Népszava, 1928. január (56. évfolyam, 1–25. sz.)
1928-01-01 / 1. szám
1928 január 1. NÉPSZAVA A munkásbiztosítás megszállása. Az idegen fegyverekkel diadalra jutó ellenforradalom annak idején minden pozíciót megrohant. Nem kerülte el sorsát a munkásbiztosítás sem, a munka harcterének ez a semleges helye, ahol azelőtt és addig a munka sebesültjeit és károsultjait gondozták és látták el a betegség idejére. A kurzus megrohanta ezt az intézményt és kegyetlen vandalizmussal kiforgatta a maga való lényegéből. Kurzusnak menedékhelye lett a munkásság szociális intézménye, ahol a kurzus uralomra jutása után mindent csináltak, csak éppen munkásbiztosítást és szociálpolitikát nem. Ez az első megszállás fájdalmasan érintette a munkásosztályt, mert ezzel a megszállók visszavetették a magyar szociális biztosítás ügyét, de ez az állapot legalább ideiglenes volt. A munkásság azt remélte, hogy a hatalom észrettél és belátja a munkásbiztosítás megrontásának haszontalanságát és visszaadja az intézményt eredeti rendeltetésének, nevezetesen: biztosítja továbbra is a biztosítottak és a biztosítók közvetlen befolyását az irányításban és lehetővé teszi, hogy a biztosított munkásság bizalma megmaradjon az intézmény iránt, nehogy a bizalom megrendülése megrendítse magát az intézményt. A jogos föltevés tévesnek bizonyult! Az ellenforradalom első bosszúálló indulatából kótyagos Rechthaberei fejlődött, amely ma is változatlanul fönnáll és sikeresen érvényesül abban az irányban, hogy a 6%-os kemény munkásbiztosítási adóval megterhelt biztosítottak és biztosítók, tehát a munkások és munkáltatók minél jobban elidegenedjenek és megundorodjanak az új intézménytől. Kiütközött ez a törekvés már az új törvény előkészítésénél és tárgyalásánál. Az önkormányzat elvét föntartották ugyan, de minden befolyástól és hatáskörtől megfosztották az elgondolt önkormányzatot. Amolyan eunuchönkormányzatot gondoltak ki s azt keresztül is erőszakolták, ugy, hogy a munkásbiztosításnak ma tulajdonképen nincs és ennek a törvénynek az alapján nem is lesz önkormányzata. Minden hatalom az elnöké, ez idő szerint Huszár Károly klerikális pártpolitikusé. A főhatalom természetesen a miniszteré, mint abszolút uralmak alatt ez már szokás, az érdekelt munkásoknak és munkáltatóknak azonban nem jutott több jog, amit egyben kötelességgé is tettek: az adófizetés! A törvény előkészítésénél és tárgyalásánál megnyilvánult munkásellenes és antiszociális szellem a törvény végrehajtásánál még fokozódott és teljessé vált. Az elnök, az alelnökök, a főorvosok és főtisztviselők kinevezésénél teljesen háttérbe szorultak a szakértelem, a szociálpolitikai múlt, a célszerűség és a megértés szempontjai. A szervezés első meneténél teljes mértékben érvényesítették az osztályuralmi szempontokat, amint azt a Népszava december 22-i számában már kimutattuk. A vezető állások a kormánynak tett politikai szolgálatok ellenértéke gyanánt a munkássággal ellentétes és ellenséges pártpolitikusok kezeibe kerültek. A szervezés második és befejező menete hasonló eredménnyel végződött. A hivatalos lap szombaton megjelent 297. száma közli a kinevezett tisztviselők névsorát. Általánosságban, az első áttekintés után megállapítható, hogy az alsóbbfokú kinevezéseket ugyanazok a szempontok irányították és döntötték el, mint a felsőfokú kinevezéseiket. Szakértelem, szociálpolitikai hozzáértés, gyakorlati munkában eltöltött múlt, hatodrangú szerepet játszottak az elfogadott feltételek között. Ellenben a klerikalizmus és a hurrák nacionalizmus szolgálatban szerzett érdemek, a reakció mérlegén lemért „politikai megbízhatóság" és a protekció annál több méltánylásra találtak. A munkásságtól és a szociálpolitikától vadidegen bürokraták, kurzusintézményekből kikerült pozícióvadászok kerültek a státuszba, emberek, akiknek halvány sejtelmük sincs a munkásbiztosításról és a szociálpolitikáról, a munkást, a munkáspszichét, a munkás sorsát és bajait, a munkáscsalád szükségleteit pedig legföljebb az ellenforradalmi reakció munkásellenes terminológiájából ismerik. Emberek, a bürokrácia különböző területeiről kiöregedett és megcsontosodott emberek, akikkel drágán, nagyon drágán és nagyon rosszul fogják adminisztrálni a pénztárt. A munkásbiztosítás intézményét ezzel eltérítették eredeti rendeltetésétől. A munkásbiztosító intézet 1928 január 1-től megszűnt szociálpolitikai műhely lenni, mert megtették a klerikálisok és reakciósok bürokratikus menedékhelyévé, megkísérelvén végrehajtani azt a torz gondolatot, hogy munkásbiztosítást csinálnak munkások nélkül! A munkásbiztosítás új szervezésével kapcsolatban lesz még alkalmunk bővebben, a részletekre is kiterjedően foglalkozni Lesz alkalmunk a hozzánk tömegével érkező panaszokat is megismertetni a nyilvánossággal Most csak annak a kijelentésére szorítkozunk, hogy az ügyvitelből teljesen kirekesztett, de a múltakhoz képest duplán megadóztatott munkásság nem tekintheti ezt a megoldást egyébnek, mint ideiglenes ellenséges megszállásnak, amelyet nélküle és ellene a hatalom jogán hajtottak végre. Nagyon tévednek, akik azt hiszik, hogy a hatalmi szóval oktrojált állapot nyugvópontot jelent a munkásbiztosítás életében. Tévednek abban is, ha ugyan hiszik, hogy a munkásság némán tűrni és űzetni fog. A munkásság jogot formál arra, hogy szava legyen a saját intézményében és a munkás nélkül elgondolt munkásbiztosítás kigondolói, ha eddig még nem tudták, majd ezután megtanulhatják, hogy munkás nélkül nincsen munkásbiztosítás... A munkásságra a történtek után az a kötelesség hárul, hogy folytassa a harcot a mai elbürokratizált intézmény ellen, az igazi önkormányzaton fölépült komoly munkásbiztositásért. józan önkritikája, amely megbecsültette vele a munkát, amit végzett. A szakszervezeti életben és a szerkesztőségi íróasztal mellett egyaránt derék és buzgó szocialistának bizonyult, akinek jókedve, energiája munkára hangolt másokat is jóleső, baráti melegségével. Rácz Gyula középiskolai tanári katedráját cserélte föl a szakszervezeti előadói asztallal. Érdeklődésének széles köre sok és érdekes tudásanyagot nyújtott könnyed, szinte játékos formában hallgatóinak. Cikkeiben is a szocialista nevelőmunka nemes céljait szolgálta becsületes igyekezettel. — Mezei Albert vegyészmérnök is a párt oktatómunkájába ölte bele törékeny testének minden energiáját. Szelid, jóságos ember volt, ritka szilárd jellemű, a magántisztviselők szervezeti életében a bölcs egyeztető, de egyúttal a leghívőbb és legigazabb szocialisták közül való. Szocialista tudása alapos képzettségén nyugodott, de a hétköznapi munka minden terhe sem akadályozta meg abban, hogy ne igyekezzék egyre többet tanulni. — Mohos Ágoston is a szellemi munkások soraiból csatlakozott a munkásmozgalomhoz: tanító volt és színeslelkű, emberszerető poéta, akinek lüktető verssoraiban a holnap vivta örök harcát a tegnappal és annával Sternberg Vámos a szocializmus névtelen hősei közé tartozott Nem volt író és nem volt tudós, nem volt lángolószavu szónok és nem volt írányító és összefogó készségű politikus. De mindennél sokkal több volt: hívő, lelkes szocialista, akinek gondolata csak az ügynek szólt, amellyel mindenkor testében-lelkében egynek érezte magát. A pártszervezeti aprólékos munkában sosem ismert elfáradást, a hitérítésben sosem ismert megállást. Törékeny teste győzött minden munkát, mert fűtötte igaz süte és igaz lelkesedése. Ha a szocialista mozgalom Magyarországon győzedelmeskedni akar, mindenekelőtt sok olyan harcosra van szüksége, mint amilyen a Csikágó öreg foltozó vargája volt. Leitner Pál, a nyomdászmozgalom közismert drága, szókimondó Pálya bácsija, Keller János, a pécsi tollforgató vasúti pályaőr, Bede László, a szolnoki földmunkás úttörő, Fodor Pál, a pincérek nehéz szervezőmunkájának buzgó harcosa, Kenyeres István, a kispesti mozgalom útnak indítója, Weber Imre, a kaposvári szabóagitátor, Illés János, a győri ácsmunkás, Laseip János, a vasasok pénzügyminisztere, Koncz Károly, a szegedi földmunkásvezér: mindnyájan évtizedeket töltöttek hűséges pártmunkában és elviseltek minden csapást, ami a kezdeményezőkre, az első, bátor agitátorokra mindenkor lesújtott. Amikor magas korban elbúcsúztak neveltjeiktől, elégtétellel láthatták: nem éltek hiába. A többiek, a sokak közül a fiatalon elpusztult salgótarjáni agitátort, Deutscher Károlyt említjük még meg, a minden üldözés ellenére bátran kitartó harcost, aki halálos betegen is SZÍVÓS kitartással tett eleget proletárkötelességének. * Súlyos veszteségek érték az elmúlt esztendőben külföldi testvérpártjainkat is. Az osztrák szociáldemokrácia elveszítette a vörös Bécs építőmestereinek egyikét, Franz Siegelt, az építőmunkásból lett műszaki tanácsnokot, akinek a nevéhez fűződik a tízezrekre menő új városi lakás fölépítése. Andreas Scheu neve a mozgalom hősi korszakával forrott együvé: a hatvanas évek úttörő osztrák lassalleánus mozgalmaiban edződött szocialistává, hogy 85 éves korának terhével is szilárdan álljon a küzdők első soraiban. Heinrich Faber az osztrák nyomdai munkások szervezkedését irányította a legsúlyosabb időkben, Franz Gessner pedig a grafikai munkások mozgalmának volt úttörője 40 évvel ezelőtt. A németországi munkásmozgalom elveszítette Hermann Mülkenbuhrt, aki több, mint fél évszázadon át szolgálta az ügyet buzgó szervezőként, lelkesítő szavú agitátorként és meggondolt tollú újságíróként. — Wilhelm Iiles életének érett, évtizedeit a szocialista történetírás szolgálatában töltötte. A francia forradalom történetéről írott népszerű munkája a magyar munkásság előtt is ismertté tette. Polgári családból származott és egyetemi hallgató korában került a szocializmus hívei közé. A Württemberg mozgalomnak volt egyik irám® nyitója és a forradalom után első elnöke a köztársasági Württembergnek. — Dr. Heinrich Braun nagytudású és érzőszivü szociálpolitikus volt, számos társadalomtudományi és munkásvédelmi folyóirati alapítója és szerkesztője. Már fiatalon ott állott Karl Kautsky oldalán a Die Neue Zeit megalapításánál. — A szociálpolitikai irodalomnak volt munkása Louis Cohn, a bajor munkásmozgalom értékes harcosa és a gyakorlati szociálpolitikának volt mestere Hermann Silberschmidt, aki kőművesmunkásként került a berlini mozgalom vezetői közé és másfél évtizedein át vett részt a német birodalmi gyűlés szociálpolitikai munkájában. — A jómódú polgári családból kikerült Paid Nathan a polgári szabadelvűségg útján jutott el a munkásmozgalomig, amelynek katonájává a novemberi forradalom avatta. — Karl Gramm nevét a „Föl, szocialisták!" kezdetű munkásinduló őrzi meg, amelynek dallamát ő komponálta. A francia mozgalom Gustave Rouanetban egyik legkiválóbb politikusát és újságíróját, az angol munkásmozgalom Thomas Ashtonban a bányamunkások egyik kiváló szervezőjét, a lengyel munkásmozgalom Felix Perlben legkiválóbb újságíróját, Max Zetterbaumban legkiválóbb marxista közeaadászát és filozófusát, a csehszlovák mtmkásmozgatóra Ottokár Matousekben egyik legelső szervezőjét, az olasz munkásmozgalom Giovanni Lerdában egyik legnagyobb tudású íróját és szervezőjét vesztette el. Alexander Szmirnov, az orosz szociáldemokrata párt egyik bátor harcosa a bolsevizmus börtönében vesztette el életét. A marxista közgazdaságtannak volt egyik legalaposabb művelője Adolf Abramovics Joffe, aki később csatlakozott a bolsevistákhoz, hogy végül is önkezével vessen véget életének. * Egyetlen esztendő — és mennnyi érték dőlt ki a sorból. De a holnap hite, a holnap reménysége és a holnap lelkesedése végtelen áradatban ömleszti helyükre az urakat, a fiatal energiákat s a kidőltek helyén egyre többen vivják a faarcot a jövendőért, a szocializmus győzedelméért. Bresztovszky Ede. f az elmúlt év világpolitikai napjára. (.I.) ülünk az élet, a történelem száguldó vonatán. Szédítő tempóban rohanunk át az eseményeken, állomást csak a legfontosabb történéseknél tarthattunk évközben, ezeknél is csak egy-egy pillanatra, azután ment tovább a vonat szüntelen, szakadatlanul. Most újra véget ért egy év, újra kezdődik egy másik, határállomásra ért az idővonat és mint ahogy ez határállomásoknál szokás, tartsunk mi is hoszszabb pihenőt ezen az állomáson, nézzünk vissza a befutott útra, vonultassuk el szemeink előtt az elmúlt év fontosabb világpolitikai eseményeit. Csak állomásfeliratokat vethetünk a papírra, többre nem futja sem a hely, sem az idő. Január 1. Politikai válság fenyeget Jugoszláviában, két radikális miniszter lemond. A dollártőke mexikói olajkoncessziói lejártak. A francia kormány a rádióállomások köztulajdonbavételét határozta el 2. Keresztényellenes mozgalmak Kínában. Kommunisták letartóztatása, fegyverek lefoglalása Bulgáriában. 3. Briand egy sajtóban ketten a Németországgal való békés összeműködés szükségességét hirdeti. 4. Kínai tömegek megtámadják az angol koncessziós területet. A jobboldali francia lapok Briand békepolitikája ellen. Kellog amerikai külügyminiszter kijelenti, hogy a washingtoni kormány Nicaraguán át új csatornával akarja összekötni a két óceánt. 5. A washingtoni kormány csapatokat szállít partra Nicaragua fővárosában. 6. A hankaui angol koncessziót kezükbe kerítették a kínai forradalmárok. A washingtoni kormány újabb hadihajókat küld Nicaraguába. 7. Politikai feszültség Mexikó és az Egyesült Államok között a földolajkoncessziók miatt. 9. Állandó rádiótelefonösszeköttetés London és Newyork között. Az amerikai törvényhozás nem engedélyezi 5