Népszava, 2003. február (131. évfolyam, 27-50. sz.)

2003-02-28 / 50. szám

Esterházy olaszul Esterházy Péter Harmonia caelestis című művé­nek olasz nyelvű fordítását mutatják be ma 18 órakor az Olasz Kultúrintézet konferenciater­mében (Bp. VIII., Bródy Sándor u. 8.). A be­mutatón a szerző mellett jelen lesz Inge Forti­­nelli, Giorgio Pressburger, Antonio D. Sciaco­­velli, Donatella Failoni. (Népszava) A színek karneválja Kopacz Mária fes­tőművész munkái­ból nyílik kiállítás Karnevál címmel ma 17 órakor a Bu­dapest Kiállító­teremben (Bp. V., Szabad Sajtó út 5.). A kiállítást Vécsi Nagy Zoltán művé­szettörténész és Szakolczai Lajos irodalom- és művészetkritikus nyitja meg. (Népszava) Örök kiszolgáltatottság „A kiszolgáltatottság túléli a különböző társadalmakat” - mondja Fekete Györgyi színmű­vésznő, aki Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisz­tessége című regényének színpadi változatában lép fel.­­ „Bereményi Géza a színpadi adaptá­cióban ezért növelte meg Katharina gazdáinak, a Bloma házaspárnak a súlyát. Ez a dráma ugyanis egyaránt szól a kiszolgáltatottaknak és azoknak a válságáról, akiknek kiszolgáltatják őket. Blománét alakítom, akinek egyénisége igazolja az emberi függőség örök tragédiáját: az ember a diktatúrákban szervezetektől, a szabad társadalmakban viszont személyektől és szemé­lyek bosszújától szenvedhet.” A darabot ma este az egri Gárdonyi Géza Színház társulata mutat­ja be Galambos Péter rendezésében. (Népszava) Szikora lett a szolnoki direktor Két pályázó közül Szikora Jánost bízta meg a szolnoki Szigligeti Színház vezetésével csütörtö­ki ülésén a város önkormányzata; a megbízatás ez év júniusától négy évre szól. Az igazgatói poszt másik aspiránsa Bozsó József színész volt. Viszockij-emlékkönyv Emlékkönyv jelent meg Vlagyimir Viszockij hatvanötödik születés­napja alkalmából. A kö­tetet Keskeny Ernő nagykövet és Viczai Pé­ter Viszockij-kutató mu­tatja be ma 18 órakor az Orosz Kulturális Köz­pontban (Bp. VI., And­­rássy út 120.). A könyv­­bemutatót zenés irodalmi est, és a művész 1980- as koncertjének vetítése kíséri. (Népszava) TÉVÉNÉZŐ Ígg Feltámadunk a tévében Két javakorabeli férfiember arra tette fel az életét, hogy a világ minden rendű, rangú, nemű és korú múmiáját felkutassa, kiássa, megvizsgálja, felbon­colja és­­koncolja, nyugodjék bár a boldogtalan előd a messzi Egyiptomban vagy épp a távoli kelet kolostoraiban. Bebalzsamozott őseinknek immá­ron nem az örök világosság, hanem röntgensuga­rak fényeskednek, a végítélet prófétája pedig té­véstábok, önjelölt szakértők és kutatók alakjában zavarja nyugodalmukat. A „kutatók” fáradozása persze korántsem hasztalan, hisz oly épületes fel­fedezésekkel gazdagítják jelenkorunk tudományos gondolkozását, mint hogy bizony vesekő, a rák, a szívgyengeség vagy a szívtájéki késszúrás régen is éppoly károsnak mutatkozott párjaink egészségé­re, miként a modern nagyváros aszfaltrobotosaira. Fáradozásukat látva az egyszeri nézőt szinte el­fogja a nyugtalanság, nem ártalmas az a sok rönt­gensugár, mellyel a tömérdek halottat vizsgálják, nem teszik ki magukat betegségeknek, nem hívják ki maguk ellen a leszármazottak haragját, míg nyakig merülnek a múmiába. Látjuk, ahogy nehéz munkájuk végeztével békésen bevacsorálnak, szál­lodai szobájukban álomra hajtják gondűzött fejü­ket. Egyvalamiben kétségkívül hasonlítanak őse­inkhez, akik testükből emeltek balzsamozott arany­szobrot a halál ellen: önmaguknak állított villany­képükben percenként huszonnégy kockával repítik világgá, hogy az ember halandó, hiúsága azonban örök. Feltámadunk a tévében! Podhorányi Zsolt 6 KULTÚRA 2003. FEBRUÁR 28., PÉNTEK NÉPSZAVA Mundruczó Kornél, a Szép napok rendezője MONDJA A MAGÁÉT Az ember önmagából dolgozzon A locarnói nemzetközi fesztiválon már tavaly Ezüst Leopárdot nyert, itthon a mozikban a jövő­ héten mu­tatják be. Mundruczó Kornél máso­dik játékfilmjére, a Szép napokra szokatlanul sokáig kellett várnia a hazai közönségnek. A most ötöd­éves rendező hallgató újravágta filmjét. Erről, szereplőiről és egy ajánlásról is beszélgettünk. (A filmet a Laurin Film gyártotta és az SPI forgalmazza.) - Miért volt szükség rá, hogy újra­vágja a filmjét? - Nem voltam elégedett például a végével. A tenger, ahogy belegyalogol fiú, irodalmi toposznak hatott, nem belülről fogalmazódott a filmbe. Nem tudtam, mi bajom van, túl sokat gon­doltam rá, és ez azt jelentette, hogy még nincs kész. A Nincsen nekem vá­gyam semmi vagy az Afta után ilyen nem volt. Letettem őket, és nem gon­doltam rájuk többé. A Szép napok most van kész. - Egy kész film újravágására elég ritkán kerül sor. - Ritka, mert nagyon drága folya­mat. Több mint húszmillióba került. Ilyesmire itthon nincs pénz, nincs tá­mogatási alap. Philippe Bober francia producer állta a költségeket. Cannes­­ban figyelt fel a Szép napokra, és azonnal meghívta Szarajevóba, ahol ő a nemzetközi filmfesztivál program­­igazgatója. Akkor mondta, szeretne a filmmel foglalkozni. Én azt mondtam, szeretnék még a filmen dolgozni. Egyetértett velem. Ezután együtt szed­tük szét­­ Petrányi Vikivel hármasban , és vágtuk újra a filmet. - Mit jelent az, hogy foglalkozik a Szép napokkal? - Egy filmkereskedő cég produce­reként a világ különböző országaiban működő forgalmazóknak ad el filme­ket, de gyárt is. Olyan filmeket jegyez például, mint a svéd Dalok a második emeletről vagy Lars von Trier Hullám­törése. Még nem tudni, a Szép napok hány ország moziforgalmazásába ke­rül be, mert ez hosszú folyamat. - A főszereplő fiú ugyanaz a Polgár Tamás, akire az aszódi nevelőintézet­ben talált rá az Afta című kisfilmjéhez. Egyenesen rá írta ezt a szerepet? - Ő ihlette a Szép napok történetét és rá írtam a szerepet. Az Afta felvéte­leire naponta vittük ki az intézetből, aztán felezték a büntetését, a Szép na­pokat már pár hónappal a szabadulása után kezdtük forgatni. Az Afta után tudtam, ezzel a fiúval szeretnék to­vább dolgozni. Csodálatos ember, ér­zékeny, őszinte. Hihetetlen energiákat sűrít az arca, nem játszik, egy az egy­ben ő maga. Közben úgy lehet vele dolgozni, mint egy profival. - A Szép napok nagy felfedezése az akkor első éves színésznövendék, Tóth Orsolya. Hogy talált rá? - Nagy gondban voltunk a filmbeli Majával, olyan lányt akartam, amilye­neket a Schiele-festményeken látni. Rengeteg lányt megnéztünk, semmi. Munkatársaim, Zsótér Sándor és Pet­rányi Viki ajánlották, nézzem meg Orsit. Nálam a szereplőválogatáson nincs szituációs játék, nincs versmon­dás. Csak fotózás van. Az érdekel, mit mond az arca. Orsi nem volt hajlandó megszólalni, csináltam róla néhány fotót, gondoltam, ennyi. Aztán meg­néztük az előhívott képeket, és abban a pillanatban biztosan tudtuk, hogy tö­kéletesen a mi figuránk. Giulietta Massinán láttam olyan őszinteséget, figyelmet, mint amilyenre Orsi képes. - Miért érezte fontosnak, hogy a címlista felett Bíró Yvette-nek ajánlja a filmjét? - Bíró Yvette nagyon fontos ember számomra. Itthon is tart évente mes­terkurzusokat, így ismertem meg. So­kat kaptam tőle. A szárazságra való hajlamot, s azt a bizonyosságot, hogy folyamatosan és bátran szembe kell menni mindazzal, ami éppen divatos. Ráébresztett, hogy a társadalmi tudás, a filozófiai tudás, a moráls tudás nem az, amiből film születik. Az ember sa­ját magából dolgozzon, mert az az egyetlen alapanyag a kezében, ami igazán érdekes. - Tavaly a szemle után sokan szemé­re vetették, hogy a Szép napok túl bru­tális világot mutat. Nem bántja? - Ellenkezőleg. Bennem jó érzés ébredt attól, hogy sokkal jobban meg­osztotta a nézőket, mint a Nincsen nekem vágyam semmi. Igaznak tar­tom azt a gondolatot, hogy ha minden­kinek tetszem, nem tetszem igazán senkinek. Bársony Éva A társadalmi, filozófiai, morális tudás nem az, amiből film születik Fotó: Szalmás Pitén PSZICHOLÓGIA , AMI BELEFÉR Későn érő típus Be kellett indítani a szülést. A gyer­mek fejlett volt, már fejjel lefelé for­dult a szülőcsatornában (ahogy kell), eltelt 40 hét és még kettő, mégse szánta rá magát a megszületésre. „Ráérős, nyugodt kölyök lesz” - tré­fálkozott a szülésznő, és nem téve­dett. Sanyika kortársai már régen ül­tek és álltak, ő még 8 hónaposan ha­logatta a próbát. Az óvodában Sanyi­ka volt az utolsó, aki be tudta fűzni a cipőjét, ő evett legkésőbb villával, ő rajzolt leglassabban. „Későn érő tí­pus” - mondták rá gyakran, ő megér­tette, hogy mit várnak tőle. Nem so­kat. Megértette, hogy hozzászoktak már a tempójához, és éles eszű fiú lévén azt is felfogta, hogy nem jár ő rosszul ezzel a szereppel. Ha pél­dául főzés közben fogyott el, a liszt, anyának eszébe se jutott Sanyikát za­varni a boltba, tudta, hogy mire feltá­­pászkodik, mire cipőt húz, addig le­megy a nap, bezár a közért, kisüti a palacsintát, így hát a nővérét vagy a húgát küldték. Sanyikéról az iskolá­ban is tudták, amit tudni kellett, ott se nagyon szalajtották, ott se őt állítot­ták ki szerepelni, ha vendég jött, röp­­dolgozat helyett a hosszú otthoni fo­galmazás volt az ő stílusa, ebben jó is volt, megírta a piszkozatot, aztán ja­vítgatta, végül már számítógépet ka­pott, hogy valamelyest gyorsítsanak a ritmusán. Sanyika bekerült a középis­kolába, már harmadikos volt, de nem csodálkozott senki, hogy még nem udvarol. A fiúk az osztályban már re­gényeket meséltek a szexuális ka­landjaikról, a lányok hallgattak, de élményben sokszorosát élték át, mint a velük egykorú fiúk. Sanyika volt mindenki lelki szemetesládája, de ő maga, ő még nem.„Későn érő típus” - sóhajtott anya -, de nem úgy, mint­ha bánná. Semmi nyom a lepedőn, semmi óvszer, semmi vész, semmi baj. „Későn érő típus” - sóhajtott apa, de ő már ráncolta a homlokát. Ő inkább egy tökös fickót nevelt vol­na a két lánya mellé, ő vitte volna fo­cizni, bunyózni, biliárdozni Sanyikát, de soha nem jókor jutott eszébe: min­dig 2-3 évvel előbb. Végül Sanyika leérettségizett és dolgozni kezdett. A szülei szerint jó arány volt, hogy hetente egyszer aludt el, a főnökei nem egészen így értékelték. A követ­kező munkahelyén rugalmas munka­időt küzdött ki magának, így nem tűnt fel, hogy meddig alszik. Alig há­rom-négy fontos ügyet felejtett el na­ponta, a szokásos húsz-huszonöt in­téznivaló között ez még kimagyaráz­­hatónak látszott. A munkahelyén is türelmesek voltak vele, okos, udvarias gyerek, csak éppen ilyen későn érő alkat. A munkahelyén minden dolgo­zónak adtak mobiltelefont és fizették is a számlát hozzá, mert jórészt azzal kellett dolgozniuk. Sanyikénak éven­te négy kellett. Egyet kiejtett az abla­kon, mert telefonálás közben bámulta a galambokat, egyet odaadott egy koldus kölyöknek, aki cigarettát kért, de Sanyika meggyőzte, hogy a tele­fon nem ártalmas, egyet eláztatott a fürdőkádban, a negyedikre már vi­gyázott és a nyakába lógatta. Har­mincéves korára komolyan szerelmes lett, a lány szép volt, kedves, hozzá illő, huszonöt éves. Sokat jártak mo­ziba, színházba, de mindketten a szü­leiknél laktak. Hat évvel később a ba­rátnő indítványozta, hogy házasodja­nak össze, csináljanak gyerekeket, ő már - túl a harmincon - érettnek érzi magát és a hosszú kapcsolatot is erre. De Sanyika, tudjuk, későn érő típus, türelemre intette és egészen belesá­padt a nősülés gondolatába. Ezen a napon amúgy is fáradt volt, mert la­páttal kellett begyűjtenie a vizet, amit véletlenül túlcsorgatott a kádban (ez még mindig kedvenc, mélázással, la­zítással egybekötött időtöltése volt), fáradt volt, mert a kollégáját is he­lyettesítette és szokatlan volt számára a dupla munka. Időközben levelező tagozaton diplomát szerzett, elég jól beszélt két nyelvet, de egyikből se tette le a nyelvvizsgát. Még. Vala­hogy korainak tartotta volna, hogy megméresse magát egy bizottság előtt, bár mindenkitől ezt hallotta, tedd már le és fölemelik a fizetésedet, tedd le és független lehetsz. Hallotta is, értette is, de nem értett egyet a sür­getéssel. Neki megfelelt a szoba a szülei házában, már régen kiköltöz­tek a testvérei, hely is volt bőven, a cicák is a régiek voltak, apa közben meghalt, anya úgyis egyedül lenne, jobb ha marad. Sanyika furcsállotta, hogy a menyasszonya elhagyta őt - képes volt erre 9 év után! - és azon­nal férjhez ment egy elvált szomszéd­jához, akitől már akkor teherbe esett. Sanyika végül 58 évesen halt meg egy véletlen folytán, amikor nem fi­gyelt eléggé. A temetésén azt mond­ták: nahát! sokkal fiatalabbnak lát­szott, olyan későn érő típus volt! Bácskai Júlia pszichológus, „szabadszóműves" Két világzenei lemezpremier az új klubban Új kulturális centrummal gazdago­dott a főváros: a Baross és a Szentki­rályi utca sarkán található Nip-Nop Café már a tavalyi év második felé­ben is kínált programokat, február vé­gétől azonban szinte napi rendszeres­séggel láthatóak itt a nép- és világze­ne hazai és nemzetközi képviselői. Ma este 22 órai­ kezdettel Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band, valamint az Earth-Whell-Sky Band mutatja be új lemezét. Mindkét együttes a világzenei műfaj kiváló és népszerű hazai képviselője. Balogh Kálmán olyan zenekarok­ban játszott, mint a Muzsikás, Jánosi, Ökrös, Téka, Méta, Zsarátnok, Víz­öntő, Vasmalom, a svéd Orient Exp­ress, az angol Transglobal Under­ground, a spanyol Berreguetto, az amerikai Peter Ogi, a holland Sultán, valamint a Joel Rubin Jewish En­semble. 1985-ben már a Népművé­szet Ifjú Mestere, 1999-ben eMeR­­Ton-díjat kapott. A zenekar többi tagja is a hazai ze­nei élet meghatározó zenekaraiban játszik. Balogh Kálmán cimbalmos és zenésztársai muzsikálásának alap­ja a híres zenészdinasztiák hagyomá­nyosan kiemelkedő hangszeres tudá­sa egyrészről, másrészről a különbö­ző zenei műfajokban, stílusokban va­ló jártasság. A rendező elv pedig Ba­logh Kálmán karakteres elképzelése arról, hogy lehet mindebből olyan muzsikát produkálni, ami lebilincse­lő élményt nyújt hallgatójának. Virtuozitás, a klasszikus zenei ta­nulmányok hatása, a jazz szeretete, a különböző népek zenéje iránti tiszte­let és azok ismerete a közös nevező a Gipsy Cimbalom Band zenészei szá­mára. Roma Art II. annak a projektnek a címe, melyet az újvidéki Oláh Vince vezetésével azokkal a roma zené­szekkel készített, akik éveket Lajkó Félix zenekarában töltöttek. A pro­jektnek egyszerű, mégis egyedi célja van: egy koncertbe tömöríteni mind­azt a roma hagyományt és zenét, amelyet a világban oly sokfelé szét­szóródott roma közösség hordoz. Hiszik és vallják, hogy a roma kul­túra csak akkor lesz teljes, ha az oly sokszínű identitás egységesen is megjeleníthető lesz. Ehhez a szelle­miséghez párosul a mai komák meg­felelő zenéjük, melyet hihetetlen energia, lendület és természetesen re­mek improvizációk tarkítanak. Kerékgyártó György PANNON Az élvonal. 1GSM A PANNON GSM a kultúra szolgálatában PANNON GSM **▼ ** Az élvonal.1

Next