Pesti Hírlap, 1914. szeptember (36. évfolyam, 212-241. szám)

1914-09-26 / 237. szám

4 . " - " százados csapatának egy részét visszarendíte az ellenség feltartóztatására, csapatának többi részét ped­ig a tüzérségnek küldte segítségül. Az ágyukat nem tudták kivonszolni a mocsár­ból, mert a kerekek egyre jobban belesüpped­tek. A nehéz helyzetben mentő ötlete támadt az okos századosnak, az egyik szerkocsiról le­rakatta az ezred üres zabzsákjait, ezeket terí­tették ki a mocsárra és igy sikerült az ágyu­kat kivonszolni.­­ A viszontagságos, éjszakai visszavonulás után másnap ugyanez a hadosztály ismét tűz­vonalba került. Déltájt azonban fogyni kezdett a lőszere és az a veszély fenyegette, hogy a tüzelést be kell szüntetni. Ismét Kainz száza­dos segítette ki őket. Egy másik hadosztály tüzérségének a lőszerfölöslegét fölrakatta pa­rasztszekerekre, amelyek még a kellő időben odaérkeztek a hadosztály tűzvonalához. Rendkívüli bátorsággal és leleményes­séggel harcolt ezrede élén báró Stillfried Adolf, a 17-esek parancsnoka. A felsőbb pa­rancsnokság fontos pozíciót bízott az 1741. gya­logezred védelmére. A parancs szerint a te­représzt feltétlenül tartani kellett egyéb ope­ráció biztosítása végett. Báró Stillfried előnyös beosztással úgy helyezte el embereit, hogy a nagyobb ellenséges erők támadását is kivédte. Ahol a terep nem volt alkalmas a védekezésre, ott földhányásokat csináltatott. Az ellenség is tudta, hogy milyen fontos ez a tereprész és nagy túlerővel támadott. A 17-esek vitézül vé­delmezték a pozíciót, amire az oroszok nagy tüzérségi erőt rendeltek oda, amely órákon át zúdította a srapnelt derék katonáinkra. A sorok lassanként ritkulni kezdtek és az ezre­des szomorúan nézett végig a megingott raj­vonalon. A válságos percekben odavágtatott­­a rajvonalhoz, leugrott a lováról, fegyvert fo­gott és odafeküdt a lövészárokba a legénység közé. — Most már nincs visszavonulás!. Csak tovább bátran! — biztatta katonáit, akikkel­ együtt naplementéig állta a borzalmas tüzet. Már csaknem teljesen sötét volt­,amikor báró Stillfried ezredes maga is súlyosan megsebesült ) és több sebtől vérezve, szállították el katonái a tűzvonalból. Az ezred parancsnokságát ekkor Ventour Hugó alezredes vette át. A parancsnokság há­rom napi harc után, méltányolva a 17-esek véres és fárasztó küzdelmeit, rendeletet adott ki, hogy akkor már Turcsinnál első vonalban harcoló ezredet váltsa föl egy tartalékban levő ezreddel. Ekkor azonban a legénység parancs­noka útján azt a kérelmet terjesztette elő, hogy Estére egy század huszár vonult be a helységbe, de a főhadiszállás csak nem akart megérkezni. Ellenben megjelent négy tiszt s az önkéntes­ őrmester. Ez most félrevonta a korcs­márost s így szólt hozzá: — A tábornok urak félórányira ide a kastélyban szálltak meg s így az ő vacsoráju­kat mi fogjuk elkölteni. S azzal helyet foglaltak a dúsan megra­kott asztal körül. Az öt tábornok, persze, csak mese, volt. Két huszártiszt mindenképen túl akart tenni a derék Háry Jánoson. A legképtelenebb históriákkal traktálták egymást s állandóan ve­télkedtek, hogy ki tud nagyobbat mondani. — Mikor Gorodoktól jövünk visszafelé, — beszéli az egyik, — egy magasparti pasak­nak a medrébe jutottam s már-már úgy lát­szott, hogy nincs szabadulás. Annyival is in­kább, mert fönt, a part szélén, magas kerítés húzódott. Egy pillanatig tűnődtem, majd hirte­len elhatározással egy pár vasat vágtam a lo­vam oldalába s neki ugrattam a kerítésnek. Már el is értem, mikor egy shrapnell elvitte a lovam hátulját. " — És te? — kérdi a bajtárs. — Én a lovam elejével a levegőben ma­radtam. A másik nyelt egyet, majd így szólt: — Az­ semmi. Az én vállamról az egyik shrapnell letépte a mentét, a másik pedig visz­szahozta. Erre az előbben­ kardot rántott. Diplomata, hagyják őket továbbra is a tűzvonalban, mert tovább akarnak harcolni. A kérést teljesítették. Az utolsó nap harcaiban Ventour alezredes is megsebesült, de ennek­ ellenére egész nap ott maradt a tűzvonalban, csak késő este, ami­kor erős seblázat kapott, engedte meg, hogy elszállítsák a télkoli kórházba. A kitüntetendő tisztek között van nemes Hinke Alfréd vezérőrnagy is. Dandárjával egy tereprésznek a megszállására kapott pa­rancsot a legutóbbi nagy harcok folyamán. A dandár elővédje már kifejlődőben volt az ellenség állandó tüzelése közben, amikor Hinke tábornok maga is előre lovagolt, mert sok függött attól, hogy az elővéd hogyan szállja meg a dandárnak kijelölt­ helyet. A tábornok három golyót kapott, kettő a lábába fúródott, egy pedig a karjába. A skínzó fájdalmakat könnyedén tűrte és nyugodtan vágtatott végig a fronton, hogy meggyőződjék arról, hogy a tereprész megszállása pontosan úgy történt-e,, ahogyan a felső parancsnokság óhajtotta. Alig ért oda, annyira elgyöngült, hogy el kellett szállítani a kötöző­helyre. * A h­áború nehéz és önfeláldozó munkát ró az orvosokra is. Puskatűz és ágyúdörgés közben a legnagyobb nyugalommal kell dol­gozniok. Számtalanszor megtörtént, hogy a csapatok visszavonultak, de­­tíz orvosnak ott kellett maradnia sebesültjei között. Az oroszok nagyjában respektálják a Vörös Keresztet, de számtalanszor megtörténik, hogy egy-egy emberi érzéseiből kivetkőzött, orosz, fegyvert emel az orvosra is, aki pedig egyformán segít­ségben részesíti a saját bajtársait és az ellen­séget. A legújabban kitüntetésre ajánlott orvo­sok között van dr Simonovics József 57-ik gyalogezredben segédorvos, akinek munkás­sága például szolgálhat minden katonának. A tizennégy napos csata egyik­­ütközetében az 57-ik gyalogezrednek heves éjjeli támadása ..volt. Órákig folyt a harc, m­ig­ végre az­ oroszok­­ megfutamodtak. A kötözőhelyre tömegesen . hozták a sebesülteket, a segédorvos egész éjjel­­.dolgozott-.és reggel a végkimer­ültséggel. küzd­ . ve. vonszolta magát hátra az orvosok pihenő­helyére. Ekkor jelentették neki,­hogy az erdő sűrűjéből­ még harminchat sebesültet hoztak. Több orvos nem volt, csak néhány egészség­ügyi katona, azért Simonovics újra talpraállt és bekötözte a sebesülteket. Az utolsó sebesült kötözésénél már kiesett a műszer a kezéből, teljesen elalélt. Érdemes a fölemlítésre az alábbi epizód is. Turcsinnál a harmadik császári lövész­zászlóalj is védett egy hadállást. Nol­e Viktor alezredes volt a parancsnokuk. A hadtestpa­rancsnok attól tartva, hogy ez az erő kevés lesz a fontos pozíció megvédésére, még­­egy­ gyalog­sági zászlóaljat rendelt oda. Az alezredes azon­ban visszaküldte őket azzal az üzeenettel, hogy a hármas császári lövészek elég erősnek érzik magukat , a vállalt feladat végrehajtására. Nol­e alezredes és zászlóalja csakugyan meg­felelt a­ feladatának, végig szilárdan védték a pozíciót és közben nagy veszteséget­;­okoztak a kíméletlenül támadó ellenségnek. Simon Vilmos: Oroszország m­eghiusult terve. Lausanne, szept. 25. A „Gazette de Lausanne" konstantiná­polyi jelentése szerint Pétervárról éhező uta­sok beszélik, hogy Oroszország fővárosának­­ katonai köreiben nagy az elégedetlenség, mert arra számítottak, hogy az orosz hadsereg számbeli fölényével az osztrák-magyar had­sereget rövidesen halomra dönti. Most, hogy ez a föltevés tévesnek bizonyult, nyilvánvaló, hogy Oroszországnak egész stratégiai­ és poli­tikai terve dőlt halomra. Az orosz mozgósítás első napjaiból. Newyork, szept.­ 25. Az ideérkezett orosz kereskedők beszélik, hogy a moszkvai kereskedők annak a­­ hírére, hogy Ausztria-Magyarország Szerbia­ ellen büntető-expedícióra indul, a szerb hadikincs­tár részére igen nagy összegeket ajánlotttak fel és önkéntesek toborzására is pénzt gyűjtöttek. Ugyanezek az orosz kereskedők beszélik hogy az orosz hadvezetőség július 28-án elren­delte a déli és délnyugati hadtestek mozgási­sítását, aminek következtében egy millió két-Szésznyolcvanezer orosz katona vonult a galí­ciai harok­ra. Ezzel egyidőben az orosz cár az sürgönyözte Vilmos császárnak, hogy Auszt­ria-Magyarországnak megüzeni a háborút ab­­ban a pillanatban, amint a monarchia csapa­tai átlépik a szerb határt. Oroszország zsúfolva van sebesültekkel. Konstantinápoly, szept. 25. Orosz utasok azt mondják, hogy Moszkvában a magánházak 13 zsúfolva vannak sebesültekkel. A kraszniki győzelem és Hindenburg diadalai. Berlin, szept. 25. A kraszniki nagy győzelemnek a kelet­poroszországi orosz invázió csökkentésére való nagy befolyásáról tanúskodik többek közt egy levél, amelyet Hindenburg főparancsnok eg­y unokanővére az oroszok által elpusztított Nei­denburgból írt. A levélnek erre vonatkozó része így hangzik: — Kelet-Poroszország, főképen pedig a kö­zeli határszél veszélyeztetésének nagy csök­kentését jelenti az a körülmény, hogy a nagy orosz csapat-összevonásoknak az osztrák-ma­gyar seregek kraszniki csodás győzelme követ­keztéből meg kellett oszlaniok. Ez döntő jelen­tőségű­ dolog és ezzel a Soldau felöl való további invázió veszedelme elmúlt. Rennenkampf civilben menekült. München, szept. 23. Ide érkezett jelentés szerint Rennen­kampf tábornok Insterburgban, ahonnan Ilin­denburg kikergette, éppenséggel nem élt kato­nás életet A városka lakói nagy pezsgős­ mu­latságokról beszélnek amelyekkel az orosz h­ad­vezér­­muló győzelmeit ünnepelte. Rendszerint csak a késő délelőtti órákban kelt fel ágyából, kivéve dicsőségének utolsó napját, amikor már korán reggel felvették azzal a hírrel, hogy jön­nek a német seregek. Anna szálló személyzeté­nek előadása szerint, ahol a tábornok Vezér­karával lakott, Rennenkampf a menekülésnél­­nem tartotta szükségesnek katonai egyenruhá­ját felöltem, hanem egyszerű polgárnak öltöz­ve szállt egy hatalmas automobilba, amely ro­hanva vitte őt a nagyobb biztonságot kínáló orosz föld felé. Egyes jelentések szerint ezen az automobilon menekült maga a fővezér, Mik­lós nagyherceg is, akit iisterburgi látogatása idején ért a Hindenburg-féle győzelmek híre. A fővezér szintén polgá­ri ruháiban utazott el. Milyen az élet Orosz-Lengyelországban? Berlin, szept. 25. — Saját tudósítónktól. — A Nova Reform a ideérkezett varsói lapje­lentések alapján érdekes részleteket közöl a varsói és lengyelországi viszonyokról. Az orosz hatóságok rendeletére Varsóban minden szín­házban meg kell tartani az előadásokat. Egy­idejűleg cáriaházt közöltek, amelylyel Orosz­ország minden községében életbe léptetik a rendkívüli intézkedések állapotát, még ott­­is, ahol eddig ez nem volt. A lapok rendőri rovata tömeges banditatámadásokról ad hírt, Varsóban és környékén elkövetett gyilkosságokról és rab­lásokról, valamint számos, a nyomor miatt elkö­vetett öngyilkosságról. A Németországba és Orosz-Lengyelországba illetékes lengyeleket — összesen mintegy hatezret — Orenburgba küld­ték, a szibériai határra s ott internálták őket. A németeket még messzebbre vitték. Az ellenséges tábor fölött. Nagyvárad, szept. 23. Egy aviatikus hadnagy, aki­ a levegőben nyolc­száz méter magasságban, az orosz tábor fölött se­besült meg, a következőket beszélte el azokról az­ izgalmakról és veszedelmekről, amiket átélt: — A háborúban, amig meg nem sebesültem, harminchétszer szálltam fel repülőgépemmel. Mind­annyiszor felderítő szolgálatot végeztem és mind­ PESTI HÍRLAP­­ —1­914. szeptember 20.,­szombat.

Next