Népszava, 1945. április (73. évfolyam, 56–79. sz.)

1945-04-26 / 76. szám

4. oldal H­ÍREK M rJMMBMMBMHB. - ' »•»•I — Megindu­lt a forgalom a 23-as, 92-es és a gödöllői BHÉV vonalon. Szerdán három új villamosjáratot ad­tak át a forgalomnak. A 23-as a Nagy­várad tér és a Keleti pályaudvar között közlekedik. Később a vonalat az Aréna útig hosszabbítják meg. A 92-es egyelő­re a Nyugati pályaudvar—Béke tér kö­zött jár, a Lehel úton át. A BHÉV gö­döllői vonalán a Ferenc József-lakta­nyától Kerepesig félóránként, Kerepes­től Cinkotáig óránként közlekednek já­ratok. — A Nyugati pályaudvar és a Boráros tér közti útvonalon a Beszkárt megkezdte a felsővezeték szere­ését. A munkálatok háromnegyed részét már el­végezték. Az­­eddigi tervek szerint a 6-os régi vonalán — a Nyugati és a Boráros tér között — május elsején in­dul meg a villamosközlekedés. Most folynak a tárgyalások abban a kérdés­ben, hogy egész napon át üzembentart­ják-e a vonalat vagy pedig csak a reg­geli és délutáni órákban.­­ Be kell jelenteni a háziállatokat. A polgármester elrendelte, hogy Budapest területén minden hasznos háziállatot (lo­vat, szamarat, öszvért, juhot, kecskét, sertést, baromfit, stb.) korra való tekin­tet nélkül az állat tartója köteles az ille­tékes kerületi elöljárónál bejelenteni. A bejelentés a háztömbmegbízottak útján állatösszeírási lapokon történik. Elrendelte a polgármester a budapesti ebek össze­írását is: a háromhónaposnál idősebb ku­tyákat kell az illetékes kerületi elöljáró­ságnál bejelenteni, szintén a háztömb­megbízottak útján. — Internáltak egy MEP-képviselőt A sárospataki rendőrség politikai oszt­álya nemrégiben letartóztatta Szabó Zoltán professzor, MÉp-képviselő, aki a Magyar Élet Pártjának szélsőjobboldali szárnyá­hoz tartozott. Szabó Zoltán Szálasiék ha­talomrajutása után is országgyűlési kép­viselő maradt és tevékenyen vett részt a hatalombitorlók támogatásában. Mint most értesültünk, a sárospataki rendőrség Szabó Zoltánt internálta. — Veszteségünk. Vajda M. Pál elvtár­sunk hosszabb súlyos betegség után 71 éves korában meghalt. Elvtársunk évti­zedeken át vezető állást töltött be a bu­dapesti kerületi munkásbiztosító pénz­tárnál, annak számvitelét irányította. Ki­váló szakértelmének, odaadó, lelkes mun­kájának jelentős része volt abban, hogy ez az intézmény európai tekintélyre emel­kedett. Később pártunk gazdasági ügyei­nek munkakörében teljesített szolgálatot. Egyike volt azoknak, akik utat törtek nálunk a művészi fényképezés terén s e részben is általános elismerésre és meg­becsülésre tett szert. Ma, csütörtökön dél­ben fél egy órakor temetik a kerepesi úti köztemetőben.­­ „Mit láttam Moszkvában?" címmel a szocialista jogászok szabadszervezetének rendezésében dr Balogh István miniszter­elnökségi államtitkár f. hó 29-én, vasár­nap d. e. 11 órakor a budapesti büntető­törvényszék esküdtszéki termében (V. Al­kotmány u. 14.) előadást tart. Érdeklődő­ket szívesen látunk. — Ki tud róla? Dr Berczel Aladár ügy­védet a Szabolcs utcai internálótáborból 1944 július 1-én elvitték Budakalászra, majd Békásmegyerre, s július 8-án isme­retlen helyre vitték el. Aki tud róla, ér­tesítse feleségét (V. Juhász Andor utca 28. I. 4). SPORTHÍREK: Vasárnapi labdarúgómér­kőzések: A Ferencváros vasárnap a Szent­lőrinci AC-al játszik az Üllői úton. — Az Elektromos és a Csepel vasárnap és kedden Egerben mérkőzik, ahol körmérkőzést bo­nyolítanak le miskolci, diósgyőri, valamint egri csapatokkal. — A Vasas a Latorca utcá­ban az Előrevet mérkőzik.­­ Az MSB—K. Barátság találkozó a Halom utcában lesz. Előtte fél 1 órakor Barátság komb.—Rákos­keresztúri Barátság. — A VII. ker. Barátság —MADISZ HI. ker. a hévszi úti pályán. Előt­te 1 órakor a második csapatok játszanak. — A budai ,,Barátság" az ETC-vel Pestszent­erzsébeten játszik. — A VI. ker. Barátság játékosai és akik az­­ egyesület színeiben akarnak játszani, valamint az intézőbizottság tagjai ma, csütörtökön délután 5 órakor je­lenjenek meg az Andrássy út 41. sz. alatt. — A Barátság SE kerékpáros-szakosztálya fel­hívja az egyesület színeiben sportolni szán­dékozókat, hogy jelentkezzenek naponta délután 4—6 óra között a Millenárison, Kiss János titkárnál. — A X. kerületben működő vagy működni szándékozó sportegyesületek vezetői vagy megbízottai április 29-én dél­előtt 10 órakor a Szalay-vendéglőben (Mar­tinovics tér) jelenjenek meg.­­ A III. ker. Barátság április 29-én, vasárnap délelőtt 11 órakor toborzó mezei futóversenyt rendez férfiak és nők részére a hévszi úti sportpálya (volt ÚTE-pálya) környékén. A versenyen részt vehet bárki, aki más sportegyesületnek nem tagja. Lefutásra kerül: női mezei ver­seny, táv kb. 1000 méter. Férfi mezei ver­seny, táv kb. 3000 méter. Jelentkezni lehet közvetlenül a verseny előtt a helyszínen (a pálya bejáratánál), vagy minden kedd, csü­törtök, szombat délután *15-ig a Szociál­demokrata Párt III. ker. szervezetének párt­helyiségében (III, Selmeci utca 14). — A Vívószövetség felhívja a vívósporttal foglal­kozó egyesületeket 8 napon belül való jelent­kezésre. Hivatalos órák minden kedden és csü­törtökön 12—14 óráig (V. Alkotmány u. 3). NÉPSZAVA Találkozás a „kivégzett" gyerekkel Tizennégy esztendős fiú. Nyurga, magas, szőke kamasz. A szemét nem jól látom, állandóan lesüti. Arca bal­felét eltakarja és hajlottan áll, mintha mindig fáradt lenne. Tegnap érkezett haza Ausztriából, gyalog. — Nem tud egyenesen állni, kérem! Olyan mint az öregember. Illába is kérdezik, mióta „kivégezték ..." Ezt a házmesterné mondja, akinek most házimunkában segít, az Árvaház­ban. Ide futott be tegnap a „kivégzett" fiu. Innen vitték el hat hónappal ez­előtt a nyilasok. Nem, mindezt nem álmodom.. Ez a fiu 1945 tavaszán itt áll előttem. Az úgynevezett „civilizáció" dicsőségére tizenhároméves korában kivégezték, félévvel ezelőtt deportálták és most, most hazatért. Óvatosan kérdezgetem. Cukorral kí­nálom. Közönyösen rázza a fejét. A cigarettára azonban felcsillart a szeme, elfogadja. Látszik rajta, hogy régen dohányzik. — A kivégzésem óta — jegyzi meg közömbösen. Az egész gyerek olyan, mintha fából lenne. Próbáld érinteni, fahangot ad. Mint a hegedű, amelyről leszaggatták a húrokat. Nincs benne többé zene, csak zörej. — Az úgy volt kérem — kétségbe­esett kísérletet tesz arra, hogy egyene­sen álljon, de rögtön újra összeroskad — hogy az ősszel, egy nap, értünk jöt­tek a nyilasok ... Engem és még ötven társamat elvittek ide, a szomszéd kert­be. A szüleimet már régebben elvitték Németországba. — Azt mondták — folytatja —, ás­sunk egy nagy gödröt. Megástuk, köz­ben a nyilasok puskatussal vertek, hogy siessünk. Amikor készen voltunk, akkor azt mondták, álljunk a gödör széléhez, sorba. Nagyon féltünk, nem tudtuk, mi jön. Sortüzet adtak ránk. Befordultunk a gödörbe. De nem hal­tam meg és amikor magamhoz tértem, fájt az arcom nagyon. Itt ment be a golyó és itt jött ki, kérem ... Leveszi végre a kezét az arcáról. Két lyuk van ott, ahol más gyermeknek ró­zsásan gömbölyű az arca. A kivégzés emléke. — Kimásztam a gödörből és vissza­másztam az árvaházba. A nyilas urak nem értek rá, hogy eltemessenek min­ket. Az árvaházban eldugtak és meg­gyógyítottak. Később egy másik csoport mégis elvitt. Wienerneustadtban vol­tunk. De tegnap hazajöttem ... Nem érzik a beszédén, hogy fájna neki az emlék. Szürke, egyhangú, kö­zömbös darálás, ahogy motyogja: „A nyilas urak nem értek rá ..." Szelíd és fáradt, tizennégyéves öreg­ember. Ami­kor megkérdem, mit szeretne legjobban, soká, nehézkesen gondolkodik, aztán azt mondja halkan, végre, mégis csak fiú­san, gyerekesen: — Egy bicskát ... Máthé Klári ­ Budapest főkapitánya felhív minden­kit, aki bármiféle fegyver, robbanóanyag hollétéről tud, vagy tudomást szerez, ha­ladéktalanul jelentse a legközelebbi rend­őrszobán, illetőleg kapitányságon. Az el­hagyott közterületekről, a romok alól, magánosok helyiségeiből ugyanis az orosz katonai parancsnok, valamint a polgár­mesternek rendelkezései ellenére még mindig igen sok kincstári vagy magán­tulajdont képező lőfegyvert, lőszert és robbanóanyagot nem szállítottak el s ezek számos balesetet okoznak. A rendelkezé­sek megszegői ellen a főkapitány a leg­szigorúbb eljárást indítja és szükség ese­tén az illető internálása iránt is intézke­dik. — Toborzás rendőri szolgálatra. A fő­kapitányság a budapesti rendőri őrsze­mélyzet létszámának kiegészítése céljából meghosszabbította a VIII. Mosonyi utca 5. szám alatt lévő rendőrlaktanyában folyó toborzást. Az új határidő május 6. Őr­személyzeti szolgálatra a lakóhely szerint illetékes kerületi kapitányságon jelent­kezhetnek erős szervezetű, testi fogyaté­kosság nélküli fiatalemberek 16—30 éves korig.­­ Pénteken két kitelepítővonatot indít a közellátási kormánybiztosság. Az egyik a Keleti pályaudvarról indul Hat­vanon, Miskolcon át Sátoraljaújhelyre, a másik a Nyugati pályaudvarról Püspök­ladányon át Nyíregyházára. Indulás mind­két vonatnál déli 12 órakor. Csak azokkal az engedélyekkel lehet utazni, amelyeket a kitelepítési főosztály (VI. Paulay Ede utca 52.) utazásra csütörtökön érvényesít. Az érvényesítés alkalmával az élelmezési jegyet be kell szolgáltatni, illetve igazolni azt a körülményt, hogy az érdekeltnek nem volt élelmezési jegye. — A KOKSZ hírei. A papírhulladékkeres­kedők április 28-án délután 3 órakor, a fű­szer- és élelmiszerkereskedők április 26-án délután négy órakor jelenjenek meg Vas utca 16 alatt, a textil-kiskereskedők április 27-én délután 4 órakor szakmai ügyekben értekezletet tartanak (Vas utca 16).­­ A KOKSZ felkéri mindazokat, akiknek „OMKE" közgazdasági hetilap régi példá­nyai birtokukban vannak, hogy azokat néki, szükség esetén ellenérték fejében is, áten­gedjék. — Sikkasztott is Ilovszky János, a Baross Szövetség volt elnöke. Ilovszky Jánost, a Baross Szövetség élén tanúsí­tott magatartása miatt, mint­ megírtuk, már letartóztatták. A vizsgálat folya­mán azonban kiderült, hogy a szélső­jobboldali „honmentés" mellett nem fe­ledkezett meg a szövetség pénztárába befolyó jövedelmek zsebrevágásáról, s szűkebb vezérkarával együtt tüntette el azokat a szövetség pénztárából. — Felhívás a tűz­oltóveze­tőkhöz. A főváros hivatásos tűzoltóságának szerkocsiállománya és szakfölszerelése az ostrom és a német megszállás következtében megcsappant. Vi­szont az ország területén sokfelé található Budapestről elhurcolt tűzoltógépjármű. Ép­pen ezért a budapesti tűzoltófőparancsnok­ság felhívja valamennyi testvérintézményét és a magánosokat, hogy amennyiben tudo­másuk van ilyen felszerelésekről, azonnal jelentsék a székesfőváros tűzoltóparancsno­kának. Budapest, VIII. Kun utca 2. — Ki tud róluk? Aki Vámos Rezsőné, Ke­mény Ignác mérnök (november 13-án hur­colták el a Nagydiófa utca 27-ből) és Ke­mény Gáborné (december 4-én hurcolták el a Sziget utca 19 b.-ből) sorsáról bármit is tud, keresse fel Kemény Gábort. Nagyatádi utca 10, II. 219, vagy adja le címét ugyanott a portásnál. — Dr Kiss Gézát is letartózta.;á''.. Nem kerülte el a sorsát az utóbbi idők nyilas röpiratainak szerkesztője és egyik kiadója, dr Kiss Géza ügyvéd sem. A nyilaspárt volt főügyésze ki­hallgatása során kijelentette, hogy vál­lalja a következményeket, tudja, hogy felfegyverzett rablógyilkosok álltak az államhatalom élén, akik a legvadabb szélsőségekre ragadtatták magukat. Eme beismerés ellenére is rövidesen nép­bíróság elé kerül.­­ A kolozsvári magyar egyetem új tanárai. A kolozsvári Szociáldemokrata Párt lapja, az Erdély arról ad hírt, hogy a nagymúltú kolozsvári magyar egyetem több hírneves író, közíró és tudós meghívását tervezi, akik mint professzorok működnének az egyete­men. A meghívott tanárok között a kö­vetkezők vannak: Antalffy Endre, az ismert keleti nyelvész, Molter Károly, a kiváló író és Benedek Marcell iro­dalomtörténész és műfordító. Az egye­tem meghívta Balogh Edgárt, az Erdély főszerkesztőjét is, aki a sajtótudomá­nyok előadója lesz az egyetemen. — Szent-Györgyi Albert a budapesti egyetemen. A minisztertanács legutóbb hozott döntése értelmében a kultusz­kormány meghívja a budapesti egye­temre Szent-Györgyi Albertet, Nobel­díjas tudósunkat, akinek számára kü­lön kutatóintézetet is berendeznek. — Katonák jelentkezése. A volt hon­védségben legutóbb tényleges szolgálat­ban álló (tehát az oroszok bevonulása előtt még le nem szerelt) honvédek hiva­tásos, nyugállományú, tartalékos tisztek és tiszthelyettesek és legénység, korra tekintet nélkül április 20-ig jelentkezni tartoztak a honv. kieg. bevonulási köz­pont parancsnokságoknál, ahol ilyen nincs, ott a községi elöljáróságoknál. A fennálló nehézségek miatt az érdekeltek közül nem mindenki vehetett erről kellő időben tudomást. Ezért a jelentkezési időt április 28-ig meghosszabbították. Nyomatékosan felhívják az­ érdekelteket a jelentkezésre. — Hid-értekezlet a polgármesternél. Dr Csorba János polgármester híd-értekez­letre hívta össze az államvasutak, a mű­egyetem és a kereskedelmi minisztérium illetékes szakértőit. Az értekezlet, amely a dunai szükséghidak kérdésével foglal­kozott, úgy döntött, hogy először a Ferenc József hidat hozzák rendbe, mert ez a legkönnyebb, majd a Parlament és a Batthyány tér között építenek cölöphidat, míg az Erzsébet híd közelében ponton­híd készül. A költségeket a főváros és az államháztartás viselné.­­ A Magyar Államvasutak igazgató­ságánál működő igazolóbizottság a követ­kező ítéleteket hozta: Zachariás László igazgatóhelyettesnek, a MÁV ideiglenes vezetőjének ügyét a népbírósághoz utalta, dr Mathes József és dr .Vély Róbert igaz­gatóhelyetteseket pedig azonnali kény­szernyugdíjazásra ítélte.­­ A népbíróság felhívja Klein Jenőt és Klein Jenőnét, akik Hradeczki József és Kamasz István ellen a bűnvádi feljelen­tést megtették, hogy tanúvallomás cél­jából lakcímüket a budapesti népbíróság­nál (Conti u. 41—43.) haladéktalanul je­lentsék be. Pártközi értekezlet elé kerül az új népbírósági rendelet Az igazságügyminiszter felismerte, hogy a régi népbírósági rendelet kor­rekcióra szorul és ezért új népbírósági rendeletet ad ki. A készülő rendeletet részletes megvitatás céljából pártközi értekezlet­ elé terjeszti, a pártok szakér­tői megteszik észrevételeiket és az így megtárgyalt rendelettervezet e hét vé­gén minisztertanács elé kerül. Kétségtelen, hogy szükséges a nép­bíróságok eljárásának meggyorsítása, a büntetések szigorítása és a megtorlás határozottabbá és hatályosabbá tétele. Viszont a demokrácia nem térhet le a humanizmus útjáról és nem követheti a nyilasok és más reakciósok példáját. Mi nem fogjuk a Dunaparton géppisz­tollyal halomra ölni az ártatlanokat. A bűnösök bűnhődjenek, de a gyanúsí­tottnak módot kell nyújtani, hogy eset­leges ártatlanságát bebizonyíthassa. A bíróságok esküdtbíróságokká alakulnak át Az igazságügyminisztérium elhatá­rozta, hogy a magyar bíróságokat az esküdtbíróságok mintájára szervezik át. Ez az intézmény a század elején már működött egyszer Magyarországon és a már működő népbíróságok is ha­sonló szervezettel dolgoznak. A brennbergi bányákból szökött tovább Kunder Antal A Sztójay-kormány hírhedt kereske­delmi minisztere, Kunder Antal még karácsony előtt szökött meg a brenn­bergi bányából. A Gömbös-korszak külkereskedelmi hivatalának hangos­kodó vezetője, később az Urikány-Zsil­völgyi Kőszénbánya vezetője gyáván menekült náci-rémtettei színhelyéről, Budapestről és most — amint Sopron­ból jelentik — a Szálasi-kormány tag­jaival együtt szökött tovább Német­országba. Aki 50 embert juttatott Murai haláltáborába Rákospalotán a politikai rendőrség el­fogta Vörös József olajgyári mérnököt, aki feljelentéseivel ötven embert juttatott Murai-Metzl Volt alezredes haláltáborába. A mérnököt átszállították a népügyész­ségre. Ügye a közeljövőben kerül a nép­bíróság elé.­­ Személyazonossági igazolványok át­vétele. A polgármester ezúton értesíti az összes háztömbmegbízottakat, hogy a sze­mélyazonossági igazolványok kiadásával kapcsolatos munkálatok megkönnyítése céljából készített nyomtatványokat 25-től kezdődően az illetékes kerületi elöljáró­ságon átvehetik.­­ A Budapest székesfőváros közkórházai­hoz és rendelőintézeteihez a Nemzeti Bizott­ság által kiküldött I. számú igazolóbizottság május 2-án a Szent Rókus-kórház I. em. 58. szám alatt megkezdi működését. Az igazoló­bizottság felhívja a lakosságot, hogy az iga­zoltatás alá vonandó személyeknek, orvo­soknak és alkalmazottaknak olyan magatar­tásáról, mely a magyar nép érdekeit sérti vagy sértette, ezt és a vonatkozó bizonyíté­kokat vagy tanukat szóban vagy írásban jelentsék be az igazolóbizottság elnökének. Csak olya­­­ írásbeli bejelentést veszek figye­lembe, e. .gjen a bejelentő nevét és lak­címét is i- nli. A tárgyaláson panaszának bejelentése, 1.ki megjelenhet. Az igazoló­bizottság d­r.jke: dr Tauszk László, VI. Jókai tér 2. (X) — A Nemzeti Bizottság által a renti Hazai Első Takarékpénztár Eg.v.siii küldött igazolóbizottság megkezdte ő­ket. A bizottság ezúton felhívja mi­n­t, akik az intézet igazgatóságának, felügyelőbizott­ságának és alkalmazottainak a magyar nép érdekeit sértő cselekményeiről vagy fasiszta magatartásáról tudomással bírnak, hogy az erre vonatkozó adatokat a megfelelő bizo­nyítékokkal alátámasztva, az igazolóbizott­ság elnökének. Budapest, IV. Deák Ferenc utca 5. haladéktalanul írásban bejelenteni szíveskedjenek. (X) — A Deichsel A. Magyar Acéldrót-, Drót­kötél- és Drótárugyár Rt., újólag felhívja a Budapesten és Miskolcon működött összes alkalmazottait, hogy 1945 április 30-ig munka­helyükön okvetlenül jelenjenek meg. A nem jelentkezetteket a fenti időpontban úgy fogja tekinteni, mint akik állásukat a fenti határ­idővel saját elhatározásukból megszüntették. HÍRADÓ FILMSZÍNHÁZ MA U 3 MŰSOR a májusi verseny keretében: Egy nap az új világítón (A Szovjet­ Unió egy napja) Magyarul beszélő színes riport az eddig félreismert mai Oroszországról. Moszkva, Leningrád, a nagyvárosok, a falu, a gyá­rak élete, az új művészet, új szórakozás, az egészséges józan orosz élet kereszt­metszete.

Next