Népszava, 2015. június (142. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-16 / 139. szám

Minősíthetetlen színházi csótányozás „Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, kártékony csó­tány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében, egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!” Ezt Radnai Márk ifjú rendező írta a jeles kritikusnak, Koltai Tamásnak a Facebookon. A kritikus pedig megosztotta, így hamar viták kereszttüzébe került. A bejegyzést Koltai véle­ménye váltotta ki a Closer című produkcióról, amit az Átrium Film- és Színházban mutattak be, Radnai rendezésében. Koltai erre a következőket ír­ta: „Kedves Márk, rólad csak ennyit, amilyen a stílus, olyan az ember. Egyébként a bemu­tató óta történtekről való véle­ményemet 2 napja leadtam az ÉS-nek, pénteken olvashatod.” Radnai erre többek között ezt válaszolta: „Koltai Tamásnak írt privát üzenetem (amit köz­zétett) stílusáért és tartalmáért is elnézést kértem tőle, még mielőtt láttam volna, hogy megosztotta. De! A hirtelen fel­indulásom tárgya nem Koltai Tamás kritikája volt (!), hanem egy, a munkáltatómmal zajlott privát telefonbeszélgetés, mi­szerint én nem tudok rendez­ni, és jó lenne, ha valaki meg­tanítana. Ez szerintem nem korrekt.” Koltai nem kíván a kérdéssel nyilvánosan többet foglalkozni, annyit a Színházi Kritikusok Céhének elektroni­kus körlevelén megemlített, hogy ugye nem képzeljük róla, hogy ő bármelyik színházveze­tőhöz is odamegy, és bárkit be­­mószerol. De ha felhívják, el­mondja a véleményét. És sem­mivel sem mondott mást, mint amit kritikájában leírt. Magács László, az Átrium igazgatója a következő közle­ményt publikálta: „...Radnai Márk rendező olyan stílusú üzenetet küldött Koltai Tamás kritikusnak, amely minden színházetikai és alapvető em­beri normát megsért. A szólás­­szabadsághoz való jog színhá­zunk egyik legfőbb alapelve. Ebbe természetesen éppúgy beletartozik egy kritikus vagy néző negatív véleménynyilvání­tása mint az erre adott dühös alkotói reakció, de a fizikai fe­nyegetőzés minden formája számunkra elfogadhatatlan. Ezért addig, amíg Radnai Márk nyilvánosan bocsánatot nem kér Koltai Tamástól, az Átrium Film-Színházban semmiféle előadása nem szerepelhet.” NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Visszalőhet a céltábla? Mondják, hogy a céltábla nem lőhet vissza, kritikám nem ele­gáns reagálni. Szerintem pedig visszalőhet. A kritika nem dik­tátum, nem szentencia, hanem a színházról való diskurzus ré­sze. Ha valaki úgy érzi, megsértették, igaztalant írtak róla, di­rekt pikkelnek rá, valótlanságot állítottak, ne kushadjon. Fejt­se ki a véleményét válaszcikkben, olvasói levélben, akár hívja fel a kritikust, még ingerült is lehet, ha éppen felment neki a pumpa, és tisztázzák a tisztázandókat. De a fenyegetőzés, az alpári hangnem, az otromba stílus totálisan elfogadhatatlan. A testi erőszak beígérése pedig akár már büntetőjogi kategória. Minősíthetetlen. Ahogy az is, ha a kritikus szerkesztőjét, főnö­két hívják fel helyette. Azzal az egykori direktorral, aki ezt ve­lem tette, hosszú-hosszú évekig a köszönésen kívül nem voltam hajlandó beszélni. Egyébként bármilyen kommunikáció elkép­zelhető. Előfordult, hogy egy igazgató-főrendező azt kérte, üljek be vele az általam levágott produkcióra, és előadás közben mondjam el részletesen, mik a kifogásaim. Megtörtént. Nem vál­tunk el haraggal. A nagy színész, Gábor Miklós, Vámos László­ról szóló nekrológomra írt vitacikket, ami végképp nem szokás. Közöltük. Nem szitkozódott, csöppet sem volt lekezelő, tényleg vitázott. Ezt a bölcs, egyáltalán nem szenvedélymentes, de nem is bántó mentalitást kellene ellesni tőle haló poraiban is. És rá­jönni arra, amit azért sokan tudnak, hiszen barátságok is szü­letnek köztünk, hogy kritikus és alkotó nem ellenségek, mind­annyian a színházért vagyunk. Kosztolányi azt írta, a kritikus olyan, mint a jó sebész. Lehet, hogy fájdalmat okoz, de a gyógy­ulás reményében teszi. Ami most történt, elmérgesedett viszo­nyainkat mutatja. De ettől még, ami megengedhetetlen, az nem eltűrhető. Ezért helyesnek tartom, hogy az Átrium direktora, amíg nem kerülnek helyükre a dolgok, Radnai produkcióit le­vette a repertoárról. ► BÓTA GÁBOR RÖVIDEN Salföldi Dalföld Június 19. és 21. között első alka­lommal rendezik meg a Káli-me­dence szívében a Salföldi Dalföld elnevezésű összművészeti hét­végét. Az esemény vendégei között lesz Sebestyén Márta (képünkön) és a Hungarian Folk- Embassy, a Fanfara Complexa, a Dresch Miss Vonós Kvartett, a Bede Péter-Balogh Kálmán duó, Szalai Péter, a Juhász Gábor- Gyémánt Bálint duó, a Sík Dóra trió, Domonkos Máté, Navratil Andrea és a Tallabille, valamint a Dunazug Együttes. A koncer­tek mellett lesznek táncházak, illetve kulturális kerekasztal-be­­szélgetések, előadások. ► NÉPSZAVA Elhunyt Bánszky Pál Életének 86. évében elhunyt Bánszky Pál művészettörténész, néprajzkutató, a Magyar Művé­szeti Akadémia (MMA) Népmű­vészeti Tagozatának rendes tag­ja. A képzőművészeti folklór szá­mos díjjal elismert kutatóját jú­nius 13-án, szombaton érte a ha­lál. Bánszky Pál 1958-tól a Nép­művelési Intézet vizuális művé­szeti osztályának főmunkatársa­ként dolgozott, később az inté­zet főosztályvezetője lett. 1978- tól a kecskeméti Katona József Múzeum tudományos munka­társa, 1983-1990 közt megyei múzeumigazgató, 1991-től pe­dig a kecskeméti Magyar Naiv Művészeti Múzeum igazgatója, innen vonult nyugalomba 1999- ben. Bánszky Pált az MMA saját halottjának tekinti. ► MTI FOTÓ: NÉPSZAVA KULTÚRA NÉPSZAVA 5 2015 JÚNIUS 16., KEDD Kerekes Vica szerint a nézőt legalább akkora felelősség terheli, mint a filmest Hűtlenek vagyunk Kerekes Vica Csehországban milliós nézettségű fil­mekben játszik főszerepeket. Jelenleg nincs nála ismertebb magyar színésznő Európában. Most itt­hon van, de a lehetőségek mindenütt megtalálják. MÉSZÁROS MÁRTON - A csehek nagyon a szívük­be zárták. Mennyire más Cseh­országban színésznek lenni? - Az elmúlt években Prágá­ban laktam, viszont nagy örö­mömre már fél éve itthon va­gyok, mert kevesebb a dolgom. Csehországban sokkal jobban tisztelik a színészeket. Nagyobb rajongás övezi őket, de ezt nem azért mondom, mintha ez len­ne a legfontosabb a színészek számára. Ott lehet arra alapoz­ni, hogy bizonyos színészek hú­zónevek, és tódulnak rájuk a nézők. Engem sokkolt, amikor először szembesültem vele, hogy ott milyen autogram- és fotógyűjtési láz tombol, renge­teg közönségtalálkozót tarta­nak. Az elején nem is tudtam elképzelni, hogy mi lesz egy ilyen találkozón, hányan jön­nek el - tömeg várt ránk. Gyak­ran szólítanak le az utcán vad­idegenek, és gratulálnak. Ezt még szinte ma sem tudom el­hinni. A másik oldalon pedig azt vettem észre, hogy a rende­zők, a producerek és a többi stábtag is egészen máshogy vi­szonyul hozzánk. Nyíltan meg­mondom, hogy a seggnyalást nem szeretem, de legyünk be­csülettel és tisztelettel egymás iránt. Csehországban ez na­gyon jól megvan, viszont azért is merek élesebben fogalmazni, mert itthon sok rendező végte­lenül lekezelő, és nem tud bán­ni a színészekkel. Most figyelő­állást vettem fel, és csak pislo­gok, hogy mik vannak. - A cseheknél van ügynöke, nálunk ez nem bevett szokás. - Itthon egyszerűen megha­ragszanak a rendezők, produ­cerek, ha nem velem beszélnek, hanem egy másik emberrel. Pe­dig az ügynököm az érdekeimet képviseli, valamilyen szinten szimbiózisban él velem. Cseh­országban már nem is a szí­nészt keresik, megtudakolják, ki a menedzsere, és őt hívják a szerepajánlatokkal. Úgysem dönthet a színész nélkül, vi­szont ismeri őt és tudja, hogy mi az, amire vágyik. Itthon nem szeretnek ügynökökkel tárgyalni, mert ez sérti a ren­dezők büszkeségét, ugyanak­kor az itthoni ügynököknek fo­galmuk sincs arról, mi a fel­adatuk. Nem a pénzről kellene szólnia ennek a dolognak. Fel­merült bennem, hogy lehet, azért van ez az egész, mert a magyarok szeretik egyedül ki­kaparni a gesztenyét. - A filmjeit milliók nézték meg a cseh mozikban, itthon már a százezer is nagy dicső­ség. - A Férfiremény című filmem­nek 1,2 millió néző lett a vége, de a Nestydát is közel egy­­millióan látták moziban. Egy dolgot biztosra megállapítot­tam: nincs egy igazság. Nekem is igazam van, és más is egyen­értékű igazsággal rendelkezik. Éppen emiatt nem tudom azt mondani, hogy a filmszakma nagy hibája, hogy a magyarok nem járnak moziba. Nekünk, nézőknek a vállán legalább ak­kora felelősség nyugszik, mint a filmkészítőkén. Hűtlenek va­gyunk. Az emberben benne kel­lene lennie annak, hogy meg­nézi a magyar filmeket. Amúgy az elmúlt évekből kapásból fel tudnék sorolni legalább öt ma­gyar filmet, amit csodálatosnak tartok. Egyféle nézőpontból a magyarokban van a hiba, amiért nem élnek a magyar vol­tuk különlegességével. Az egész világon egyediek tudunk lenni, de ezt itthon nem ismerjük el. Jó lenne megint rákapni ennek az ízére, mert annyira erősek vagyunk, hogy az elmondha­tatlan. Sajátos a világképünk, mégis érdektelenek vagyunk. Volt egy felmérés, amiből kide­rült, hogy Magyarországon jó­val kevesebben járnak moziba, mint a körülöttünk lévő orszá­gokban, a megnézett filmek zö­me pedig amerikai. Össze­egyeztethetetlen, hiszen annyi­ra erős bennünk az öntudat! Amikor a legutóbbi olimpiát néztem, zokogtam, mintha az én nyakamba akasztották vol­na az aranyérmet. Meg is je­gyezték a cseh barátok, hogy milyen csodálatos, hogy ennyi­re büszke vagyok a magyarsá­gomra. - Csak erről lehet szó? - Valószínűleg annyi az egész, hogy a cseheknek fontos, hogy legalább azzal támogas­sák a nemzeti filmipart, hogy megnézik a filmeket moziban. Talán kicsit retro nemzet, pél­dául Prágában pénteken már nem látni cseh lakost, mert a hétvégét a természetben töltik. A legtöbb családnak van vityil­­lója, amit szépítget, ahol jól ér­zi magát. Amúgy nagyon meg tudom érteni, amiért ilyen so­kan járnak moziba. Én sem szeretek letöltögetni, a mozizást semmi nem kárpótolja. Imádom a művészmozikat, a recsegő székeket, azt, hogy időt és pénzt szánok arra, hogy meg­nézzek egy filmet nagyvász­non. - Talán az új filmrendszer számlájára írható ez a hiányos­ságunk?­­ Volt némi meghasonulás, a filmesek sem tudták, hogy mi lenne az igazán jó. Ha maga­mat adom, vagy ha az ameri­kai mintát követjük? Végül úgy döntöttek, reformáljuk át az egészet, felügyelet alá he­lyezték a forgatókönyveket, minden a nyugati minta felé tolódott el. Még igazán nem ér­zem ennek a jó oldalát, de a Szabadesés, a Liza, a rókatün­dér vagy a Parkoló eloszlatta a félelmeimet. - Tehát fellendülőben van a filmgyártásunk? - Ezt nehéz megállapítanom, mert közvetlenül nem érintke­zem a hazai filmszakmai társa­sággal, valamilyen szinten félig kívülálló vagyok. Most négy itt­honi meghallgatásra is hívtak, mégsem tudok mást tenni, mint beszélgetek, vagy az internetről tájékozódom. Az is valami, hogy nem haltunk meg, mert évekig nem készültek magyar filmek. Van sok filmünk, amely akár­csak a kis virág, amely olyan erős volt, hogy túlélte a ziman­kót, minden nehézség ellenére elkészült. Nem szabad senkit hibáztatni. Valaki kapott hatal­mat, de egy-két év alatt képte­lenség bizonyítani. Viszont azt elmondhatom, hogy boldog va­gyok attól, amit látok.­­ Elbűvölő és tehetséges, mégis úgy érezni, hogy nem tud igazán magasra ugrani. - Egyáltalán nem látom így. Sokszor elmondom, hogy nem rövid távra, hanem hosszú táv­ra tervezek. Mindenkinek meg van a saját tempója, az utóbbi években tudatosult bennem, hogy nem félek semmitől, nem kell már a második filmem után világhíressé válnom. Job­ban illik a habitusomhoz, hogy megfontoltan, kisebb léptekkel jussak el a célig. Az emberek úgyis megtalálnak. Most éppen egy amerikai-cseh filmben fo­gok játszani, ami Milada Horá­­kováról, a szocializmus áldoza­táról szól. Megtaláltak Lengyel­­országból, leforgott egy osztrák filmem is. Soha nem kaptam olyan felkérést, amely emberi­leg ne lett volna szimpatikus, erre büszke vagyok! Nem tu­dom, hogy öt év múlva színész leszek-e, sokszor nem is tartom magam annak, csupán olyas­valakinek, aki filmekben ját­szik. Ha például filmtörténeti kérdéseket kapnék, elvéreznék. Az önfejlesztő könyvek jobban érdekelnek, mint a filmtörténeti művek. - Tervbe van véve, hogy né­hány éven belül rangos díjat vehessen át? - Hadilábon állok a díjak­kal! Ha kaptam kitüntetést, azt hittem, hogy majd sorban jön a többi elismerés is. A ku­tya nem hívott fel utánuk. A filmszemlén a legjobb szí­nésznő lettem, jelöltek a Cseh Oroszlánra a 7 nap bűne cí­mű világháborús drámámért, két különböző elismerést is át­vehettem Szlovákiában. Még­is szkeptikus vagyok azt ille- Névjegy Kerekes Vica (1981, Fülek) színésznő. Pozsonyban vé­gezte a színművészeti főis­kolát, néhány évig a szolno­ki teátrumban játszott. Csehországban a legsikere­sebb mozifilmek főszerep­lője. Egy közvélemény-ku­tatás szerint a cseh férfiak a legszebb nőnek tartják. 2010-ben megkapta a Ma­gyar Filmszemlén a legjobb női alakítás díját. Idén há­rom új cseh és két új ma­gyar filmjét láthatjuk. Idén, hogy mi alapján döntik el, ki a legjobb. Lobbizás, kap­csolati rendszer, szerencse. Pe­dig az ember nem lesz jobb színész a díjak által.­­ Több online magazintól rendre megkapta, hogy szexszimbólum. Milyen érzés?­­ Bizonyos portálok valóban fenntartják az érdeklődést, de mára elfogadtam ezt is. Az ele­jén még hadakoztam, amikor az erotikus jeleneteimet osz­tották meg. Erre nincs szük­ségem, de legyen, ha valakit ez tesz boldoggá. A technika világában bármit kivághatnak a filmekből, csupán azt nem értem, miért különös egy szexjelenet, amikor ebben a nyitott világban már szinte mindent láttunk. Érdekes volt, amikor egy női újság főszer­kesztője emiatt azt hitte, hogy szexfilmekben játszom. Kerekes Vica: a magyarok szeretik egyedül kikaparni a gesztenyét fotó: molnár ádám

Next