Népszava, 1928. január (56. évfolyam, 1–25. sz.)

1928-01-01 / 1. szám

1928 január 1. NÉPSZ­AVA A munkásb­izt­osítás megszállása. Az idegen fegyverekkel diadalra jutó ellen­forradalom annak idején minden pozíciót meg­rohant. Nem kerülte el sorsát a munkásbizto­sítás sem, a munka harcterének ez a semleges helye, ahol azelőtt és addig a munka sebesült­jeit és károsultjait gondozták és látták el a betegség idejére. A kurzus megrohanta ezt az intézményt és kegyetlen vandalizmussal ki­forgatta a maga való lényegéből. Kurzusnak menedékhelye lett a munkásság szociális in­tézménye, ahol a kurzus uralomra jutása után mindent csináltak, csak éppen munkásbizto­sítást és szociálpolitikát nem. Ez az első megszállás fájdalmasan érintette a munkásosztályt, mert ezzel a megszállók visszavetették a magyar szociális biztosítás ügyét, de ez az állapot legalább­­ ideiglenes volt. A munkásság azt remélte, hogy a hata­lom észrettél és belátja a munkásbiztosítás megrontásának haszontalanságát és vissza­adja az intézményt eredeti rendeltetésének,­­ nevezetesen: biztosít­ja továbbra is a biztosí­tottak és a biztosítók közvetlen befolyását az irányításban és lehetővé teszi, hogy a biztosí­tott munkásság bizalma megmaradjon az in­tézmény iránt, nehogy a bizalom megrendülése megrendítse magát az intézményt. A jogos föltevés tévesnek bizonyult! Az ellenforradalom első bosszúálló indulatá­ból kótyagos Rechthaberei fejlődött, amely ma is változatlanul fönnáll és sikeresen érvénye­sül abban az irányban, hogy a 6%-os kemény munkásbiztosítási adóval megterhelt biztosí­tottak és biztosítók, tehát a munkások és mun­káltatók minél jobban elidegenedjenek és meg­undorodjanak az új intézménytől. Kiütközött ez a törekvés már az új törvény előkészítésénél és tárgyalásánál. Az önkor­mányzat elvét föntartották ugyan, d­e minden befolyástól és hatáskörtől megfosztották az elgondolt önkormányzatot. Amolyan eunuch­önkormányzatot gondoltak ki s azt keresztül is erőszakolták, ugy, hogy a munkásbiztosításnak ma tulajdonképen nincs és ennek a törvény­nek az alapján nem is lesz önkormányzata. Minden hatalom az elnöké, ez idő szerint Hu­szár Károly klerikális pártpolitikusé. A fő­hatalom természetesen a miniszteré, mint ab­szolút uralmak alatt ez már szokás, az érde­kelt munkásoknak és munkáltatóknak azon­ban nem jutott több jog, amit egyben köteles­séggé is tettek: az adófizetés! A törvény előkészítésénél és tárgyalásánál megnyilvánult munkásellenes és antiszociális szellem a törvény végrehajtásánál még fokozó­dott és teljessé vált. Az elnök, az alelnökök, a főorvosok és főtisztviselők kinevezésénél tel­jesen háttérbe szorultak a szakértelem, a szo­ciálpolitikai múlt, a célszerűség és a megértés szempontjai. A szervezés első meneténél teljes mértékben érvényesítették az osztályuralmi szempontokat, amint azt a Népszava december 22-i számában már kimutattuk. A vezető állá­sok a kormánynak tett politikai szolgálatok ellenértéke gyanánt a munk­ássággal ellentétes és ellenséges pártpolitikusok kezeibe kerültek. A szervezés második és befejező menete ha­sonló eredménnyel végződött. A hivatalos lap szombaton megjelent 297. száma közli a ki­nevezett tisztviselők névsorát. Általánosság­ban, az első áttekintés után megállapítható, hogy az alsóbbfokú kinevezéseket ugyanazok a szempontok irányították és döntötték el, mint a felsőfokú kinevezéseiket. Szakértelem, szociál­politikai hozzáértés, gyakorlati munkában el­töltött múlt, hatodrangú szerepet játszottak az elfogadott feltételek között. Ellenben a kleri­kalizmus és a hurrák­ nacionalizmus szolgála­tban szerzett érdemek, a reakció mérlegén le­mért „politikai megbízhatóság" és a protekció annál több méltánylásra találtak. A munkás­ságtól és a szociálpolitikától vadidegen büro­kraták, kurzusintézményekből kikerült pozí­cióvadászok kerültek a státuszba,­­ emberek, akiknek halvány sejtelmük sincs a munkás­biztosításról és a szociálpolitikáról, a mun­kást, a munkáspszichét, a munkás sorsát és bajait, a munkáscsalád szükségleteit pedig leg­följebb az ellenforradalmi reakció munkás­ellenes terminológiájából ismerik. Emberek, a bürokrácia különböző területeiről kiöregedett és megcsontosodott emberek, akikkel drágán, nagyon drágán és nagyon rosszul fogják ad­minisztrálni a pénztárt. A munkásbiztosítás intézményét ezzel eltérí­tették eredeti rendeltetésétől. A munkásbizto­sító intézet 1928 január 1-től megszűnt szociál­politikai műhely lenni, mert megtették a klerikálisok és reakciósok bürokratikus me­nedékhelyévé, megkísérelvén végrehajtani azt a torz gondolatot, hogy­­ munkásbiztosítást csinálnak munkások nélkül! A munkásbiztosítás új szervezésével kapcso­latban lesz még alkalmunk bővebben, a rész­letekre is kiterjedően foglalkozni Lesz alkal­munk a hozzánk tömegével érkező panaszokat is megismertetni a nyilvánossággal Most csak annak a kijelentésére szorítkozunk, hogy az ügyvitelből teljesen kirekesztett, de a múl­takhoz képest duplán megadóztatott munkás­ság nem tekintheti ezt a megoldást egyébnek, mint ideiglenes ellenséges megszállásnak, amelyet nélküle és ellene a hatalom jogán haj­tottak végre. Nagyon tévednek, akik azt hi­szik, hogy a hatalmi szóval oktrojált állapot nyugvópontot jelent a munkásbiztosítás életé­ben. Tévednek abban is, ha ugyan hiszik, hogy a munkásság némán tűrni és űzetni fog. A munkásság jogot formál arra, hogy szava legyen a saját intézményében és a munkás nélkül elgondolt munkásbiztosítás kigondolói, ha eddig még nem tudták, majd ezután meg­tanulhatják, hogy munkás nélkül nincsen munkásbiztosítás... A munkásságra a történtek után az a köte­lesség hárul, hogy folytassa a harcot a mai elbürokratizált intézmény ellen,­­ az igazi önkormányzaton fölépült komoly munkás­biztositásért. józan önkritikája, amely megbecsültette vele a munkát, amit végzett. A szakszervezeti életben és a szerkesztőségi íróasztal mellett egyaránt derék és buzgó szocialistának bizo­nyult, akinek jókedve, energiája munkára hangolt másokat is jóleső, baráti melegségével. Rácz Gyula középiskolai tanári katedráját cserélte föl a szakszervezeti előadói asztallal. Érdeklődésének széles köre sok és érdekes tudásanyagot nyújtott könnyed, szinte játékos formában hallgatóinak. Cikkeiben is a szocia­lista nevelőm­unka­ nemes céljait szolgálta becsületes igyekezettel. — Mezei Albert vegyészmérnök is a párt oktatómunkájába ölte bele törékeny testének minden energiáját. Szelid, jóságos ember volt, ritka szilárd jel­lemű, a magántisztviselők szervezeti életében a bölcs egyeztető, de egyúttal a leghívőbb és legigazabb szocialisták közül való. Szocialista tudása alapos képzettségén nyugodott, de a hétköznapi munka minden terhe sem akadá­lyozta meg abban, hogy ne igyekezzék egyre többet tanulni. — Mohos Ágoston is a szellemi munkások soraiból csatlakozott a munkásmoz­galomhoz: tanító volt és színeslelkű, ember­szerető poéta, akinek lüktető verssoraiban a holnap vivta örö­k harcát a tegnappal és a­nnával Sternberg Vám­os a szocializmus névtelen hősei közé tartozott Nem volt író és nem volt tudós, nem volt lángolószavu szónok és nem volt írányító és összefogó készségű politikus. De mindennél sokkal több volt: hívő, lelkes szocialista, akinek gondolata csak az ügynek szólt, amellyel mindenkor testében-lelké­ben egynek érezte magát. A pártszervezeti aprólé­kos munkában sosem ismert elfáradást, a hi­térítésben sosem ismert megállást. Törékeny teste győzött minden munkát, mert fűtötte igaz süte és igaz lelkesedése. Ha a szocialista moz­galom Magyarországon győzedelmeskedni akar, mindenekelőtt sok olyan harcosra van szük­sége, mint amilyen a Csikágó öreg foltozó var­gája volt. Leitner Pál, a nyomdászmozgalom közismert drága, szókimondó Pálya bácsija, Keller János, a pécsi tollforgató vasúti pályaőr, Bede László, a szolnoki földmunkás úttörő, Fodor Pál, a pin­cérek nehéz szervezőmunkájának buzgó har­cosa, Kenyeres István, a kispesti mozgalom út­nak indítója, Weber Imre, a kaposvári szabó­agitátor, Illés János, a győri ácsmunkás, La­seip János, a vasasok pénzügyminisztere, Koncz Károly, a szegedi földmunkásvezér: mindnyájan évtizedeket töltöttek hűséges párt­munkában és elviseltek minden csapást, ami a kezdeményezőkre, az első, bátor agitátorokra mindenkor lesújtott. Amikor magas korban el­búcsúztak neveltjeiktől, elégtétellel láthatták: nem éltek hiába. A többiek, a sokak közül a fiatalon elpusz­tult salgótarjáni agitátort, Deutscher Károlyt említjük még meg, a minden üldözés ellenére bátran kitartó harcost, aki halálos betegen is SZÍVÓS kitartással tett eleget proletárköteles­ségének. * Súlyos veszteségek érték az elmúlt esztendő­ben külföldi testvérpártjainkat is. Az osztrák szociáldemokrácia elveszítette a vörös Bécs építőmestereinek egyikét, Franz Siegelt, az építőmunkásból lett műszaki ta­nácsnokot, akinek a nevéhez fűződik a tíz­ezrekre menő új városi lakás fölépítése.­­ Andreas Scheu neve a mozgalom hősi korsza­kával forrott együvé: a hatvanas évek úttörő osztrák lassalleánus mozgalmaiban edződött szocialistává, hogy 85 éves korának terhével is szilárdan álljon a küzdők első soraiban.­­ Heinrich Faber az osztrák nyomdai munká­sok szervezkedését irányította a legsúlyosabb időkben, Franz Gessner pedig a grafikai mun­kások mozgalmának volt úttörője 40 évvel ez­előtt. A németországi munkásmozgalom elveszí­tette Hermann Mülkenbuhrt, aki több, mint fél évszázadon át szolgálta az ügyet buzgó szervezőként, lelkesítő szavú agitátorként és meggondolt tollú újságíróként. — Wilhelm Iiles életének érett, évtizedeit a szocialista tör­ténetírás szolgálatában töltötte. A francia for­radalom történetéről írott népszerű munkája a magyar munkásság előtt is ismertté tette. Polgári családból származott és egyetemi hall­gató korában került a szocializmus hívei közé. A Württemberg­ mozgalomnak volt egyik irá­m® nyitója és a forradalom után első elnöke a köz­társasági Württembergnek. — Dr. Heinrich Braun nagytudású és érzőszivü szociálpoliti­kus volt, számos társadalomtudományi és mun­kásvédelmi folyó­irati alapítója és szerkesztője. Már fiatalon ott állott Karl Kautsky oldalán a Die Neue Zeit megalapításánál. — A szociál­politikai irodalomnak volt mun­kása Louis Cohn, a bajor munkásmozgalom értékes har­cosa és a gyakorlati szociálpolitikának volt mestere Hermann Silberschmidt, aki kő­művesmunkásként került a berlini mozgalom vezetői közé és másfél évtizedein át vett részt a német birodalmi gyűlés szociálpolitikai munká­jában. — A jómódú polgári családból kikerült Paid Nathan a polgári szabadelvűségg útján jutott el a munkásmozgalomig, amelynek ka­tonájává a novemberi forradalom avatta. — Karl Gramm nevét a „Föl, szocialisták!" kez­detű munkásinduló őrzi meg, amelynek dalla­mát ő komponálta. A francia mozgalom Gustave Rouanetban egyik legkiválóbb politikusát és újságíróját, az a­ngol munkásmozgalom Thomas Ashtonban a bányamunkások egyik kiváló szervezőjét, a lengyel munkásmozgalom Felix Perlben leg­kiválóbb újságíróját, Max Zetterbaumban legkiválóbb marxista közeaadászát és filo­zófusát, a csehszlovák mtm­kásmozgatóra Ottokár Matousekben egyik legelső szervező­jét, az olasz munkásmozgalom Giovanni Lerdában egyik legnagyobb tudású íróját és szervezőjét vesztette el. Alexander Szmirnov, az orosz szociáldemokrata párt egyik bátor harcosa a bolsevizmus börtönében vesztette el életét. A marxista közgazdaságtannak volt egyik legalaposabb művelője Adolf Abramovics Joffe, aki később csatlakozott a bolsevisták­hoz, hogy végül is önkezével vessen véget éle­tének. * Egyetlen esztendő — és mennnyi érték dőlt ki a sorból. De a holnap hite, a holnap re­ménysége és a holnap lelkesedése végtelen áradatban ömleszti helyükre az urakat, a fiatal energiákat s a kidőltek helyén egyre többen vivják a faarcot a jövendőért, a szocia­lizmus győzedelméért. Bresztovszk­y Ede. f az elmúlt év világpolitikai napjára. (.I.) ülünk az élet, a történelem száguldó vona­tán. Széd­ítő tempóban rohanunk át az eseményeken, állomást csak a legfontosabb történéseknél tarthat­tunk évközben, ezeknél is csak egy-egy pillanatra, azután ment tovább a vonat szüntelen, szakadatla­nul. Most újra véget ért egy év, újra kezdődik egy másik, határállomásra ért az idővonat és mint ahogy ez határállomásoknál szokás, tartsunk mi is hosz­szabb pihenőt ezen az állomáson, nézzünk vissza a befutott útra, vonultassuk el szemeink előtt az el­múlt év fontosabb világpolitikai eseményeit. Csak állomásfeliratokat vethetünk a papírra, többre nem futja sem a hely, sem az idő. Január­ 1. Politikai válság fenyeget Jugoszláviában, két radikális miniszter lemond. A dollártőke mexikói olajkoncessziói lejártak. A francia kormány a rádió­állomások köztulajdonbavételét határozta el 2. Ke­resztényellenes mozgalmak Kínában. Kommunisták letartóztatása, fegyverek lefoglalása Bulgáriában. 3. Briand egy sajtóban ketten a Németországgal való békés összeműködés szükségességét hirdeti. 4. Kínai tömegek megtámadják az angol koncessziós terüle­tet. A jobboldali francia lapok Briand békepolitikája ellen. Kellog amerikai külügyminiszter kijelenti, hogy a washingtoni kormány Nicaraguán át új csa­tornával akarja összekötni a két óceánt. 5. A washing­toni kormány csapatokat szállít partra Nica­ragua fővárosában. 6. A hankaui angol koncessziót kezükbe kerítették a kínai forradalmárok. A washing­toni kormány újabb hadihajókat küld Nicara­guába. 7. Politikai feszültség Mexikó és az Egyesült Államok között a földolajkoncessziók miatt. 9. Ál­landó rádiótelefonösszeköttetés London és Newyork között. Az amerikai törvényhozás nem engedélyez­­i 5

Next