Népszava, 2010. június (137. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-28 / 148. szám

6 Magyar színházak Spanyolországban Két magyar teátrum is vendégszerepel Spanyolországban júliusban: a budapes­ti Örkény Színház Kleist Homburg hercege című drámájával lép föl az Alcalá klasszikus színházi fesztiválon, míg a Nemzeti Színház Moliére Tartuffe című vígjátékát adja elő az Almagro fesztiválon. Alcalá de Henaresben a 10. nemzetközi színházi fesztiválon július 1-jén és 2-án lép fel az Örkény Színház Dömötör András rendezésével a Teatro Salón Cervan­­tesben, ahol spanyol felirattal élvezheti az előadást a közönség. Almagróba, a Madridtól 200 kilométerre délre fekvő városba várják a Nemzeti Színház társulatát mint kiemelt vendéget a nemzetközi klasszikus színházi se­regszemlére, amelyet 1978 óta rendeznek meg. A magyarok Moliére Tartuffe című vígjátékát, Alföldi Róbert (képünkön) rendezését adják elő július 19-én és 20-án. A produkciót szintén spanyol felirattal láthatják a nézők. (MTI) Telt házas jótékonysági gálaest Az árvízkárosultak megsegítésére a Magyar Telekom támogatásával szervezett jótékony­­sági hangversenyen a Művészetek Palotájában telt ház előtt rendezték meg a Concerto Budapest és a Nemzeti Filharmonikusok „Magyar Fantázia” című gálaestjét, amelynek teljes nettó bevételét a szervezők a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatják el az árvíz­­károsultak részére. A jótékonysági gálaesten fellépett a Concerto Budapest és a Nemzeti Filharmonikusok, a Muzsikás együttes és a Magyar Dudások, valamint vendégként Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Molnár András, Kálmán Péter, Petrás Mária, Balogh Kálmán és Berecz András. (Népszava) Elhunyt Körösényi Tamás Meghalt Körösényi Tamás Munkácsy Mihály­­díjas szobrász. Az 57 éves művészt pénteken érte a halál. A szobrász a Magyar Képző­­művészeti Egyetem tanszékvezető tanára, a Doktori Iskola vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt. 1990-től tanított a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Már a hetvenes évek közepén készült munkái­ra is a szobrászat végső határainak keresése volt a jellemző. A nyolcvanas évek elejéig egymással párhuzamosan születtek figurális, a pop art, a minimal art hatását tükröző művei. A kilencvenes években született munkáit az organikus és a puzzle játékból ismert kirakós formák analógiájára fogalmazta meg. Az érdeklődők idén A művészet él című kiállítását tekinthették meg a Magyar Tudományos Aka­démia székházában, az Akadémia Művészeti gyűjteményében. (MTI) Üzenet a Golgotáról Varrnak, vagyunk még, ha nem is nagyon sokan, akik szeretünk verseket olvasni. Természetesen nem klapanciákat vagy olyan sorokat, amelyek azonnal el­árulják, milyen valóságos vagy képzelt pártjelvény ékeskedik a szerző kabát- vagy kosztüm­hajtókáján. Inkább olyanokat, amelyekben „Az írás, a gondolat sebességkor­látozása”, ahogy Labancz Gyula fogalmazta költeményében, amit most egy kitűnő Üzenet a Golgotáról című antológiában lehet olvasni, 17 másik szerző társaságában. Több mint 250 ver­set tett közzé a két szerkesztő, válogató: Simor András és Abák András - közöttük a magukét is. A költemények jelentős része megjelent a két szerkesztő Ezredvég című folyóiratában, amit a baloldal szellemi műhelyének tartanak. És ami a lényeg, a meglepően nagy szám ellenére ezek szinte kivétel nélkül jó versek. A legszigo­rúbb verstani szempontok szerint is, formailag igen változatosak, szellemi üzenetük mégis egy irányba mutat. Nem egyszerűen a szolidaritás vállalása a rendszerváltás veszteseivel, mert magukat nem kívül, hanem belül állóknak ér­zékelik, ezt fejezik ki, mint például Baranyi Fe­renc a kötetnek is címet adó versében csakúgy, mint Simon Lajos, Györe Imre, Csala Károly és valamennyien a többiek. A könyv dokumen­tuma annak, hogy létezik Magyarországon egy nagyon magas színvonalú irodalmi líra, amelyről csak így, talán egybegyűjtve vesszük észre, hogy él még, ha a szerzők közül négyen sajnos már nincsenek is az élők sorában. Mint az elején idézett Labancz Gyula sem, aki talán a legprovokatívabb sorokat írta le költeményé­ben: ....én vagyok az, aki / saját halottjának / tekintheti Istent. ” Bernáth László KULTÚRA 2010. JÚNIUS 28., HÉTFŐ NÉPSZAVA A másfél órás műsor alatt az összes nagy Rod Stew­art-sláger elhangzott Karcsú koncertet adott a skót Harmadik alkalommal lépett fel Rod Stewart Budapesten - ez al­kalommal ő volt a Kapcsolat kon­cert díszvendége. A legnagyobb hazai szabadtéri koncertre némi hezitálás után áldását adta az időjárás is, így már csak a skóton múlott, lesz-e karneváli hangulat az 56-osok terén. Olyan élénken él benne az 1953-as angol-magyar derbi emléke, hogy szerinte az évszázad mérkőzése 6-2-re végződött - így kedveskedett a koncertet megelőzően Rod Stewart a magyar újságírók előtt. Egy biz­tos: miképp a skót énekes, úgy a jelenlévők sem bánták volna, ha az Aranycsapat eggyel nagyobb léket ütött volna Anglia becsületén - ezzel mindjárt meg is lett a kapcsolat a felek között, noha kérdezni nem le­hetett a 65 éves, a külsejére mindig is sokat adó, elnyűhetetlen Celtic-fana­­tikustól, aki egyebek mellett komoly érdeklődést mutatott az iránt, melyik csoportba került a magyar válogatott az esedékes Európa-bajnoki selej­tezőkön. Naiv ember, mintha nem lenne az teljesen mindegy... De rátérve a lényegre: ilyen pon­tosan talán még egyetlen fellépő sem kezdett a Kapcsolat koncerten, és az is könnyen meglehet, ilyen gyorsan nem is végzett. Az im­pozáns látványt nyújtó, letisztult, piramisszerűen emelkedő fehér színpadon nyolc óra előtt már percekkel meg­jelentek hangolni a zenészek, akik összesen 13-an segítették az énekes munkáját: három gitáros, három vokálos, két szaxofonos, két dobos, egy trombi­tás, egy billentyűs és egy hegedűs. Minderre azért illik ilyen részletesen kitérni, mert bár Rod Stewart szüle­tett frontember, zenekarával mégis szerves egységet alkot, van, amikor percekig háttérbe vonul, és előreen­gedi valamelyiküket, bűvöljék meg képességeikkel a Hősök teréig álló, alighanem ismét 200 ezer körüli lét­számú közönséget. A Rhythm of My Heartot például rendhagyó mód úgy fejezték be, hogy a három vokálos hölgy kapott egy-egy rövid szólót, a Da Ya Think I’m Sexy?-t pedig a billentyűs és a basszusgitáros színezte-nyújtotta - higgadtabb, nyugodtabb lett így a híres diszkósláger. Ezek a betol­dások amúgy rendre hozzátettek a zenei összhatáshoz, jól illeszkedtek az egészbe, a tagok közül pedig senki sem értette félre a helyzetet, természetesen nem éltek vissza vele. A koncert középső harmada amúgy a slágereké volt: ez a periódus a Bonny Tyler-féle It’s a Heartache-al indult, a fentebb említetteken kívül elhangzott még egy nagyon átélten előadott, Have I Told You Lately?, illetve a T Don’t Want Talk About It is. Ahogy csapatával, úgy a közön­séggel már nem volt akkora sze­rencséje, igaz, nem is szakadt meg értük a zenei pályán már több mint negyven éve lévő Rod Stewart, aki a slágerblokk végén, a You’re In My Heart egyik refrénénél dobta fel a labdát egy közös énekléshez. Bár arra talán ő sem számított, hogy olyan odaadó egymásra találás jön létre, mint - amilyen a legnagyobb videomegosztó portál tanúsága szerint - hat évvel ezelőtt a Royal Albert Hallban, de felteszem, a meg­­illetődöttség és a teljes tanácsta­lanság még őt is meglepte, gyor­san „vissza is vette a szót”, ké­sőbb nem is pró­bálkozott ilyen meglepetéssel. A koncert show-elemeként akadt labdakirú­gás a Hot Legs című dal alatt, volt egy pikáns megjegyzés és illusztráció a mostanság sokat átko­zott vuvuzela eredeti funkciójáról,­­egy interneten is fellelhető fotót használtak fel ehhez, aminek a tanú­sága szerint a „hangszer” hatalmas méretű óvszerként kezdett el ter­jedni a bennszülöttek közt...). Rod Stewart gyakorta kitartóan riszálta az erre alkalmas testrészét, illetve a több mint 100 négyzetméteres kivetítőn futott Celtic-meccsrészlet is, miközben minden egyes számhoz külön animációt készített a stáb. A végén - néhány dalt a legújabb albumról, a Soulbookról követve - külön csokor következett a 70-es évekbeli slágerekből: a Maggie May, aztán a Sailing, jött is az illedelmes visszataps, amire az énekes kissé kapkodva, összecsapva, néha már a sorokat se rendesen végigénekelve előadta (vagy inkább elhadarta) a Baby Jane-t. Az i-re így nem került fel a pont, és bár koncert közben per­cekre két alkalommal is megpihent a Grammy-díjas előadó, a mindössze kilencvenperces műsor igen karcsú­nak tűnt, és akkor az olykor látható énekesi enerváltságról még nem is beszéltünk. Mindebből persze még nem kö­vetkezik semmi: lehet, hogy Rod Stewart kondíciója már nem a régi, és noha a pörgős számok kicsit vis­­­szafogottabbak voltak, az egyesek szerint rekedt, mások határozott állí­tása szerint épphogy selymes hangja még mindig nagyon jó állapotban van, ami leginkább az érzelmes, lírai daraboknál volt érezhető és élvezhe­tő, és ami a legfontosabb, átélhető. (Ezért sem lehet véletlen, hogy a soulklasszikusok felé vette az irányt az utóbbi években.) Talán a dinami­ka, talán az énekes és közönség kö­zött létre nem jött kapcsolat magya­rázza azt, hogy a rövid koncert végén - nem úgy, mint a tavalyi Simply Reden - a publikum nem követelte már másodjára vissza a skótot, akit így már semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy a második félidő elejétől kezdve szemtanúja lehessen annak, Ghána miképpen verte ki az Egyesült államokat az elképesztő vuvuzelari csaj közepette. Nagy Gergely Miklós Lehet, hogy Rod Stewart kondíciója már nem a régi, és noha a pörgős számok kicsit visszafogottabbak voltak, az egyesek szerint rekedt, mások határozott állítása szerint épphogy selymes hangja még mindig nagyon jó állapotban van Az idei Kapcsolat koncertre mintegy kétszázezer néző volt kíváncsi Fotó: Szalmás Péter Búcsú Kovács Józseftől Hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton hajnalban elhunyt Kovács József énekes. Az Interoperett alapító-vezetőjét életének 65. évében érte a halál. Mario Lanza volt a példaképe. Min­den filmjét megnézte, minden dalát dúdolta. Az iskolapadban nem csak ábécét tanult. Magában képezte éne­kesi adottságát, képzelte jövőjében az ő Lanzáját, énekelte a Sorrentói em­léket, a Bánk bán Hazám hazám-ját. S amikor már úgy érezte, hogy tud valamit, felállt a dobogóra, amellyel csak nagyon kicsit emelkedett a vá­gyakozott művészet csúcsához. De akkor elég volt, hogy a csepeli gyár szereldéjében a szürke hétköznapok szintjéből kimagasodjon, a gépek zaját, motorok zúgását is elnyomva énekével döbbent csendet teremtsen, alkalmi koncertet adjon a műhely munkásainak az olajfoltos targonca tetejéről. Akkor, ott, abban a pillanatban megszületett az a Kovács József, aki később milliók Kovács Jóskája, Józsija lett. Az 1967-es Táncdalfesz­tiválon a zsűri döntését százezrek szavazata bírálta felül. Első lett a Jöjj vissza hozzám kezdetű dalával. És ő mindig visszatért magához. Gyermekkori iskolapadját Vámos László tanár úr osztályában találta meg. Elvégezte a Színház- és Film­­művészeti Főiskola operett szakát. Vályi Éva énekóráira járt. Csepeli munkásszívvel küzdött, kovácsolta magában a művészet nehéz lépcső­fokait. Szigorú tanárai erőfeszítését, tehetségét csiszolva, érdemeiért jutalmazták. A Fővárosi Operett­színházban lépett először a világot jelentő deszkákra, majd a Szegedi Ünnepi Játékok következett. Felfigyelt rá a Grazi Operaház, ahol az Anyegin Lenszkij hercege­ként debütált. Tizenhét sikeres év következett Grazban és vendégként a világ különböző színpadain. Ilyen múlttal, így felkészülve egy másik Kovács József tért vissza Magyaror­szágra. Első útja a csepeli műhelybe vezetett, kereste azt az olajfoltos targoncát, és felállt rá. Némán, egy hang se jött ki a száján. Itthon újabb világhírnévre törekedett. Megalapí­totta az Interoperettet, rengeteg fiatal tehetséget fedezett fel, segítette őket karrierjükben, és velük együtt létre­hozta az Újévi Koncertet az egész világ szórakoztatására. Később átalakította a volt Filmmúzeumot, ahol elindította a befogadó teátrum­ként működő Belvárosi Színházat. Munkásságát a Magyar Köztársa­sági Érdemrend arany keresztjével és életműdíjjal ismerték el. Csepel díszpolgárává választották. Az idén január elsején rendezte a huszadik Újévi Koncertet. Rodolfo áriáját énekelte a Bohéméletből. Akkor még nem sejtette, hogy elmegy ebből az életből - hattyúdala lesz a világnak. Békés Attila Kovács József 2004-ben a Belvárosi Színház megnyitásakor Fotó: Szalmás Péter Sepsiszentgyörgyi siker Kisvárdán A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kapta a határon túli Ma­gyar Színházak XXII. Kisvárdai Fesztiváljának fődíját. A fesztiválon Szerbia, Szlovákia, Románia és Uk­rajna 22 magyar nyelvű társulata vett részt, a sepsiszentgyörgyi művészek a Mizantróp című darab előadásával érdemelték ki a Nemzeti Erőforrás­okért Minisztérium által felajánlott fődíjat. A zsűri díjazta a Marosvá­sárhelyi Yorik Stúdió, a Csíkszere­dai Csíki Játékszín, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Beregszászi Magyar Drámai Színház és az Új­­vidéki Színház versenyelőadását is. A legjobb szórakoztató előadásért járó díjat a Temesvári Csiky Gergely Színház vehette át, az Ájlávju című darabjáért. A közönség díját a Kassai Thália Színház érdemelte ki a Valahol Európában című előadásával. Élet­műdíjat vehetett át Halasi Erzsébet, a nagyváradi teátrum és Kolár Péter, a Kassai Thália Színház igazgatója. A Duna Televízió különdíját kapta a 20 éves jubileumát ünneplő Újvi­déki Tanyaszínház teljesítményének elismeréséül Magyar Attila igazgató. A kisvárdai fesztiválon nyújtott egyéni alakításáért díjat vehetett át Veress Albert, Benedek Ágnes, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, Gál Tamás, a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulat, Pálffy Tibor, Kicsid Gizella, a sepsiszentgyörgyi te­átrum László Csaba, a Marosvá­sárhelyi Nemzeti Színház, Vicéi Natália, a Szabadkai Népszínház és Elor Emina, az Újvidéki Színház művésze. MTI-információ

Next