Népszava, 1968. február (96. évfolyam, 26–50. szám)

1968-02-15 / 38. szám

A 44 órás munkaidő első tapasztalatai Mindenki jól járt A Budapesti Rádiótech­nikai Gyárban erre az év­re 12 százalékos termék­­volumen-növekedést ter­veztek. Ez megegyezik az elmúlt évek fejlődésüte­mével. Az ez évre elő­irányzott felfutás több mint háromnegyed részét a termelékenység növelé­se révén akarják elérni. Tehát a létszám csak mi­nimálisan, mintegy 2,5 százalékkal lesz több, mint az elmúlt évben. Ugyanakkor a múlt év­ben felhasznált 36 ezer túlórával szemben (amely­ből 25 ezer úgynevezett termelési túlóra volt), az idén lényegesen keveseb­bet terveztek, s január­ban közvetlenül termelés­re egyetlen túlórát sem használtak fel. Mindezek tetejébe ja­nuár 1-től megvalósítot­ták a 44 órás munkahetet is és a kollektív szerző­désben rögzítettek szerint a dolgozóknak legalább 1,6 százalékkal többet kell keresniük, mint 1967- ben. Hogyan lehet egy esz­tendő alatt ennyi mindent megvalósítani? Pontosab­ban fogalmazva, mit mu­tat az év, illetve a 44 órás munkahét első hónapja. Túlóra nélkül — Ha a feltett kérdés második részére egy mon­datban válaszolhatnék, azt mondanám, hogy na­gyon elégedett vagyok — vélekedik Iklódy Gábor igazgató. — A kecskeméti gyáregységünk januári terve például 2800 darab magnetofon volt. De meg­lepően kiugrott. Termelé­sét az év első hónapjá­ban 3060 darabra növelte. — Túlóra nélkül! — teszi hozzá Kiss Béla vál­lalati szb-titkár. — Pedig egy új típus gyártását is elkezdték. De megérte jobban dolgozni, mert a kecskeméti gyár munká­sai 11,1, a budapestié pe­dig 5,5 százalékkal ke­restek többet januárban, mint a múlt év azonos hónapjában. A »hogyan«-t dr. Varga Béla, az üzemgazdasági főosztály vezetője taglal­ja. A szóban forgó mag­netofongyárban például az üzemidőt 3,5 percről 3 percre csökkentették m­ű­­velet-átcsoportosítással, egyenletesebb leterhelés­sel. Figyelemre méltó jelen­ség, hogy az üzemidőt már két évvel korábban is megkísérelték csökkente­ni. Akkor azonban szinte áttörhetetlen falba ütköz­tek, bár némi létszámot is adtak hozzá. Most sen­ki sem ágált az üzemidő csökkentése miatt. Öse maguk, saját hatáskörben valósították meg, mert a műszakiak és a fizikaiak, az egyén és a kollektíva érdekei azonosak voltak Jobban kihasználták a munkaidőt A munkaidő csökkenté­se miatt kieső idő pótlá­sa legnagyobb feladatot talán a lakatosokra hárí­tott. Nekik januárban 15 százalékot kellett behoz­niuk. Sikerült? — Számításom szerint, igen — válaszol Tarna Károly, az Április 4. szo­cialista brigád vezetője, majd állítását így iga­zolja: — Brigádom az elmúlt hónapokban átlag 120 szá­zalékot ért el. A normák 15 százalékos visszarende­zése után januárban még így is 109,9 százalékot si­került teljesíteni. Tekint­ve, hogy az alapbérünket 9,1 százalékkal felemel­ték, a keresetünk semmi­vel sem csökkent. Viszont kéthetenként szabad szom­batot kapunk. Ezért érde­mes jobban kihasználni a munkaidőt. Mudlicz Ferenc műve­zető helyeslően bólint, jelezve, hogy az ötszörös szocialista brigádot az egész műhely követte, így a munkaidő kihasz­nálása a vártnál is job­ban alakult. — Milyen útravalót ad­nak azoknak, akik az év második felében térnek át a heti 44 órás munka­hétre? — A 44 órás munka­hét bevezetésének alapja az egyenletes termékkibo­csátás — tanácsolja Ik­­lódy Gábor. — Azokban az üzemekben tehát, ahol a gyártmányok egy részé­nek az átfutási ideje több hónapot vesz igénybe, először ezen a gondon kell túl lenni, mert egyébként ugrásszerűen megnő a túlórák aránya. Mi is ezt tettük. A jelentéstároló magnetofonunk például hét hónap alatt készül el, nagyjából mégis minden hónapban azonos értékű árut gyártunk. Tanácsok, javaslatok — A mi javaslatunk inkább a budapesti párt­­bizottságnak és a szak­­szervezeteknek szól — folytatja az üzemgazda­sági főosztály vezetője és az szb-titkár. — Lénye­gesnek tartjuk, hogy a szabad szombatokat vagy páros vagy páratlan na­pokon adják ki a válla­latok, mert ellenkező esetben a nem azonos üzemben dolgozó férjek­nél, feleségeknél vagy csa­ládtagoknál az bonyodal­makat okozhat. Ügy a jó, ha a férj és a feleség egyszerre szabad szomba­tos. Tehát bizonyos koor­dinációra van szükség, egyeztetve az egyéb szem­pontokat (energiacsúcsok, utazás stb.) is. Most még nem késő törődni ilyen apróságnak látszó dolog­gal. Egy hónap alatt az is bebizonyosodott, hogy a karbantartók szabad nap­ját helyes volt hétfőre tenni, így szombaton nyu­­godtabban dolgozhatnak az álló gépeken. A kazán­házi munkások is egyet­értenek vele, hogy az ál­talánostól eltérően a téli hónapokban hat napot, nyáron pedig öt napot dolgozzanak hetenként. Ezek tehát az egy hó­nap alatt szerzett tapasz­talatok a Budapesti Rá­diótechnikai Gyárban, amelyek közül a vezetők és a munkások egyaránt azt tartják a legfonto­sabbnak, hogy mindany­­nyian jól jártak. A kol­lektíva is, az egyén is, a gyár is. Zsidai Pál Ki mint él , nemcsak úgy ítél: az emberek élet­módja kihatással van munkájukra, családjukra, öntudatukra, sőt a köz­ügyekkel kapcsolatos ér­deklődésükre és aktivitá­sukra is. Bizonyos, hogy különböző rétegek élet­módjának átfogó szocioló­giai vizsgálata értékes társadalmi következtetés­re is vezethetne. Tu­dományos kutatók már foglalkoznak ilyen felmé­réssel. Mi ezúttal csak né­hány emberről szóló pil­lanatfelvételt mutatunk be ama körkérdésünk alapján, hogy jómaguk mennyire elégedettek az életmódjukkal. Értékes barátság A markáns arcú, ma­gas növésű Reinitz Lász­ló, a Szerszám- és Gép­elemgyárak Váci úti acél­üzemének tmk-műszeré­­sze. Azzal kezdi, hogy kö­­­rülbelül már egy éve vál­toztatott az életmódján. Azelőtt ugyanis egy kis­iparosinak is besegített és ez a maszekolás sok ide­jét vette el. Közben a gyárban is sikerült csök­kenteni a vasárnapi túl­órázást. Mindennek külö­nösen örült a felesége — aki egyik közhivatalunk gyors- és gépírónője — és 13 éves fia. — Ettől eltekintve, ná­lunk már évek óta ha­gyománnyá vált, hogy májustól szeptemberig a hétvégét feleségem hiva­talának Duna-parti ví­­kendtelepén töltjük. Hét közben gyakran összejö­vünk közgazdász bará­tunkkal — aki egyébként feleségem munkahelyén osztályvezető —, s az ő orvos barátjával meg csa­ládjukkal. — Mi a tartalma érde­kes barátságuknak? — Sok közös témánk van. Én is szeretek olvas­ni, érdekelnek a gazdasá­gi és politikai kérdések, őket pedig az én ilyen vonatkozású maglátásaim és üzemi tapasztalataim. A közgazdász barátomnak egyébként az otthoni bar­kácsolás a hobbyja, az or­vosnak pedig a hajómo­dellezés, én meg ebben segítek nekik. Egyébként az ő hatásukra, negyed­ére elkezdtem németül tanulni. — Elmondhatom hát, hogy az életmódommal éppúgy elégedett vagyok, mint a szakmámmal. Ki­egyensúlyozott a családi életem, s igazán jó, érté­kes barátaim vannak. Ha többet keresnék, amit sze­retnék, nagyobbra cserél­nénk a lakásunkat. Autó­­igényem nincs, de időn­ként külföldre utaznánk, bár egyszer-kétszer már voltunk. És a fiamat sze­retném tovább taníttatni, ha akarata is lesz hoz­zá __ [Tanuló feleséggel | Az ugyanitt dolgozó Baranyai János fiatal üzemmérnök nem ilyen egyértelműen elégedett: — Az életmódom nem egészen elégít ki, de azért szerencsésnek is érzem magam, mert egy kis la­kásom már­­van. A fele­ségem laboráns és ne­gyedéves esti egyetemista a vegyészkaron, így most az átlagosnál többet se­gítek a háztartásban is. Fő szórakozásunk a tv, sokat olvasok, otthon fő­leg szépirodalmat. A munkámmal is csak rész­ben vagyok elégedett, mert talán csak 45 szá­zalékos a mérnöki felada­tom. A többi, technológiai rutinmunka, amit techni­kumi képzettségű szak­ember is elvégezhetne. — Ha feleségemnek meg lesz a diplomája, többet járunk majd szó­rakozni, társaságba. De akkor, azt hiszem, jön majd a gyerek és emiatt ismét otthonülők le­szünk ... Hát így vagyok én az életmódommal, többnyire elégedetten, re­latíve elégedetlenül, de hát ez is kell, ez a fejlő­dés motorja... tésünk során — és nincs időm elmélkedni az élet­módomról, mert rengeteg a tanulnivalóm. Annyira, hogy ma még nem is ebé­deltem és még fodrászhoz sem mentem, pedig már régen esedékes lenne ... Tudja, az a baj, hogy mint a legtöbb egyetemis­ta, én is csak a félévi, évvégi vizsgák időszaká­ban kapcsolok rá, s addig elég sokat lógunk... Tu­dom, hogy ez nem he­lyes, s jobb lenne az egyenletesebb tanulás ... Akkor viszont szerinte nem jutna ideje szépiro­dalomra, színházra, szóra­kozásra, meg mint mond­ja: társasági dumapartik­­ra ... Emellett zsebpénz­gyarapításra két gimna­zista tanítványa is van és időnként szociológiai fel­mérésekben is részt vesz. — Szóval, ahogy élek, s amit csinálok, azzal nem vagyok elégedetlen, in­kább azzal, amit nem csi­nálok, de kéne. Jó peda­gógus szeretnék ugyanis lenni, s többet kellene foglalkoznom a szaktár­gyaimmal ... Az a prob­lémám tehát, hogy sok­féle kedvelt elfoglaltsá­gaim mellé hogyan lehet­ne azt is beleszorítani, ami még hiányzik. Ingázva A Hőpalackgy­árban a 41 éves, ritkás, vöröskés hajú Balogh Béla gépbe­állító csoportvezető mind­járt helyzete lényegére tért: — Sajnos, az én élet­módom az ingázás. Na­ponta ugyanis három órát vonatozom-villamosozom­ Szobról a munkahelyem­re. Még szerencse, hogy a feleségem ott a kőbá­nyában bérelszámoló és így két iskolás lányunk­kal m­égis jobban foglal­kozhat. — És otthon nem talál­na ön is megfelelő mun­kahelyet? — Nemigen. Azelőtt kő­bányász voltam, de aztán elküldték egy műszaki ká­derképző tanfolyamra, ahol tanulmányi eredmé­nyeim alapján ott tartot­tak szakmai tagozatveze­tőnek. Ennek átszervezé­se után ismét munkás let­tem. Ez idő alatt elvé­geztem az építőanyagipari techmikumot, de sem ott­hon, sem itt nem sike­rült a képzettségemnek megfelelő munkakört ta­lálni. Azért mostani mun­kámat szeretem... Mindezt érzékelhető re­­zignációval, s bizonyos csalódottsággal mondja. De hát ingázva élni, há­rom műszakban dolgozni, s nem is a képzettsége szerinti helyen — való­ban nem kellemes. Ha délelőttös, hajnali négy­kor kel, délután fél ötre ér haza — 7 M0-kor már fekszik. Életmódja miatt még tv-t sem vettek, mert a felesége sem néz­né, aki technikumba jár. Házi dzsungel [ Érdekes dilemmáról szól dr. Éber Kálmán, az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium fia­tal főelőadója. A szabad idejét ugyanis főleg jog­­tudományi érdeklődése és hobbyja között osztja meg. Az előbbi tanulással, tu­dományos munkaközössé­gi tevékenységgel és szak­cikkek írásával telik el, az utóbbi viszont szoba­­kertészkedéssel Kis laká­sában 50—60 különböző méretű cserépben húsz­féle növényt gondoz, s köztük még dél-amerikai orchideát is, s emellett két akváriuma — tehát valóságos «­háztáji dzsun­gel« van ... — A tudományos ér­deklődésem és a jó ki­­kapcsolódást nyújtó, de munkával is járó hobbym — néha még konfliktusba is kerül egymással. És ilyenkor mindig azon töp­rengek, miként sokszoroz­hatnám meg az időmet hogy mindegyikre több jusson ... E néhány pillanatkép is jelzi, hogy Soltunknak érdemes elgondolkozni az életmódunkon. Nem két­séges, hogy jó néhányun­­ké tágításra, némi változ­tatásra szorulna. Az élet szépségei, lehetőségei sok­kal gazdagabbak annál, mint amennyit kiakná­zunk. Valahol épp itt van a kulcsa annak, hogy még teljesebb, s tartal­masabb életet élhessünk... Szenes Imre KI MINT ÉL...? A Nagy Föld hadseregénél A kantamirovkaiak A harckocsizók minden magyar tv-néző ismerősei. Ennek a hadosztálynak díszmenete dübörög má­jus elsején és november 7-én a Vörös téren. Nem messze állomásoz­nak Moszkvától. Nem, nem Kantamirovkában: a név a háború elején fris­sen alakult egység egyik sorsdöntő csatájának szín­helyétől ered. De hogy a névnek milyen a varázsa, azt sűrűn tapasztaltuk, miután kabátunkra tűztük a parancsnokságon em­lékbe kapott jubileumi jelvényt A szürke négyszög az arany harckocsival szám­talan moszkvai, leningrá­­di, volgográdi srác képze­letét gyújtotta lángra re­pülőtéren, autóbuszon, ho­telhallban. Úgy néztek ránk, mint igazi kanta­­mirovkaira. — -----­Mert az sokat jelent És hogy minek szól ez az el­ismerés, azt már a tankod­romon, azaz a harkocsi­­gyakorlópályán láthattuk. Itt a fagy már nem is csi­korgott, hanem szinte szikrázott, a hőmérő —33 fokot mutatott, de senki se nézett rá. Más látnivalót szolgál­tattak a T—55-ösök, amint egyenletesen duruzsoló óriás Diesel-motorjaikkal akadályról akadályra jár­ták a pályát, másodperc­­pontosan teljesítettek nor­mákat, és hajszálnyi pre­cizitással hajtották végre a toronyból érkező paran­csokat. A torony, a tankodrom szíve, itt televíziós képer­nyőkkel van felszerelve , amiből értelemszerűen kö­vetkezik, hogy minden akadály előtt kamera né­zi a fiatal harckocsizót, akárcsak a korszerű üze­mekben a szerelde szalag­ját. Hat fiatal katonával ülünk a gyakorlat után egy csendes irodában. Már láttuk a vetített film­mel a tényleges vezetésre előkészítő, teljes illúziót nyújtó — és megfelelően hintázó és rázkódó — harckocsiutánzatot lát­tunk egy apró modellt, amelyet viszont normál nagyságú vezetőülésből kell irányítani, most a ka­tonákra vagyunk kíván­csiak. Piros képű, mosolygós, láthatóan ritkán interjú­­alany fiatalemberekről van szó, szívesen enge­dik át egymásnak a szót és nem nagyon értik, mi van azon csodálatos, ha valaki jól csinálja a dol­gát Szerények és szűk­szavúak, min­t a regény­beli angol kollégiumok diákjai. Tisztjeik 25 szá­zalékának van főiskolai végzettsége, szakaszpa­rancsnokaik középiskolát végeztek, ők maguk is jó­részt technikumot ------------------­ Trecnsco szólal meg előő­­rzör, ukrán gyerek Kom­szomol-titkár Azt a kér­dést kapja, meg tud-e ol­dani minden feladatot a T—55-össel? Megvillan a szeme s olyan választ ad, hogy góbék között is meg­állná a helyét. — Nem kapok olyan feladatot, amit ne tudnék megoldani. — Melyek a harckocsi alkalmazásának időjásbe­­li határai? — Nincsenek. Akármi­lyen hidegben és akármi­lyen melegben vezetünk. — Hány órán keresztül? — Volt már tizenkét napos gyakorlat is. — Ilyenkor csökken a feladatok nehézségi foka? — Sem fagy, sem hóvi­har nem változtathat a feladatokon. Vezettünk már 200—300 kilométert is, harci körülmények kö­zött. Tisenkót Mihálynak hív­ják különben, traktorista, az apja az »Október vív­mánya« kolhozban dolgo­zik, a felesége matemati­ka szakos tanár. Tisenko mellett ábrán­dos, lágy vonású, Puskin­­versek hangulatára emlé­keztető regény ül. Szóra­kozásaikról, a hobbykról érdeklődünk. Anatolij Kac líraian elmosolyodik és közli, hogy bokszoló. Kü­lönben Torpedo-szurkoló, a harckocsizók többsége egyszerre futball- és jég­korong-rajongó, és szinte valamennyien szeretik a zenét Az óriás támaszpont né­pe ezt be is bizonyítja né­hány órával később. Ze­nekarral, énekkarral, a hagyományosan szépen csengő kórusszámokkal és egy kis tánczenével is. A művészegyüttes kis éne­kesnője még a kedves »Green Fields«-et f­elda­lolja. Körös-körűl azonban fe­hérek a mezők, vastag hó­paplan takar mindent, a laktanyákat, az uszodá­kat, a röplabda-pályákat. Csak itt-ott tűnik fel egy­­egy sportoló: katonák síel­nek álarccal. Pokolian metsz a szél, de még a távfutók tréningje sem marad el. Keményéletű nép fiai ezek a legények, akik olyan lágyan tudnak énekelni. ----------------­Ha más laktanyában, más egységeknél járnánk, bizonyára az ottani ha­gyományokkal ismertet­nének meg, de itt, a kan­tamirovkaiak a saját múltjukról szólnak, azt is csak távirati stílusban. 1942. december 19-től, a kantamirovkai csata dátu­mától, amikor megkapták a gárdahadosztály nevet, történelmi térképünkön így sorakoznak a föld­rajzi nevek: Kurszki »kö­nyök«, Zsitomir és Kijev felszabadítása, Sepetovka, Tarnopol, Lvov, Przemysl, áttörés a Kárpátokon, Krakkó, Breslau. Elsőnek értek az Elbához. Aztán rádióparancsot kaptak, hogy Prágában kitört a felkelés, és az »Arany Város« segítséget kér. És a T–34-esek hosszú sora huszárhasonlattal élve, ló­­halálában elindult, hogy eljátssza a világháború utolsó európai csatájának zárótételét. A harckocsi­­lövegek május 9-én hall­gattak el, a prágai utcák akkor már szétbontott ba­rikádjai tövében, és az ágyúcsöveken gyerekek lovagoltak. Hol v­annak a régi har­cosok? ----------­Nyikolaj Ivanovics La­­pigin vezérőrnagy, a kan­tamirovkaiak mai pa­rancsnoka, aki lényegé­ben szinte mindenkit is­mer a «szőkébb család­ban«, tudja, hogy nyolcan vannak itt alapítás óta. Harmincegyen kapták meg a­­Szovjetunió hőse­­aranycsillagát, ő maga nem szól róla. Vlazovsz­­kij ezredes, a hadosztály­törzs főnöke egészíti ki, hogy a parancsnok vi­szont a Lenin-rend tulaj­donosa. Magukról, mint itt általában mindenki, sze­mérmesen hallgatnak. Eb­ben vezérőrnagytól őr­mesterig árnyalatnyi kü­lönbség sincs. Pedig a kö­vetelmények. .. Szerettem volna valami olyasmit hallani, hogy legalább a kollektív büsz­keség teng egy kicsit túl a híres alakulatnál. Meg­kérdeztem hát, van-e va­lami speciális helyi ha­gyomány a kiképzés erős­ségi fokában, bonyolult­ságában? Értetlenül néztek a pa­rancsnokok. Megismétel­ték: egy-egy harckocsi ve­zető leszerelésig körülbe­lül 3000 kilométert hajtja a lánctalpas óriást, síksá­gon, hegyen-völgyön, sark­vidéki fagyban, homoksi­vatagban, ahol kell, és amikor kell És mindenütt kell és mindig kell. Aztán egy szerény mellékmon­dattal hozzátették: — Mint minden szovjet harckocsizó egységnél, ná­lunk is. Bakai Ferenc (Következik: Bolti esd tagok. (Ferkis Emil felvételei „Sokat lógunk“ Berend Beáta modern lány, s nemcsak külsőben, hanem gondolkozásban is. Negyedéves matematika­­filozófia szakos tanárjelölt. — Jaj, most éppen viszgaidőszakban vagyok — mondta esti beszélge­ VÉPSZAVA 1968. február .

Next