskörét a­ legerősebben mutatja. Békés időben elképzelhetetlen lett

Next