Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-28 / 300. szám

10 — (Hazatérés a francia fogságból.) Ke­reszty Hori, Strenner Mária, Wechsler Lujza, Csenger Fanni, Unger Izabella és Unger Margit a francia fogságból Bregenzbe érkezett. Közülük a négy első szombaton reggel a keleti pályaudvaron Budapestre érkezik, a két utóbbi Hegyeshalomra utazott.­­ (A hős házaspár.) A 3. ulánusezred egyik tartalékos hadnagya dr. Lorenz Albert orvo­, a hábor elején mint önkéntes automobilista vo­nult be a II. hadsereg parancsnokságához. Mivel rendkívül ügyes sebész, orvosi szolgálatra osztották be. Ebben a minőségében bámulatosan önfeláldozó munkásságot fejtett ki és állandóan derekasan se­gédkezett neki a felesége, Lorenz Erzsébet asszony. A király most azzal jutalmazta meg a hős házas­párt, hogy a férfit a katonai érdemkereszttel díszí­tett Ferenc József lovagkereszttel, az asszonyt pe­dig a vitézségi éremmel díszített arany érdemke­reszttel tüntette ki. A férj alkalmasint a nagy fá­radalmak miatt súlyosan megbetegedett s ezért el kellett őt vinni a harctérről.­­ (A diákleány tragédiája.) Jelentettük, hogy Szegeden a­ női kereskedelmi iskolában szerdán agyonlőtte magát egy kis diákleány, a tizenötéves Bartucz Rózsika. A rendőri nyomo­zás megállapította, hogy a fiatal teremtés előre készült a halálra. Utolsó levele, amelyet a szülei­hez intézett, közvetlenül öngyilkossága előtt, a következő: „Kedves szüleim! Ne haragudjatok rála, nem tehettem másként. Bocsássatok meg és feledjétek el hű leányotokat, Rózsit.." Az öngyil­kos leányka ravatalaihoz csütörtökön egész nap valósággal zaránkodoltak a diákok é­s diáklá­nyok, akik fehér rózsával hintették be a kopor­sót Temetése pénteken délután ment végbe nagy részvét mellett. — (Balesetek.) Faludi Gyula tizenegy­éve a tanuló a Rottenbiller­ utcában leugrott egy vil­lamosról, a pótkocsi kerekei alá került. Egyik lába eltörött. A Rókus kórházba vitték. — A dunaparti teherpályaudvaron egy tolatómozdony elütötte Morva József pályafelvigyázó-gyakornokot, aki tö­rött bordákkal került a Szent István kórházba. — A Lánchíd építésénél Bardóczy András huszonhét éves napszámos tizenöt méter magasból egy hajó­pontonra esett. Életveszélyes sérüléssel vitték a Ró­kus kórházba. — (Az időjárás.) Közép- és Dél-Európában az idő túlnyomóan száraz volt, helyenkint erősebb éjjeli lehű­léssel. Az Északi-tenger környékén élénk délnyugati lég­áramlás mellett a hőmérséklet emelkedett. Hazánkban hideg, többnyire borult és száraz idő uralkodott. A hő­mérséklet nappal ugyan kissé emelkedett, reggelre azon­ban az ország északi felében ismét sülyedt az előző naphoz képest; a maximum 6 fok G. volt Cirkvenicán, a minimum­­12 fok C. Botfalui Prognozis: Túlnyomóan száraz idő várható, erős éjjeli lehűléssel. Házasság: Vajda Andor építész és Zámoly Margit no­vember 26-án tartották esküvőjüket. Halálozás: Telesd Balogh Lajos ügyvéd, Biharmegye tisz­ti főügyésze és törvényhatósági bizottsági tagja, életének 70-ik, házasságának 42-ik évében Székely­hidon hirtelen meghalt. Dralepszkai Horváth Antal, 1848—49-ik évi honvédhadnagy, életének 87-ik évében, hosszas szen­vedés után Magyarsároson meghalt. Holttestét Ál­mosára szállítoták és az ottani családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Kremser Ede osztrák zeneszerző, Bécsben hosz­si­s szenvedés után hetvenkét éves korában meg­halt. Munkássága nem tudott hírnévre vergődni, bár sokat tudott és tisztultabb felfogásról tanúskodó eszközökkel dolgozott, de a császárvárosban nagy volt a népszerűsége. Jelentős működést fejtett ki a szécsi híres férfidalegyesületben, amely érdemei el­ismeréséül évek előtt díszkarmesterévé választotta. Goebel Mihály hatvanegy éves korában meg­halt. Temetése szombaton, délután fél négy órakor lesz a Ker­epesi temető halottasházából. Paizs Ödön hírlapíró kollégánk atyját gyászolja a boldogultban.­­ Dr Fa­uli betegszállító váll, autókkal. Vidékre is. 1I., Podmaniczky­ u. 10 Tel.: 137—IG Autók 10 kor.-tól . Megjelent a Hölgyek Naptára 1915. évre. XXXII. évfolyam. Szerkeszti: S Bokor Malvin ízléses és díszes kiállítása, valamint gazdag tartalma révén a legalkalma­sabb ajándékkönyv fiatal leányok és nők részére Ára selyemdiszkótésben i korona, ajánlott bérmentes küldés­sel i kor. 45 ül­. Kapható Légrády Testvérek könyvkiadó­hivatalában Budapest, V. ker., Vilmos császár-út 78. szám és minden nagyobb könyvkereskedésben . Nagy dolog a háború. Ina: Diplomata. (Garay Ákos művészi rajzaival.) Ara 5.— korona, diszkótésben 6.— korona. Ajánlott bérmentesítési dij —Ab­allér Kap­ható Légrády Testvéren könyvkiadóhivatalában, Buda­pest, V., Vilmos császár­ ut 7S. és minden nagyobb könyv­kereskedésben . A Haanausi hasss&iok. Irta: Diplomata Garay Ákos művészi rajzaival Ara­d— korona Diszkötésben ...— korona. Kapható Légrády Testvérek K­önyvkiadóhi­vatalában. Budapest, V., Vilmos császár-ut 78 x Az összes Ausztri-Magyarországban tartózkodó­­ amerikai honpolgárok ezennel felszólittatnak, hogy a mai naptóól kezdve két héten belül személyesen jelent­ PESTI HÍRLAP közdenek útleveleikkel a wieni amerikai nagykövetség­nél vagy a lekhely­ükhöz legközelebb fekvő amerikai konzulátuson, Budapesten, Karlsbad, Fiume, Prag, Rei­chenberg vagy Triesztben és két példányban hozzák ma­gukkal a nem felszerelt arcképeiket 6x9 centiméter nagy­ságban. Hitelesítés végett az összes útlevelek bemuta­tandók. Tudomány. * (Háborús előadások az egyetemen.) A Budapesti Tudomány Egyetem a rektor kezde­ményezésére az egyetemi hallgatóság s a nagy­közönség számára előadássorozatot rendez a há­borúr­ól. A karácsony előtti ciklusban három elő­adás lesz és pedig december 4-én, 11-én és 18-án, mindenkor pénteken este 6 órakor az egyetem dísztermében. Előadók december 4-ikén: Lenhos­sék Mihály rektor: „A h­áború és az egyetem" és dr Grósz Emil: „Az orvosi tudomány a há­borúban." December 11-én dr Mihály­fi Ákos: „A háború és a theológia" és dr Magyary Géza: „A békemozgalom és a háború." December 18-án dr Alexander Bernát: „A hábom mint nemzetneve­lő" és dr Beöthy Zsolt: „Angol és orosz szövet­ségeseink." Vendégeket szivesen lát az egyetem. Közgazdaság. Pénzügyi hírek. * A vidéki intézetek és a moratórium. Né­hány országgyűlési képviselő értekezletre ült össze, hogy a moratórium-rendeletnek küszöbön álló meg­hosszabbításáról tárgyaljanak, határozatot hozzanak és erről a minisztereket értesítsék. Hiba, hogy egy országgyűlési párt helyett, néhány képviselő ta­csakozik, hogy határozatot hozzon ilyen kérdésben és akaratlanul azt a hitet kelti, hogy a véletlenül egy pártba tartozó 13 képviselő, magát a kormányzó pártot­, a kormányzó párt által pedig az egész or­szág hite­lszervezetét képviseli, kivéve a fővárosi pénzintézeteket. Mert az a 13 képviselő, akiknek tanácskozásáról és határozatáról itt szó van, a „vi­déki gazdasági élet vezetésében részes" képviselők­nek mutatják be magukat, valószínű tehát, hogy a vidéki pénzintézetek érdekeinek védelmére vállal­­­koztak most,, hogy a moratórium meghosszabbítását * Fővárosi ügyek. — A gázgyár költségvetése. Dr Ripka Fe­renc vezérigazgató pénteken terjesztette a tanács elé a gázgyár jövő évi költségvetését. A háborús állapot­ a gázgyár üzletében is érezteti hatását, ami a gázfogyasztás csökkenésében nyilatkozik meg. A költségvetéshez csatolt jelentés szerint már ok­tóberben 1128 fogyasztónál volt a háború miatt be­zárva a helyiség, még­pedig 194 üzlet és 929 la­kás. A hadba vonultak családtagjai közül számosan vidékre költöztek. A Budapesten maradtak közül nagyon sok két-három háztartás egyesült egy háztar­tássá s a megmaradt háztartások is a lehetőség vég­ső határáig­ redukálták fogyasztásukat. Mindez már most érezteti hatását és a gázgyárak az idén sem­ tudták azt a fogyasztást elérni, amit az 1914. évre normális viszonyok feltételezésével előirányoztak. A gázgyár a jövő évre 83 millió köbméter gáz ter­melését irányozta elő, szemben az ez évre előirá­nyozva volt 86 millió köbméterrel. A fogyasztás csökkenése legnagyobb a magánvilágításnál. A költ­ségvetés öt millió köbméterrel kevesebbet irányzott elő magánvilágit­á­sra, mint volt az idei költségve­tésben s a jelentés kimutatja, hogy ez év első tíz hónapjában több, mint másfél millió köbméterrel volt kevesebb a magánvilágitás fogyasztása, mint tavaly. Az öt millió köbméter csökkenése egy mil­lió korona bevételi keres­letet jelent. A háztartási gáz fogyasztása megküzdött a háború által teremtett konjunktúrával is és még a háborús hónapokban is átlag 18 százalékkal emelkedett. A jövő évre a ház­tartási gázfogyasztást 13 millió köbméter helyett 21 millió köbméterrel irányozta elő a gázgyár. A motorgáz fogyasztás július hó végéig jelentéke­nyen emelkedett, de a mozgósítás után gyorsan alászállott. A gázgyár a jövő évben mégis 200.000 köbméterrel nagyobb motorgáz fogyasztás remél elérni. A közvilágításra előirányzott gázmennyisé­get 1.120.000 köbméterrel csökkentette a gázgyár. A jövő évi költségelőirányzat szerint a jövő évben a gázgyár azonfelül, hogy önmaga viseli a befektetett tőke kamatát és törlesztését még 4.283.449 koronát ad részint készpénzben, részint ellenérték nélkül való szolgáltatásban és vagyon­szaporulatban a fővárosnak. A költségvetés szerint a jövő évben az összes bevétel 18,350.310 korona lesz. A termelés költsége 10,603.277 korona, a köz­ponti kiadások 6,247.033 korona, összesen 16,850.310 korona és ezenfelül 1,500.000 koronát készpénzben szállít be a gázgyár a főváros kasz­szájába, szóvá tették. Mi tudunk „a vidéki gazdasági élet vezetésében részes" urat akárhányat, aki vagy nem országgyűlési képviselő, vagy nem tartozik ahhoz a párthoz, amelyet a 13 tanácskozó képvisel. Milyen minőségben lépnek fel, hogy a vidéki pénzintéze­tek érdekét egy kormányrendelet kapcsán képvisel­jék? Mint pártemberek? Tizenhárman nem alkot­nak pártot és a vidéki pénzintézetek ügye nem né­hány ember ügye, akit­ véletlenül egy pártállá­snak. Mint a vidék gazdasági tényezői? Ilyen mi­nőségben nincs jogait fellépni, mert a vidéknek ez­rével vannak a legkülönbözőbb párthoz tartozó kép­viselői, akik tudtunkkal nem delegáltak maguk közü­l 13-at. Nem is hisszük, hogy a legtöbb vidéki pénzintézet magáévá tenné azt, amit a tizenhármak határoztak. Éppen a legerősebbek nem követelik, hogy „azok a kifizetések, amelyek újabban a hadi­kölcsön céljaira történtek, a harmadik moratórium­­ban megszabott kivét-maximumba betudassanak". Mi voltunk az elsők között, akik hirdettük, hogy a vidék tőkekészletét nagy mértékben igénybe venni nem szabad, de az ilyen követelésnek, mely a ha­zafias lelkesedést büntetni akarja és éppen azokat akarja megfosztni teljesen a tőkéjük fölött való rendelkező jogtól, akik a hívó szóra megjelentek és jegyzéseikkel lehetővé tették a hadikölcsön gyönyö­rű sikerét, ilyen követelést és ilyen megkülönböz­tetést nem helyeselhetünk. Tessék megtenni min­dent a vidék védelmére, de nem ebben a szeren­csétlen formában. Általában nincs is erre szükség­, mert a legtöbb vidéki intézet ilyen védelemre nem is szorul. Ha pedig annak a néhány intézetnek, a­melyeket a tanácskozók képviselnek, jól esnek va­lami óvó rendelkezés, tessék csak annak a néhány­nak nevében beszélni. * A törökországi moratórium. Konstantiná­polyból jelentik, hogy a török kormány a mo­ratórium kiegészítéséül újabb rendeletet bocsá­tott ki, melynek értelmében az ellenséges álla­mok vállalatai és bankjai, köztük a Banque Ot­tomane is, állami felügyelet alá helyeztetnek. Az idegen vállalatok jövedelmeit deponálni kell majd a belföldi bankoknál. Ezzel kapcsolatban említjük meg, hogy a Banque Ottomane vezér­igazgatója, a francia származású Stég, kinek francia meghatalmazott miniszteri rangja van, visszatért hazájába. * Amerika az aranyexport ellen. A Frank­furter Zeitung jelenti Newyorkbal hogy a lapok egyhangúan tiltakoznak a Kanadába irányuló aranyexport ellen, mivel ez csak az Egyesült­ Államokat gyengíti. Erre vezethető már vissza az is, hogy az angol kincstári hivatal képvise­lője, Paish, legutóbbi ilyirányú kérése alkal­mából elutasító választ kapott. * Az angol bank állása november hó 26-án: Össztartalék 55.358.000 (— 340.000). Bankjegyfor­galom 35.315.000 (+ 2.000). Bankkészlet 73.223.000 (— 347.000). Váltótárca 111.316.000 (+ 4.213.000). Magánosok követelése 156.460.000 (+ 9.128.000). Kincstár követelése 18.691.000, (+ 2.405.000). Bankjegy tartalék 54.783­.000 (— 401.000). Észaskellelem. * Orosz vásárlások Amerikában. Frank­furtból jelentik, hogy Newyorkban egy új orosz­amerikai bank alapításán fáradozik a "Morgan és társa cég, amely tudvalevőleg legutóbb a fran­cia kölcsönnel kapcsolatban is szóba került. A tervezett bank főleg az oroszországi hadi be­vásárlások lebonyolításával és finanszírozásá­val fog foglalkozni. * Angol vállalat beszüntetése Törökország­ban. Konstantinápolyból jelentik, hogy a török kormány rendeleti úton megvonta az Eastern­kábeltársaság koncesszióját,­ a hivatalnokokat elbocsátotta és a társaság hivatalos helyiségeit zár alá helyezte* A Mezőgazdaság­. * Az idei dohánybeváltás. Az idei dohány­beváltás ez év december 9-ike és a jövő év feb­ruár 27-ike közt fog végbemenni. Decemberben ez idén jóval több hivatalnál kezdődik meg a beváltás, mint a múlt évben, úgy, hogy a decem­beri és januári kezdet mintegy megfeleződik az országban. A beváltást a hivatali személyzet háborús megapadása folytán több helyen maga a hivatalfőnök fogja végezni s általában keve­sebb beváltóbizottság is fog működni. A ker­tészhiány miatt a márciusra való kivételes s en­gedélyhez kötött kitolások is valószínűleg meg­szaporodnak, 1914. november 28., szombat.

Next