Népszava, 1993. november (121. évfolyam, 254–279. sz.)

1993-11-01 / 254. szám

8 KULTÚRA A FLEET STREET ÖRDÖGI BORBÉLYÁVAL lép fel Budapesten — mégpedig a Nemzeti Színházban — a londoni Nemzeti társulata. Az Európai Színházak Uniójának budapesti fesztiválján bemutatkozik Giorgo Strehler világhírű csapata, a milánói Piccolo Teatro is. (November 3-tól, három estén át Carlo Goldoni A terecske című darabját játsszák.) A stockholmi Királyi Drámai Színház viszont Yukio Mishima De Sade márkiné darabjával vendégszerepel. A Katona József Színházban (november 6., 7., 8.) látható előadás érdekességét a rendező, Ingmar Bergman neve is biztosíthatja. SZUNG KJONG SZUK, a tendzsoni felsőfokú középiskola tizenöt éves tanulólánya nyerte a dél-koreai világkiállításon rendezett Ki tud többet Magyarországról vetélkedőt. Előlegezett jutalma: részt vehet az 1996-os budapesti Expón. Ingyen. A DINAMÓ FELTALÁLÓJÁRA, Jedlik Ányosra emlékeztek szülőfalujában, a Pozsony melletti Szimőn. Az ünnepségen leleplezték a jeles férfiú szobrát, Lipcsey György alkotását. Perczel Zita ismét hazalátogat és fellép Nagymamaként, Csiky Nagymamájában — Éppen jókor hívott — kezdi Perczel Zita, azon a jellegzetes, a millió cigarettától kissé rekedtes hangján. — Ma kicsit később ébredtem a szokottnál. Tegnap este a Teatre Nációnál premierjén voltam. A tizenhárman az asztal körül című romantikus vígjátékot mutatták be. Hajdanán a párizsi Capucine Színházban több mint ötszázszor játszottam a darab főszerepét. Milyen az idő Pesten? Itt Rómában szép az ősz, hangulatos és romantikus. A Trasteverén, ahol lakom, mindent rozsdabarna falevelek borítanak. — Készül már a kecskeméti premierre, Csiky Gergely Nagymamájára? ■— Igaz, csak tavasszal lesz a bemutató, de már tanulom a szerepet. Fantasztikus lehetőség, Isten áldja meg Csikyt, imádom, mert öregasszonyoknak is írt szerepeket. S azt is tudta, hogy a mi korunkban már megerőltető a színpadon való rohangálás, így sokszor ülve mondhatom majd az egyáltalán nem rövid szövegeimet. Bevallom, hiányzik a színház, egy éve a Forgószínpad utolsó előadása óta nem szerepeltem, csak filmben. — Ha éppen nem a Nagymamára készül, mivel telnek napjai? — Hát, nagymama vagyok, bár az unokáim kinőttek már a kezem alól. Szabad óráimban életrajzi regényemet rendezgetem, amelyet már jó régen, tizenkét éve megírtam. Szeretném Pesten kiadni. — Elég vaskos kötet lesz, hiszen tizenévesen indult filmkarrierje. — Visszaemlékezéseimet szerepeimről, szerelmeimről, egyszóval az életemről az 1951-es esztendőt lezártam. Akkor, amikor Amerikából visszajöttem Európába. De ahogy most beszélünk róla, talán érdemes lenne az újrafelfedeztetésemet is beleszőni. — Akkor csak kora tavasszal jön ismét Magyarországra? — Nem, előbb szándékozom. Pár nap múlva talán hivatalosan is elkészül a Perczel Zita alapítvány, amelyet a hajléktalanokért és a szegényekért alapítottam. Még Pesten forgattuk A nagy postarablás című filmet, amelyben egy hajléktalan öregasszonyt alakítottam. Akkor sokat beszélgettem a hajléktalanokkal. Rájöttem, nem elég egy pár virslivel jótékonykodni, mindenekelőtt munkaalkalmat kellene teremteni számukra. Nos, ezen fáradozom. Figyelem a magyarországi eseményeket, s úgy tűnik, egyre többen lesznek, akik nem tudják eltartani családjukat, nem tudják kifizetni a lakbért, s ezért az utcára kerülnek. — Akkor mikor találkozunk? — Mindenképpen december előtt, mert karácsony tájékán Bobo, a fiúunokám nősül, s ott a helyem a násznép között. Szilágyi Ágnes Az elmúlt hét végén mutatták be az Operában Bartók Béla három művét, A kékszakállú herceg várát, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Antal Emese felvételén Kováts Tibor A fából faragott királyfiból LEMEZ PETROVICS EMIL SIKERLISTÁJA Gustavo Marchesi L’opera lirica című könyvében jugoszlávnak mondja őt, pedig egész pályafutása során magyarul volt európai. Operákban, kantátákban, kórusművekben, kamaradarabokban. A mindenkori Ki mit tudok legműveltebb zsűritagja, anélkül, hogy sértené vele a többieket. Kemény ember, sőt, ha a humánum úgy kívánja, kegyetlen is tud lenni. Mindazonáltal vele elmennék — Garaival szólva — egy közös kulaccsal akár a sivatagba is ... A Rózsavölgyi Zeneműboltban tallóztunk a viszonylag friss komolyzenei kiadványok között. Három hanghordozó-típus — három ajánlat. Íme: 1. LP lemezen Erkel Ferenc eredeti zongoraművei, valamint átiratai saját operáiból — Kassai István remek előadásában. Hungaroton. („Az Erkel-jubileum szép meglepetése. Kiderül, hogy nemzeti operánk megteremtője szórakoztató és a példaképekhez — Chopin, Liszt — méltó zongoradarabjaiban is maradandót alkotott.”) 2. CD-lemezen Ligeti György művei. Bis. („A teljes pályaképet felvillantó szerzői lemez. Izgalmas élmény a még Bartók hangján szóló korai művek és a mai alkotások összevetése.”) 3. Hangkazettán Jessye Norman operaáriákat és dalokat énekel. Philips. („A nagyszerű néger énekesnő hangjának szépsége, teltsége, sodró ereje és érzéki varázsa lenyűgöz. Nem csoda: pályafutásom során végig az emberi hang bűvöletében éltem ...”) Ennyi. Olyan ember ajánlata ez, aki nemcsak szerzi a zenét, de szívesen „fogyasztja” is. Érdemes hallgatni rá. Baranyi Ferenc Meghalt Federico Fellini Csak a döbbenetét érzékelem, s a szívből fölfelé kúszó, torokszorító, furcsa félelmet. Már nem is tudom, kit „siratok”? Fellinit? Vagy magunkat is? Mert Fellinivel együtt valami végképp elveszett. Még a remény is. Mert nekem (s tán sokunknak) Fellini jelentette a filmet, Az igazi varázslatot. A moziból továbbcipeltük magunkkal Gelsomina fájdalmas-magányos trombitaszólóját. Az Édes élet után áztattuk arcunkat a pesti, vacak kis szökőkutaknál, akár Anita Ekberg a római Trevi-kút hűs permetje alatt. Együtt hallgattuk az Amarcord, azaz Rimini lakóival a tengerjárók kürtjeinek távoli, titokzatos utazásokat ígérő búgását... Mert soha, sehol, egyetlenegy filmben sem volt akkora érzelmi tartalma a hajókürtszólónak, a magányos dallamfoszlánynak , mint éppen Fellininél. És azok a furcsa ködgomolygások, kósza szelek, s a fejbúbig érő hóbuckák ... Fellininél a néző egy kicsit mindig „beleveszett” a képbe, mint valami gyerekkori álomba. Fellini és a film. Fellini és a nők. Fellini és a vallás. Fellini és a bohócok. Mindent filmre írt — önmagáról, rólunk és a világról. Még a kórházi ágyon is arról „álmodott”, hogy filmet forgat betegségéről, s „kiírja” magából s valamennyiünkből a „halálfélelmet”. De a halálfélelem most már nekünk maradt! Kap majd a fejére (avagy popójára, lévén nőnemű személy) Babiczky, a rádió frissiben kinevezett főcenzora, a hír- és az aktuális műsorok főfelügyelője. Még meg sem száradt a ténta kinevezésén, máris elkövette az első baklövését. Ugyanis a 168 óra legutolsó adásánál kissé feledé az előírt éberséget. Így aztán Csúcs alelnök maga emelte fel a telefonkagylót, hogy adás közben korrigálja Kardos Ernő provokatív kijelentését. Miszerint a riporter állításával ellentétben ő aztán sohasem bocsátott el senkit. (Elmentek azok maguktól is — körülbelül így szólt az alelnöki helyreigazítás.) Aztán: Zeleit sem váltotta le, csak áthelyezte, és Babiczkyt is csupán a betöltetlen státusra jelölte. De az is megeshet, hogy Babiczky Klára maga emelte fel a telefonkagylót. S mert Csurkát, fő-fő védnökét nem találta odahaza, rögvest Csúcs urat tárcsázta. Valahogy ekképpen: „Jó főnököm, ezek a liberálbolsevikok itt a 168 óránál már megint iszemétkednek. Most aztán mit csináljak?!” „Ne törődj semmivel, édes Klárám — jöhetett az elnöki jogkörrel felruházott, a lehető legteljesebb alelnök válasza —, majd én elintézem. Te csak azzal foglalatoskodj, hogy a 168 órában azonnal beolvassák a legfőbb miniszterség tiltakozását.” És jön: azonnal kimondatott a 168 órában, mindenért az ellenzék, a köztársasági elnök, meg az akárki csoportok a felelősek. Szép idők elé nézünk! Mostantól kezdve — ahogy Nahlik úr is, a másik fontos, és elnöki jogkörrel felruházott, a lehető legteljesebb alelnök megígérte: annyiszor mondják be személyesen, főnöki mivoltukban a rádióban és a televízióban, hogy Bánó és csapata, meg az egész liberálból seviki sajtó „csal, lop és hazudik” — ahányszor csak lehet. Előbb-utóbb úgyis elhiszik, az oktondi, együgyű népek ... Hogy az igazi demokráciában még a gyilkost is megilleti az ártatlanság vélelme? Mit számít? „Mi vagyunk az ártatlanok, de legfőképpen a pártatlanok!” — mondják az alelnökök. Legalábbis a két úr — már majdnem azt írtam, a „két álúr” — egészen másként értelmezi a pártatlanság fogalmát. Szóhasználatukban a pártatlanság és az ártatlanság egyenlő a pártossággal. Mármint pártunk és kormányunk (de legfőképpen alelnöki beosztásuk) iránti szolgai hűséggel, elkötelezettséggel. Szép idő elé nézünk! Mostantól kezdve — ahogy Nahlik és Csúcs úr ígéri — nem múlik el rádió- és tévéműsor alelnöki nyilatkozat, tiltakozás, korrekció nélkül. Száz hülye ötletem is akadna arra vonatkozóan, miként célszerű az ilyesfajta alelnöki „közbeszólás”. De hülye lennék elárulni, mert még képesek és megvalósítják. Mint ahogy az elmúlt röpke uralkodásuk alatt minden, képtelen, hihetetlen ötlet előbb-utóbb bejött. (Pár hónappal ezelőtt senki sem hihette, hogy a szakmailag alkalmatlannak minősített Babiczky egyszer csak valamennyi riporter, hírfőnök főnöke lesz?!) Hiába, Csurka szerint a szakértelem „bolsevista trükk”. A hozzá nem értés viszont — MDF-es áldás. Gantner Ilona HETFORDITÓ Helyreigazítanak Nem adják fel! Legalább két éve már, hogy megszűnt az ország egyetlen színházi hetilapja, a Film Színház Muzsika, és nem sokkal később megszűnt az akkoriban (újjá)alakult Színházi Élet is. A Film Színház Muzsika néhány volt szerkesztője és munkatársa azonban nem adja fel. Addig is, amíg hitük, vágyaik és reményeik szerint újra megindítják a lapot, időnként élő kiadással jelentkeznek. A Film Színház Muzsika 2. élő kiadására november 12-én kerül sor a Fészek Művészklubban. Andorai Péter, Gyimesi Pálma, Hegedűs D. Géza, Koltai Róbert, Mácsai Pál, Takács Katalin, Takács Marika, Tímár Éva és Ulbrich József mutatnak be fiatal tehetségeket. A műsor szervező-szerkesztője az egykori főmunkatárs, Sas György, az előadás rendezője Bilicsi Erzsébet, a műsorvezető Jálics Kinga lesz. Aczél párnásszéke A korábban megvásárolt párnásszékeknek most már nevük is van! Ugyanis tegnap délelőtt kisorsolták a székeket, a híres vagy kevésbé híres vásárlók között a Madách Kamarában. A teátrum támogatói egyben magukat is „megörökítették” az utókor számára, hiszen nevük, réztáblára gravírozva felkerült az elnyert zsöllye támlájára. Most már a székeknek nemcsak számuk, de nevük is van. A névsor változatos. Mai művészek között — Psota Irén, Haumann Péter, Huszti Péter — feltűnnek a politikusok nevei is. Széket vásárolt például Antall József, Szabó Iván és sok képviselő. De zsölylyét kapott például Aczél György is — a családtagok jóvoltából. Néhány támogató elhunyt kedves színészének nevét kívánta megörökíteni. Egyik-másik szék támláján in memóriám Márkus László, Kálmán György, Feleki Kamill neve olvasható. Akadt olyan vásárló is, aki a táblán státusát is jelölte. Például így: Kukorica János. Volt, aki neve alá azt íratta: néző: Papp Imre, sümegi várkapitány. Koncz Gábor pedig ekként nyújtja át a helyét a színház eljövendő látogatójának: Ülj bele! Koncz!