Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-18 / 290. szám
1914. november 18., szerda. PESTI HÍRLAP tekt, azonban dacára nagy veszteségeiknek, a németek egy álló napon keresztül szakadatlanul megismételték támadásaikat. Láttam, hogy egyetlen lövészárkot hányszor foglalt el az ellenség és hányszor vettük azt vissza. Ezután egy napos nyugalom következett, azonban utána Dixmuidentől északra még hevesebben támadott az ellenség. Negyven óra hosszat ember ember ellen küzdött, egy pillanatnyi szünet nélkül. Nem lehet elmondani ezt a félelmetes színjátékot. A legborzalmasabb harctér. Berlin, nov. 17. A Daily News haditudósítója leírja egy kis falunak a pusztulását, amely Dixmuiden és Ypern között feküdt. Nyolc nap előtt ez a falu még kedves, virágzó hely volt, ma pedig már merő romhalmaz. A legtöbb ház pedig szét van rombolva. Egyegy falrészlet, amely még nem dőlt le, gránátok, srapnellek és puskagolyók által át és át van lyukasztgatva A háztetőket már régen leszedték az ellenfelek ágyúgolyói. A templommal szemben egykor két kávéház volt. Ezeknek a homlokzati részét elvitték a gránátok, úgy, hogy olyan a kép, mint a színpadokon, ahol a szobáknak csak három faluk van. A kávéházak fölött irodák voltak, a menyezet azonban leszakadt és az íróasztalok, főkönyvek és egyéb irodai fölszerelések rázuhantak a kávéház márványasztalaira. A tükrös kasszába beleesett az iroda üres Wertheim-szekrénye. A boltokban az összes holmi a földön hever és csizmák nyomait mutatja. A franciák bevették magukat a házak romjai közé, onnan lövöldöztek a németekre. Az utcákon nagy gödrök tátonganak. A gránátok vájták. Egyik-másik gödör két méter mélységű. Föl nem robbant huszonöt centiméteres gránátok hevernek mindenfelé. A kertek és mezőségek földjét valósággal fölszántotta a sok lövedék. A temető sirhantjait földúlták az ágyúgolyók. A szép gót templom elpusztult, finom architektúrájú tornya félredőlt, mintha szomorkodnék. Miért ment Caillaux Braziliába? Milánó, nov. 17. A Secolónak táviratozzák. Caillaux egy bizalmaskodó levelet írt Joffre tábornoknak és ebben a levélben a fővezérnek haditervet ajánlott a németek ellen. A függelem ilyen durva megsértése következtében Caillauxot haditörvényszék elé kellett volna állítani és hogy ezt elkerülje, a francia kormány Braziliába küldte el a volt pénzügyminisztert és olyan ürügyet hozott fel ennek okául, mintha gazdasági és pénzügyi missziót bízott volna rá. A walesi herceg a francia harctéren. London, nov. 17. A walesi herceg az expedíciós hadsereghez ment. Hír szerint a herceget French tábornok karához osztották be. Benn az erdőben . . . Reims előtt a német lövészárkokban.. (A Pesti Hírlap kiküldött haditudósítójától.) Nyugati nagy főhadiszállás, nov. 11. Hosszú bolyongásomban elhamvadt falvakon és feldúlt csatai mezőkön át eljutottam egy erdő széléhez. Ködös novemberi nap volt. A tél már erősen közeledik. És ahogy megyünk, mendegélünk, egyre világosabb lesz a nagy, sötét erdő. Az erdő! ... Itt laknak a törpék, így hallottuk hajdanán a mesékben. Földalatti kastélyokban és barlangokban tanyáznak a törpék és csodálatos világ az ő világuk. Csak ők tudják, hogy merre van palotáik bejárata, semmiféle ellenség nem férkőzhet hozzájuk és ott lenn közöttük minden olyan szép. A földkerekség valamennyi kincse az övék: a becsületes szív, az éles szem, a finom lélek, a szerelem, a nemes harag és az erős fegyver. Ott kovácsolta egykoron Siegfried a törpe Mime biztatására az ő győzelmi kardját és ott őrködött Alberich a Nicbelungok várára. Most nem törpék laknak ebben a mesebeli erdőben, hanem óriások a germán Siegfried nemzetségéből . . . * Ott túl a hegyeken van Reims, a francia királyok ősi koronázó városa. Mennyiszer volt már ez a tájék elkeseredett néptusák szintere. A catalaunumi síkon törött meg a hunok támadása abban a legendás, rettentő csatában, amelyben a rómaiak és a keleti gótok feltartóztatták az Európát elözönlő hunokat. Azon a helyen, ahol én most állok, sok harcot vívtak meg a régi és az újabb korban egyaránt. Német és francia seregek vonultak át errefelé és I. Napóleon hadjárataiban, még az 1870-iki háborúban is szerepe volt ennek a vidéknek. A németek és a franciák most megint súlyos küzdelmet folytatnak egymással. És ebben az erdőben tanyáznak a német csapatok, amelyek, úgy, mint a mesebeli erdőben a törpék, a föld alatt élnek. Apró fehér kődarabok, amelyeket a csapatok helyeztek el, hogy az éjszakai menetelések közben tájékozódhassanak, mutatják meg nekünk az utat, amely a legszélsőbb vonalhoz vezet, mint ahogy a mesében is hasonló módon védekezik a vándorlegény az eltévedés veszedelme ellen. Minden a föld alatt! A szállássok oly módon épülnek, hogy mindenekelőtt kiássák a kellő üregeket, amelyeknek falait azután megtámasztják deszkákkal és gerendákkal. Egyes szállásoknál az ajtó helyén kettős függöny van, amely a falak szalmaburkolatával együtt kellemes meleget tart. Deszkapadlót is csinálnak és vastag rétegben raknak rája szalmát. A falaknál polcokat állítanak fel, hogy el lehessen helyezni az egyes holmikat. Más hajlékokban ablakok és ajtók is vannak és a falakon hazulról hozott tapéták. Öt-tíz lépcső vezet le. Van egy kis előszoba és azután egy szoba jobbra és balra. Egy külön szoba szolgál hálófülkéül, egy másik a fogadóterem, amelynek a berendezése egy asztalból, egy karosszékből, egy kanapéból, egy faliórából, egy kályhából és egy szekrényből kerül ki. Öt-hat ilyen szállás van egymás mellett. Föntebb a bozótban csatlakozik hozzájuk egy nagy takaréktűzhelylyel és kéménynyel ellátott konyha. Ezekből a hajlékokból mennek a tisztek és a legények a közlekedési árkokon át fedett úton a lövészárkokba, anélkül, hogy valaki is megláthatná őket. Ugyanezen az úton térnek aztán vissza észrevétlenül. Éjszaka azok a csapatok, amelyek őrszolgálatot teljesítenek, a legszélsőbb vonalon levő lövészárokban vannak. A többiek ezalatt nyugosznak az ő földalatti palotáikban, amíg rájuk nem kerül a sor. Ott van velük valamennyi kincsük: a becsületes szív, az éles szem, a finom lélek, a szerelem, a nemes harag és az erős fegyver. Ilyen a németek mesebeli erdéje, az 1914-ik háborús esztendőben . . . * A harcvonalban, elől a lövészárkokban, ma nyugalom van. A sűrít köd miatt még a franciák is takarékoskodnak a lőszerekkel, pedig rendszerint nem igen szoktak velük fukarkodni. Csak hébe-hóba hangzik föl egy-egy dörej annak jeléül, hogy csupán néhányszáz méternyire vagyunk az ellenségtől. Ritkán tüzel a nehéz tüzérség is. Előbb a löveg robaját lehet hallani, aztán azt a közeledő üvöltést, amely a nehéz gránátok repülését kiséri. Izgalmas pillanatok következnek, majd egy tompa csattogás jelzi, hogy a lövedék felrobbant és befejezte pályafutását. Máskor nem ilyen békésen mennek itt a dolgok. Csak a minap is a francia tüzérség ez ellen a hadállás ellen nem kevesebb, mint nyolcezer lövedéket pazarolt el, azaz hogy csak nyolcezerig számláltak a mieink és amikor odaát még mindig nem szüntették be a tüzelést, nem törődtek többé velük és egyszerűen abbahagyták a számlálgatást, hogy csak hadd lövöldözzenek nyugodtan tovább. A borzasztó tüzelgetésnek édes-kevés volt az eredménye. A francia gyalogság is gyakran észrevéteti magát tekintélyes mennyiségű patron elhasználásával. Nemrégiben egy éjszaka, amikor a német hadállásokon végigszáguldott Antwerpen bevételének a híre, a lövészárkokban heverő csapatok valamennyien dörgő hurrázásra fakadtak. A tomboló csatakiáltás persze áthallatszott a francia lövészárkokba, ahol mindenki eszeveszetten ugrott fel álmából, mert azt hitték, hogy a németek harsány kiáltozásai a roham kezdetét jelentik. Nagy gyorsan vállhoz kapták a fegyvereket és irtózatos tüzelést zúdítottak a német lövészárkok felé. A hamarosan fölvert tüzérség is egy-kettőre munkához látott és az ágyúiknak a bömbölése méltó kísérője volt a németek diadalujjongásának. Találni, — hát azt bizony nem tudták ..." Fehéri Armand. " Törökország háborúja. A seik-ül-izlám a szent háborúról. Berlin, nov. 17. A „Tageblatt" konstantinápolyi tudósítója kihallgatáson volt a seik-ül-izlamnál, aki így nyilatkozott: — A kalifa még sohasem bontotta ki a szent háború zászlaját olyan formában, mint ahogy most történt. Még azok a szent háborúk, amelyeket az izlám a keresztes hadjárat idején harcolt végig, sem hasonlíthatók össze ennek a mostani szent feladatnak nagyságával. Mohamed gyermekei szent lelkesedéssel mennek a háborúba és mi boldogok vagyunk, hogy ezt a háborút az osztrák-magyar monarchia és Vilmos császár seregeivel együtt harcolhatjuk végig, Vilmos császárról pedig az izlám minden híve tudja, hogy ő mondta. Háromszázmillió mohamedán barátja vagyok! Arab proklamáció az egyiptomiakhoz. Konstantinápoly, nov. 17. A Sebil Urreosad nevű vallásos tartalmú folyóirat egy Egyiptomban terjesztett arab proklamáció fordítását közli, amely felszólítja az egyiptomiakat, hogy használják fel a mai helyzetet arra, hogy megszabadítsák az országot az angol uralomtól. A proklamáció egyúttal felsorolja azokat a bajokat, amelyeket az izlámnak a háborús ententetől és Egyiptomnak az angoloktól el kellett szenvednie. A proklamáció végül rámutat arra, hogy a mostani háború leleplezte Anglia gyöngeségét, melynek flottája, amely állítólag a legerősebb a világon, semmit sem tudott teljesíteni. A török csapatok előnyomulása Egyiptomban. Bukarest, nov. 17. Konstantinápolyi híradás szerint az Egyiptomba bevonult igen jelentékeny csapatok előnyomulása igen nagy gyorsasággal halad. Azoknak a helységeknek, amelyeken a török csapatok eddig átvonultak, mohamedán lakossága nagy lelkesedéssel csatlakozik a törökökhöz. A határcsendőrség a török csapatokhoz pártol át és vezetőkül szegődik hozzájuk. A török előcsapatoknak El Arisba való vonulásakor nagy pánizlamitikus tüntetések voltak. Már most nyilvánvaló, hogy a mohamedán agitáció jól előkészítette a talajt Egyiptomban Törökország mostani katonai akciója számára. A lakosság, amelyet titkos fegyvertárakból szerelnek föl, a török csapatok számára nem megvetendő támogatást jelent. Abbass Hilmi pasa kedive proklamációját tömegesen terjesztik. Egyiptomban a hangulat határozottan kedvezőtlen Anglia számára, minthogy az angol csapatokat saját országukban árulás környékezi. Az afganisztáni emir proklamációja. Konstantinápoly, nov. 17. — Saját tudósítónktól. — Az afganisztáni emir kiáltványban az összes mohamedánokat fegyverbe szólította. Az