Népszava, 1976. június (104. évfolyam, 128–153. sz.)
1976-06-05 / 132. szám
A könyvhét gyorsmérlege A tavalyinnl tíz százalékkal nagyobb forgalom Véget ért az ünnepi könyvhét. Noha várnak még néhány adatot, hozzávetőleges számítások azonban már vannak. A vidéki városokban, nagyüzemekben a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat forgalma megközelítette a 30 millió forintot, a Budapestet ellátó Állami Könyvterjesztő Vállalaté mintegy 6 millióval több. Az tehát már megállapítható, hogy az idei ünnepi könyvhét egészének forgalma több mint tíz százalékkal nagyobb a tavalyiénál. Nyolcvan sátor és négygyel több pavilon állt a főváros utcáin, a megyeszékhelyeken és Karcag városában könyvutca, könyvtér épült. Vidéken terjed az a jó szokás, hogy a helyi üzemek dolgozói társadalmi munkában segítenek fölállítani a sátrakat, berendezni a könyvutcákat. Tavaly Szolnokon kezdték ezt, az idén folytatták ott, Szegeden és Szombathelyen. Az utóbbi városban a szakmunkástanulók jeleskedtek az ünnepi külsőségek megteremtésében. Csak Budapesten mintegy 360 alkalommal dedikálták az írók a műveiket, illetve vettek részt íróolvasó találkozókon. Hasonló számú találkozó, baráti beszélgetés — és utána mindig dedikálás — volt vidéken is. A már említett két könyvterjesztő vállalaton kívül kitettek magukért a fogyasztási szövetkezetek is; 150 helyen állítottak fel könyvsátrat, pavilont, s több mint ezer szabadtéri asztalról is kínálták a könyvújdonságokat. Többször szó esett már az elmúlt napokban az idei könyvhét látványosságáról, mozgalmasságáról. Nemcsak a könyvek „jöttek” az utcára, hanem például Csepelen a csepeli Posztógyár tánckara, a Munkásotthon fúvószenekara és az Utcaszínház is. A főváros XXII. kerületében a Madách Színház fiatal művészei tették emlékezetesebbé a könyvhetet. Természetesen nemcsak az utcákon folytak a rendezvények, hanem a munkahelyeken és a művelődési intézményekben is. A kőbányai Pataki István Művelődési Központban a többi között pedagógusírók — Jókai Anna és Szabó Magda — találkoztak gyakorló pedagógusokkal, a könyvtárban a Halmos—Sebő duó énekeltette, táncoltatta meg, s közben zenével szórakoztatta, az óvodásokat. De ki győzné az összes rendezvényt felsorolni! A legfontosabb az, hogy több könyvet vásároltunk, remélhető tehát, hogy többet is olvasunk, mint a korábbi években. Ez az ünnepi könyvhét legkedvezőbb, minden számadatnál többet mondó tapasztalata. M. I. Újdonságok a konzerviparban Az V. ötéves tervben 22 százalékkal növelik a konzervgyártást. Új üzemet nem építenek, viszont részben korszerűsítik a régiek technológiáját. A konzervgyártás egyik költséges művelete, a sterilizálás fejlesztésére műszaki programot valósítanak meg. Már több üzemben sikeresen alkalmazzák a korábbi típusoknál lényegesen gazdaságosabb hidrosztatikus sterilezőt. Az ipar másik műszaki újdonsága az úgynevezett alagút-pasztőröző gép. Üzemi próbáit eredményesnek tartják a szakemberek. A berendezés folyamatosan pasztörizálja a konzerveket, s ugyancsak jó hatásfokkal működik. Három évtized—szakmunkás diákokért A parkban fehér szobor áll. Munkást ábrázol. Nincs benne semmi nyers monumentalitás. Kidolgozott a kéz, tűnődő, kicsit töprengő az arc. Ahogyan ott áll, finom sziluettjével kiemelkedve a bokrok sűrűjéből — a diákokra emlékeztet. A fehér alak körül rajzanak ebédszünetben jegyzetekkel, vajas kenyérrel, friss hangú nevetéssel. Szakmunkások lesznek egy év, kettő múlva. Villanyszerelők, vasszerkezeti lakatosok, Diesel-mozdonyosok, hegesztők, víz-, gázszerelők. Gépekkel bánnak majd és finom szerszámmal, színes huzallal. Fényes forgács hull a gépükről, kék köpenyt viselnek majd, vagy fehéret s a villamos kapcsolótáblán kötéseket végeznek boszorkányos ügyességgel. A bizonyítványukra Szolnok város pecsétje kerül. A szakma neve, a dátum s egy név: végzett a' 605. számú ,,F. Bede László” Ipari Szakmunkásképző Intézetben... * Szakmáról, nevelésről, sorok formálásáról ejt szót az igazgatói szobában Rácz Gyula, a több mint ezer gyereket befogadó intézet igazgatója. Vibrálóan nyugtalan, csupa dinamizmus középkorú férfi, arcán a szüntelen tevékenykedő, kiegyensúlyozott jellem derűjével. Fel-feláll, képeket, gépmodelleket hoz, tanulmányokba lapoz felszerelési listából idéz. Mozaikokból rakosgatom a képet, egy pedagógus arcmását, aki csaknem harminc éve neveli az újabb és újabb munkásgenerációt. Honnan a gyökerek? Talán a kicsiny falusi kovácsműhelyből, apja vassal dolgozott világéletében, s a fürge eszű fiúcska, harmadik fiú a családban az apa mesterségét tanulta meg legelőször. Abban az időben, amikor az elvégzett négy gimnázium félelmetes méretű családi áldozatvállalást jelentett. A gyerekért, akit a kovács önmagánál többre szánt volna. Vissza kellett térnie mégis a fiúnak a vashoz — s várni hosszú éveket, mire kapu nyílt a maga korabeli falusi gyerekek előtt. Felfelé ... — Tanoncotthont szervezett nálunk a párt, a megye 1947 táján. Akkor már párttag voltam, nyakig az ifjúsági mozgalomban, odaadták a batyut, szervezted, szereted, igazgassad. Jövőre lesz éppen harminc esztendeje, hogy az ifjúmunkás-nevelés részemül jutott. Jóval később szereztem meg a diplomámat. Sokunknak jutott ez így osztályrészül, előbb a gyakorlat, aztán az elmélet.* Érzik a szaván, a mozdulatán, hogy büszke a képesítésére. Kívüle aztán még egyre büszke s ezt pillanatokig nem titkolja: az intézetre. — Tizenkétezer végzős gyereknek írhattam alá innét a szakmunkás bizonyítványát. Képzelje csak el: mintha mi egyedül képeztünk volna egy Csepelre való munkáshadsereget. Azt hiszem ennél nagyobb örömet nem adhatott volna a jósorsom ... Büszkeség. Igenis miért ne lenne büszke arra, amit az intézete, a gyerekei, a tanári kara elért? Miért is ne lenne büszke arra, hogy a gyerekek, a végzettek szinte kivétel nélkül ma is a szakmájukban dolgoznak? Nem kényszerből, nem kelletlenül, hanem egyszerűen azért, mert — szeretik azt a szakmát. A külső körülmények önmagukban vallanak — és híven — egy fáradhatatlanul szervező, nyüzsgő, kilincselő, vitatkozó és érvelő pedagógus tömérdek erőfeszítéséről, remekké kovácsolt s szívesen dolgozó tantestület derekas munkájáról. * Kis körséta: figyelve ezeket a „külső körülményeket”. És amellé némi nosztalgia: hát igen. Ilyen felszerelés, ilyen tanműhelysor kellene mindenütt, ahol gyerekek ismerkednek a szakmával ... — Egy vályogépületben kezdtük. A villanyszerelő tanműhelyben mondja Rácz Gyula. A gyerekek előtt kapcsolótáblák, tarka huzalok. A sarokban, az „Orion” űrhajó vezérlőpultjához hasonlatos kör alakú tanári asztal. A fiatal szaktanár fényvillanásokkal, gombok nyomogatásával ellenőrzi a kapcsolások helyességét. — Van egy rögeszmém, harmincadik éve kísér. Az, hogy a korszerű képzés, a kvalifikált szakmai ismeret akkor válhat valóra, ha a gyerek itt benn a legjobbat, a legkorszerűbbet tanulhatja meg. Nem szabad szakmai félműveltséget adni, hanem örökké oltogatni, ébren tartani az igényt: jobban dolgozni, magasabb technikával, bőségesebb szaktudással — akárhová kerül is majd az a gyerek. Ha vérévé válik a technika szeretete, a fogás; ha a kisujjában van a szakma elmélete és gyakorlata, akkor arra fog törekedni, hogy eszerint is dolgozzék. — A szakmunkás — ezt tarttjuk, ezt bizonyítjuk — rang. A ranghoz pedig — környezet is kell. * Adott a megye és adott a város. Adott a tantestület és adtak a szocialista brigádok. A gyerekekért. Azért, hogy kialakíthassák a többezer kötetes szakkönyvtárt; felépüljön a bejárók kollégiuma; megteljenek a szertárak, a szaktantermek, műhelyek. Azért, hogy itt mindegyik szakmunkástanuló írásvetítőről, hajszálnyi pontosságú képekről tanulja a szakrajzok szerkesztését, s a tanulógépek ne őskori maradványok legyenek, hanem az ipar modern, korszerű készítményei. Adtak ... Húszmilliónál nagyobb az intézeti költségvetés évente, Rácz Gyula fillérig pontos könyvelése a tanulság: becsülettel gazdálkodik minden forinttal a tantestület. A „belső körülményekről” a tantestülete pedagógiai munkája vall. Olyan apró, de folyvást gyarapodó sikerek, hogy a gyerekek megyei irodalmi, munkás-olvasói vetélkedőket nyernek meg sorra. Vagy hogy az iskola háromszor kapta meg Szolnok város „Társadalmi munkáért” aranyjelvényét. Meg hogy: világnézeti, nevelési és testnevelési programokon töprengenek. Vahogyan úgy fogalmazva: nincs gyakorlati tudás elmélet nélkül, nincs és nem lehet meg a felnövekvő ifjú munkásnemzedék humán műveltség nélkül... * És ... ide sem az eminensek, a színjelesek, a legjobb diákok kerültek. Ide is sok gyenge felkészültségű, általános iskolában sokat kínlódó gyerek jött és jön még jó darabig. Őket kell „felhozni”. Az ő képességeik legjavát kell kibontani bízva és hive abban, hogy a környezet — a jó környezet — a leghatékonyabb változtató erő. Old rossz beidegzéseket és kifejleszt erőfeszítések végtelen sorával rejtett derék képességeket. ... Harmincadik éve „vezérli” ezt a munkát az egykori falusi kovács harmadik fia. Azt mondja: nincs az életében semmi különös. Pedagógus. Munkásfiatalok nevelője. ★ Tegnap megkapta az Apáczai Csere János díjat. Várkonyi Margit Ünnepség a pedagógusnap alkalmából A pedagógusnap alkalmából pénteken ünnepséget tartottak a Parlament kupolacsarnokában. Az ünnepségen részt vett Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese, dr. Orbán László kulturális miniszter, dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője, dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, dr. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára. Dr. Gosztonyi János oktatási államtitkár üdvözölte meleg szavakkal a kitüntetett nevelőket. Szólt a többi között felelősségükről az új nemzedékek nevelésében, továbbképzésük fontosságáról és áldozatos munkájuk méltánylásáról, kitüntetést adományozta. A Magyar Népköztársaság Oktatási Minisztere az 1976. évi pedagógusnap alkalmából az oktaadományozta: Dr. Földváry Gyulánénak, a miskolci 6. számú Általános Iskola tanító szakfelügyelőjének, Kiss Vilmosnak, a Ezt követően az oktatási államtitkár eredményes oktató-nevelő munkásságuk elismeréseként 132 pedagógusnak adott át kitüntetést, egy pedagógus a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetésben részesült. 10-en kapták meg az Apáczai Csere János-díjat. 63-an Kiváló Tanár, 39-en Kiváló Tanító és 19-en Kiváló Óvónő kitüntetést kaptak A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1976. évi pedagógusnap alkalmából, valamint nyugállományba vonulása alkalmából. kiemelkedő oktatói, tudományos és politikai-társadalmi tevékenysége elismeréséül Szemere Imréné doktornak, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi docensének tó-nevelő munkában magas színvonalú elméleti felkészültséggel kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül az János, Budapest; Bán Tivadarné, Budapest; Bán Judit, Budapest- Blázovics László, Budapest; dr. Fekete Józsefné, Budapest; dr. Horváth Gáborné, Budapest; Kalocsay Tibor, Budapest: Sántha Gyula, Vép: dr. Köti János, Budapest: Puskás Mátyás, Nagyszakács: Pásztor Edit, Budapest: Hubai Lászlóné, Eger: Kovács Margit, Pécs: Vida János, Komló: Fenyves Alajos, Pécs: Pénzes Jánosné, Kiskőrös: Váradi Gyuláné, Szeghalom: Fülöp Gyula, Sály: dr. Károly Istvánná, Miskolc: Jámbor Gyuláné, Szeged: Kovács Almos, Zsombó: Rigó Istvánná, Mór: Bertalan Zoltánná. Győr: Gy. Kiss József. Püspökladány: Palkó Pál, Derce: Szabó Imre, Jobbágyi: Gál Imre, Gödöllő: Oláh Lajos. Baktalórántháza : Kádár Pálné. Karcag: Mílhert György. Tencelic: Faludi János, Szekszárdi Remete Emilia, Sárvár: Vida Mária, Celldömölk: Varga László, Pápa: Bányai Árpád, Lenti: Huszti József, Budapest: dr. Szegedi Mártonné, Budapest: dr. Juhász Átitamá, Budapest: Szabolcsik Ferencné, Budapest: Bognár Józsefné, Budapest: László Sándor, Kecskemét: Bánhidi Ferenc. Zalaegerszeg: idős Bartsch Sándor nyilódíjas; Németh Ottó, Székesfehérvár. Kiváló tanító kitüntető címet és jelvényt kapott: Krivanek Vilmos, Pécs: dr. Bédi Imréné, Pécs: Szoboszlay Zoltánná. Komló: Hordós Károlyné, Kecskemét: Moretti Alfrédné, Kisszállás-Almajor: Domokos Imréné, Gyula: Varga Zsigmondné, Gyoma: Farkas Istvánná, Nagycsécs: Posgay Istvánná, Nyékládháza: Répászky Zoltánná, Mezőkövesd: Horváth Andrásné, Balástya: Radnai ?-Tihályné, Szeged: Bánkuti Antal, Kápolnásnyék-Petr Rud: Béres Jánosné, Győr: Fekete Imréné, Somon: Kozma Bertalanná, Polgár: Bodor Lászlóné, Debrecen: Hajdú Istvánné, Gyöngyöstalján: dr. Petrányi Béláné, Bábolna: Csete Gyula, Nagykőrös: Szendrődi Ferencné, Budakalász : Hadi Józsefné, Fehérgyarmat : Szurgyi Istvánná, Rákóczifalva: Nagy Gellértné, Jászladány: Németh Zoltán, Szekszárdi Horváth Imréné, Nádasd: Rózsavölgyi Lászlóné, Felsőszölnök: dr. HorváthJózsefné, Keszthelyi Tóth Tihamérné, Ajka: Györke Pénesné, Zalaegerszeg: Kollarits Flóriánné, Nagyrécse: Kovács Józsefné, Budapest; Kovács Istvánná, Budapest; dr. Kosztin Árpádné, Budapest; Bakos Istvánná, Budapest; Lányi Tiborné, Budapest; Pusztai Ferencné, Budapest; Ferencz Béláné, Nyíregyháza; L. Nagy Ilona, Sárospatak. Kiváló óvónő kitüntető címet és jelvényt kapott: Romsits Sándorné, Kalocsa; Raffay Józsefné, Békéscsaba; Érckövi Lászlóné, Sára; Vitai Jánosné, Leninváros; Szabó Jánosné, Hódmezővásárhely; Manhalter Magdolna, Nagyvenyim; Medvegy Mihályné, Győr; Gábor Imréné, Hajdúhadház; Bán Anna, Eger; Temesváry Mihályné, Cegléd; Sárdi Károlyné, Tab: Kunsági Veronika, Nyírbátor: Muhari Árpádné, JászJákóhalma- Györkös Imréné, Zirc: Szalai Jánosné, Molnár: Kátai Urbán Istvánná, Zalaegerszeg: Aranyi Jenőné, Budapest: Udvarhelyi Ubulné, Budapest; Jószai Jánosné, Budapest. «A pedagógusnap alkalmából Várkonyi Margit, lapunk belpolitikai rovatvezetője és főmunkatársa az ,,Oktatásügy Kiváló Dolgozója” kitüntetést kapta. Az ünnepség befejezéseként az oktatási államtitkár a Parlamentben fogadást adott a kitüntetettek és a meghívottak részére. A SZOCIALISTA MAGYARORSZÁGÉRT ÉRDEMREND APÁCZAI csere JÁnos-díjat szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola igazgatójénak; dr. Lang Jánosnénak, a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola tanár, szakfelügyelőjének; Margittai Valériának, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatóhelyettesének; Kappelmayer Mátyásnak, a bátaszéki gimnázium igazgatójának; dr. Szabó Lajosnak, a kisújszállási középiskolai kollégium igazgatójának; Rácz Gyulának, a szolnoki 605. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatójának; Gyarmati Eleknek, a Zala megyei Tanács művelődésügyi osztálya továbbképzési kabinetje vezetőjének; Kiss Gyulának, a Fővárosi Pedagógiai Intézet tanár, vezető szakfelügyelőjének; dr. Radnóti Miklósnénak, a Színház- és Filmművészeti Főiskola nyelvi lektorátusa vezetőjének. Kiváló tanár kitüntető címet és jelvényt kapott: Vass István, Szigetvár; Szakács Jenő, Kecskemét; Haránt Mihály, Békés; Imreházi Károly, Orosháza; dr. Bartha Istvánné, Sátoraljaújhely; dr. Szabadkai Zoltánné, Szeged; Kurcsics László, Csorna; Gál Géza, Hajdúszoboszló; dr. Kónya Józsefné, Debrecen dr. Csicsai József, Eger; Molnár János, Tatabánya; Rózsás László, Nagykőrös; Berndt Mihály, Barcs; Bíró Györgyné, Kisvárda; Gyarmati Jánosné, Nyíregyháza; Gelencsér József, Dombóvár; Varga Miklós, Ajka; Harkány László, Nagykanizsa; Petrik János, Budapest; dr. Kovács Átadták az idei Földes Ferenc díjakat Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke pénteken délután a városházán — a pedagógusnap alkalmából — átadta az idei Földes Ferenc-díjakat. Az ünnepségen — amelyen részt vett dr. Garamvölgyi Károly oktatási miniszterhelyettes, Király Andrásné, a budapesti pártbizottság titkára és dr. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára . Szépvölgyi Zoltán meleg szavakkal köszöntötte a kitüntetetteket. Földes Ferenc-díjat kapott: Bálint Sándor, szakoktató. Donáti Ferenc, tanácsi művelődésügyi osztályvezető. dr. Egesz Istvánné, tanár. Fürstné dr. Kólyi Erzsébet, igazgatóhelyettes. Gordos Károlyné, pedagógus. Lázi Imréné óvodavezető. Meixner Ildikó tanár. Sípos Béláné, tanár. dr. Szakolyi Béla, iskolaigazgató Téglás Mihályné, általános iskolai tanító.* Budapest Főváros Tanácsának Végrehajtó Bizottsága ünnepi díszelőadást rendezett az Operaházban. Farkasinszky Lajos elnökhelyettes megnyitója után dr. Komidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője köszöntötte a pedagógusokat. Az ünnepség második részében Petrov: A világ teremtése című balettjét tekintették meg a meghívottak. MUNKA UTÁN EGYEDÜL Évek óta építi a házát. Lesz benne három szoba, terasz, pince és garázs a jövendő kocsinak, de milyen lesz az, aki benne lakik? Egyáltalán, milyen a családi ház építője? A környék csodálja szorgalmát, egyéni adottságait, az erőt, amellyel több száz méter távolságra, az erdő melletti gödörbe eltalicskázza a kiemelt sárga homokot; a rendszeretet, amellyel összerakta a téglákat és kátránypapírral leborította; az igénytelenséget, amelylyel esetlen tavaszi estéken nyílt tűzön szalonnát sütögetett vacsorára és a szomszédtól egy kancsó vizet kért hozzá, az ízlését, amellyel kitervezte a házat, egyszerűnek, gyakorlatiasnak, sőt, lehet majd ráépíteni, ha a fia és a kislánya megnő és családot alapít. Munka után rohan a telekre. Nem tartja vissza semmiféle rendezvény, de tudják, hol van, látják tagbaszakadt alakját, amint a pinceárokban görnyedez. Nem tesznek neki szemrehányást, mert szemernyi hibát sem lehet felfedezni a gyári munkájában, sosem késik, teljesítményével, mivel kiváló szakmunkás, magasabb szintre segíti az átlagot. De vitatkoznak a magatartásán. Egyesek szerint nem kell észrevenni, ahogy él, ahogy csinálja a dolgait. Mások szerint nem helyes ez így, mert ugyan igazán rosszat még nem lehet rá mondani, de a magatartása már torzulni kezd. Mielőtt a házat elkezdte építeni, munka után mindig kisiparosnál dolgozott, hogy gyarapítsa a házra valót. Vannak, akik úgy tudják, hogy szabadsága alatt nyaranta elment tüzelőkihordónak, hajáig kormosan cipekedett mély pincékbe, megintcsak a ház miatt. Már a gyárban nem a régi, szűkszavúbb lett, a mellé beosztott fiataloknak kevesebbet mutat meg. Nem is tudni, önzés vagy közöny van ebben. A brigádnak nincs sok munka utáni összejövetele, de most már azokon még úgy sem vesz részt, ahogy korábban szokott; néhány szó erejéig megszólalt, aztán „angolosan” távozott. Másnap kérdezték. ..Hát te?” Azt felelte: „Tudjátok.” Eleinte arról beszéltek a brigádban, hogy segíteni kell neki. Az egész társaság nem állt kötélnek, de néhányan egy vasárnap felkeresték, miután előbb szóltak neki, hogy szerezzen be szerszámokat, segítenek kiásni az alapokat. Szerszám volt, ennivaló is, de egy korty ital sem. Nem azért, mert „be akartak volna szívni” a segítők az ő kontójára, de hát legalább este ittak volna egy pohárral. A barátság poharával, leöblítve a port a torkukról. Az eset óta szóba sem került, hogy segítsenek a ház építésében, pedig a brigádban több szakmás társak vannak, mindenhez értő ezermesterek. A házépítő is aranykezű ember. Egy kis tanácskozás valami szakértővel, s nincs az a munka a házon, amit meg ne tudna maga csinálni. Tehetséges ember. Egyszer megkérdeztem tőle, vigyázva érzékenységére, hogy mennyi rész esik az ő brigádjukra a műhely évi tervéből. Kíváncsiságból, az arányok miatt, mert tudom, hogy ők a legjobbak. — Mit tudom én — mondta —, azt hiszi, hogy ez érdekel engem? — De hát egy közösségben van?! — Elvégzem becsülettel a munkámat, nem vágják vissza a darabjaimat, hogy selejtesek. A brigádunk a legjobban dolgozik a műhelyben, merek fogadni, hogy a gyárban is. Mit akarnak még tőlem? — Közérdeklődést. — Eleget teszek én a köznek, amikor a munka után építem a házamat. Nem adtam be sem a tanácsnak, sem a gyárnak lakásigénylő kérelmet. Az épülő lakásokat kiutalhatják másnak, én magamnak építek. Nem a köznek használok ezzel? A történeten van elgondolkozni való. Finom és bonyolult legyen az igazság mérlege, amelyen ez a magatartást megméretik. A történet — nem minden elemében egyedi, hiszen van sok ilyenféle magatartás — felveti a közösségi ember és az egyén viszonyának problémáját. A közösségi ember és a személyiség, az egyéniség összefüggését. A kérdés rendkívül időszerű, ez akkor is nyilvánvaló, ha nem keressük a mélyebb okait. Erről folyik vita a rádióban, erről beszélgetnek társaságokban, külföldiek erről szegeznek nekünk kérdést; ebben a gondolatkörben él az egyes ember is. Együtt vagy egyedül? A közösséget szolgálni, vagy önmagamat? Helyesen kell feltenni a kérdést. Mert nem lehet szembeállítani a közösséget a személyiséggel, az egyéniséggel. Nem lehet szembehelyezni az egyéni boldogulást a közösségivel. Szó sincs róla, hogy ami közösségi érdek, az nem lehet egyéni, illetve fordítva. Nálunk megvalósul a harmónia. Nemrég egy nálunk járó párizsi újságíró néhány magyar kollégájával akart közvetlenül, fehér asztal mellett beszélgetni. Egyikünknek egy órája volt a találkozásra, el kellett