Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-11 / 283. szám

) 1914. november 11., szerda. PESTI HÍRLAP 13 — (A népfölkelésre kötelezettek fölmen­tése.) A belügyminiszter most küldte szét azt a körrendeletet, amely a népfölkelők fölmentésé­re vonatkozik. A törvényhatóságok első tisztvi­selőjének címzett rendeletben a miniszter azt mondja, hogy a közszolgálatnak a hadművele­tek sikere szempontjából is fontos és zavartalan ellátása kívánatossá teszi, hogy azok, akiknek polgári alkalmazásukban való meghagyására a közigazgatás, különösen pedig a tűzrendészet, közbiztonság, közegészség és közélelmezés ér­dekeiből, valamint a hadműveletekkel kapcsola­tos érdekek szempontjából nélkülözhetetlen szükség van, a népfölkelési tényleges szolgálat alól lehetőleg mentesíttessenek. Azok a népföl­kelők tehát, akik a közhatóságoknál, hivatalok­nál és intézeteknél, valamint a közérdekből fon­tos intézményeknél, vállalatoknál, üzemeknél, stb. vannak alkalmazva, akiket a bemutató szem­lén „alkalmasnak" találnak és akik teljesen nél­külözhetetlenek, bizonytalan időre fölmenthetők. Ezek azonban csakis olyanok lehetnek, akik az érilített szolgálatokban vagy egyáltalában nem nélkülözhetők, nem helyettesíthetők, vagy nem pótolhatók. A miniszter mindezek megállapítása után elrendeli, hogy az ilyen népfölkelőkről, ki­ket a bemutatók alkalmával alkalmasaknak talál­nak, hozzá, aki a fölmentések ügyében kizárólag intézkedik, fölterjesztést intézzenek, a kellő in­dokolással és a népfölkelő bemutató szemlén ka­pott népfölkelő igazolványnyal együtt. A föl­mentésre vonatkozó javaslatokat haladéktalanul be kell küldeni, részben a főszolgabírák, rész­ben a polgármesterek, részben pedig az alispá­nok útján. Azoknak, akik föl vannak jogosítva arra, hogy a fölmentésre vonatkozó javaslatot fölterjeszthessenek, nem kell összegyűjteni az ide vonatkozó iratokat, mert azok esetről-esetre, sőt egyenként is beküldhetők. Nem érdektelen a belügyminiszter rendeletének az a része, amely azt foglalja magában, hogy ha az eléje terjesz­tett és a fölmentésre vonatkozó javaslatok az illetők bevonulási időpontjáig el nem intéztetné­nek, az esetben ezeknek a javaslatoknak az el­döntéséig az illető népfölkelőknek nem kell be­vonulni s igy azokat polgári állásukban meg­hagyottnak kell tekinteni. A miniszter a szóban forgó rendeletet azzal végzi, hogy a polgármes­terektől és az alispánoktól elvárja, hogy csupán azokat hozzák javaslatba, akiknek fölmentésére a közigazgatás már émlített ágazatainak zavar­talan ellátása szempontjából — minden mellék­tekintettől független, tárgyilagos elbírálás sze­rint a legkomolyabban vett föltétlen szükség van. — (Egy német jósnő a h­áború tartamáról.) A „Berliner Börsen Courtr" munkatársa beszél­getést folytatott Berlin egyik nagyforgalmú jós­nőjével. Az illetőnél szorongásig telve voltak a termek, amikor az újságíró kopogtatott nála. A jósnő a háború lefolyásáról a következő dátu­mokkal fölszerelt nyilatkozatot tette: — Németország óhajtásait a h­áború duplán is teljesülés elé viszi. (!) Győzni fog, de sok gondja és nagy veszteségei lesznek. Ez évben nem lesz béke, azonban 1915. január-február táján megkötik a békét. Márciusban már az összes csa­patok odahaza lesznek. Most, e hónap közepe tá­ján elmondhatjuk már, hogy átjutottunk a hegyen. Egy ország, amelyről még mit sem sejtenek, elle­nünk fog föllépni, egy másik minket fog segíteni szárazon és vizen. Azért a győztesek végül mégis csak mi maradunk. A császár kívánságai is teljesülni fognak. A birodalomra szép napok virradnak, Ausztria-Magyarországnak is jól fog menni. Egy állam azonban Európában teljesen vagy majdnem egészen föl fog bomlani.­­ (A tábori posta csomagainak azonosítása.) A magyar királyi posta és távírda igazgatósága a következő hirdetményt teszi közzé: A tábori postai csomagok je­lentékeny számmal azért válnak kézbevithetetlenekké, mert a csapattestek helyváltozásai miatt többször kell őket utánszállítani s e közben a cimiratok ledörzsölőd­nek róluk vagy átázás következtében olvashatatlanokká válnak. Az ily csomagok aztán térti kezelés alá esnek s ha azok belsejében nincs meg a feladó címjegyzéke, ak­kor a csomagot a posta a feladónak sem tudja vissza­adni. Kívánatos tehát, hogy a feladók a tábori postai csomagok belsejébe papírlapot helyezzenek el, a feladó teljes nevével és lakásával, valamint a címzett teljes cí­mével. Ily módon a csomagok azonosítása é® visszakéz­besítése nem ütköznék akadályokba, sőt a csomagok ki­elégítőbb címzéssel esetleg újra rendeltetésük helyére vol­nának sz&UUMlok. " * — (Német katonatiszt Sarolta császárné kastélyában.) Egy rotterdami újság irja: Ami­kor a német csapatok bevonultak, Bouchour belga faluba, egy különös úrilak vonta magára figyelmü­ket. Az országúttól nem messze, pompás park kö­zepette, emelkedik a kastély, melynek ormán osztrák lobogót lenget a szél, a vasrácsos kerítés bejárata fölött pedig a Habsburgok címere látható. Schmidt német százados, a csapatok parancsnoka, meglepőd­ve állott meg a kastély előtt. Első tekintetre azt hitte, hogy valamely furfangos belga alattvaló ily módon szeretné magától távoltartani a németeket. A német százados becsönget, mire egy kissé kopot­tas livrés inas siet elő, aki jelenti, hogy ebben a kastélyban Sarolta mexikói császárné lakik. A szá­zados eleinte rossz tréfára gondolt, s megparancsol­ta az inasnak, hogy jelentse be őt a császárnénak. —­ Kissé bajos lesz, — felelte az inas. — A felséges asszony már évek óta beteg és senkit sem fogad, kivéve a szertartásmestert és társalkodónő­jét. — Jól van tehát, — erősködik a német tiszt, — ha a felséges asszony nem fogad, jó lesz a szertartásmester is. Jelentsen be! A századost egy terembe vezette az inas, aki nemsokára egy éltes úrral tért vissza. — Miért tűzette ki a kastélyra az osztrák lo­bogót? — kérdezte szigorú hangon a százados. A tiszteletreméltó öreg úr fölvilágosította a századost, hogy ez a kastély Miksa mexikói császár, Ferenc József osztrák császár és magyar király öc­­ Cse feleségének a tulajdona. Az osztrák lobogó és a Habsburg-címer tehát jogosan diszíti a kastélyt. A német százados ekkor bocsánatkérésre fogta a dol­got s a ceremóniamesterrel rövid sétára indult a gondozott parkban. Az átkanyarodásnál egy feke­teruhás, galambősz matrónára lett figyelmes a szá­zados. — A felséges asszony, — szólt a szertartás­mester a matrónára mutatva, aki egy magas hölgy karjára támaszkodva, lassan lépegetett a sétány kavicsos útjain. Két k­vvés szolga néhány lépés tá­volságban követte a két hölgyet. A százados engedelmet kért, hogy tiszteleg­hessen a császárné előtt, de a szertartásmester ud­variasan tudtára adta, hogy kérése nem teljesíthe­tő, mert a boldogtalan császárnénak sejtelme sincs az utolsó félszázad eseményeiről; csöndes visszavo­nultságban egyedül a múlt emlékeinek él . . . A százados saját kerülést a következő figyel­meztetést erősítette a kapubejáratra: „Ez a kastély az osztrák korona tulajdo­na. Itt él a mexikói császárné ő felsége, Miksa osztrák főherceg felesége, I. Ferenc József, diadalmas szövetségesünk sógornője. Figyel­meztetem az erre elvonuló német csapatokat, hogy ezt a lapot és lakóit tartsák tiszteletben."­­ (A haditudósítók látogatásai.) A sajtó­hadiszállás tagjai a déli harctérre való utaztak­ban néhány napra megállapodtak Budapesten, hogy megtekintsék a főváros hadikórházait és látnivalóit. A keddi napon mindenekelőtt a fő­város Révész­ utcai, nagy hadikórházát nézték meg a magyar, osztrák, német, dán, svéd, olasz, amerikai irók, hirlapirók, festők, előzőleg azonban dr Bárczy István polgármesternél tisz­telegtek. A haditudósítókat Harbauer főhad­nagy, parancsnokhelyettes vezette s bemutat­ta a polgármesternek a külföldi sajtó képvise­lőit, akiket dr Bárczy István lelkes szavakkal üdvözölt. Majd az egész társaság automobilokra ült és a Révész­ utcai hadikórház megtekintésé­re indult. A kórházban Dollinger Gyula udvari tanácsos, vezértörzsorvos, a kórház parancsno­ka üdvözölte a vendégeket, akiket dr Bárczy István polgármester mutatott be a kórház ve­zetőségének. A sajtóhadi­szállás tagjai az orvo­sok kalauzolásával megtekintették a nagy hadi­kórház összes helyiségeit s különösen a kü­lönböző fegyverektől eredő sebek gyógyulási ideje iránt érdeklődtek. A szemle végeztével automobilokon a budai királyi várat és a Má­tyás-templomot nézték meg, végül pedig a pénz­intézeti tisztviselők nagy hadikórházát látogat­ták meg.­­ (A lévai tanítóképezdészek katonának jelentkeznek.) Léváról jelentik: Léván a taní­tóképző két felső évfolyamának növendékei gyűlést tartottak, melyen elhatározták, hogy önként jelent­keznek katonának. Az intézet igazgatójának beje­lentették szándékukat. A növendékek ezután meg­kérték szüleiket, hogy adják meg a jelentkezéshez szükséges szülői beleegyezést. Sokan közülök már meg is kapták szüleik hozzájárulását.­­ (Pazarlás a háztartásban.) A háború, úgy látszik, takarékosságra fogja szoktatni az em­bereket. Üdvös dolog lenne azonban, ha gazdasá­gosságra is szoktatná őket és ezt a helyes ökonómiát mindenki a saját tápálkozásának új alapokon való berendezésével kezdené el. Kevesen tudják, hogy a szociológiának egyik jelentős segédtudománya a táplálkozás higiénikusabb és gazdaságosabb beosz­tását tűzte ki maga elé feladatul. Az egyén táplál­kozása kihat a közre és így az államra is. A helyes táplálkozás tanait egész szakkönyvtár ismerteti, és bizony okos dolog lenne, ha a háziasszonyok is megismerkednének vele, legalább most a háború alatt. Mert sajátságos, a higiénikus táplálkozás egy­szersmind az olcsóbb és takarékosabb életmódot is jelenti. Nem csak azért, mert kevesebb a patika­költség, hanem, mivel a tápanyagok helyes meg­választása rendkívül redukálja az élelmicikkek be­szerzésének szükségletét. A húsneműek fogyasztá­sánál sokat megtakaríthat a szakszerűen táplálko­zó család. A kenyérnek a bő sikértartalmú búza­lisztből való sütését a hatóságok beavatkozása nél­kül is elhagyta volna az, aki tudja, hogy a rozs-és árpa­kenyeret a szervezet könyebbben­ meg tudja emészteni, mint a búzalisztből készült süttetet. Ezer apró szabálya van az okszerű táplál­kozásnak, amelyek mellett az esztétikai szempontok­nak is eleget lehet tenni, mert az elkövéredéstől is megóvják azt, aki e receptek szerint él. Úgy, aho­gyan az egyes ember pazarolja és fölöslegesen fo­gyasztja a tápszereket, ugyanúgy pusztítják fölösle­gesen a háztartások is a háború miatt mind drá­gábbá váló élelmiszereket. Rubner, aki szakember ezen a téren, kimutatta, hogy a legtöbb háztartásban a táplálék 20—25 százaléka elfogyasztatlanul marad vissza a tányérokon. Még a börtönk lakói is úgy pazarolnak, hogy a tápláléknak mintegy 30 percent­jét nem fogyasztják el. A kanálisok naponta fejen­ként húsz gramm tiszta tápláló zsiradékot visznek le a konyhákból. Ez a tápanyag, amely egy nagy város élelmezésénél hallatlan pazarlás, haszontala­nul pusztul el. Ez a körülmény azért is érdekes, mert ilyen anyagpazarlással semmiféle üzem nem dolgozhat, csak a magánháztartás, ahol még nem ismerik az igazi takarékosság tudományát. Emel­lett a zsírfogyasztás önmagában is pazarló. Sokan a sajtokhoz és zsíros húsokhoz is vajat esznek. Ha a monarchiában mindenki csak egy grammal keve­sebb vajat ennék naponta, akkor évenként 25 ezer tonna vajjal fogyna el kevesebb. Ez azonban csak egy példa, de így van ez minden táplálékkal. A ta­karékoskodásnál mindig az összesség érdekeit tart­suk szem előtt s akkor rájövünk, hogy az egyes em­ber grammnyi megtakarításából, milliókra átszámít­va, tonnák és métermázsák lesznek és ami most mindennél fontosabb, az élelemhiányt is kiküszö­bölhetjük ezen az úton.­­ (Száz éves komitácsi.) A déli harctérről Szabadkára szállított sebesültek beszélik, hogy a minap Vinkovcére vittek egy agg komitácsit, aki százévesnek mondja magát. A teljesen ösz­szetöpörödött ember elmondta, hogy a legutóbbi sabáci harcokban kapta tíz sebét, valamennyit a mi katonáink golyóitól. Három golyó a jobb­lábába, kettő a balba, egy a mellébe és négy a felső karjába fúródott. Az utolsót a mellébe kap­ta és ekkor bukott le a fáról, amelyen elrejtőzve lövöldözött katonáinkra. Nem önszántából került ritka magas korában a tűzvonalba, hanem kény­szerítették rá. De különben is — mint mondja­­— nem marad más hátra, mint a harcvonalba men­ni mindazoknak, akik azon a vidéken laknak, ahol a szerbek táboroznak. Mert mindent elvesz­nek tőlük katonáik, úgy, hogy éhen kellene pusztulniok. Ezért látni annyi aggot, asszonyt és gyermeket a szerb hadállások körül.­­­ (Szerb foglyok Eszéken.) Eszékről jelen­tik nekünk, hogy tegnap mintegy 200 szerb hadi­fogoly, köztük egy őrnagy és négy tiszt vonult át a városon. A foglyok elmondották, hogy a Stepanovics tábornok öngyilkosságáról szóló hir valónak bizonyult és hogy eddig a Timok, Mo­ráva és a Sumadia hadosztályok teljesen meg­semmisültek. A foglyok többsége macedóniai bolgár volt.­­ (Uj gyógyszer a tífusz ellen.) Párisi távirat jelenti: A Matin szerint egy lyoni vegyész a tífusz ellen uj orvosszert fedezett fel, amely igen könnyű kezelést tesz lehetővé és még a tűzvonal­ban is alkalmazható. Gyógyszerét oltással 10.000 emberen próbálták ki. A gyógyszert most elosztják a hadseregek között, hetenként 30.000 dosist kül­denek el a csataterekre.

Next